3. fejezet - A vidámpark

3. fejezet – A vidámpark


Alig négy órával később Jenny, az éjszaka maradék részének álmatlanul töltése után már alig várta, hogy viszontlássa újdonsült ismerősét, aki minden eddiginél mélyebb érzéseket váltott ki belőle.

Rick ugyanezekben a percekben már Jennyék háza felé tartott, és legalább ennyire - ha nem jobban -idegeskedett az első „randijuk” miatt. Azt már tudta, hogy hova viszi a lányt, csak abban nem volt biztos, hogy az vajon viszonozza-e az érzéseit.

Jennyt is ugyanilyen gondolatok aggasztották, mégis tűkön ülve várta, és leste, mikor kanyarodik be Rick a házuk elé. Amint ez megtörtént, feltépte az ajtót, úgy rohant ki a házból szerelme elé.

Szerelme… Egy másodpercre megtorpant, és lassított a léptein, míg ezt megpróbálta végiggondolni. Az nem lehet, hogy máris szerelembe esett, tépelődött. Alig ismerik egymást, és különben is… Lehetetlen!

Mégis hevesen dobogó szívvel haladt tovább az autó felé, amelyből Rick éppen kiszállt. A nappal fényeiben is ugyanolyan hatást gyakorolt Jennyre, mint az éjszaka leple alatt.

Rick sem volt ezzel másként. Bár Jenny egy egyszerű, hétköznapi öltözéket viselt az előző éji bulis cucc helyett, mégis lenyűgözőbbnek találta, mint valaha. Az ő szívritmusa is az egekbe szökött, mégis megpróbálta leplezni, amint a lány elé sietett.

Kissé tétován álltak meg egymás közelében, majd Jenny törte meg a csendet, mielőtt kínossá válhatott volna a zavaruk miatt.

- Hova megyünk?

Rick elmosolyodott, és mivel már kitalálta, hova viszi Jennyt, csak abban reménykedett, hogy tetszeni fog neki.

- Meglepetés – felelte kétségei ellenére magabiztosan.

Ő tudta, hogy bárhol, akármilyen körülmények között is jól érezné magát a lány társaságában, most mégis neki akart örömet szerezni. Más egyebet egyelőre remélni sem mert.

Besegítette Jennyt az autóba, majd ő is beszállt, és indított. A zárt térben terjengő enyhe, kellemes parfümillat az orrába kúszott, és örökre az emlékezetébe vésődött. És elég tisztességesen, vagyis inkább tisztességtelen módon izgatta fel az érzékeit.

Míg azon igyekezett, hogy elnyomja magában azon késztetéseit, amelyek arra irányultak, hogy minél közelebb kerüljön Jennyhez, mindenféléről kifaggatta a lányt. Jenny először meglepődött Rick hirtelen támadt érdeklődésén, de készséggel válaszolt a kérdéseire.

Mesélt a családjáról, legjobb barátnőjéről, Kristenről, a szakmájáról… Majd miután túl unalmasnak hallotta vissza a saját életének történetét, ő kezdte faggatni Ricket. A sors véletlenjei folytán kiderült, hogy a fiú is rendezvényszervezéssel foglalkozik, sőt, mi több, elhamarkodottan meg is említette, hogy éppen munkatársat keresnek a cégnél, ahol dolgozik.

Ezzel megszakadt a beszélgetés fonala egy időre, mert Jenny megdöbbent a hirtelen jött lehetőségen, Rick viszont szidta magát, amiért ennyire nyilvánvalóan kimutatta, mennyire szeretné, ha Jenny tovább maradna Londonban az eredetileg tervezettnél.

- Oké – mondta mindkettejük legnagyobb megdöbbenésére mégis Jenny.

Rick hitetlenkedve rápillantott, aztán befordult a vidámpark parkolójába, ahova hozni akarta a lányt.

- Oké? – kérdezte csak azért, vajon tényleg jól hallotta-e.

Jenny határozottan ránézett, és bólintott.

- Ha szerinted van esélyem, hogy felvegyenek, szívesen megpróbálom – magyarázta.

És valamiért igen felvillanyozta a gondolat, hogy nap mint nap láthatja Ricket, ha együtt fognak dolgozni. Rick is megörült a lehetőségnek, és el is határozta, már hétfőn megkérdezi a főnökét, mit szólna az ötlethez.

Egyelőre viszont elraktározta magában ezt a dolgot, és egy másik felé terelődött a figyelme. A csodálkozó Jennyt kézen fogta, de annak várakozásaival ellentétben nem a vidámpark felé vezette, hanem egy közeli allé felé, ahol kisebb vendéglők, és cukrászdák sorakoztak.

- Előbb megreggeliztetlek – közölte Rick, de a kezét nem engedte el.

Jennynek már-már illetlenül jól esett az érintése, bár a villámok szikrázását most is mindketten érezték a másik felől sugárzódni.

Beültek egy kisebb terasszal rendelkező pékség egyik asztalához, ahol Rick kisvártatva egy egész hadsereg számára elengedő elemózsiát tett a lány elé.

- Ezt egy hét múlva is enni fogom – nevetett fel Jenny, Rick pedig újfent elbűvölődött a mosolyától és a csengő kacajától.

- Besegítek – ajánlkozott, és így is történt.

Mégis felgyűlt némi maradék, de ezt magukkal vitték a vidámparkba, ahova eredetileg indultak, gondolva a későbbi edédidőre. Jenny lenyűgözve hallgatta, amint Rick elmesélte a park történetét.

Londontól húsz kilométerre voltak éppen, a Chessington World of Adventures and Zoo nevű állatkerttel egybeolvasztott vidámparkban. Jenny kisgyermekkora óta nem járt ilyen helyen, akkor is a szüleivel ment.

Most viszont feléledtek a régi emlékei, de ezek nem akadályozták meg abban, hogy újfajta emlékeket is magába szipolyozzon, pillanatnyilag teljesen tisztában volt ugyanis azzal, hogy aki ide elhozta, aziránt egészen más érzéseket táplál.

Hogy miféléket, azt egyelőre nem tudta volna megfogalmazni, de hogy határozottan jól érezte magát Rick közelében, azt maximálisan érezte.

Rick is egyre természetesebben viselkedett, a kezdeti feszültség feloldódott benne, és vidám beszélgetésbe elegyedtek, miközben végigjárták először az állatkerti részt. Jenny borzasztóan oda volt a tigrisekért, meg általában a ragadozó vadakért.

Amivel igazán megmosolyogtatta Ricket, az a kisállat-simogatóban történt. Itt nem szokványos gyerekeknek való állatokat lehetett testközelből szemügyre venni, hanem kisoroszlánokat, és óhatatlanul megrágcsáltak mindent, ami a szájuk ügyébe került. Jenny táskája sem menekülhetett ez elől a sors elől.

Ricket hívta segítségül, hogy mentse meg a táska életét, aki persze boldogan tett eleget a lány kérésének. Heves vita alakult ki közte és a kisállat közt, de végül ő került ki győztesen. Visszaadta Jennynek a táskát, aki megköszönte, majd az oroszlánkölyökhöz fordult, hogy kissé megdorgálja.

Az persze nem vette komolyan a szidalmazást, ezért egy váratlan pillanatban Jennyi egész arcát végignyalta. A lány prüszkölve egyenesedett fel újra, és Rick féltékeny szemeibe nézett. Majd elpirult.

- Most igazán irigylem ezt a kis fickót – mondta Rick halkan, majd egy zsebkendőt nyújtott oda Jennynek.

Aki a szavai hallatán még vörösebbre változott, miközben megszabadult a vadállat szeretetnyilvánulásának következményeitől. Miután ez sikerült, továbbmentek, és az állatseregletet maguk mögött hagyva a vidámparki rész felé vették az irányt.

- Kár, hogy óriáskerék nincs… - nézett körül Jenny kissé csalódottan, miután kipróbáltak szinte mindent.

Kristen sose ült fel vele egyre sem, pedig sokszor jártak együtt vidámparkba, a barátnője viszont folyton tériszonyra panaszkodott olyan nagy magasságokban.

Ricknek máris támadt egy jó ötlete.

- Mit szólnál a London Eye-hoz? – kérdezte, mikor már a kijárat felé haladtak, jól felpakolva milliónyi plüssfigurával, és a másik kezükben egy-egy vattacukrot tartva.

- Jó – nézett rá Jenny csillogó szemekkel, melyeket le is sütött nyomban, amint felfedezte Rick szemében ugyanazt az érzést, amely az ő szívét is melengette.

Szinte sajnálta, hogy olyan hamar elrepült a nap. Még közelebb kerültek egymáshoz, de szigorúan baráti tekintetben. Jenny nem tudta, hogyan lehetne még tovább menni, de nem is akart túl rámenősnek tűnni, ezért hagyta, hogy Rick tegye majd meg az első lépést.

Aki viszont szintén attól tartott, hogy a lány majd túl gyorsnak gondolja a tempót, ezért kényszerítette magát arra, hogy lehetőség szerint meg se érintse. Ez nem rá vallott, és nem is ment neki könnyen, mivel amint visszaültek az autóba, túlságosan közel kerültek egymáshoz fizikailag, ráadásul megint ott volt az illat, ami újfent varázslatos hatással volt rá.

Míg visszakocsikáztak Londonba, Jenny szüntelenül fecsegett, főleg a zavarát leplezendő, hiszen hamarosan véget kellett, hogy érjen a nap, és ezt szerette volna elodázni. A London Eye-ról már hallott, és örült neki, amiért az meglehetősen lassú – így nyújtható még egy kicsit az együttlétük.

Amikor odaértek, mindkettejük titkosan legnagyobb örömére újra megérintették egymást, persze puszta véletlenségből. Ez akkor történt, amikor Rick besegítette az óriáskerék ülésére a lányt.

Az áram egyszerre suhant át mindkettőjükön, és egy végtelennek tűnő pillanatig elmerültek egymás tekintetében. Aztán egy hangos csengő jelezte, hogy szíveskedjenek befejezni a beszállást, és ennek eleget is tettek.

Szótlanul indult el velük felfelé a szerkezet. Jenny zavarban volt, és az érzései leplezése gyanánt a sötétben is csodás kilátást szemlélte. A látványtól hamar el is feledkezett a zavaráról, és elragadtatottan mutogatta Ricknek a különböző kivilágított épületeket, aki persze mindezeket már látta, de mosolyogva figyelte a lány lelkesedését.

Épp, mikor felértek, egy pillanatra, mintha megállt volna a kerék. Jenny nem tudta, hogy ez normális-e, de nem is törődött vele. Körülnézett, és csak egyetlen szót tudott suttogni:

- Csodálatos…

Észre sem vette, hogy Rick eközben őt figyelte, és mélyen egyetértett ezzel a szóval, bár ő nem a kilátásra értelmezte. Sőt, a csodálatos szócska ki sem fejezte igazán, milyennek találta Jennyt valójában.

Jenny rápillantott, és meglepetten vette észre, hogy Rick nem a városban gyönyörködik. Újra elpirult, és hálát adott az este sötétjének, hogy ez nem látszik rajta. Állta a fiú tekintetét, majd az ellen sem tiltakozott, amikor az lassan közelebb húzódott hozzá. Újra elvesztek egymás tekintetében, és egyre közelebb hajoltak egymáshoz, mintha két mágnes vonzaná egymást.

Alighogy összeért a szájuk, valahol a messzeségben tűzijáték robbant, de nem zökkenthette ki őket semmi. Itt fent, London tetején, ezen a késői órán mindketten úgy érezték, a valódi tűzijáték a szívűkben robbant.

Nem volt mély, szenvedélyes csók, épp csak egy ismerkedő, puhatolózó, mégis lángra sikerült lobbanniuk egymás iránt. Erről tanúskodott az egyre szaporábban verő szívük, gyorsuló lélegzetükkel egyetemben.

Végül Jenny húzódott el, minden valahainál jobban elvörösödve, és félénk mosollyal pillantott Rickre.

Aki ha lehetséges, a világ összes szerelmes érzését a magáénak tudta, és úgy érezte, ezt a lányt soha nem fogja elengedni maga mellől, ha ő is úgy akarja. Az iménti csókja meggyőzte róla, hogy van esélye, ezért boldogan tekintett vissza kedvese ragyogó szemeibe, és falta a mosolyának szívdobogtató látványát.

Jenny egy napja még el sem hitte volna, hogy ez megtörténhet vele, most mégis olyan repesően boldognak érezte magát, hogy a világot is magához tudta volna ölelni. Ehelyett saját merészségén is meglepődve Rick oldalához bújt, és míg annak karja továbbra is a vállán nyugodott, a derekát átölelve suhantak tovább lassan az óriáskeréken.

2. fejezet – Az ismeretlen megismerése

Sziasztok, elkészült a 2. fejezet is :)
A következőt még ezen a héten nyilvánosságra hozzuk, de utána kicsit visszább veszünk a tempóból, és heti kettő darabot fogtok kapni, de azt tutira!
Ehhez pedig ismét jó olvasást, reméljük tetszeni fog :)

Dancerg & Szil


2. fejezet – Az ismeretlen megismerése


Rick már azóta figyelte a lányt, amióta megérkeztek a partira, és azonnal feltűnt neki. Nemcsak mert nem volt neki ismerős, hanem a szépsége is elbűvölte. Azonban nemrég szakított valakivel, és nem akarta máris újra elkötelezni magát, és egy ideig csak végszükség esetén akart közelebbi kapcsolatba kerülni bárkivel is.

Jenny viszont nem olyan lánynak tűnt, aki hajlandó bárkivel azonnal ágyba bújni, de ez a mostani igenis vészhelyzetnek számított Rick számára. A szíve rögtön hevesebben vert már akkor is, amikor még csak távolról figyelte, de amint Mark bemutatta őket egymásnak, mintha egy úthenger suhant volna át rajta, úgy letaglózták a váratlan érzések.

Ráadásul most, hogy közelebb voltak egymáshoz, nem pedig a bulihelyszínnek kinevezett szoba két végében, emberek sokaságával elválasztva, és meg is érintették egymást, mintha szivárvány szikrázott volna át kettejük között, és áramütésszerű csípést érzett a kezén, amely az előbb még Jenny apró ujjait tartotta.

Egymás szemébe néztek csodálkozva, és Rick elámult a lány íriszének csodálatos kékje láttán. Egy mély, de tiszta tekintet szívta magába egyre mélyebben, és a szíve még az eddiginél is hevesebb ritmusban kezdett dobogni. Kényszerítette magát a légzésre, hogy ne tűnjön fel mindenkinek a döbbenete.

Jenny sem volt ezzel másként, alig győzött csodálkozni az új, számára eddig ismeretlen érzések felett, amelyek átjárták az egész testét, minden porcikáját megbizseregtették, és földöntúli boldogság lett úrrá rajta.

A pirulás most is az arcára kúszott, Rick fürkésző, kíváncsi pillantásának hozományaként, de ez mégis másfajta volt, mint amely Tom leplezetlen szándéknyilvánításának következtében színezte el az arcát.

Rickben furcsa módon az első pillanattól kezdve megbízott, de ezt Tomról nem lehetett elmondani. Nem is kellett odafordulnia, hogy tudja, az továbbra is áthatóan méregeti. Ő viszont csak Ricket látta, és mintha órák teltek volna el, amióta Mark bemutatta őket egymásnak.

Most mégis az idő múlásának tudatára ébredt, de az izgalom, amely elfogta, soha nem tapasztalt méreteket öltött. A gyomra megreszketett, és úgy érezte, muszáj kiszabadulnia ebből a varázsból, mielőtt az teljesen felemészti. Egy Rick felé vetett utolsó titkokkal és zavarral teli pillantás után végignézett a három addig ismeretlen srácon, és az erkély felé indult.

Mark csodálkozva követte, és nem értette, miért viselkedett Jenny olyan különösen. Ő maga sem értette, így elmondani sem tudta. Friss levegőre vágyott, hogy kitisztuljon a feje, és megpróbálja megérteni, mi is történt az imént közte és Rick között.

Mark visszament a bulizók közé, ő pedig egy kis időre egyedül maradt a gondolataival. Abban biztos volt, hogy ilyesmi még soha nem történt vele, de egyáltalán nem rémítette meg az érzés. Készséggel elébe ment a sorsnak, és átadta magát az egész lényét átjáró bizsergésnek.

Rick ugyanekkor ugyanezen gondolkodott, pár méterrel arrébb, továbbra is a szobában, ami a barátainak is feltűnt.

- Voltatok már szerelmesek? – kérdezte tőlük kábán, amikor arról érdeklődtek, mi ütött belé.

Szüntelenül arra pislogott, amerre Jennyt látta eltűnni. Nem tudta felfogni, hogy gyakorolhat rá ilyen hatást egy ismeretlen lány.

- Persze, naponta többször is – mondta neki Tom vigyorogva.

Rick Rob véleményére is kíváncsi volt, ezért felé fordult. Tudta, hogy Tomot amúgy sem lehet komolyan venni, de talán a másik barátjára számíthat a „bajban”.

- Minden alkalommal azt hittem, hogy az vagyok – felelte Rob, elgondolkodva. Mindketten tudták, hogy valójában még ő sem volt soha szerelmes.

Ahogy Rick sem. De amit most érzett, felülbírálta minden eddigi eszméjét arról a fogalomról, hogy szerelem. Míg ennek megvitatásán fáradoztak Robbal, Tom észrevétlen ellépdelt mellőlük. Először fel sem tűnt nekik, csak amikor hozzá akartak egy témába vágó kérdést intézni.

- Ez meg hova lett? – nézett körül Rick.

- Fogalmam sincs – vont vállat Rob, majd visszafordult a söre felé.

Jenny, míg arra várt az erkélyen, hogy az agya kellőképpen kitisztuljon, a kertben szálldosó szentjánosbogarakat figyelte. Annyira a gondolataiba mélyedt, hogy észre sem vette, már nincs egyedül.

- Szóval, hogy érzed magad itt Londonban a zsúfolt Los Angeles után? – ijesztette meg egyszer csak egy hang a háta mögött.

Jenny összerezzent ijedtében, és megperdült a tengelye körül. Tommal találta szembe magát. Vele akart a legkevésbé kettesben maradni, de nem akart udvariatlannak tűnni.

- Kösz, jól – felelte röviden, és megint hátat fordított neki, arra célozván, hogy nem kívánatos a jelenléte.

De Tom nem zavartatta magát. Az egyik ujját végighúzta Jenny vállán, és karján, miközben közelebb lépett. A lány már szinte érezte a teste melegét, de mielőtt tiltakozhatott volna Rick hangja hallatszott az erkély ajtajából.

- Tom, nincs dolgod valahol másutt? – kérdezte, miközben figyelmeztető pillantásokat vetett barátja felé.

Jenny révülten figyelte, ahogy Rick közeledik, és mikor egészen közel lépett mellé, megint érezte azt a fajta édes borzongást, amelyet az imént bent is, pedig most nem értek egymáshoz.

- De, bocs – felelte Tom kissé bosszúsan, majd Jenny felé pillantott. – Talán majd máskor – mosolygott rá kajánul, de Jenny meg sem látta.

Rickkel megint egymást bámulták, észre sem vették a környezetüket. A megszólalás mindkettejüknek nehezére esett.

- Hol hagytad a lovagodat? – törte meg végül a csendet Rick, Markra gondolva. Még nem volt vele tisztában, milyen kapcsolat is van kettejük között, de az feltűnt neki, hogy amikor bemutatta neki Jennyt, fogták egymás kezét.

- Kit? – lehelte Jenny értetlenkedve, és próbált természetesen viselkedni, de ez a hirtelen érzelemhullám hatására egyáltalán nem ment neki könnyen.

- Markot – világosította fel Rick, mire Jenny felnevetett.

Rick megbabonázva bámulta, és hallgatta a lány gyöngyöző kacaját, amely a szívéig hatolt. Soha ilyen csodálatos teremtéssel még nem találkozott azelőtt, és semmihez sem fogható módon érezte magát egyre boldogabbnak a közelében.

- Mark nem a barátom, hanem az unokatestvérem.

A lány szavainak hatására még repesőbb öröm járta át Ricket. Tehát az unokatestvére, gondolta. Annyira nem hasonlítottak egymásra, hogy ezt kitalálta volna magától, de megkönnyebbült a hír hallatán.

Jenny is mély elégedettséget érzett, amiért a nyilvánvaló érzései Rick irányába viszonzásra találtak, mégis tartott egy kicsit a dolgok hirtelenségétől. Soha nem érzett még ilyesmit senki iránt, de ezt sem akarta volna elkapkodni, hiába vélte úgy, hogy máris rátalált arra a valakire, akit neki teremtett a sors.

- Ezt örömmel hallom – mondta Rick, és a szemében olyan tűzzel pillantott rá, amelybe Jenny újra belepirult, de a jelekkel ellentétben egyáltalán nem jött zavarba.

- Szeretnék veled találkozni – folytatta Rick, és ő is meglepődött, hogy ezt kimondta.

- Most is találkozunk – felelte neki huncut mosollyal Jenny, mire Rick is elmosolyodott.

- Máskor, máshol… Esetleg… Holnap? – firtatta Rick, továbbra is elbűvölten Jenny szépségétől.

A szája kiszáradt, a keze remegett, és minden vágya az volt, hogy újra lássa a lányt. Lehetőleg kettesben. Nem akarta máris feleségül venni, csak azt tudta, hogy muszáj kiderítenie, mi ez az elemi késztetés arra, hogy vele legyen.

- Szívesen – pirult el a lány ismét, és hatalmas szemekkel csodálkozott rá a válaszára.

Sosem tartotta magát könnyen kaphatónak, most mégis úgy érezte, tényleg az igazival keresztezték egymás útjait, és esze ágában sem volt tenni az ellen, hogy a végzet akarata érvényesüljön.

Ricket boldoggá tették a lány reakciói, amelyek arra engedték következtetni, hogy a vonzalma cseppet sem viszonzatlan, mégsem akart fejest ugrani vele az ágyba.

Saját magán is megdöbbent, amiért olyan gondolatai támadtak, hogy udvarolni fog Jennynek, amíg el nem nyeri a szívét. Azt most valamiért fontosabbnak tartotta, mint a testét meghódítani. De persze azt is szerette volna birtokolni.

Jenny kortyolt egyet a még Mark által kezébe nyomott italból, és felpezsdült a vére, de nem az alkohol hatására, hanem Rick közelsége miatt. Egész éjjel alig mozdultak el egymás mellől, kivéve, amikor Rick újabb italért indult.

Tom persze ismét megjelent, és folytatta a Jenny felé irányuló hódítási kísérleteit, de hasztalanul. Jennyt sem ejtették a fejére, hogy elszalasszon egy olyan lehetőséget egy Tom-féléért, amelyet Rick kínált neki önkéntelenül.

Tomnak ismét távoznia kellett, amikor Rick visszaért a pezsgővel, és morogva vonult arrébb, mikor barátja figyelmeztette, hogy nem cselekszik túl helyesen. Tom, tartva attól, hogy a barátságuk kérdőjeleződik meg ezzel, egyelőre felfüggesztette a Jenny figyelmének elnyerésére irányuló terveit, de Rick ismerte már annyira, hogy tudja, nem hagyja annyiban.

Órákkal később Rick vitte haza a lányt Markék otthonába. Addigra sikerült olyan szinten megismerniük egymást, amelyre egyikük sem számított alig pár órával azelőtti találkozás után. Mindkettejükben égett a vágy a mielőbbi újratalálkozásra.

A ház előtt leparkoltak, de még nem akaródzott elválniuk. Jenny zavarba jött, az este során nem először. Rick felé fordult, és végignézett a vonásain, amelyeket mostanra már egész jól ismert. És újra elnyerte a tetszését, amit látott.

- Hánykor jössz értem holnap? – kérdezte, de szerette volna, ha el sem válnak egymástól.

Rick az órájára pillantott, amely hajnali fél négyet mutatott. Ő maga tudta, hogy úgysem fog aludni, amíg nem indulhat el a lányért, de neki hagyni akart egy kis levegőt. Nem szerette volna lerohanni, vagy elriasztani magától.

- Mondjuk nyolcra? – kérdezett vissza.

Jenny is leellenőrizte a pontos időt, és alig várta, hogy újra láthassa Ricket. Aztán eszébe jutott valami.

- De ugye… Reggel nyolc? – Megint belepirult, amint felfogta, hogy ezzel csak azt fejezte ki, mennyire várja már az újabb találkozásukat.

- Igen – nevetett rá Rick, aztán mindketten elhallgattak, és némán néztek egymás szemébe mélyen.

Rick tekintete Jenny szájára siklott, de az elhatározásához tartotta magát, így nem csókolta meg, bármennyire is szerette volna. Ehelyett kiszállt a kocsiból, és kinyitotta a lány előtt is az ajtót. Szerencsére az elválasztotta őket, de így sem volt könnyű legyűrnie a kísértést, hogy magához ne ölelje. Az éjszaka során nem először szerette volna ezt megtenni, mégsem akart ajtóstul rontani a házba, ezért csak halkan viszonozta Jenny köszönését, és figyelte, amíg el nem tűnik a bejárati ajtó mögött.

Jenny odabent összekuszálódott érzelmekkel, és repeső szívvel dőlt az ajtónak, és számolni kezdte a perceket a következő találkozásig.

1. fejezet – Az első találkozás

Nos megérkezett az első fejezet. Dancerg volt az ihletgazda, én meg a kreátor...
Egyelőre egy kis "elmélet" következik, hogy képben legyünk a háttérinfókat tekintve, de lesz ez még így se ;-)
Remélhetőleg nem fogjátok nagyon utálni :D
Jó olvasást!
Szil :)



1. fejezet – Az első találkozás


Hűvös, március eleji reggel volt. A tavasz még Los Angelesben, ebben a forró, mindig pezsgő városban sem hozta magával a koranyár melegét.

Jenny éppen utazáshoz készülődött. Angliába igyekezett az anyja testvéréhez és annak csalájához.

Miután a szülei nyolc évvel ezelőtt meghaltak autóbalesetben, az apja szüleinél élt, de soha nem érezte magát otthon náluk. Alig várta, hogy kiszabaduljon ebből a borús hangulatú, mindig rosszkedvű, soha nem kedves, családiasnak egyáltalán nem mondható légkörből.

Most, hogy befejezte az iskolát, és szakmát szerzett, úgy határozott, nem lesz nyűg többé a nagyszülők nyakán, akik amúgy sem látták szívesen, hanem elindul, felfedezi a világot, és szerencsét próbál.

Ekkor még nem is sejtette, milyen sorsdöntő lépésre szánta el magát.

George és Mary – az apja szülei – valamiért sosem szerették a gyerekeket, és Jenny hiába nem volt már kisgyerek, sőt, a kamaszkorból is régen kinőtt, továbbra is olyan ellenszenvvel fordultak felé, amelyet úgy érezte, nem érdemel meg tőlük.

A szülei ellenben mindent megtettek érte, míg éltek. A sors viszont közbeszólt, és lejártnak tekintette az idejüket a Földön. De annak már nyolc éve…

Éppen színházba tartottak, amikor egy kamion kisodródott előttük, és nem volt idejük lefékezni. Először senkinek nem is tűnt fel, hogy mi lehet velük, mindenki azt hitte, az előadást nézik. A rendőrség éjjel kopogtatott Jennyék ajtaján, halálra rémítve ezzel a bébiszittert, aki az akkor még csak tizenegy éves Jennyre vigyázott.

Ő akkor még fel sem fogta az egészet, csak másnap, amikor a nagyszülei elhurcolták magukkal, és onnantól kezdve náluk kellett élnie. Lassan szivárgott be a tudatába, hogy a szülei nem élnek többé, és évekig igen erősen érezte a hiányukat.

Aztán megtanult ezzel együtt élni. Valamint George és Mary ellenszenvével. Nekik nem volt több gyerekük, csak Adam, Jenny apja. Mivel az anyja, Jane Angliából származott, a jobban kedvelt rokonsága főleg ott élt. Ezzel együtt csak ritkán mentek hozzájuk látogatóba, pedig az volt az a hely, ahol Jenny is inkább otthon érezte magát.

Most pedig éppen a csomagjait pakolta össze, hogy a pár óra múlva induló gépre felszállva alig tizenöt órán belül édesanyja szülőföldjére lépjen. Egyelőre csak két hétre tervezte az ott maradást, hogy aztán tovább induljon, és ott találja meg a szerencséjét, ahol az szembejön vele.

A szüleitől rá maradt párezer dollárral, amely eddig a napig kamatozott egy nagyszülei előtt titkos bankszámlán, úgy gondolta, elboldogul egy ideig, amíg nem talál magának állást.

Most már semmi nem kötötte Los Angeleshez. A családja nem igazi család, az iskolát befejezte… Egyedül a barátai fognak neki hiányozni. És legjobb barátnője, Kris, akivel együtt nőttek fel.

Aki színészkedett időnként, de cseppet sem hordta fenn az orrát emiatt, és mivel kisgyerekkoruk óta ismerték egymást, szinte a testvérének tekintette.

Krisnek volt egy bátyja is, Cameron, akivel Jenny járt is egy ideig, de sosem jutottak közös nevezőre, ezért pár hét próbálkozás után inkább barátok maradtak. Jenny szinte a bátyjaként tekintett Camre, talán ezért sem működött a kapcsolatuk.

És nem volt meg köztük az a tűz sem, amelyet Jenny egy igaz szerelemtől elvárt volna. De remélte, hogy talán hamarosan szembejön vele az érzés, és magával sodorja.

Előbb viszont el kell búcsúznia a nagyszüleitől, hogy utána kedvenc barátnője a reptérre vigye, és útra kelhessen az ismeretlenbe.

George és Mary nem nagyon hatódtak meg, amikor Jenny indulásra készen belépett hozzájuk a nappaliba elköszönni, ahol idejük nagy részét töltötték.

- Vissza fogsz te jönni, sírva, hamarosan! – mondta neki Mary búcsúzóul.

- Aztán nehogy valaki fattyával a méhedben könyörögd vissza magad! Old meg az életed, ahogy akarod, de ránk ne számíts! – így George.

Ezekkel a kedves, és szeretetteli szavakkal bocsátották útjára a lányt, de Jenny egyáltalán nem lombozódott le emiatt. Elhatározta, hogy ide többé be nem teszi a lábát, még ha az utcán kell élnie, akkor sem.

- Annyira fogsz hiányozni – fogadta Kris a házuk előtt, ahol az autónak nekidőlve várta, hogy elindulhassanak a reptérre.

- Mike-ot hol hagytad? – kérdezte tőle Jenny.

Mike Kris barátja volt már több mint másfél éve, de Jenny sosem szívlelte igazán. Az utóbbi időben ráadásul Kristen sem beszélt róla olyan lelkesen, mint a kapcsolatuk elején. Jenny úgy érezte kihunyt a varázs köztük – már ha létezett valaha egyáltalán – és ez volt az, amit ő sosem szeretett volna megtapasztalni.

- Nem volt kedvem hozzá, hogy velünk lógjon az utolsó közös óránkban is – felelte Kris Jenny kérdésére, majd beszálltak az autóba, és a reptér felé vették az irányt.

Kris azonban váratlanul lekanyarodott, mielőtt odaértek volna.

- Mit művelsz? – kérdezte Jenny megszeppenve. – Le fogom késni a gépet!

- Nem fogod, bízz bennem – kacsintott rá a barátnője, mire ő megadóan visszahanyatlott az ülésbe, és átadta magát az elkerülhetetlennek.

Kristen a reptértől nem messze parkolt le egy kis cukrászda előtt. Amint Jenny felfedezte, hova jöttek, már boldogan nevetett rá legfőbb bizalmasára, mert tudta, mit is jelent mindez.

- Csak egyetlen süti, ezzel kell beérnünk, amíg nem találkozunk újra – magyarázta neki Kris, miközben kiszálltak az autóból.

Ezt a szokást pár éve alakították ki, és arról szólt, hogy ha valamelyiküket bánat, öröm, bosszúság, vagy egy ehhez hasonló hosszabb különlét miatti szomorúság éri, egy cukrászdában fojtják édességbe a bújukat.

Ezúttal is így történt, de mivel a gép indulása nem Jenny megérkezésétől függött, valóban csak egyetlen – de hatalmas adag – sütemény elpusztítására volt elég idejük. Utána fájó búcsút vettek egymástól a reptéren, és megígérték egymásnak, hogy amíg nem találkoznak, rendszeresen értekeznek majd telefonon és emailben.

Még egyszer utoljára megölelgették egymást, majd Jenny elindult, hogy beszálljon.

Az út Londonba körülbelül kilencórás volt, átszállás nélkül. Míg az alatta elsuhanó fellegeket figyelte, Jenny végiggondolta az eddigi életét.

Nem tartotta kizártnak, hogy vissza fog térni L.A.-be, mert úgysem bírná ki huzamosabb ideig a barátai, legfőképpen Kristen nélkül, most mégis szabadabbnak érezte magát, mint eddig bármikor.

Nem félt az ismeretlentől, attól, hogy mi lesz vele a jövőben. Úgy érezte, valami úgyis történni fog, ami majd gyökeresen megváltoztatja az életét. Sőt, tulajdonképpen ez az utazás is már egy elég sorsdöntő fordulatot jelentett a számára.

Amint a gép földet ért Londonban, Jenny unokatestvére, Mark jött elé. Őt sem látta már vagy két éve, és most is alig ismerte meg. A válla kiszélesedett, magasabbra nőtt, és a frizuráját is másképpen hordta- Az édesanyja bátyjára hasonlított a fiú, és egyidősek voltak Jennyvel.

- Engem küldtek, hogy legyek a sofőröd – mentegetőzött Mark, de a lánynak egyáltalán nem volt ellenére a dolog.

Sőt, ha nem lettek volna unokatestvérek, más szemmel is megnézte volna magának Markot, de a rokonság ténye megakadályozta ebben.

- Az egyik haverom tart ma egy szülinapi bulit, ha nem vagy túl fáradt, gyere el velem – mondta Mark Jennynek, míg a házuk felé autóztak.

- Szívesen – felelte a lány mosolyogva, és mivel cseppet sem érezte fáradtnak magát, valóban örömmel vetette bele magát bármibe, amit a sors az útjába sodor.

Amint megérkeztek Jenny nagybátyjának házához, Mark kikapta a csomagokat az autóból, és együtt léptek be a lány által túl rég látott otthonba. Amióta a szüleit elvesztette, mindig irigykedve figyelte az ismerősei családját, akiknek olyasmiben lehetett részük ezáltal, amiben neki csaknem tíz éve nem.

De elhatározta, hogy egyelőre nem is köti le magát, előbb élvezni akarta az életet, és majd csak később akart családot alapítani, amikor megtalálja azt a férfit, akivel ezt valóban el tudja képzelni.

Egy pillanatra megint eszébe jutott Kristen, akinek sokkal jobbat szánt volna Mike-nál, de nem szólt bele barátnője döntésébe. Az ellenszenvét azonban sosem félt kimutatni Kris választása miatt.

Aztán visszazökkent a jelenbe, és kissé megszeppenve viszonozta anyja bátyjának, Juliannek az ölelését. Annak felesége, Rita ugyanilyen kedvesen üdvözölte, és nem álltak neki faggatózni, ahogy először várta volna.

Mark megmutatta a szobáját, ahol az elkövetkező egy-két hetet tölteni fogja, mielőtt tovább áll. Miközben Jenny kicsomagolt, azonnal kiválogatta a ruhái közül, mit is fog viselni majd este a bulin. Kicsit tartott tőle, hogy csupa ismeretlennel fog találkozni, de remélte, hogy az unokatestvére jelenléte elég lesz ahhoz, hogy ne érezze magát teljesen elveszettnek.

Az ebédet kellemes, családias hangulatban költötték el, majd Mark városnézésre invitálta Jennyt, hogy megismerkedjen Londonnal. Délután fagyizni is beültek egy cukrászdába, amelyről Jennynek megint Kris jutott eszébe, és mesélni kezdett Marknak a barátnőjéről.

- Szívesen megismerném – sóhajtotta a fiú, de Jenny képzeletben összepárosította őket, és mivel Markot sem találta elég jónak barátnőjéhez, gyorsan elhárította a ki nem mondott kérést.

Az este hamar elérkezett. Jenny valóban nem érezte magát fáradtnak, mert bár a repülőút hosszú volt, mégis tudott aludni egy kicsit, így élénken vetődött be Mark mellé az autóba, és egész úton arról faggatta, kikkel is fog találkozni hamarosan.

Mark elmesélte, hogy Peter, az egy évfolyamtársa a házigazdája az egésznek, aki most ünnepli a huszadik születésnapját, de annak bátyja is itt lesz, akit Ricknek hívnak, valamint az ő barátai is néhányan. Meg persze az egyetemi csoporttársak.

Jenny tehát nagy bulira számított. És nem is kellett csalódnia. Már javában folyt a pezsgőbontogatás, amikor megérkeztek, holott még be sem sötétedett.

Az idő viszont gyorsan haladt előre. Bár nem Jenny volt az ünnepelt, mégis többen rá fordítottak nagyobb figyelmet. Újdonságnak számított, hogy ő Amerikából érkezett.

Hamarosan majdnem mindenkinek a nevét meg tudta jegyezni, akinek bemutatták, de voltak ott még páran, akik csak a távolból figyelték.

- Ők miért vágnak olyan savanyú képet? – faggatta ki Markot, és egy háromfős társaság felé biccentett.

- Nem tudom – felelte a fiú, majd kézen fogta Jennyt, és elkezdte feléjük vonszolni.

- Hé, mit művelsz? – háborgott ő rögtön, de Mark erősebbnek bizonyult.

- Nekik még nem mutattalak be, itt az ideje – válaszolta amaz, miközben tovább haladtak a három idősebb srác felé.

- Ne – suttogta Jenny.

Már korábban kiszúrta, hogy abból a csapatból, amerre éppen pillanatnyilag nem a legkedvencebb unokatesója cipeli, ketten is elég behatóan méregették őt, az egyikük őszinte érdeklődéssel, a másik viszont meglehetősen kaján pillantásokat vetett felé.

Az utóbbi illetőtől tartott jobban. De nem volt menekvés a számára. Mark, alighogy odaértek, be is mutatta a három ismeretlennek.

Először Robnak. Ő semmilyen fajta érdeklődést nem mutatott Jenny iránt, csak udvariasan biccentett felé, amikor Mark elmondta, kicsoda ő. Jennyt valamiért Cameronra, Kris bátyjára emlékeztette, de nem tudta volna megmondani, miért. Hiszen külsőleg egyáltalán nem hasonlítottak, de valahogy a gesztusai, a viselkedése…

Jenny jó emberismerőnek tartotta magát, és remélte, ez a képessége most sem hagyja cserben. Gondolatban testvérévé fogadta Robot, illetve elhatározta, ezentúl úgy fog rá tekinteni. Feltéve, ha lesz még alkalmuk találkozni.

A másik ismeretlen, aki leplezetlen kajánsággal bámulta, sőt, szinte vetkőztette a tekintetével, amelynek hatására Jenny akaratlanul is rákká vörösödött, Tom volt. Benne Jenny fel is fedezett valami félelmeteset, és elhatározta, ha csak teheti, kerülni fogja. Valahogy nem volt az egy éjszakára szóló röpke gyönyörök híve, és nem akarta, hogy Tom félreértse, ezért nem is viszonozta a mosolyát.

A harmadik srác pedig, aki már megérkezésükkor felkeltette az érdeklődését, és aki kedves tekintettel fordult felé, Rick volt. Őrá viszont már közvetlenebbül mosolygott Jenny, és ez rögtön viszonzásra is talált.

Valamilyen furcsa ösztönnek engedelmeskedve Jenny a kezét nyújtotta felé üdvözlésképpen, amelyet Rick meg is fogott, de a mindkettejükben felszökő láz és az érintés villámcsípésszerű módja miatt egyszerre rántották el azt egy másodperc múlva, és döbbenten figyelték a másik reakcióját.

Első fejezet időpontja

Sziasztok! :)

No lassan eljutunk addig, hogy az első fejezet elkészüljön.
Előre láthatólag hétfőn (jún. 21.) fog felkerülni este kilenckor!

Reméljük, tetszeni fog mindenkinek! :)

Sok csók! (L)
Szil & Dancerg :)

Előszó

Szia mindenkinek! :)

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy Dancerg felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha elkészülne Jenny és Rick története. Ő vállalta is a megírását, de aszem aztán abban maradtunk valahogy, hogy együtt csináljuk.
Nos a végeredmény első fejezetje nemsokára olvasható lesz itt, amint vége a vizsgaidőszaknak. Ez még úgy két hét... Vagyis meg kell írni is, szal lehet, hogy 3 :D De majd igyekszünk :)

Jó időtöltést mindenkinek!!! :)

Szil