Nos megérkezett az első fejezet. Dancerg volt az ihletgazda, én meg a kreátor...
Egyelőre egy kis "elmélet" következik, hogy képben legyünk a háttérinfókat tekintve, de lesz ez még így se ;-)
Remélhetőleg nem fogjátok nagyon utálni :D
Jó olvasást!
Szil :)
1. fejezet – Az első találkozás
Hűvös, március eleji reggel volt. A tavasz még Los Angelesben, ebben a forró, mindig pezsgő városban sem hozta magával a koranyár melegét.
Jenny éppen utazáshoz készülődött. Angliába igyekezett az anyja testvéréhez és annak csalájához.
Miután a szülei nyolc évvel ezelőtt meghaltak autóbalesetben, az apja szüleinél élt, de soha nem érezte magát otthon náluk. Alig várta, hogy kiszabaduljon ebből a borús hangulatú, mindig rosszkedvű, soha nem kedves, családiasnak egyáltalán nem mondható légkörből.
Most, hogy befejezte az iskolát, és szakmát szerzett, úgy határozott, nem lesz nyűg többé a nagyszülők nyakán, akik amúgy sem látták szívesen, hanem elindul, felfedezi a világot, és szerencsét próbál.
Ekkor még nem is sejtette, milyen sorsdöntő lépésre szánta el magát.
George és Mary – az apja szülei – valamiért sosem szerették a gyerekeket, és Jenny hiába nem volt már kisgyerek, sőt, a kamaszkorból is régen kinőtt, továbbra is olyan ellenszenvvel fordultak felé, amelyet úgy érezte, nem érdemel meg tőlük.
A szülei ellenben mindent megtettek érte, míg éltek. A sors viszont közbeszólt, és lejártnak tekintette az idejüket a Földön. De annak már nyolc éve…
Éppen színházba tartottak, amikor egy kamion kisodródott előttük, és nem volt idejük lefékezni. Először senkinek nem is tűnt fel, hogy mi lehet velük, mindenki azt hitte, az előadást nézik. A rendőrség éjjel kopogtatott Jennyék ajtaján, halálra rémítve ezzel a bébiszittert, aki az akkor még csak tizenegy éves Jennyre vigyázott.
Ő akkor még fel sem fogta az egészet, csak másnap, amikor a nagyszülei elhurcolták magukkal, és onnantól kezdve náluk kellett élnie. Lassan szivárgott be a tudatába, hogy a szülei nem élnek többé, és évekig igen erősen érezte a hiányukat.
Aztán megtanult ezzel együtt élni. Valamint George és Mary ellenszenvével. Nekik nem volt több gyerekük, csak Adam, Jenny apja. Mivel az anyja, Jane Angliából származott, a jobban kedvelt rokonsága főleg ott élt. Ezzel együtt csak ritkán mentek hozzájuk látogatóba, pedig az volt az a hely, ahol Jenny is inkább otthon érezte magát.
Most pedig éppen a csomagjait pakolta össze, hogy a pár óra múlva induló gépre felszállva alig tizenöt órán belül édesanyja szülőföldjére lépjen. Egyelőre csak két hétre tervezte az ott maradást, hogy aztán tovább induljon, és ott találja meg a szerencséjét, ahol az szembejön vele.
A szüleitől rá maradt párezer dollárral, amely eddig a napig kamatozott egy nagyszülei előtt titkos bankszámlán, úgy gondolta, elboldogul egy ideig, amíg nem talál magának állást.
Most már semmi nem kötötte Los Angeleshez. A családja nem igazi család, az iskolát befejezte… Egyedül a barátai fognak neki hiányozni. És legjobb barátnője, Kris, akivel együtt nőttek fel.
Aki színészkedett időnként, de cseppet sem hordta fenn az orrát emiatt, és mivel kisgyerekkoruk óta ismerték egymást, szinte a testvérének tekintette.
Krisnek volt egy bátyja is, Cameron, akivel Jenny járt is egy ideig, de sosem jutottak közös nevezőre, ezért pár hét próbálkozás után inkább barátok maradtak. Jenny szinte a bátyjaként tekintett Camre, talán ezért sem működött a kapcsolatuk.
És nem volt meg köztük az a tűz sem, amelyet Jenny egy igaz szerelemtől elvárt volna. De remélte, hogy talán hamarosan szembejön vele az érzés, és magával sodorja.
Előbb viszont el kell búcsúznia a nagyszüleitől, hogy utána kedvenc barátnője a reptérre vigye, és útra kelhessen az ismeretlenbe.
George és Mary nem nagyon hatódtak meg, amikor Jenny indulásra készen belépett hozzájuk a nappaliba elköszönni, ahol idejük nagy részét töltötték.
- Vissza fogsz te jönni, sírva, hamarosan! – mondta neki Mary búcsúzóul.
- Aztán nehogy valaki fattyával a méhedben könyörögd vissza magad! Old meg az életed, ahogy akarod, de ránk ne számíts! – így George.
Ezekkel a kedves, és szeretetteli szavakkal bocsátották útjára a lányt, de Jenny egyáltalán nem lombozódott le emiatt. Elhatározta, hogy ide többé be nem teszi a lábát, még ha az utcán kell élnie, akkor sem.
- Annyira fogsz hiányozni – fogadta Kris a házuk előtt, ahol az autónak nekidőlve várta, hogy elindulhassanak a reptérre.
- Mike-ot hol hagytad? – kérdezte tőle Jenny.
Mike Kris barátja volt már több mint másfél éve, de Jenny sosem szívlelte igazán. Az utóbbi időben ráadásul Kristen sem beszélt róla olyan lelkesen, mint a kapcsolatuk elején. Jenny úgy érezte kihunyt a varázs köztük – már ha létezett valaha egyáltalán – és ez volt az, amit ő sosem szeretett volna megtapasztalni.
- Nem volt kedvem hozzá, hogy velünk lógjon az utolsó közös óránkban is – felelte Kris Jenny kérdésére, majd beszálltak az autóba, és a reptér felé vették az irányt.
Kris azonban váratlanul lekanyarodott, mielőtt odaértek volna.
- Mit művelsz? – kérdezte Jenny megszeppenve. – Le fogom késni a gépet!
- Nem fogod, bízz bennem – kacsintott rá a barátnője, mire ő megadóan visszahanyatlott az ülésbe, és átadta magát az elkerülhetetlennek.
Kristen a reptértől nem messze parkolt le egy kis cukrászda előtt. Amint Jenny felfedezte, hova jöttek, már boldogan nevetett rá legfőbb bizalmasára, mert tudta, mit is jelent mindez.
- Csak egyetlen süti, ezzel kell beérnünk, amíg nem találkozunk újra – magyarázta neki Kris, miközben kiszálltak az autóból.
Ezt a szokást pár éve alakították ki, és arról szólt, hogy ha valamelyiküket bánat, öröm, bosszúság, vagy egy ehhez hasonló hosszabb különlét miatti szomorúság éri, egy cukrászdában fojtják édességbe a bújukat.
Ezúttal is így történt, de mivel a gép indulása nem Jenny megérkezésétől függött, valóban csak egyetlen – de hatalmas adag – sütemény elpusztítására volt elég idejük. Utána fájó búcsút vettek egymástól a reptéren, és megígérték egymásnak, hogy amíg nem találkoznak, rendszeresen értekeznek majd telefonon és emailben.
Még egyszer utoljára megölelgették egymást, majd Jenny elindult, hogy beszálljon.
Az út Londonba körülbelül kilencórás volt, átszállás nélkül. Míg az alatta elsuhanó fellegeket figyelte, Jenny végiggondolta az eddigi életét.
Nem tartotta kizártnak, hogy vissza fog térni L.A.-be, mert úgysem bírná ki huzamosabb ideig a barátai, legfőképpen Kristen nélkül, most mégis szabadabbnak érezte magát, mint eddig bármikor.
Nem félt az ismeretlentől, attól, hogy mi lesz vele a jövőben. Úgy érezte, valami úgyis történni fog, ami majd gyökeresen megváltoztatja az életét. Sőt, tulajdonképpen ez az utazás is már egy elég sorsdöntő fordulatot jelentett a számára.
Amint a gép földet ért Londonban, Jenny unokatestvére, Mark jött elé. Őt sem látta már vagy két éve, és most is alig ismerte meg. A válla kiszélesedett, magasabbra nőtt, és a frizuráját is másképpen hordta- Az édesanyja bátyjára hasonlított a fiú, és egyidősek voltak Jennyvel.
- Engem küldtek, hogy legyek a sofőröd – mentegetőzött Mark, de a lánynak egyáltalán nem volt ellenére a dolog.
Sőt, ha nem lettek volna unokatestvérek, más szemmel is megnézte volna magának Markot, de a rokonság ténye megakadályozta ebben.
- Az egyik haverom tart ma egy szülinapi bulit, ha nem vagy túl fáradt, gyere el velem – mondta Mark Jennynek, míg a házuk felé autóztak.
- Szívesen – felelte a lány mosolyogva, és mivel cseppet sem érezte fáradtnak magát, valóban örömmel vetette bele magát bármibe, amit a sors az útjába sodor.
Amint megérkeztek Jenny nagybátyjának házához, Mark kikapta a csomagokat az autóból, és együtt léptek be a lány által túl rég látott otthonba. Amióta a szüleit elvesztette, mindig irigykedve figyelte az ismerősei családját, akiknek olyasmiben lehetett részük ezáltal, amiben neki csaknem tíz éve nem.
De elhatározta, hogy egyelőre nem is köti le magát, előbb élvezni akarta az életet, és majd csak később akart családot alapítani, amikor megtalálja azt a férfit, akivel ezt valóban el tudja képzelni.
Egy pillanatra megint eszébe jutott Kristen, akinek sokkal jobbat szánt volna Mike-nál, de nem szólt bele barátnője döntésébe. Az ellenszenvét azonban sosem félt kimutatni Kris választása miatt.
Aztán visszazökkent a jelenbe, és kissé megszeppenve viszonozta anyja bátyjának, Juliannek az ölelését. Annak felesége, Rita ugyanilyen kedvesen üdvözölte, és nem álltak neki faggatózni, ahogy először várta volna.
Mark megmutatta a szobáját, ahol az elkövetkező egy-két hetet tölteni fogja, mielőtt tovább áll. Miközben Jenny kicsomagolt, azonnal kiválogatta a ruhái közül, mit is fog viselni majd este a bulin. Kicsit tartott tőle, hogy csupa ismeretlennel fog találkozni, de remélte, hogy az unokatestvére jelenléte elég lesz ahhoz, hogy ne érezze magát teljesen elveszettnek.
Az ebédet kellemes, családias hangulatban költötték el, majd Mark városnézésre invitálta Jennyt, hogy megismerkedjen Londonnal. Délután fagyizni is beültek egy cukrászdába, amelyről Jennynek megint Kris jutott eszébe, és mesélni kezdett Marknak a barátnőjéről.
- Szívesen megismerném – sóhajtotta a fiú, de Jenny képzeletben összepárosította őket, és mivel Markot sem találta elég jónak barátnőjéhez, gyorsan elhárította a ki nem mondott kérést.
Az este hamar elérkezett. Jenny valóban nem érezte magát fáradtnak, mert bár a repülőút hosszú volt, mégis tudott aludni egy kicsit, így élénken vetődött be Mark mellé az autóba, és egész úton arról faggatta, kikkel is fog találkozni hamarosan.
Mark elmesélte, hogy Peter, az egy évfolyamtársa a házigazdája az egésznek, aki most ünnepli a huszadik születésnapját, de annak bátyja is itt lesz, akit Ricknek hívnak, valamint az ő barátai is néhányan. Meg persze az egyetemi csoporttársak.
Jenny tehát nagy bulira számított. És nem is kellett csalódnia. Már javában folyt a pezsgőbontogatás, amikor megérkeztek, holott még be sem sötétedett.
Az idő viszont gyorsan haladt előre. Bár nem Jenny volt az ünnepelt, mégis többen rá fordítottak nagyobb figyelmet. Újdonságnak számított, hogy ő Amerikából érkezett.
Hamarosan majdnem mindenkinek a nevét meg tudta jegyezni, akinek bemutatták, de voltak ott még páran, akik csak a távolból figyelték.
- Ők miért vágnak olyan savanyú képet? – faggatta ki Markot, és egy háromfős társaság felé biccentett.
- Nem tudom – felelte a fiú, majd kézen fogta Jennyt, és elkezdte feléjük vonszolni.
- Hé, mit művelsz? – háborgott ő rögtön, de Mark erősebbnek bizonyult.
- Nekik még nem mutattalak be, itt az ideje – válaszolta amaz, miközben tovább haladtak a három idősebb srác felé.
- Ne – suttogta Jenny.
Már korábban kiszúrta, hogy abból a csapatból, amerre éppen pillanatnyilag nem a legkedvencebb unokatesója cipeli, ketten is elég behatóan méregették őt, az egyikük őszinte érdeklődéssel, a másik viszont meglehetősen kaján pillantásokat vetett felé.
Az utóbbi illetőtől tartott jobban. De nem volt menekvés a számára. Mark, alighogy odaértek, be is mutatta a három ismeretlennek.
Először Robnak. Ő semmilyen fajta érdeklődést nem mutatott Jenny iránt, csak udvariasan biccentett felé, amikor Mark elmondta, kicsoda ő. Jennyt valamiért Cameronra, Kris bátyjára emlékeztette, de nem tudta volna megmondani, miért. Hiszen külsőleg egyáltalán nem hasonlítottak, de valahogy a gesztusai, a viselkedése…
Jenny jó emberismerőnek tartotta magát, és remélte, ez a képessége most sem hagyja cserben. Gondolatban testvérévé fogadta Robot, illetve elhatározta, ezentúl úgy fog rá tekinteni. Feltéve, ha lesz még alkalmuk találkozni.
A másik ismeretlen, aki leplezetlen kajánsággal bámulta, sőt, szinte vetkőztette a tekintetével, amelynek hatására Jenny akaratlanul is rákká vörösödött, Tom volt. Benne Jenny fel is fedezett valami félelmeteset, és elhatározta, ha csak teheti, kerülni fogja. Valahogy nem volt az egy éjszakára szóló röpke gyönyörök híve, és nem akarta, hogy Tom félreértse, ezért nem is viszonozta a mosolyát.
A harmadik srác pedig, aki már megérkezésükkor felkeltette az érdeklődését, és aki kedves tekintettel fordult felé, Rick volt. Őrá viszont már közvetlenebbül mosolygott Jenny, és ez rögtön viszonzásra is talált.
Valamilyen furcsa ösztönnek engedelmeskedve Jenny a kezét nyújtotta felé üdvözlésképpen, amelyet Rick meg is fogott, de a mindkettejükben felszökő láz és az érintés villámcsípésszerű módja miatt egyszerre rántották el azt egy másodperc múlva, és döbbenten figyelték a másik reakcióját.
