21. fejezet – Dolgos napok, váratlan események…
(Jenny)
Ciki volt, hogy pont első nap aludtunk el, de még nem volt akkora a forgalom az irodában, hogy ez bárkinek is gondot okozzon. Az első megrendelések csak délután futottak be, egyik régi ismerősünktől. Egy nő volt az.
- Ismered? – kérdeztem Ricket, aki a hátam mögött sertepertélt mindenféle aktákkal.
Ekkor viszont hátrafordult, és a vállam fölött a monitorra pillantott.
- Igen – felelte, és úgy tűnt, kicsit kellemetlenül érzi magát.
Utána fordultam, de ő a polcokon pakolászott valamit, feltűnően pedánsan.
- Volt köztetek valami? – böktem ki a gyanúmat, mire hevesen tiltakozni kezdett.
- Soha! Hogy gondolhatsz ilyet?
Kétkedve méregettem, de gyanúsan kapkodóvá váltak a mozdulatai, láthatóan zavarban volt.
- Rick – szóltam rá egy idő után. Lerakta a kezében tartott mappát, és lassan felém fordult. – Ki vele! Nem leszek dühös, megígérem.
Felsóhajtott, és a hajába túrt, mielőtt szólásra nyitotta a száját.
- Egyszer megkörnyékezett a csaj.
Nem tudtam, miért baj ez. Nem csodálkoztam rajta, hogy más is rá van gerjedve, hisz ezzel én is így voltam.
- És? – vontam vállat.
- Téged ez nem zavar?! – meredt rám döbbenten.
- Miért zavarna? – értetlenkedtem.
Ekkor közelebb lépett, felhúzott a székből, amelyen terpeszkedtem, és a derekamnál fogva magához húzott.
- Én utálnám, ha az egyik ügyfelünk szemet vetne rád – morogta. – Persze ez kivédhetetlen, így is mindenki irigyel tőlem…
Igyekeztem nem kinevetni emiatt a képtelenség miatt, de nem hagytam, hogy elterelje a szót a nőről, akit Adele-nek hívtak.
- Nem beszélnél te vele? – kérdezte, miután kiveséztük, mi és hogyan is történt a múltban.
- De, lerendezem – feleltem.
És nem is volt olyan rossz ötlet ez. Így legalább megbizonyosodhatok róla, hogy akar-e még mindig valamit Ricktől vagy sem.
Akart. Még aznap délután beállított, ahogy ezt az e-mailben is jelezte. Rick addig a hátsó szobában bújkált előle. A nő viszont egyfolytában felőle érdeklődött, amit egy idő után megelégeltem, és hátrakiáltottam Ricknek.
„Semmi kedvem”-arckifejezéssel bújt elő a szólított, és igencsak neheztelő pillantásokat vetett felém. Én viszont szerettem volna Adele tudomására juttatni, mihez is kéne tartsa magát, ezért felálltam, és Rick felé indultam. Megálltam előtte, és megcsókoltam.
Ő a döbbenettől nem kapott levegőt, Adele meg a látványtól. Az utóbbi ezt követően kicsörtetett az irodából, de mi tudomást sem vettünk róla.
- Most vesztettük el az első ügyfelünket – sóhajtott fel szerelmem bánatosan, miután elengedtem a nyakát.
- Majd visszajön – jósoltam.
És igazam lett. Adele két nap múlva jelentkezett, és még arra is hajlandó volt, hogy velem tárgyaljon. Ezúttal Rick szóba sem került. Ő különben is „terepre” járt inkább, felmérni a rendezvény helyszíneket, és szerződéseket kötni éttermekkel, klubokkal. Az üzlet egy hét alatt több megrendelést halmozott fel, mint vártuk volna.
Hétvégén egy étteremben ünnepeltük meg a sikert, amikor is váratlanul megcsörrent a mobilom.
- Bocs, Kris az – pillantottam Rickre, de ő nem problémázott ezen, úgyhogy felvettem.
- Annyira elegem van! Úgy szeretnék már ott lenni nálad! – panaszkodott barátnőm.
Bár sejtettem, feltettem a kérdést.
- Mike?
- Most azt találta ki, hogy össze kéne költöznünk, de én ezt nem akarom, Jenny! – Kristen szinte kiabált velem, de tudtam, hogy ez nem nekem szól. Rick viszont töprengve ráncolta a homlokát.
- Kris, még egy hetet bírj ki, vagy rakasd át a repjegyedet holnapra.
- Nem lehet, már próbáltam – puffogott tovább. – Idióták azok is mind!
Nagy nehezen végül sikerült lenyugtatnom, bár azzal lephettem volna meg leginkább, ha közlöm vele, hogy élete párja várja, amint megérkezik. De féltem, hogy attól csak elrettenne, így nem tettem neki említést Robról.
Rick viszont kíváncsian pislogott rám, amikor leraktam a telefont.
- Mike? – kérdezte.
- Igen… - harapdáltam a szám szélét. Erről neki eddig nem szóltam.
- Miért akarod összehozni Robbal, ha van valakije?
- Mert nem boldog Mike-kal – magyaráztam egyszerűen.
Rick erre csak hümmögött egy sort, de aztán másfelé terelődött a szó. Pontosabban kettőnk és a cégünk felé. Végre tökéletesnek éreztem az életemet, egy csodás férfi oldalán, aki miután hazamentünk egyéb módszereket is kiötölt annak érdekében, hogy még boldogabb legyek.
(Rick)
Kicsit furcsállottam, hogy Jenny milyen simán lerendezte a múltkor az Adele-ügyet, de nem először lepett meg a könnyed viselkedésével. A cég virágozni látszott, habár még nagyon az elején voltunk.
Emellett vártuk kedvesem barátnőjét is, de Rob előtt szigorúan egy szót sem lehetett ejteni semmiféle nőkről. A nő szót sem szabadott kimondani. Csak akkor, ha ezt ő tette, de ő meg nem tette. Egyetlen egyszer került újra szóba Jenny és a kerítőnői szerepe, de hamar kidumáltam a bajból, azzal, hogy szakmai ártalom.
Ennek ellenére én magam is kíváncsian vártam, mi lesz szerelmem tervéből. Még én sem láttam a csajt, megjósolni sem tudtam volna, hogy fog viselkedni Rob, amikor először találkoznak. Jennynek persze erre is kész terve volt.
- Amikor elhozzuk a reptérről, te majd ártatlanul és hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezed, hogy van-e kedvünk lemenni a klubba – adta ki az utasítást aznap délután, amikorra Kristent vártuk.
Eddig jól hangzottak az elképzelései, mivel csütörtök volt, és tudtam, hogy Rob ma fel fog lépni. Pár hete fogadta el az állást, hogy heti háromszor gitározik meg énekelget a klubban, ahova rendszeresen jártunk. Bár a pénzre nemigen volt szüksége, eleget örökölt valami távolni rokonától, de élvezte csinálni.
Ahogy mi is a céget. Jenny egyre jobban belelendült, és rájöttem, hogy a régi helyen el voltak fojtva az olyan készségei, mint például az üzleti érzék. Itt viszont teljesen szabadon kamatorzathatta a tehetségét. És meg is tette. A második hét végére plusz öt ügyfelet szerzett. El voltunk halmozva munkával.
Mégis, Kristen miatt egy-két nap szabadságot kért – mintha nem lett volna joga „ellógni”, ha úgy tartja kedve -, amit engedélyeztem is neki. Egy-két napon nem múlhat semmi – gondoltam. És az emlegetettt barátnő meg is érkezett.
Kissé kétkedve méregettem. Rob eddig többnyire szőke csajokkal állt össze, ez a lány viszont barna volt, bár elég helyesnek tűnt, szóval nem láttam olyan reménytelennek az ügyet.
Jenny kérésére az autóban szóba is hoztam a klub-témát, hogyha van kedvük, menjünk el valahova szórakozni este. Kristen sem tűnt fáradtnak, ezért boldogan belement a dologban. Mielőtt elindultunk, mégis kifaggattam, mennyire komoly a dolog közte és eközött a Mike között, akiről Jenny beszélt.
Valamiért csalódott voltam, amikor azt mondta, hogy elég komoly. Féltettem tőle Robot. Egy vagány amerikai lánynak tűnt, és tartottam tőle, hogyha legjobb barátom tényleg belehabarodik, akkor borzasztó nagyot fog koppanni, amikor Kris egyszer ejti. Mert valamiért úgy éreztem, ez lesz a vége.
A klubba érve Tom jött elénk, aki már délután el akart csalni magával a szerelőhöz, ahova leadta javításra a motorját, de Jenny barátnőjének fogadására hivatkozva elutasítottam. Most már ő is tűkön ülve várta, hogy megérkezzen Kris, akit legalább annyira féltettem tőle, mint anno Jennyt.
Az első adandó alkalommal – vagyis a pultnál, mert oda mentünk először, miután Tom megölelgette szegényt a bejáratnál - figyelmeztettem is, hogy lehetőleg ne másszon rá, mert a csajnak van valakije.
- Ugyan… - mosolygott rám Tom elnézően. – Ez mikor jelentett nekem akadályt?
Nem árulhattam el neki, hogy Kristen Robnak van szánva, legalábbis Jenny tervei alapján, ezért csak nyomatékosítottam Tomban, hogy tényleg ne szálljon a nyakába.
- Oké, majd visszafogom magam – vigyorogta el magát.
Igen. Sejtettem, mennyire fogja visszafogni magát. Elfintorodtam, de aztán követtem őket a boxhoz, amelyben Rob foglalt helyet. Rá sem ismertem. Azaz külsőre nem változott, csak a viselekdése.
Meredten bámulta Kristent, aki legalább olyan szinten nem vett tudomást a külvilágról, mint ő. Mégis ő tért előbb magához az első pillantás okozta sokkból, és kezet nyújtott a barátomnak.
Elképesztő látványt nyújtottak mindketten. Jennyvel egymásra pillantottunk, hiszen sejtettük, mit is élhetnek át. Velünk is valahogy így volt ez annak idején. Szerelmem egy puszit is adott annak örömére, hogy a terve bevált.
Én is örültem, csak annak nem, hogy Krisnek tényleg van valakije odahaza. Robnak ezt mindenesetre nem árultam el, tőle ugyanis tilos volt védenem – Jenny újabb utasítására. Sajnáltam azt a Mike-ot, hiszen itt egy egész brigád szervezkedett azon, hogy a barátnője valaki mással jöjjön össze, de látva Rob megbabonázottságát, eloszlottak az aggodalmaim. Most már inkább csak őt féltettem, mert ismertem annyira, hogy tudjam, ha egyszer belebonyolódik valakibe, akkor nehezen szabadul…
Kristen viszont kedvesnek tűnt, és ahogy haladt előre az este, egyre jobban megkedveltem. Jennynek azonban táncolhatnékja volt, így nem élvezhettem tovább páholyból szerencsétlen mit sem sejtő barátom behálózódását, követtem hát a parkettre, ahol meg is szűnt körülöttünk a külvilág.
Összefonódva ringtunk a zene ütemére, majd egyre érzékibb simogatásokkal tarkítva fokoztuk tovább egymásban a hangulatot.
- A barátnőd nagyon haragudna, ha lelépnénk egy órácskára? – kérdeztem tőle a sokadik csókot követően.
- Nem hiszem, majd visszajövünk érte – lehelte Jenny a fülembe ugyanolyan vágytól rekedtes hangon, mint amilyen engem is kínzott, mióta hozzám simult.
Megállította Kristent, aki épp az asztalhoz igyekezett vissza valahonnan, és két perc alatt megbeszélték, hogy a fiúk vigyáznak majd rá, ne aggódjon, de mi most kicsit kettesben akarunk lenni. Kris nem akadékoskodott, úgyhogy hazamentünk, hogy egymásra is szánjunk egy kis időt, mielőtt visszamegyünk a többiekhez. Erre viszont nem került sor…
2010. szeptember 3., péntek
2010. augusztus 29., vasárnap
20. fejezet – Megszaporodott teendők
20. fejezet – Megszaporodott teendők
(Jenny)
Miután azonnali hatállyal felmondunk a munkahelyünkön, felgyorsultak az események. Három napon keresztül jártuk a várost megfelelő irodahelyiség után kutatva. Csütörtökre meg is találtuk a legmegfelelőbbet, még a lakásunkhoz is viszonylag közel esett.
Persze volt rajta felújítanivaló, de apróságokon egyikünk sem akadt fent. Rick azonnal beszélt is a tulajjal, aki akadékoskodás nélkül eladta neki, így a hétvége nagy részét tatarozással töltöttük. Legnagyobb meglepetésemre Rob és Tom is jöttek segíteni.
Tom persze nem állta meg, hogy minduntalan bepróbálkozzon nálam, de egy idő után már oda sem figyeltem a célozgatásaira. Rick viszont hamar megelégelte a dolgot, és kihívta Tomot az iroda elé egy kis eszmecserére.
- Most megveri? – kérdeztem Robtól, aki éppen szünetet tartott, és talpig festékesen ücsörgött egy dobozon a belső iroda közepén, miközben cigizett.
- Nem hiszem – mosolyodott el.
Róla mindig eszembe jutott Kris is, akinek egyre jobban ért már az ideutazás. Pér napja beszéltem vele telefonon, akkor azt mondta, elege van Mike-ból és a fél karját odaadná, ha egy kis időre csak megszabadulhatna tőle.
Újra megemlítettem neki, hogy van egy csinos vendégszobánk – bár titkon abban reménykedtem, hogy sikerül annyira a közvetítői tervem, hogy nem nálunk fogja tölteni az itteni éjszakáit. De ezt nem árulhattam el neki. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, az Rob volt.
Egyik nap ugyanis egy szőke csajjal láttam a városban, és félreérthetetlenül vigyorogtak egymásra. Nem tudtam visszafojtani a kérdésemet, kihasználva, hogy most kettesben vagyunk.
- Van valakid? – szegeztem neki nyíltan.
Rob meglepetten pislogott kettőt, nyilván nem értette a hirtelen témaváltás okát.
- Nincs – felelte óvatosan, bár volt egy olyan sejtésem, hogy hazudik.
- Valld be, ha van, nem harapom le érte a fejed – kértem. Sejtettem, hogy a múltkori viselkedésem miatt tart tőle, hogy kiborítana a tény.
Ami igaz is, de megpróbáltam volna elnyomni – aztán pedig azon igyekezni, hogy szétválasszam őket, mielőtt Kris megérkezik.
- Miért érdekel ez téged ennyire? – ráncolta a szemöldökét gyanakodva.
- Csak mert… Nem fontos. Láttalak egy lánnyal a minap, ő ki volt? – hárítottam a választ, és új kérdéssel bombáztam helyette.
- Ő Nina lehetett, a volt barátnőm… - felelte tovább kételkedve.
- Csak volt? – Biztos akartam lenni benne.
- Igen, pár napja költözött el Londonból az új barátjához, nem találkozok vele többé… - A szavai olyannyira megnyugtattak, hogy le is nyomtam az arcára egy puszit.
- Ez miért tölt el téged ilyen fenenagy boldogsággal? – firtatta csodálkozva.
- Ezt… majd idővel megtudod – kacsintottam rá, mire heves tiltakozásba kezdett.
- Ugye nem akarsz összeboronálni senkivel?
Ártatlan szemeket meresztettem rá.
- Soha nem tennék ilyet! – Persze átlátott rajtam, mint a szitán.
- Ismerlek már, Jenny.
- De ebben tévedsz – zártam le a témát, és visszafordultam az ablak felé.
Rick éppen visszatért, és egyedül. Nem vettem észre, így meglepett, amikor váratlanul átölelte a derekam. Majdnem elejtettem az ecsetet, amivel az ablakkeretet mázoltam éppen.
- Tom nem jön vissza? – kérdeztem, amikor feltűnt, hogy már csak hárman vagyunk.
- Nem, megkértem, hogy menjen a fenébe, amíg nem képes leszállni rólad.
Meghökkentem. De főleg azon, hogy Tom engedelmeskedett. Ricknek viszont hálás csókkal köszöntem meg a mellettem való kiállását. Tovább folytattuk a munkát, délben pedig pizzát rendeltünk.
Délután haza kellett mennem, mert megígértem Lisának, hogy vigyázok a kislányára, amíg őt a férje beviszi a kórházba, hogy járógipszre cseréljék a lábán a kötést.
(Rick)
- Mit akar tőlem Jenny? – kérdezte Rob váratlanul, miután szerelmem elment, hogy a szomszéd lányát pesztrálja estig.
Meglepetten néztem rá.
- Miért gondolod, hogy akar tőled valamit? – érdeklődtem tettetve, hogy nem sejtek semmit.
- Egyfolytában azzal zaklat, hogy van-e valakim, ez már nagyon gyanús.
Belekortyoltam a sörbe, amivel a pizzát öblítettük le éppen. Töprengtem, hogyan és mit mondjak el Robnak anélkül, hogy végérvényesen menekülni kezdene Jenny elől.
- Nem tudom – hazudtam végül, de persze, hogy nem hitte el.
- Jó, tudod mit? Nem is akarom tudni. De állítsd le, kérlek.
Ezt boldogan megígértem neki. Aztán eszembe jutott, mit is mesélt a múltkor az exéről, és rákérdeztem, mi most velük a helyzet.
- Már te is ezzel jössz? Ezt nem hiszem el – gyújtott rá idegesen.
- Csak kíváncsi vagyok, ennyi, nyugi!
Előbb végigszívta a cigit, és csak aztán válaszolt.
- Most költözött az új barátjához Colchesterbe. Szóval semmiféle helyzet nincs többé.
Ennek én is megörültem. Ha Jenny barátnője megjön, legalább nem kell hallgatnom kedvesem siránkozását amiatt, hogy Rob esetleg mégsem ugrik rögtön a csajra. Így viszont… Eltereltem a gondolataimat, mielőtt barátom rájön, hogy igenis okkal érdeklődtem.
Estére kifestettük az iroda minden helyiségét, és fáradtan indultunk haza.
Jenny már egyedül volt, nyilván sikerült visszapasszolnia a szomszéd kislányt a szüleinek. Vacsorával várt haza egyetlen vékony szatén selyem köntösben. Az étel kihűlt, mire asztalhoz ültünk, ugyanis magammal rángattam a zuhany alá, aztán a hálóban is folytattuk, amit elkezdtünk.
Éjféltájt ettünk azért pár falatot energiapótlás gyanánt, utána pedig villámsebesen nyomott el bennünket az álom.
A következő héten minden irodabútort beszereztünk, ami szükséges lehet, de Jennyre bíztam a berendezést, mert nekem a papírmunkával kellett foglalkoznom, hogy mielőbb beindíthassuk a vállalkozást.
Nem volt fair, de a régi cégem ügyfelei közül is sokakat meghívtam a megnyitóra, abban reménykedve, hogy egyet-kettőt át is csábíthatok hozzánk. Bejött a terv. A péntek esti ünnepségen tömve volt a kis iroda, Jenny élvezte háziasszonyi teendőit, míg én a vendégekkel foglalkoztam.
Másnap hullafáradtak voltunk, nem is álltunk neki rögtön a takarításnak, azt vasárnapra halasztottuk. Eközben jutott eszembe Rob is, és megkértem Jennyt, hogy állítsa le magát, ha nem akarja, hogy Rob átlásson majd rajta, amikor bemutatja neki a barátnőjét, aki időközben két héttel későbbre ígérte a látogatását.
Fogalmam sem volt, hogy tudta végül Jenny rávenni, hogy eljöjjön, de nem bántam. Inkább tucatnyi barátnője jöjjön, mint az a múltkori bájgúnár, akivel a reptéren találkoztak. Erre a bizonyos Kristenre viszont már én is kíváncsi voltam.
(Jenny)
Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor a sikeres nyitóbulink utáni reggelen Kris azzal az örömhírrel hívott, hogy két hét múlva jönne el egy kicsit pihenni hozzánk Londonba, ha nem bánom. Nem bántam, éppen ellenkezőleg. Hetek, ha nem hónapok óta próbáltam rábeszélni. Ez jelentette a habot a tortán.
Az előző napi parti ugyanis olyan jól sikerült, hogy máris számos ügyfelet tudhattunk a magunkénak. Hihetetlen volt, hogy alig két hét alatt sikerült mindent olyan tökéletesen megcsinálni és megszervezni, hogy hétfőtől már meg is nyithattuk az üzletet.
De egyelőre szombat volt, és nem állt szándékunkban még csak a takarítással sem foglalkozni. Egész nap ágyban maradtunk Rickkel, több üveg pezsgőt is bontva a közös vállalkozás sikereinek örömére. Meg persze más célból is…
Vasárnap viszont elkapott szerelmem, épp mikor az irodát varázsoltuk normális és elegáns – azaz szeméttelen – formába.
- Két hét múlva jön a barátnőd? – kérdezte.
- Igen, miért? – feleltem elgondolkodva. Épp a függönyt nézegettem. És mégsem tetszett, így elhatároztam, hogy lecserélem, amint lehet.
- Szeretném, ha addig sem járnál Rob nyakára, már így is alig tudom kivédeni a kérdéseit.
Meglepetten fordultam Rick felé, de be kellett látnom, hogy igaza van… Ha továbbra is Rob agyára megyek, akkor sosem lesz hajlandó találkozni Krisszel. De erre is volt mentő ötletem.
- Mi lenne, ha nem szólnánk senkinek arról, hogy idejön Kristen? – ajánlottam. – Hadd legyen neki is meglepetés! Majd ha ideér, elhozzuk a reptérről, és nem tudom… Elvisszük este a klubba – kacsintottam kedvesemre. – De ezt persze majd te javaslod, hogy Kris se sejtsen semmit. Robnak pedig nem szólunk egy szót sem. Aznap úgyis éppen dolgozni fog, szóval kéznél lesz ő is – örömködtem.
Rick csak a fejét csóválta kissé lemondóan.
- Mi a baj? – kérdeztem aggodalmasan.
- Sosem szeretnék az ellenséged lenni… Ilyen összeesküvési hajlamot, mint amilyen neked van… Komolyan félek tőled!
Engesztelésül megcsókoltam, de a kezdeti bocsánatkérően finom puszik lassan egyre szenvedélyesebbé váltak. Ricknek volt még annyi lélekjelenléte, hogy egy pillanatra elszakadva tőlem az ajtóhoz lépjen, és ráfordítsa a kulcsot.
Csillogó szemekkel követtem minden mozdulatát. Vajon tényleg azt akarja, amire gondolok? – töprengtem, de csak két másodpercig, ugyanis bebizonyosodott, hogy igen.
Miután visszaért hozzám, szája ismét az ajkaimra tapadt, és a belső iroda felé kezdett húzni. Az íróasztal még nem volt telepakolva… Ki is használtuk a helyet. Bő egy órával később viszont már a forgófotelben ültem szerelmem ölében, és a picivel korábban átéltekből igyekeztem magamhoz térni. Legalább az irodát is méltóképpen felavattuk.
Miután kifújtuk magunkat, befejeztük a rendrakást, és hazamentünk. Otthon nekiálltam volna kipakolni a felesleges cuccokat a vendégszobából, de Rick leállított, mondván, hogy Kris úgyis csak sokára érkezik, pihenjek is egy kicsit.
E burkolt célzás volt arra, hogy inkább vele foglalkozzak. Nem álltam ellent. Hajnalba nyúlóan élveztük egymás bódító közelségét, megrészegülésünkhöz semmiféle alkohol nem szükségeltetett. Hétfő reggel viszont mindezen érzéki örömök megbosszulták magukat: elaludtunk.
(Jenny)
Miután azonnali hatállyal felmondunk a munkahelyünkön, felgyorsultak az események. Három napon keresztül jártuk a várost megfelelő irodahelyiség után kutatva. Csütörtökre meg is találtuk a legmegfelelőbbet, még a lakásunkhoz is viszonylag közel esett.
Persze volt rajta felújítanivaló, de apróságokon egyikünk sem akadt fent. Rick azonnal beszélt is a tulajjal, aki akadékoskodás nélkül eladta neki, így a hétvége nagy részét tatarozással töltöttük. Legnagyobb meglepetésemre Rob és Tom is jöttek segíteni.
Tom persze nem állta meg, hogy minduntalan bepróbálkozzon nálam, de egy idő után már oda sem figyeltem a célozgatásaira. Rick viszont hamar megelégelte a dolgot, és kihívta Tomot az iroda elé egy kis eszmecserére.
- Most megveri? – kérdeztem Robtól, aki éppen szünetet tartott, és talpig festékesen ücsörgött egy dobozon a belső iroda közepén, miközben cigizett.
- Nem hiszem – mosolyodott el.
Róla mindig eszembe jutott Kris is, akinek egyre jobban ért már az ideutazás. Pér napja beszéltem vele telefonon, akkor azt mondta, elege van Mike-ból és a fél karját odaadná, ha egy kis időre csak megszabadulhatna tőle.
Újra megemlítettem neki, hogy van egy csinos vendégszobánk – bár titkon abban reménykedtem, hogy sikerül annyira a közvetítői tervem, hogy nem nálunk fogja tölteni az itteni éjszakáit. De ezt nem árulhattam el neki. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, az Rob volt.
Egyik nap ugyanis egy szőke csajjal láttam a városban, és félreérthetetlenül vigyorogtak egymásra. Nem tudtam visszafojtani a kérdésemet, kihasználva, hogy most kettesben vagyunk.
- Van valakid? – szegeztem neki nyíltan.
Rob meglepetten pislogott kettőt, nyilván nem értette a hirtelen témaváltás okát.
- Nincs – felelte óvatosan, bár volt egy olyan sejtésem, hogy hazudik.
- Valld be, ha van, nem harapom le érte a fejed – kértem. Sejtettem, hogy a múltkori viselkedésem miatt tart tőle, hogy kiborítana a tény.
Ami igaz is, de megpróbáltam volna elnyomni – aztán pedig azon igyekezni, hogy szétválasszam őket, mielőtt Kris megérkezik.
- Miért érdekel ez téged ennyire? – ráncolta a szemöldökét gyanakodva.
- Csak mert… Nem fontos. Láttalak egy lánnyal a minap, ő ki volt? – hárítottam a választ, és új kérdéssel bombáztam helyette.
- Ő Nina lehetett, a volt barátnőm… - felelte tovább kételkedve.
- Csak volt? – Biztos akartam lenni benne.
- Igen, pár napja költözött el Londonból az új barátjához, nem találkozok vele többé… - A szavai olyannyira megnyugtattak, hogy le is nyomtam az arcára egy puszit.
- Ez miért tölt el téged ilyen fenenagy boldogsággal? – firtatta csodálkozva.
- Ezt… majd idővel megtudod – kacsintottam rá, mire heves tiltakozásba kezdett.
- Ugye nem akarsz összeboronálni senkivel?
Ártatlan szemeket meresztettem rá.
- Soha nem tennék ilyet! – Persze átlátott rajtam, mint a szitán.
- Ismerlek már, Jenny.
- De ebben tévedsz – zártam le a témát, és visszafordultam az ablak felé.
Rick éppen visszatért, és egyedül. Nem vettem észre, így meglepett, amikor váratlanul átölelte a derekam. Majdnem elejtettem az ecsetet, amivel az ablakkeretet mázoltam éppen.
- Tom nem jön vissza? – kérdeztem, amikor feltűnt, hogy már csak hárman vagyunk.
- Nem, megkértem, hogy menjen a fenébe, amíg nem képes leszállni rólad.
Meghökkentem. De főleg azon, hogy Tom engedelmeskedett. Ricknek viszont hálás csókkal köszöntem meg a mellettem való kiállását. Tovább folytattuk a munkát, délben pedig pizzát rendeltünk.
Délután haza kellett mennem, mert megígértem Lisának, hogy vigyázok a kislányára, amíg őt a férje beviszi a kórházba, hogy járógipszre cseréljék a lábán a kötést.
(Rick)
- Mit akar tőlem Jenny? – kérdezte Rob váratlanul, miután szerelmem elment, hogy a szomszéd lányát pesztrálja estig.
Meglepetten néztem rá.
- Miért gondolod, hogy akar tőled valamit? – érdeklődtem tettetve, hogy nem sejtek semmit.
- Egyfolytában azzal zaklat, hogy van-e valakim, ez már nagyon gyanús.
Belekortyoltam a sörbe, amivel a pizzát öblítettük le éppen. Töprengtem, hogyan és mit mondjak el Robnak anélkül, hogy végérvényesen menekülni kezdene Jenny elől.
- Nem tudom – hazudtam végül, de persze, hogy nem hitte el.
- Jó, tudod mit? Nem is akarom tudni. De állítsd le, kérlek.
Ezt boldogan megígértem neki. Aztán eszembe jutott, mit is mesélt a múltkor az exéről, és rákérdeztem, mi most velük a helyzet.
- Már te is ezzel jössz? Ezt nem hiszem el – gyújtott rá idegesen.
- Csak kíváncsi vagyok, ennyi, nyugi!
Előbb végigszívta a cigit, és csak aztán válaszolt.
- Most költözött az új barátjához Colchesterbe. Szóval semmiféle helyzet nincs többé.
Ennek én is megörültem. Ha Jenny barátnője megjön, legalább nem kell hallgatnom kedvesem siránkozását amiatt, hogy Rob esetleg mégsem ugrik rögtön a csajra. Így viszont… Eltereltem a gondolataimat, mielőtt barátom rájön, hogy igenis okkal érdeklődtem.
Estére kifestettük az iroda minden helyiségét, és fáradtan indultunk haza.
Jenny már egyedül volt, nyilván sikerült visszapasszolnia a szomszéd kislányt a szüleinek. Vacsorával várt haza egyetlen vékony szatén selyem köntösben. Az étel kihűlt, mire asztalhoz ültünk, ugyanis magammal rángattam a zuhany alá, aztán a hálóban is folytattuk, amit elkezdtünk.
Éjféltájt ettünk azért pár falatot energiapótlás gyanánt, utána pedig villámsebesen nyomott el bennünket az álom.
A következő héten minden irodabútort beszereztünk, ami szükséges lehet, de Jennyre bíztam a berendezést, mert nekem a papírmunkával kellett foglalkoznom, hogy mielőbb beindíthassuk a vállalkozást.
Nem volt fair, de a régi cégem ügyfelei közül is sokakat meghívtam a megnyitóra, abban reménykedve, hogy egyet-kettőt át is csábíthatok hozzánk. Bejött a terv. A péntek esti ünnepségen tömve volt a kis iroda, Jenny élvezte háziasszonyi teendőit, míg én a vendégekkel foglalkoztam.
Másnap hullafáradtak voltunk, nem is álltunk neki rögtön a takarításnak, azt vasárnapra halasztottuk. Eközben jutott eszembe Rob is, és megkértem Jennyt, hogy állítsa le magát, ha nem akarja, hogy Rob átlásson majd rajta, amikor bemutatja neki a barátnőjét, aki időközben két héttel későbbre ígérte a látogatását.
Fogalmam sem volt, hogy tudta végül Jenny rávenni, hogy eljöjjön, de nem bántam. Inkább tucatnyi barátnője jöjjön, mint az a múltkori bájgúnár, akivel a reptéren találkoztak. Erre a bizonyos Kristenre viszont már én is kíváncsi voltam.
(Jenny)
Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor a sikeres nyitóbulink utáni reggelen Kris azzal az örömhírrel hívott, hogy két hét múlva jönne el egy kicsit pihenni hozzánk Londonba, ha nem bánom. Nem bántam, éppen ellenkezőleg. Hetek, ha nem hónapok óta próbáltam rábeszélni. Ez jelentette a habot a tortán.
Az előző napi parti ugyanis olyan jól sikerült, hogy máris számos ügyfelet tudhattunk a magunkénak. Hihetetlen volt, hogy alig két hét alatt sikerült mindent olyan tökéletesen megcsinálni és megszervezni, hogy hétfőtől már meg is nyithattuk az üzletet.
De egyelőre szombat volt, és nem állt szándékunkban még csak a takarítással sem foglalkozni. Egész nap ágyban maradtunk Rickkel, több üveg pezsgőt is bontva a közös vállalkozás sikereinek örömére. Meg persze más célból is…
Vasárnap viszont elkapott szerelmem, épp mikor az irodát varázsoltuk normális és elegáns – azaz szeméttelen – formába.
- Két hét múlva jön a barátnőd? – kérdezte.
- Igen, miért? – feleltem elgondolkodva. Épp a függönyt nézegettem. És mégsem tetszett, így elhatároztam, hogy lecserélem, amint lehet.
- Szeretném, ha addig sem járnál Rob nyakára, már így is alig tudom kivédeni a kérdéseit.
Meglepetten fordultam Rick felé, de be kellett látnom, hogy igaza van… Ha továbbra is Rob agyára megyek, akkor sosem lesz hajlandó találkozni Krisszel. De erre is volt mentő ötletem.
- Mi lenne, ha nem szólnánk senkinek arról, hogy idejön Kristen? – ajánlottam. – Hadd legyen neki is meglepetés! Majd ha ideér, elhozzuk a reptérről, és nem tudom… Elvisszük este a klubba – kacsintottam kedvesemre. – De ezt persze majd te javaslod, hogy Kris se sejtsen semmit. Robnak pedig nem szólunk egy szót sem. Aznap úgyis éppen dolgozni fog, szóval kéznél lesz ő is – örömködtem.
Rick csak a fejét csóválta kissé lemondóan.
- Mi a baj? – kérdeztem aggodalmasan.
- Sosem szeretnék az ellenséged lenni… Ilyen összeesküvési hajlamot, mint amilyen neked van… Komolyan félek tőled!
Engesztelésül megcsókoltam, de a kezdeti bocsánatkérően finom puszik lassan egyre szenvedélyesebbé váltak. Ricknek volt még annyi lélekjelenléte, hogy egy pillanatra elszakadva tőlem az ajtóhoz lépjen, és ráfordítsa a kulcsot.
Csillogó szemekkel követtem minden mozdulatát. Vajon tényleg azt akarja, amire gondolok? – töprengtem, de csak két másodpercig, ugyanis bebizonyosodott, hogy igen.
Miután visszaért hozzám, szája ismét az ajkaimra tapadt, és a belső iroda felé kezdett húzni. Az íróasztal még nem volt telepakolva… Ki is használtuk a helyet. Bő egy órával később viszont már a forgófotelben ültem szerelmem ölében, és a picivel korábban átéltekből igyekeztem magamhoz térni. Legalább az irodát is méltóképpen felavattuk.
Miután kifújtuk magunkat, befejeztük a rendrakást, és hazamentünk. Otthon nekiálltam volna kipakolni a felesleges cuccokat a vendégszobából, de Rick leállított, mondván, hogy Kris úgyis csak sokára érkezik, pihenjek is egy kicsit.
E burkolt célzás volt arra, hogy inkább vele foglalkozzak. Nem álltam ellent. Hajnalba nyúlóan élveztük egymás bódító közelségét, megrészegülésünkhöz semmiféle alkohol nem szükségeltetett. Hétfő reggel viszont mindezen érzéki örömök megbosszulták magukat: elaludtunk.
2010. augusztus 27., péntek
2010. augusztus 26., csütörtök
19. fejezet – Új tervek
19. fejezet – Új tervek
(Jenny)
Komoly megkönnyebbülést jelentett, hogy Barbara gyerekének mégsem Rick lett végül a biológiai apja. Szerencsére komolyabb törést sem jelentett a kapcsolatunkba az elmúlt napok feszültsége.
Mégis úgy gondoltunk, illetve Rick gondolta úgy, hogy ránk fér egy kis pihenés, ezért ellógtunk Londonból a hétvégére.
Rick pénteken délután állt elém az ötlettel, miszerint akár azonnal indulhatunk is. Edinburgh-ben foglalt szállást két éjszakára, a Balmoral hotelben. Egyből a nyakába ugrottam örömömben, és eszemben sem volt tiltakozni.
Előrelátóan repülőjegyet is foglalt, úgy mégiscsak hamarabb odaértünk, mint autóval – úgy ugyanis több mint hét órát kellett volna vezetnie. Én még nem éreztem eléggé otthon magam a másikoldalas közlekedésben. Amerikában a baloldalhoz szoktam.
Este tízre már el is foglaltuk a szobánkat, de nem vetettük bele magunkat rögtön a wellness örömeibe, inkább rendeltünk egy üveg pezsgőt, és az erkélyen fogyasztottuk el a csillagok alatt.
Vacsora után Rick elég feltűnően igyekezett valamit rejtegetni előlem, de a kíváncsiságomat nem tudtam leplezni, hiába hárított, minduntalan faggattam, mi van abban a borítékméretű dobozkában.
Persze, hogy nem akarta elárulni. De szoknia kellett a makacsságomat – ha már egyszer engem választott -, és ő adta fel hamarabb.
- Eredetileg vasárnap akartam odaadni – mondta habozva.
- Mi lesz vasárnap? – kérdeztem, de egy gyors utánaszámolás után magam is rájöttem. – Negyedévesek leszünk? – nyíltak tágra a szemeim.
El is feledkeztem róla. Az egyhónapos forduló még emlékezetes volt, de aztán olyan sok minden történt, hogy bele is feledkeztem a napokba.
- Igen, három hónapja teszed boldoggá a reggeleimet és az éjszakáimat – felelte Rick mosolyogva.
Tettetett felháborodással pillantottam vissza rá.
- És a nappalaidat ki teszi boldoggá?
Nem jött zavarba. Rávágta, hogy természetesen azokat is én.
Nem kötözködtem tovább, inkább a tenyeremet nyújtottam az ajándékomért. A sajátomat természetben kívántam odaadni majd, amint megkapom az övét.
Ahelyett viszont, hogy belepottyantotta volna a dobozkát, megfogta a kezem, a szájához emelte, és régimódi csókot lehelt rá. Utána közelebb vont magához, és a derekamat átölelve hajolt fölém egy csókért.
Megkapta, sőt, elkezdtem volna hátrafelé tolni addig az asztalig, amelyen a dobozkát „felejtette”, de persze rájött a tervemre, ezért nevetve ölbe kapott, és az ágyig vitt. Ott viszont óvatosan fektetett le.
Ajkai és nyelve nem csekély gyönyört ígérve simítottak végig a számon, majd a szemembe nézve suttogta:
- El ne moccanj.
Eszemben sem volt ELmoccanni. MEG viszont igen. Feltérdeltem az ágyon, és hogy őt is megőrjítsem kicsit, vetkőzni kezdtem. Lassan. Ahogy Rick visszafordult felém, kezében a dobozzal, attól féltem, elhajítja, és visszasiet hozzám, hogy leszaggassa a maradék ruháimat, de nem.
Hagyta, sőt, élvezettel figyelte, ahogy tovább vetkőzök. Már csak a fehérnemű volt rajtam, amikor az ágy végéhez ért, de csak nézett. A pillantása végigperzselte a testemet. Az viszont dühített, hogy nem jött közelebb.
Felálltam az ágyra, és durcásan hátat fordítottam neki. A vállam fölött hátrapillantva észrevettem, hogy a lábaimat és a fenekemet stíröli, a dobozt markolgatva közben.
Kikapcsoltam a melltartómat, és csak a zenét hiányoltam a hangulat tökéletesítése szempontjából, de így is jó volt. Képzelt dallamra kezdtem el mozogni, és a bugyimat is lassan lehúztam.
Halk zihálást, és ruhasurrogást hallottam. Újra hátranéztem. Rick már nem foglalkozott a dobozzal, az a földön hevert, csak úgy, mint a ruhái. Fellépett az ágyra, és hátulról hozzám simult.
Kezei egyből a melleimre tapadtak, ajka a nyakam bőrét kezdte becézgetni. Szaporábban vettem a levegőt, mikor apró harapásokkal illette a vállamat, és egyik keze besiklott a lábaim közé. Azt hittem, ott helyben felrobbanok.
Megérintette legérzékenyebb pontomat, és lágyan, ritmikusan dörzsölni kezdte. Felnyögtem, és az ágytámla fölötti falnak támaszkodtam a tenyeremmel. Ennek következtében a fenekemet kidugtam kissé, így meg is érezhettem szerelmem kőkeménnyé merevedett férfiasságát nekem simulni.
Enyhe terpeszbe raktam a lábaimat, mire másik keze, mely addig a melleimet becézgette, a hátamon simított végig, egészen a combjaimig, majd visszafelé ujjai hirtelen alámerültek a lábaim közt egyre tüzesedő forróságban.
Nyögdécselni kezdtem, ahogy ki-be mozgatta ujjait a testemben, egy váratlan pillanatban pedig lecserélte őket valami másra. A derekamba kapaszkodva mozgott bennem egyre hevesebben. A nevemet is elfelejtettem a rám törő érzések hevében.
Egyik keze újra előre siklott, és tovább izgatta a csiklómat. Viszonozni akartam neki a szívességet, ezért ellöktem magam a faltól, és hátranyúltam, hogy a fenekébe markoljak.
Lassan lejjebb ereszkedtem, ő pedig követett, nehogy szétváljunk. Már újra térdeltem, kezeim a lepedőt markolászták, ahogy négykézlábra ereszkedtem. Rick megint mozogni kezdett. Egyre szaporább lökésekkel hajszolt bennünket a csúcsok csúcsa felé, de még volt egy s más a tarsolyomban.
A saját lábaim közé vezettem a kezem, majd még kicsit lejjebb nyúlva őt is elértem. Néhány karmolás nyomot is ejtettem a belső combján, majd feljebb haladva kezemmel is izgatni kezdtem belőlem kívül eső részeit.
Élvezettel hallgattam kedvesem hangosuló nyögéseit is, de egy idő után ismét meg kellett elől támaszkodnom, olyan erőteljesen lökött tovább. Hangjaink betöltötték a szoba csendjét, testünk tetteinek következtében füllesztővé vált a levegőt, amely után szabályszerűen kapkodnom kellett.
A könyökömre támaszkodva fogadtam magamba őt mélyen újra és újra, mígnem a beteljesülés pillanatában megszédültem, és hangos sikollyal üdvözöltem a rám szakadó gyönyört. Rick is belém dermedt, és a csípőmet szorosan tartva csókolgatta végig a hátamat.
Zihálásunk csak sokára csillapodott, de ezt már kényelmesebben fekve – vagy inkább összeesve – vártuk.
- Megmutatod végre, mit is kaptam? – kérdeztem tőle, csillogó tekintettel méregetve a dobozt a padlón.
- Persze – nevetett fel, majd leemelt magáról – ugyanis egy ideje rajta pihentem ki a fáradalmakat, és készültem a folytatásra -, és lenyúlt az ajándékért.
Felpattintottam a fedelét, és egy csodaszép nyaklánc-karkötő szettet láttam meg benne. Szabályos mintájú, fonott, zafír kövekkel ékített darab volt. Az iméntiek után csak nemrég nyertem vissza oxigénszerezési képességeimet, de most levegőt venni is elfelejtettem.
- Köszönöm – suttogtam Rick mosolygós arcára pillantva.
- Az előbb már megköszönted – kacsintott rám.
Majdnem elpirultam, ahogy eszembe idéztem a történteket, de végül sikerült felülemelkednem a szégyenlősségemen, és forró csókkal köszöntem újra meg a csodálatos meglepetést.
Az éj hátralevő részében még millióféleképpen mondtam hálát, amiért ő van nekem.
(Rick)
Örültem, hogy Jenny így el van ragadtatva az ajándéktól. Másnap pedig a város is tetszett neki. Felkerestük a kastélyt, a Camera Obscura kilátót, és az állatkertet is végigsétáltuk. A délutánt viszont már a hotelben töltöttük, különféle kényeztetéseknek vetve alá magunkat.
Féltékenyen figyeltem, ahogy egy izmos, még férfiszemmel is szívtipró pasi dögönyözi szerelmemet masszírozás címszóval. Szerencsére közös teremben voltunk – velem egy fiatal lány tette ugyanezt. És Jennynek sem nyerte el a tetszését a dolog, legalábbis erre következtettem abból, amilyen pillantásokkal szegény csajt illette.
A szaunázást és az úszást követően vacsorázni mentünk, ahol megemlítettem kedvesemnek azt a tervet, amely egy idő óta már igencsak foglalkoztatott.
- Volna kedved közös céget alapítani?
Jól tettem, hogy megvártam ezzel a kijelentéssel, amíg Jenny lenyeli a falatot, ami éppen a szájában volt, mert most biztos félrenyelte volna. Döbbenten bámult rám.
- Egy közös… saját céget…? Micsodát?
- Nincs kedvem többé más kénye-kedve szerint ugrálni – feleltem. – Inkább nekem ugráljanak az alkalmazottak.
Ez lehet, hogy nagyképűen hangzott, de tény: nem voltam boldog a munkahelyemen. Jenny pedig még nem dolgozott ott olyan régóta, hogy túlságosan beszokott volna a környezetbe.
- De hogyan…? És miből?
Elmeséltem neki, hogy évek alatt volt alkalmam gyűjtögetni némi pénzt, ami épp elég lenne az elinduláshoz, utána már csak imádkozni kéne, hogy jó konkurenciái legyünk a piac többi rendezvényszervező cégének.
Mivel magamban már ezerszer végiggondoltam, minden veszélyt és potenciális negatívumot is figyelembe véve, most elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy váltsak. Szerelmem érdeklődve hallgatta a beszámolómat, de egyelőre nem reagált sehogy.
Tartottam tőle, hogy esetlen neki annyira mégsem tetszik az ötlet, ezért közöltem vele, hogy ha nincs kedve, akkor csinálom egyedül, ő pedig maradhat ott, ahol most dolgozik, de a szemei csillogása arról árulkodott, hogy bár még friss az infó, benne lenne a dologban.
A vacsi végére meg is beszéltük a részleteket. Félelmetesen sok mindenben egyet értettünk, így nem volt semmi akadálya annak, hogy kézen fogva nyújtsuk majd be a felmondásunkat hétfőn.
Egyelőre viszont a weekend hátralevő részét szerettük volna teljes mértékben kiélvezni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy nemcsak a napközbeni városnézéstől, de az éjjelenkénti érzéki pillanatoktól is alig álltunk a lábunkon, mikor vasárnap este beléptünk londoni lakásunk ajtaján.
Ennek ellenére sem múlt el a kedvünk némi pikáns szerelmezéstől, ezért ott folytattuk, ahol aznap reggel abbahagytuk. Mivel jól megfigyeltem, hogyan kényeztette Jennyt az a pojáca a masszázsszobában, egyik alkalommal jobb híján a testápolót fogtam, és szerelmemet hasra fordítva kezdtem el kényeztetni a testét.
Hamarosan nem masszázst végeztem rajta, sokkal inkább az őrületig akartam fokozni a vágyait. Sikerült is. Hevesen rántott magához, de már nem kellett dolgoznia a felizgatásomon. Vadul, éhesen öleltük egymást, mígnem kifulladva el nem szunnyadtunk egymás biztonságot adó, szerelmes ölelésében.
(Jenny)
Komoly megkönnyebbülést jelentett, hogy Barbara gyerekének mégsem Rick lett végül a biológiai apja. Szerencsére komolyabb törést sem jelentett a kapcsolatunkba az elmúlt napok feszültsége.
Mégis úgy gondoltunk, illetve Rick gondolta úgy, hogy ránk fér egy kis pihenés, ezért ellógtunk Londonból a hétvégére.
Rick pénteken délután állt elém az ötlettel, miszerint akár azonnal indulhatunk is. Edinburgh-ben foglalt szállást két éjszakára, a Balmoral hotelben. Egyből a nyakába ugrottam örömömben, és eszemben sem volt tiltakozni.
Előrelátóan repülőjegyet is foglalt, úgy mégiscsak hamarabb odaértünk, mint autóval – úgy ugyanis több mint hét órát kellett volna vezetnie. Én még nem éreztem eléggé otthon magam a másikoldalas közlekedésben. Amerikában a baloldalhoz szoktam.
Este tízre már el is foglaltuk a szobánkat, de nem vetettük bele magunkat rögtön a wellness örömeibe, inkább rendeltünk egy üveg pezsgőt, és az erkélyen fogyasztottuk el a csillagok alatt.
Vacsora után Rick elég feltűnően igyekezett valamit rejtegetni előlem, de a kíváncsiságomat nem tudtam leplezni, hiába hárított, minduntalan faggattam, mi van abban a borítékméretű dobozkában.
Persze, hogy nem akarta elárulni. De szoknia kellett a makacsságomat – ha már egyszer engem választott -, és ő adta fel hamarabb.
- Eredetileg vasárnap akartam odaadni – mondta habozva.
- Mi lesz vasárnap? – kérdeztem, de egy gyors utánaszámolás után magam is rájöttem. – Negyedévesek leszünk? – nyíltak tágra a szemeim.
El is feledkeztem róla. Az egyhónapos forduló még emlékezetes volt, de aztán olyan sok minden történt, hogy bele is feledkeztem a napokba.
- Igen, három hónapja teszed boldoggá a reggeleimet és az éjszakáimat – felelte Rick mosolyogva.
Tettetett felháborodással pillantottam vissza rá.
- És a nappalaidat ki teszi boldoggá?
Nem jött zavarba. Rávágta, hogy természetesen azokat is én.
Nem kötözködtem tovább, inkább a tenyeremet nyújtottam az ajándékomért. A sajátomat természetben kívántam odaadni majd, amint megkapom az övét.
Ahelyett viszont, hogy belepottyantotta volna a dobozkát, megfogta a kezem, a szájához emelte, és régimódi csókot lehelt rá. Utána közelebb vont magához, és a derekamat átölelve hajolt fölém egy csókért.
Megkapta, sőt, elkezdtem volna hátrafelé tolni addig az asztalig, amelyen a dobozkát „felejtette”, de persze rájött a tervemre, ezért nevetve ölbe kapott, és az ágyig vitt. Ott viszont óvatosan fektetett le.
Ajkai és nyelve nem csekély gyönyört ígérve simítottak végig a számon, majd a szemembe nézve suttogta:
- El ne moccanj.
Eszemben sem volt ELmoccanni. MEG viszont igen. Feltérdeltem az ágyon, és hogy őt is megőrjítsem kicsit, vetkőzni kezdtem. Lassan. Ahogy Rick visszafordult felém, kezében a dobozzal, attól féltem, elhajítja, és visszasiet hozzám, hogy leszaggassa a maradék ruháimat, de nem.
Hagyta, sőt, élvezettel figyelte, ahogy tovább vetkőzök. Már csak a fehérnemű volt rajtam, amikor az ágy végéhez ért, de csak nézett. A pillantása végigperzselte a testemet. Az viszont dühített, hogy nem jött közelebb.
Felálltam az ágyra, és durcásan hátat fordítottam neki. A vállam fölött hátrapillantva észrevettem, hogy a lábaimat és a fenekemet stíröli, a dobozt markolgatva közben.
Kikapcsoltam a melltartómat, és csak a zenét hiányoltam a hangulat tökéletesítése szempontjából, de így is jó volt. Képzelt dallamra kezdtem el mozogni, és a bugyimat is lassan lehúztam.
Halk zihálást, és ruhasurrogást hallottam. Újra hátranéztem. Rick már nem foglalkozott a dobozzal, az a földön hevert, csak úgy, mint a ruhái. Fellépett az ágyra, és hátulról hozzám simult.
Kezei egyből a melleimre tapadtak, ajka a nyakam bőrét kezdte becézgetni. Szaporábban vettem a levegőt, mikor apró harapásokkal illette a vállamat, és egyik keze besiklott a lábaim közé. Azt hittem, ott helyben felrobbanok.
Megérintette legérzékenyebb pontomat, és lágyan, ritmikusan dörzsölni kezdte. Felnyögtem, és az ágytámla fölötti falnak támaszkodtam a tenyeremmel. Ennek következtében a fenekemet kidugtam kissé, így meg is érezhettem szerelmem kőkeménnyé merevedett férfiasságát nekem simulni.
Enyhe terpeszbe raktam a lábaimat, mire másik keze, mely addig a melleimet becézgette, a hátamon simított végig, egészen a combjaimig, majd visszafelé ujjai hirtelen alámerültek a lábaim közt egyre tüzesedő forróságban.
Nyögdécselni kezdtem, ahogy ki-be mozgatta ujjait a testemben, egy váratlan pillanatban pedig lecserélte őket valami másra. A derekamba kapaszkodva mozgott bennem egyre hevesebben. A nevemet is elfelejtettem a rám törő érzések hevében.
Egyik keze újra előre siklott, és tovább izgatta a csiklómat. Viszonozni akartam neki a szívességet, ezért ellöktem magam a faltól, és hátranyúltam, hogy a fenekébe markoljak.
Lassan lejjebb ereszkedtem, ő pedig követett, nehogy szétváljunk. Már újra térdeltem, kezeim a lepedőt markolászták, ahogy négykézlábra ereszkedtem. Rick megint mozogni kezdett. Egyre szaporább lökésekkel hajszolt bennünket a csúcsok csúcsa felé, de még volt egy s más a tarsolyomban.
A saját lábaim közé vezettem a kezem, majd még kicsit lejjebb nyúlva őt is elértem. Néhány karmolás nyomot is ejtettem a belső combján, majd feljebb haladva kezemmel is izgatni kezdtem belőlem kívül eső részeit.
Élvezettel hallgattam kedvesem hangosuló nyögéseit is, de egy idő után ismét meg kellett elől támaszkodnom, olyan erőteljesen lökött tovább. Hangjaink betöltötték a szoba csendjét, testünk tetteinek következtében füllesztővé vált a levegőt, amely után szabályszerűen kapkodnom kellett.
A könyökömre támaszkodva fogadtam magamba őt mélyen újra és újra, mígnem a beteljesülés pillanatában megszédültem, és hangos sikollyal üdvözöltem a rám szakadó gyönyört. Rick is belém dermedt, és a csípőmet szorosan tartva csókolgatta végig a hátamat.
Zihálásunk csak sokára csillapodott, de ezt már kényelmesebben fekve – vagy inkább összeesve – vártuk.
- Megmutatod végre, mit is kaptam? – kérdeztem tőle, csillogó tekintettel méregetve a dobozt a padlón.
- Persze – nevetett fel, majd leemelt magáról – ugyanis egy ideje rajta pihentem ki a fáradalmakat, és készültem a folytatásra -, és lenyúlt az ajándékért.
Felpattintottam a fedelét, és egy csodaszép nyaklánc-karkötő szettet láttam meg benne. Szabályos mintájú, fonott, zafír kövekkel ékített darab volt. Az iméntiek után csak nemrég nyertem vissza oxigénszerezési képességeimet, de most levegőt venni is elfelejtettem.
- Köszönöm – suttogtam Rick mosolygós arcára pillantva.
- Az előbb már megköszönted – kacsintott rám.
Majdnem elpirultam, ahogy eszembe idéztem a történteket, de végül sikerült felülemelkednem a szégyenlősségemen, és forró csókkal köszöntem újra meg a csodálatos meglepetést.
Az éj hátralevő részében még millióféleképpen mondtam hálát, amiért ő van nekem.
(Rick)
Örültem, hogy Jenny így el van ragadtatva az ajándéktól. Másnap pedig a város is tetszett neki. Felkerestük a kastélyt, a Camera Obscura kilátót, és az állatkertet is végigsétáltuk. A délutánt viszont már a hotelben töltöttük, különféle kényeztetéseknek vetve alá magunkat.
Féltékenyen figyeltem, ahogy egy izmos, még férfiszemmel is szívtipró pasi dögönyözi szerelmemet masszírozás címszóval. Szerencsére közös teremben voltunk – velem egy fiatal lány tette ugyanezt. És Jennynek sem nyerte el a tetszését a dolog, legalábbis erre következtettem abból, amilyen pillantásokkal szegény csajt illette.
A szaunázást és az úszást követően vacsorázni mentünk, ahol megemlítettem kedvesemnek azt a tervet, amely egy idő óta már igencsak foglalkoztatott.
- Volna kedved közös céget alapítani?
Jól tettem, hogy megvártam ezzel a kijelentéssel, amíg Jenny lenyeli a falatot, ami éppen a szájában volt, mert most biztos félrenyelte volna. Döbbenten bámult rám.
- Egy közös… saját céget…? Micsodát?
- Nincs kedvem többé más kénye-kedve szerint ugrálni – feleltem. – Inkább nekem ugráljanak az alkalmazottak.
Ez lehet, hogy nagyképűen hangzott, de tény: nem voltam boldog a munkahelyemen. Jenny pedig még nem dolgozott ott olyan régóta, hogy túlságosan beszokott volna a környezetbe.
- De hogyan…? És miből?
Elmeséltem neki, hogy évek alatt volt alkalmam gyűjtögetni némi pénzt, ami épp elég lenne az elinduláshoz, utána már csak imádkozni kéne, hogy jó konkurenciái legyünk a piac többi rendezvényszervező cégének.
Mivel magamban már ezerszer végiggondoltam, minden veszélyt és potenciális negatívumot is figyelembe véve, most elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy váltsak. Szerelmem érdeklődve hallgatta a beszámolómat, de egyelőre nem reagált sehogy.
Tartottam tőle, hogy esetlen neki annyira mégsem tetszik az ötlet, ezért közöltem vele, hogy ha nincs kedve, akkor csinálom egyedül, ő pedig maradhat ott, ahol most dolgozik, de a szemei csillogása arról árulkodott, hogy bár még friss az infó, benne lenne a dologban.
A vacsi végére meg is beszéltük a részleteket. Félelmetesen sok mindenben egyet értettünk, így nem volt semmi akadálya annak, hogy kézen fogva nyújtsuk majd be a felmondásunkat hétfőn.
Egyelőre viszont a weekend hátralevő részét szerettük volna teljes mértékben kiélvezni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy nemcsak a napközbeni városnézéstől, de az éjjelenkénti érzéki pillanatoktól is alig álltunk a lábunkon, mikor vasárnap este beléptünk londoni lakásunk ajtaján.
Ennek ellenére sem múlt el a kedvünk némi pikáns szerelmezéstől, ezért ott folytattuk, ahol aznap reggel abbahagytuk. Mivel jól megfigyeltem, hogyan kényeztette Jennyt az a pojáca a masszázsszobában, egyik alkalommal jobb híján a testápolót fogtam, és szerelmemet hasra fordítva kezdtem el kényeztetni a testét.
Hamarosan nem masszázst végeztem rajta, sokkal inkább az őrületig akartam fokozni a vágyait. Sikerült is. Hevesen rántott magához, de már nem kellett dolgoznia a felizgatásomon. Vadul, éhesen öleltük egymást, mígnem kifulladva el nem szunnyadtunk egymás biztonságot adó, szerelmes ölelésében.
2010. augusztus 22., vasárnap
18. fejezet – Eredmények
18. fejezet – Eredmények
(Rick)
Miután Barbarát betolták a szülőszobába, végre kapott valami nyugtatót, és elengedte a kezemet. Egész addig ugyanis nem eresztett. Váltig hajtogatta, hogy igenis az én fiam és kötelességem jelen lenni a szülésnél.
Ez volt az, amire még akkor sem bólintottam volna rá, ha tényleg így van - hangozzék ez bármilyen kegyetlenül is. Nem akartam, hogy Barbara ezt félreértse, és azt higgye, hogy visszakaphat. Gondoskodtam volna róluk anyagilag, de annyi.
Emellett aggasztott, hogy Jennyt a mosdóbeli jelenet óta nem láttam. Az exbarátnőm két órán át vajúdott és hisztizett, mielőtt szülni vitték.
A folyosón állva néztem, ahogy eltolják, de mielőtt megszállhatott volna a bűntudat, egy pasas viharzott el mellettem, és egyenesen Barbarához rohant. Mindkettejük arcára hirtelen földöntúli boldogság költözött, én pedig megnyugodtam, hogy mégsem kellek ide.
Elindultam, hogy megkeressem Jennyt, de mintha a Föld nyelte volna el. Tűvé tettem utána mindent, az egész kórházat, a büfét, a parkolót, de nem volt sehol. Az autója sem.
Hívni már korábban is próbáltam, sikertelenül, mert lemerült a mobilom. Most egy nyilvános fülkénél próbálkoztam. Már besötétedett időközben, egyre jobban aggódtam érte. Főleg, miután nem vette fel.
Elindultam haza, abban bízva, hogy otthon találom, de nem így történt. A szomszédban sem volt Lisáéknál. Ekkor kezdtem pánikba esni. Felhívtam Robot, hogy rávegyem, segítsen megkeresni őt, mire közölte, hogy a klubban vannak és Jenny épp Tommal flörtöl.
- És te hagyod? - ordítottam a telefonba, de már a kocsim felé igyekeztem, hogy azonnal odamenjek.
- Bocs, nem tehettem mást.
Persze. Én is ismertem Jenny lobbanékony természetét. Nem is haragudtam Robra, inkább kifaggattam, mit művelnek ebben a pillanatban.
- Táncolnak - jött a cseppet sem megnyugtató válasz. Beletapostam a gázba, de mire a klubhoz értem, eltűntek.
- Hova a fenébe mentek? - kérdeztem őrjöngve a pultot támasztó Robtól, de sajnálkozva csak vállat vont.
- Sajnos nem közölték.
- Miért nem mentél utánuk?
Igyekeztem nyugalmat kényszeríteni magamra, de ez egyre kevésbé sikerült. Minden létező szörnyűség megfordult a fejemben, de a legrosszabb az a gondolat volt, miszerint Jenny bosszúból, dühében vagy bánatában engedni fog Tom ostromának.
- A kocsim szervizben van, taxival jöttem - felelte jobbik barátom.
Elkértem a mobilját, hátha el tudom érni valamelyiküket végre, de nem ment.
Kértem Angie-től egy sört, és tovább próbálkoztam.
Fél óra múlva meguntam, és keserűen beletörődtem, hogy valószínűleg pont most csal meg a szerelmem, ráadásul az egyik legjobb haverommal. Ezután már az iváshoz sem volt kedvem.
Rob próbált meggyőzni, hogy ne gondoljak rögtön a legrosszabbra, inkább menjek el Tom lakására, mert minden bizonnyal odamentek. A klubból tényleg eljöttem, de hazafelé vettem az irányt. Sejtettem, hogy együtt vannak, mégsem akartam szembesülni velük.
A lakásba lépve viszont megcsapott Jenny parfümjének illata, és a háló felől fojtott hangokat hallottam. A szívem összeszorult, de egyúttal olyan düh öntött el, mint még soha. Dúvadként csörtettem az ajtóig, és úgy berúgtam, hogy nekicsapódott a falnak.
De a várttal ellentétben csak Jenny döbbent tekintetével találtam szembe magam. a könnyei nem hagytak kétséget afelől, hogy mit is csinált valójában.
(Jenny)
Miután Tom hazahozott, lezuhanyoztam, és megpróbáltam aludni. De nem ment. A perceket számoltam, hogy Rick mikor méltóztatik végre hazatalálni. De nem kapkodta el.
Valami csoda folytán Tom ezúttal nem próbált rám mászni, bár bánatomban elég nyíltan flörtöltem vele a klubban. Még Robra sem figyeltem, aki többször is óva intett attól, hogy túl messzire menjek. Tomot is befenyíthette, mert ő viszont maximális úriemberként viselkedett – erre soha nem számítottam volna.
Persze nem akartam én tőle semmit, így örültem is, hogy ez lett a végkifejlet, nem pedig az, hogy a szokásához híven megpróbál kidumálni a bugyimból. Éppen ellenkezőleg. Miután kitáncoltuk magunkat, és megkértem, hogy hozzon haza, egész úton azt ecsetelte, milyen remekük összeillünk Rickkel.
Először furcsán néztem rá, biztosra vettem, hogy meghibbant, de aztán közölte, hogy csak szimplán belátta, mi a tényállás.
- Szeretem a kihívásokat, és te mindenképpen az vagy, de kivárom, amíg önként jössz hozzám – jelentette ki mégis nagyképűen.
Kinevettem, mert erre soha nem fog sor kerülni, de meghagytam abban a hitében, hogy csak hadd várjon.
A lakásig kísért, ahol picit megszeppentem, mert tartottam tőle, hogy mégis elveszíti a fejét, de egyetlen puszi nélkül lépett le, miután meggyőződött róla, hogy nem bujkálnak betörők az ajtó mögött.
Miután elment, újra átadtam magam az önsajnálatnak. Fel akartam hívni Ricket, hogy legalább azt hadd tudjam meg, fia lett-e vagy lánya, de nem találtam a mobilomat. Eszembe jutott, hogy valószínűleg a klubban felejtettem. Nem volt ugyanis a nyakamban, amíg táncoltunk Tommal.
Felsóhajtottam, és az ágyba vackoltam magam, hogy kibőgjem magamból a bánatomat.
Nem hallottam Ricket megérkezni, csak arra kaptam fel a fejem, amikor kivágódott a hálószoba ajtaja. Szerelmem dühösen állt ott, és minden kétséget kizáróan rám haragudott valamiért. A könnyeim láttán viszont ellágyult az arca, és lassan közelebb lépett.
- Bántott? – kérdezte, miközben az ágy szélére ült.
Még nem tértem magamhoz az iménti vad belépőjétől, ezért nem is értettem, mire céloz.
- Ki?
- Tom. Tudom, hogy… mit műveltetek – mondta. A szemem egyre tágabbra nyílt, ahogy felfogtam, miről beszél. – Én megölöm!
- Ne – fogtam meg a karját. – Nem bántott – zavarodtam össze.
Nem tudtam, miért hiszi, hogy Tom bántott volna… Vagy hogy „műveltünk” volna bármit is.
De most ő is elég rendesen zaklatottnak tűnt.
Lenyeltem a könnyeimet, és megkérdeztem tőle – ha már telefonálni nem tudtam -, hogy végül milyen nemű lett a gyereke.
- Nem az én gyerekem – mondta, de nem nézett rám közben.
- Megtudtad az eredményt? – reménykedtem. Ha igen, vagy ha végig ott maradt a szülésnél, akkor vége ennek az őrületnek. De kiábrándított.
- Majd holnap bemegyek megint, és… megkérdezem. Most… - nézett rám fájdalmasan. – Most lezuhanyozom.
Tudtam, hogy eredetileg mást akart mondani, de nem tartóztattam. A mozdulatai kapkodóak és ingerültek voltak. Ilyennek még nem láttam. És kissé meg is ijedtem.
De aztán összeszedtem a bátorságomat, és utána mentem a fürdőbe…
(Rick)
Első döbbenetemben azt hittem, Jenny azért sír, mert Tom bántotta. De bevallotta volna, ha így van. Akkor viszont… Valami más miatt sírt, talán bűntudatból, amiért lefeküdt vele… Ezt ugyanis szinte biztosra vettem. Tomot ismerve…
Furcsa volt a helyzet. Ugyanarra a napra emlékeztetett, amikor Barbara először megcsalt. Őt azonnal kidobtam, és csak később jöttünk össze újra, de erre most nem voltam képes. Nem akartam elveszíteni Jennyt.
A zuhany alatt végiggondoltam a lehetőségeket. De csak egy igazit találtam: megpróbálom meggyőzni, hogy maradjon velem. És hogy lehetőleg ne tegyen többé ilyet. Ezt még meg tudnám bocsátani neki, amennyiben nem érez semmit Tom iránt – amit persze nem tudhattam -, és ha nem ismétlődik meg.
Mert szeretem…
Észre sem vettem, mikor lépett be mellém a zuhanyfülkébe, annyira a gondolataimba mélyedtem. Csak arra lettem figyelmes, hogy átöleli a derekam, és a mellkasomra csúsztatja a kezét, miközben hozzám simul.
Megkívántam, a testemnek nem tudtam parancsolni, de a szívem vérzett. És a lelkemnek sem tett jót a tudat, hogy nemrég még a barátom ölelte őt. Tudnom kellett az igazat.
- Lefeküdtél Tommal? – kérdeztem felé fordulva.
Hüledezve pislogott rám, majd megrázta a fejét.
- Nem! – állította.
A szemei őszinte meglepettséget sugároztak felém. A megkönnyebbülés lassan kúszott a szívembe. Hittem neki. És bár még voltak kétségeim, amelyeket a későbbiekben akartam eloszlatni – amikor Tomot is kifaggatom -, magamhoz húztam, és visszaöleltem.
Jenny egyből lábujjhegyre állt, a karjait a nyakam köré fonta, és úgy csókolt, mintha az élete függne tőle. Lágyan becézgettük egymást, a testünk borzongva reagált a másik érintéseire. Szerelmemet magamra emelve döntöttem a fülke falának, hogy megmártózhassak teste mélységeiben.
Az együttlétünkben benne volt minden, ami az elmúlt heteket jellemezte, kissé zaklatott volt, vad, energikus, de mindezek mellett szerelemmel átitatott és gyengéd. Remegve kapaszkodtunk össze, mialatt egyre hevesebben mozogva hajszoltuk a gyönyört.
A bennünket felemésztő tűz elcsendesedése után további forró csókok közepette mosdattuk meg egymást, majd a hálóban folytattuk a szerelem új dimenzióinak feltárását.
A haragot teljesen kiűztük a lelkünkből. Én megbocsátottam neki az eltűnést, Jenny pedig nekem azt, hogy az utóbbi időben miattam vált kisebbfajta rémálommá az élete. Vagyis Barbara miatt, de közvetve miattam.
Másnap újra elmentünk a kórházba, ahol összefutottunk azzal az illetővel, aki tegnap végül exemmel maradt a szülésnél. Boldogan újságolta, hogy lánya született, de szerettem volna magam is meggyőződni róla, hogy valóban az övé.
Jennyvel kézen fogva bontogattuk ki a papírt, amely megerősítette, hogy nem én vagyok az apja a gyereknek. Én eddig is biztosra vettem, az ő öröme viszont határtalan volt.
De legalább vége lett. Lezárhattuk, és boldogan sétáltunk tovább a közös jövőnk felé.
(Rick)
Miután Barbarát betolták a szülőszobába, végre kapott valami nyugtatót, és elengedte a kezemet. Egész addig ugyanis nem eresztett. Váltig hajtogatta, hogy igenis az én fiam és kötelességem jelen lenni a szülésnél.
Ez volt az, amire még akkor sem bólintottam volna rá, ha tényleg így van - hangozzék ez bármilyen kegyetlenül is. Nem akartam, hogy Barbara ezt félreértse, és azt higgye, hogy visszakaphat. Gondoskodtam volna róluk anyagilag, de annyi.
Emellett aggasztott, hogy Jennyt a mosdóbeli jelenet óta nem láttam. Az exbarátnőm két órán át vajúdott és hisztizett, mielőtt szülni vitték.
A folyosón állva néztem, ahogy eltolják, de mielőtt megszállhatott volna a bűntudat, egy pasas viharzott el mellettem, és egyenesen Barbarához rohant. Mindkettejük arcára hirtelen földöntúli boldogság költözött, én pedig megnyugodtam, hogy mégsem kellek ide.
Elindultam, hogy megkeressem Jennyt, de mintha a Föld nyelte volna el. Tűvé tettem utána mindent, az egész kórházat, a büfét, a parkolót, de nem volt sehol. Az autója sem.
Hívni már korábban is próbáltam, sikertelenül, mert lemerült a mobilom. Most egy nyilvános fülkénél próbálkoztam. Már besötétedett időközben, egyre jobban aggódtam érte. Főleg, miután nem vette fel.
Elindultam haza, abban bízva, hogy otthon találom, de nem így történt. A szomszédban sem volt Lisáéknál. Ekkor kezdtem pánikba esni. Felhívtam Robot, hogy rávegyem, segítsen megkeresni őt, mire közölte, hogy a klubban vannak és Jenny épp Tommal flörtöl.
- És te hagyod? - ordítottam a telefonba, de már a kocsim felé igyekeztem, hogy azonnal odamenjek.
- Bocs, nem tehettem mást.
Persze. Én is ismertem Jenny lobbanékony természetét. Nem is haragudtam Robra, inkább kifaggattam, mit művelnek ebben a pillanatban.
- Táncolnak - jött a cseppet sem megnyugtató válasz. Beletapostam a gázba, de mire a klubhoz értem, eltűntek.
- Hova a fenébe mentek? - kérdeztem őrjöngve a pultot támasztó Robtól, de sajnálkozva csak vállat vont.
- Sajnos nem közölték.
- Miért nem mentél utánuk?
Igyekeztem nyugalmat kényszeríteni magamra, de ez egyre kevésbé sikerült. Minden létező szörnyűség megfordult a fejemben, de a legrosszabb az a gondolat volt, miszerint Jenny bosszúból, dühében vagy bánatában engedni fog Tom ostromának.
- A kocsim szervizben van, taxival jöttem - felelte jobbik barátom.
Elkértem a mobilját, hátha el tudom érni valamelyiküket végre, de nem ment.
Kértem Angie-től egy sört, és tovább próbálkoztam.
Fél óra múlva meguntam, és keserűen beletörődtem, hogy valószínűleg pont most csal meg a szerelmem, ráadásul az egyik legjobb haverommal. Ezután már az iváshoz sem volt kedvem.
Rob próbált meggyőzni, hogy ne gondoljak rögtön a legrosszabbra, inkább menjek el Tom lakására, mert minden bizonnyal odamentek. A klubból tényleg eljöttem, de hazafelé vettem az irányt. Sejtettem, hogy együtt vannak, mégsem akartam szembesülni velük.
A lakásba lépve viszont megcsapott Jenny parfümjének illata, és a háló felől fojtott hangokat hallottam. A szívem összeszorult, de egyúttal olyan düh öntött el, mint még soha. Dúvadként csörtettem az ajtóig, és úgy berúgtam, hogy nekicsapódott a falnak.
De a várttal ellentétben csak Jenny döbbent tekintetével találtam szembe magam. a könnyei nem hagytak kétséget afelől, hogy mit is csinált valójában.
(Jenny)
Miután Tom hazahozott, lezuhanyoztam, és megpróbáltam aludni. De nem ment. A perceket számoltam, hogy Rick mikor méltóztatik végre hazatalálni. De nem kapkodta el.
Valami csoda folytán Tom ezúttal nem próbált rám mászni, bár bánatomban elég nyíltan flörtöltem vele a klubban. Még Robra sem figyeltem, aki többször is óva intett attól, hogy túl messzire menjek. Tomot is befenyíthette, mert ő viszont maximális úriemberként viselkedett – erre soha nem számítottam volna.
Persze nem akartam én tőle semmit, így örültem is, hogy ez lett a végkifejlet, nem pedig az, hogy a szokásához híven megpróbál kidumálni a bugyimból. Éppen ellenkezőleg. Miután kitáncoltuk magunkat, és megkértem, hogy hozzon haza, egész úton azt ecsetelte, milyen remekük összeillünk Rickkel.
Először furcsán néztem rá, biztosra vettem, hogy meghibbant, de aztán közölte, hogy csak szimplán belátta, mi a tényállás.
- Szeretem a kihívásokat, és te mindenképpen az vagy, de kivárom, amíg önként jössz hozzám – jelentette ki mégis nagyképűen.
Kinevettem, mert erre soha nem fog sor kerülni, de meghagytam abban a hitében, hogy csak hadd várjon.
A lakásig kísért, ahol picit megszeppentem, mert tartottam tőle, hogy mégis elveszíti a fejét, de egyetlen puszi nélkül lépett le, miután meggyőződött róla, hogy nem bujkálnak betörők az ajtó mögött.
Miután elment, újra átadtam magam az önsajnálatnak. Fel akartam hívni Ricket, hogy legalább azt hadd tudjam meg, fia lett-e vagy lánya, de nem találtam a mobilomat. Eszembe jutott, hogy valószínűleg a klubban felejtettem. Nem volt ugyanis a nyakamban, amíg táncoltunk Tommal.
Felsóhajtottam, és az ágyba vackoltam magam, hogy kibőgjem magamból a bánatomat.
Nem hallottam Ricket megérkezni, csak arra kaptam fel a fejem, amikor kivágódott a hálószoba ajtaja. Szerelmem dühösen állt ott, és minden kétséget kizáróan rám haragudott valamiért. A könnyeim láttán viszont ellágyult az arca, és lassan közelebb lépett.
- Bántott? – kérdezte, miközben az ágy szélére ült.
Még nem tértem magamhoz az iménti vad belépőjétől, ezért nem is értettem, mire céloz.
- Ki?
- Tom. Tudom, hogy… mit műveltetek – mondta. A szemem egyre tágabbra nyílt, ahogy felfogtam, miről beszél. – Én megölöm!
- Ne – fogtam meg a karját. – Nem bántott – zavarodtam össze.
Nem tudtam, miért hiszi, hogy Tom bántott volna… Vagy hogy „műveltünk” volna bármit is.
De most ő is elég rendesen zaklatottnak tűnt.
Lenyeltem a könnyeimet, és megkérdeztem tőle – ha már telefonálni nem tudtam -, hogy végül milyen nemű lett a gyereke.
- Nem az én gyerekem – mondta, de nem nézett rám közben.
- Megtudtad az eredményt? – reménykedtem. Ha igen, vagy ha végig ott maradt a szülésnél, akkor vége ennek az őrületnek. De kiábrándított.
- Majd holnap bemegyek megint, és… megkérdezem. Most… - nézett rám fájdalmasan. – Most lezuhanyozom.
Tudtam, hogy eredetileg mást akart mondani, de nem tartóztattam. A mozdulatai kapkodóak és ingerültek voltak. Ilyennek még nem láttam. És kissé meg is ijedtem.
De aztán összeszedtem a bátorságomat, és utána mentem a fürdőbe…
(Rick)
Első döbbenetemben azt hittem, Jenny azért sír, mert Tom bántotta. De bevallotta volna, ha így van. Akkor viszont… Valami más miatt sírt, talán bűntudatból, amiért lefeküdt vele… Ezt ugyanis szinte biztosra vettem. Tomot ismerve…
Furcsa volt a helyzet. Ugyanarra a napra emlékeztetett, amikor Barbara először megcsalt. Őt azonnal kidobtam, és csak később jöttünk össze újra, de erre most nem voltam képes. Nem akartam elveszíteni Jennyt.
A zuhany alatt végiggondoltam a lehetőségeket. De csak egy igazit találtam: megpróbálom meggyőzni, hogy maradjon velem. És hogy lehetőleg ne tegyen többé ilyet. Ezt még meg tudnám bocsátani neki, amennyiben nem érez semmit Tom iránt – amit persze nem tudhattam -, és ha nem ismétlődik meg.
Mert szeretem…
Észre sem vettem, mikor lépett be mellém a zuhanyfülkébe, annyira a gondolataimba mélyedtem. Csak arra lettem figyelmes, hogy átöleli a derekam, és a mellkasomra csúsztatja a kezét, miközben hozzám simul.
Megkívántam, a testemnek nem tudtam parancsolni, de a szívem vérzett. És a lelkemnek sem tett jót a tudat, hogy nemrég még a barátom ölelte őt. Tudnom kellett az igazat.
- Lefeküdtél Tommal? – kérdeztem felé fordulva.
Hüledezve pislogott rám, majd megrázta a fejét.
- Nem! – állította.
A szemei őszinte meglepettséget sugároztak felém. A megkönnyebbülés lassan kúszott a szívembe. Hittem neki. És bár még voltak kétségeim, amelyeket a későbbiekben akartam eloszlatni – amikor Tomot is kifaggatom -, magamhoz húztam, és visszaöleltem.
Jenny egyből lábujjhegyre állt, a karjait a nyakam köré fonta, és úgy csókolt, mintha az élete függne tőle. Lágyan becézgettük egymást, a testünk borzongva reagált a másik érintéseire. Szerelmemet magamra emelve döntöttem a fülke falának, hogy megmártózhassak teste mélységeiben.
Az együttlétünkben benne volt minden, ami az elmúlt heteket jellemezte, kissé zaklatott volt, vad, energikus, de mindezek mellett szerelemmel átitatott és gyengéd. Remegve kapaszkodtunk össze, mialatt egyre hevesebben mozogva hajszoltuk a gyönyört.
A bennünket felemésztő tűz elcsendesedése után további forró csókok közepette mosdattuk meg egymást, majd a hálóban folytattuk a szerelem új dimenzióinak feltárását.
A haragot teljesen kiűztük a lelkünkből. Én megbocsátottam neki az eltűnést, Jenny pedig nekem azt, hogy az utóbbi időben miattam vált kisebbfajta rémálommá az élete. Vagyis Barbara miatt, de közvetve miattam.
Másnap újra elmentünk a kórházba, ahol összefutottunk azzal az illetővel, aki tegnap végül exemmel maradt a szülésnél. Boldogan újságolta, hogy lánya született, de szerettem volna magam is meggyőződni róla, hogy valóban az övé.
Jennyvel kézen fogva bontogattuk ki a papírt, amely megerősítette, hogy nem én vagyok az apja a gyereknek. Én eddig is biztosra vettem, az ő öröme viszont határtalan volt.
De legalább vége lett. Lezárhattuk, és boldogan sétáltunk tovább a közös jövőnk felé.
2010. augusztus 19., csütörtök
17. fejezet – Meglepő
17. fejezet – Meglepő
(Jenny)
A következő napokon sokat segítettem Lisának, főleg a házimunkában. Ez persze nem nyerte el Rick tetszését, ugyanis azt az egy órát is sajnálta, amikor emiatt nem lehettünk együtt esténként. Azaz csak ennyivel kevesebbet.
Az én tetszésemet viszont az nem nyerte el, hogy ez a Barbara egyfolytában hívogatta. Eleinte szó nélkül tűrtem, egy idő után viszont besokalltam. Amikor egyszer Rick éppen zuhanyzott, és megcsörrent a mobilja, habozás nélkül vettem fel és küldtem melegebb éghajlatra a csajt. Meg is kaptam érte a magamét.
- Most akkor mégis a te gyereked? – vágtam Rick fejéhez az éppen általa újraélesztett kétségeimet.
- Persze, hogy nem az enyém – mondta magabiztosan.
- Akkor mi a fenének véded így? – borultam ki még jobban, de erre nem tudott mit mondani.
Dühösen a hálóba vonultam, hogy jól kisírjam magam, de az lett a vége, hogy felhívtam Krist, hogy elsírjam neki a bánatomat. Rick persze utánam jött, amikor azt hitte, hogy már lehiggadtam, de meglátta, hogy épp telefonálok – valamint elsőre értett a nem túl kedves arckifejezésemből is, és magamra hagyott.
Kedvenc barátnőm nyugtatgatni próbált, sikertelenül.
- Te mit tennél a helyemben? – kérdeztem tőle szipogva.
- Fogalmam sincs, Jenny.
Ez nem sokat segített. De legalább ő megértette a problémámat, és igazat adott nekem. Máris jobban éreztem magam.
Rick viszont eltűnt, mire előmerészkedtem a szobából, nem láttam sehol. Csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon, miszerint megvárja, amíg lehiggadok, és majd utána fog megpróbálni bármilyen magyarázattal szolgálni a dolgokra, addig nem hajlandó. Addig pedig Robnál múlatja az időt.
Még friss, szinte meleg türelmem ebben a pillanatban durrant szét, mint egy szappanbuborék. Összegyűrtem a cetlit, és tiszta erőmből a szemetesbe vágtam. De ettől sem lett jobb. Bánatomban átmentem Lisához, akinek a férje úgyis „üzleti útra” ment, hogy ezúttal neki panaszkodjam el, milyen idióták a férfiak.
(Rick)
Mivel Jennyvel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, úgy döntöttem, inkább magára hagyom, amíg megnyugszik. Robnál kötöttem ki, aki épp akkor ért haza, amikor én oda hozzá. Ninától jött.
Egyáltalán nem tetszett nekem ez a dolog. A múltkor azt mondta, nem akarja elkötelezni magát, de az egyéjszakás kalandok sem neki valóak. Ezzel szemben, ha éppen „olyanjuk” van, összefekszenek Ninával, a régi barátnőjével.
Nem igazán tudtam felfogni, hogy képes erre.
- És ha közben másokkal is lefekszik? – kérdeztem, de csak vállat vont.
- Ha összejön valakivel, én kiszállok, de addig sincs semmilyen elköltekezettségünk, ami egy kapcsolattal járna, csak… szex.
Mondjuk volt benne ráció, amit mondott. Én mégsem lettem volna képes erre.
- Ugye nem mondod el Jennynek? – kérdezte most is aggódva.
Nem állt szándékomban. Én is kissé fennakadtam ezen, bele sem mertem gondolni, ő milyen hisztit vágna le, amiért a barátnője „jövendőbelije” időnként az excsaját kurogatja, de messze sem kapcsolat-szinten. Csak úgy. Kész.
- Van egy söröd? – kérdeztem felelet helyett.
Volt neki. Egy feltétellel. Ha tartom a számat. Kinevettem.
- Én is Jenny elől menekülök éppen, nem kívánom neked is ezt a sorsot – nyugtattam meg, miközben elhúztam a számat.
Felkeltettem viszont Rob érdeklődősét.
- Ő tett ki, vagy te jöttél el? Mi történt?
Elmeséltem neki, hogy Barbara, mivel máig is szent meggyőződése, hogy az enyém a gyerek, naponta képes felhívni apró-cseprő kis szarságok miatt, amelyekben a tanácsomat kéri.
- De ha te tudod – hangsúlyozta. – hogy nem tőled terhes, akkor minek foglalkozol vele? – hitetlenkedett ő is.
- Mert még nincs meg a papír, hogy tényleg nem az enyém – magyaráztam.
Elfogadta. Egy percig némán kortyolgattuk a sörünket, majd feltette a nagy kérdést.
- És mikor lesznek meg az eredmények?
- Két hét múlva kell mennünk értük.
Persze együtt, Barbara meg én. Jenny eleinte ragaszkodott hozzá, hogy ő is velünk tart, de most biztos meggondolta magát. Meg is értettem valahol, mert én sem örültem volna, ha őt hívogatja – akármiért! – egy volt pasija napi szinten.
El is határoztam, hogy akár lesz gyerekem Barbarától, akár nem, Jennyvel többé nem vagyok hajlandó ezen veszekedni. Mire kidumáltuk és kisöröztük magunkat Robbal, el is határoztam, hogy bocsánatot kérek tőle, és elmagyarázom neki a miérteket.
Nem találtam viszont otthon. És ő üzenetet sem hagyott, nem úgy mint én, hogy hova is ment. Aggódni kezdtem, hogy talán egy kicsit elvetettem a sulykot, és most ihatom a levét.
Mindenekelőtt felhívtam. Fel is vette, és közölte, hogy csak a szomszédban van Lisánál. Megnyugodtam.
- És mikor jössz haza? – kérdeztem.
- Majd ha leráztad Barbarát – adott ultimátumot.
Kezdett elegem lenni az egészből. De ő fontosabb volt nekem, mint a „talán-gyerek”, ezért vettem egy mély lélegzetet, és megígértem neki, hogy lerázom. Egy perc múlva itthon is volt. És boldogan ugrott a nyakamba, hogy csókokkal köszöntsön. Meg mással is…
Másnap felhívtam Barbarát, hogy legyen szíves ezentúl máshoz fordulni tanácsokért. Nem tetszett neki, de bőven elég volt, hogy a szerelmemet győzzem meg arról, hogy csak ő kell és őt imádom, minthogy még Barbarát is én pátyolgassam.
Őszintén reméltem, hogy nekem van igazam, és a gyerek nem tőlem van.
Két héttel később együtt mentünk az „eredményhirdetésre”. Jenny – legnagyobb meglepetésemre – türelmetlenebbül várta az indulást, mind én magam.
- Miért vagy ilyen izgatott? – kérdeztem tőle, amikor a kórház felé tartottunk.
- Nem izgatott vagyok, hanem síkideg! – közölte, majd rágyújtott.
Legutóbb akkor láttam cigizni, amikor Barbara legelőször betoppant. A későbbiekben nem igazán szólt hozzám, sőt, a zaklatottságát csak fokozta, amikor várnunk kellett. Ráadásnak pedig ott volt Barbara is. Aki már a nyolcadik hónapban járt.
Bele sem mertem gondolni, mi van akkor, hogyha az eredmények őt igazolják. El is hessentettem az ilyetén ötleteimet. Csak vártunk…
(Jenny)
Vártunk, de túl sokáig. Nekem éveknek tűnt az a másfél óra, de a doki még nem volt sehol. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Idegességemben már az egész doboz cigit elszívtam, amelyet direkt a mai napra vásároltam. Rászokni nem akartam, de kellett valami nyugtató. Hatástalannak bizonyult.
Kimentem a mosdóba, hogy legalább némi hideg vízzel csillapítsam felborzolódott idegeimet, amikor Barbara utánam jött.
- Ne haragudj – kezdte, de oda sem figyeltem rá. – Nem akarom tönkretenni a kapcsolatotokat… - Na persze! – Csak szeretnék egy apát a gyermekemnek – a hagja elcsuklott a végén, majd egy halk sikkantást is hallottam.
- De miért pont őt?! – csattantam fel felé fordulva.
A látványtól a szívem is majdnem megállt. Barbara ott állt mögöttem egy tócsában.
- Mi ez? – nyögtem.
- Azt hiszem… Elfojt a magzatvíz… - dadogta.
- De még egy hónapod van hátra, hogy lehet ez?! – vitatkoztam vele, de közben az egyik székhez vezettem.
Most már ijedt is voltam, nemcsak ideges.
- Nem tudom – pityeredett el.
Hirtelen olyan védtelennek tűnt, hogy majdnem megsajnáltam. De csak majdnem.
- Hívok egy orvost – közöltem, és fel akartam állni, de a karomba kapaszkodott. Erősen.
- Ne, ne hagyj itt, kérlek – könyörgött.
Nem tudtam mit tenni, maradtam. Felhívtam Ricket, akitől alig pár méter választott el, hogy máris szülünk. A döbbenete tapintható volt a telefonon keresztül is.
- Hogy mi? – nyögte.
- Elfolyt a magzatvíz, az exed máris lebabázik! – közöltem vele megint, és egyre jobban utáltam a helyzetet, amibe keveredtem.
Egy pillanat múlva Rick rontott be az ajtón, a mobilt még mindig a füléhez szorította.
- Ismételd meg – mondta is bele.
Elfintorodtam, és a saját mobilomon kinyomtam a hívást.
- Láthatod – mutattam Barbarára, aki tovább pityergett. Aztán Rick legnagyobb meglepetésemre odaugrott hozzá, és tőle kérdezgette, hogy van. Nem tőlem, neeem, arra nem gondolt, hogy engem is felzaklathatott a helyzet, őt most csak Barbara és a baba érdekelte!
Fogtam magam, lefejtettem az alkaromról Barbara polipként rám tapadó ujjait, majd otthagytam őket egymásnak. Nem is vettek észre. Nagyon, NAGYON sok álmatlan éjszaka fog emiatt még járni Ricknek – gondoltam. És nem a végeérhetetlen szexmaraton miatt. Inkább az erkélyre zárom ki… Vagy a kádban hajthatja nyugovóra a fejét, mit bánom én.
Mivel a kocsikulcsokat én tettem el, és most a táskámban lapultak, fogtam magam, és beültem az autónkba. De nem hazahajtottam. Hanem ahhoz a klubhoz, ahova járni szoktunk. Bár még elég korán járt az idő – délután fél négy -, tudtam, hogy nyitva van. És direkt örültem, hogy nem is lesz körülöttem annyi ember.
Kértem négy felest Angie-től, majd az egyik boxba húzódtam nyalogatni a sebeimet.
A mobilom meg sem rezzent, nemhogy csörögni kezdett volna. Ezek szerint Rick nem hiányol – búslakodtam. Aztán feldühödtem.
Egy pár perccel és az előttem sorakozó felesekkel később a pulthoz indultam utánpótlásért.
Ott volt Tom is…
(Jenny)
A következő napokon sokat segítettem Lisának, főleg a házimunkában. Ez persze nem nyerte el Rick tetszését, ugyanis azt az egy órát is sajnálta, amikor emiatt nem lehettünk együtt esténként. Azaz csak ennyivel kevesebbet.
Az én tetszésemet viszont az nem nyerte el, hogy ez a Barbara egyfolytában hívogatta. Eleinte szó nélkül tűrtem, egy idő után viszont besokalltam. Amikor egyszer Rick éppen zuhanyzott, és megcsörrent a mobilja, habozás nélkül vettem fel és küldtem melegebb éghajlatra a csajt. Meg is kaptam érte a magamét.
- Most akkor mégis a te gyereked? – vágtam Rick fejéhez az éppen általa újraélesztett kétségeimet.
- Persze, hogy nem az enyém – mondta magabiztosan.
- Akkor mi a fenének véded így? – borultam ki még jobban, de erre nem tudott mit mondani.
Dühösen a hálóba vonultam, hogy jól kisírjam magam, de az lett a vége, hogy felhívtam Krist, hogy elsírjam neki a bánatomat. Rick persze utánam jött, amikor azt hitte, hogy már lehiggadtam, de meglátta, hogy épp telefonálok – valamint elsőre értett a nem túl kedves arckifejezésemből is, és magamra hagyott.
Kedvenc barátnőm nyugtatgatni próbált, sikertelenül.
- Te mit tennél a helyemben? – kérdeztem tőle szipogva.
- Fogalmam sincs, Jenny.
Ez nem sokat segített. De legalább ő megértette a problémámat, és igazat adott nekem. Máris jobban éreztem magam.
Rick viszont eltűnt, mire előmerészkedtem a szobából, nem láttam sehol. Csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon, miszerint megvárja, amíg lehiggadok, és majd utána fog megpróbálni bármilyen magyarázattal szolgálni a dolgokra, addig nem hajlandó. Addig pedig Robnál múlatja az időt.
Még friss, szinte meleg türelmem ebben a pillanatban durrant szét, mint egy szappanbuborék. Összegyűrtem a cetlit, és tiszta erőmből a szemetesbe vágtam. De ettől sem lett jobb. Bánatomban átmentem Lisához, akinek a férje úgyis „üzleti útra” ment, hogy ezúttal neki panaszkodjam el, milyen idióták a férfiak.
(Rick)
Mivel Jennyvel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, úgy döntöttem, inkább magára hagyom, amíg megnyugszik. Robnál kötöttem ki, aki épp akkor ért haza, amikor én oda hozzá. Ninától jött.
Egyáltalán nem tetszett nekem ez a dolog. A múltkor azt mondta, nem akarja elkötelezni magát, de az egyéjszakás kalandok sem neki valóak. Ezzel szemben, ha éppen „olyanjuk” van, összefekszenek Ninával, a régi barátnőjével.
Nem igazán tudtam felfogni, hogy képes erre.
- És ha közben másokkal is lefekszik? – kérdeztem, de csak vállat vont.
- Ha összejön valakivel, én kiszállok, de addig sincs semmilyen elköltekezettségünk, ami egy kapcsolattal járna, csak… szex.
Mondjuk volt benne ráció, amit mondott. Én mégsem lettem volna képes erre.
- Ugye nem mondod el Jennynek? – kérdezte most is aggódva.
Nem állt szándékomban. Én is kissé fennakadtam ezen, bele sem mertem gondolni, ő milyen hisztit vágna le, amiért a barátnője „jövendőbelije” időnként az excsaját kurogatja, de messze sem kapcsolat-szinten. Csak úgy. Kész.
- Van egy söröd? – kérdeztem felelet helyett.
Volt neki. Egy feltétellel. Ha tartom a számat. Kinevettem.
- Én is Jenny elől menekülök éppen, nem kívánom neked is ezt a sorsot – nyugtattam meg, miközben elhúztam a számat.
Felkeltettem viszont Rob érdeklődősét.
- Ő tett ki, vagy te jöttél el? Mi történt?
Elmeséltem neki, hogy Barbara, mivel máig is szent meggyőződése, hogy az enyém a gyerek, naponta képes felhívni apró-cseprő kis szarságok miatt, amelyekben a tanácsomat kéri.
- De ha te tudod – hangsúlyozta. – hogy nem tőled terhes, akkor minek foglalkozol vele? – hitetlenkedett ő is.
- Mert még nincs meg a papír, hogy tényleg nem az enyém – magyaráztam.
Elfogadta. Egy percig némán kortyolgattuk a sörünket, majd feltette a nagy kérdést.
- És mikor lesznek meg az eredmények?
- Két hét múlva kell mennünk értük.
Persze együtt, Barbara meg én. Jenny eleinte ragaszkodott hozzá, hogy ő is velünk tart, de most biztos meggondolta magát. Meg is értettem valahol, mert én sem örültem volna, ha őt hívogatja – akármiért! – egy volt pasija napi szinten.
El is határoztam, hogy akár lesz gyerekem Barbarától, akár nem, Jennyvel többé nem vagyok hajlandó ezen veszekedni. Mire kidumáltuk és kisöröztük magunkat Robbal, el is határoztam, hogy bocsánatot kérek tőle, és elmagyarázom neki a miérteket.
Nem találtam viszont otthon. És ő üzenetet sem hagyott, nem úgy mint én, hogy hova is ment. Aggódni kezdtem, hogy talán egy kicsit elvetettem a sulykot, és most ihatom a levét.
Mindenekelőtt felhívtam. Fel is vette, és közölte, hogy csak a szomszédban van Lisánál. Megnyugodtam.
- És mikor jössz haza? – kérdeztem.
- Majd ha leráztad Barbarát – adott ultimátumot.
Kezdett elegem lenni az egészből. De ő fontosabb volt nekem, mint a „talán-gyerek”, ezért vettem egy mély lélegzetet, és megígértem neki, hogy lerázom. Egy perc múlva itthon is volt. És boldogan ugrott a nyakamba, hogy csókokkal köszöntsön. Meg mással is…
Másnap felhívtam Barbarát, hogy legyen szíves ezentúl máshoz fordulni tanácsokért. Nem tetszett neki, de bőven elég volt, hogy a szerelmemet győzzem meg arról, hogy csak ő kell és őt imádom, minthogy még Barbarát is én pátyolgassam.
Őszintén reméltem, hogy nekem van igazam, és a gyerek nem tőlem van.
Két héttel később együtt mentünk az „eredményhirdetésre”. Jenny – legnagyobb meglepetésemre – türelmetlenebbül várta az indulást, mind én magam.
- Miért vagy ilyen izgatott? – kérdeztem tőle, amikor a kórház felé tartottunk.
- Nem izgatott vagyok, hanem síkideg! – közölte, majd rágyújtott.
Legutóbb akkor láttam cigizni, amikor Barbara legelőször betoppant. A későbbiekben nem igazán szólt hozzám, sőt, a zaklatottságát csak fokozta, amikor várnunk kellett. Ráadásnak pedig ott volt Barbara is. Aki már a nyolcadik hónapban járt.
Bele sem mertem gondolni, mi van akkor, hogyha az eredmények őt igazolják. El is hessentettem az ilyetén ötleteimet. Csak vártunk…
(Jenny)
Vártunk, de túl sokáig. Nekem éveknek tűnt az a másfél óra, de a doki még nem volt sehol. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Idegességemben már az egész doboz cigit elszívtam, amelyet direkt a mai napra vásároltam. Rászokni nem akartam, de kellett valami nyugtató. Hatástalannak bizonyult.
Kimentem a mosdóba, hogy legalább némi hideg vízzel csillapítsam felborzolódott idegeimet, amikor Barbara utánam jött.
- Ne haragudj – kezdte, de oda sem figyeltem rá. – Nem akarom tönkretenni a kapcsolatotokat… - Na persze! – Csak szeretnék egy apát a gyermekemnek – a hagja elcsuklott a végén, majd egy halk sikkantást is hallottam.
- De miért pont őt?! – csattantam fel felé fordulva.
A látványtól a szívem is majdnem megállt. Barbara ott állt mögöttem egy tócsában.
- Mi ez? – nyögtem.
- Azt hiszem… Elfojt a magzatvíz… - dadogta.
- De még egy hónapod van hátra, hogy lehet ez?! – vitatkoztam vele, de közben az egyik székhez vezettem.
Most már ijedt is voltam, nemcsak ideges.
- Nem tudom – pityeredett el.
Hirtelen olyan védtelennek tűnt, hogy majdnem megsajnáltam. De csak majdnem.
- Hívok egy orvost – közöltem, és fel akartam állni, de a karomba kapaszkodott. Erősen.
- Ne, ne hagyj itt, kérlek – könyörgött.
Nem tudtam mit tenni, maradtam. Felhívtam Ricket, akitől alig pár méter választott el, hogy máris szülünk. A döbbenete tapintható volt a telefonon keresztül is.
- Hogy mi? – nyögte.
- Elfolyt a magzatvíz, az exed máris lebabázik! – közöltem vele megint, és egyre jobban utáltam a helyzetet, amibe keveredtem.
Egy pillanat múlva Rick rontott be az ajtón, a mobilt még mindig a füléhez szorította.
- Ismételd meg – mondta is bele.
Elfintorodtam, és a saját mobilomon kinyomtam a hívást.
- Láthatod – mutattam Barbarára, aki tovább pityergett. Aztán Rick legnagyobb meglepetésemre odaugrott hozzá, és tőle kérdezgette, hogy van. Nem tőlem, neeem, arra nem gondolt, hogy engem is felzaklathatott a helyzet, őt most csak Barbara és a baba érdekelte!
Fogtam magam, lefejtettem az alkaromról Barbara polipként rám tapadó ujjait, majd otthagytam őket egymásnak. Nem is vettek észre. Nagyon, NAGYON sok álmatlan éjszaka fog emiatt még járni Ricknek – gondoltam. És nem a végeérhetetlen szexmaraton miatt. Inkább az erkélyre zárom ki… Vagy a kádban hajthatja nyugovóra a fejét, mit bánom én.
Mivel a kocsikulcsokat én tettem el, és most a táskámban lapultak, fogtam magam, és beültem az autónkba. De nem hazahajtottam. Hanem ahhoz a klubhoz, ahova járni szoktunk. Bár még elég korán járt az idő – délután fél négy -, tudtam, hogy nyitva van. És direkt örültem, hogy nem is lesz körülöttem annyi ember.
Kértem négy felest Angie-től, majd az egyik boxba húzódtam nyalogatni a sebeimet.
A mobilom meg sem rezzent, nemhogy csörögni kezdett volna. Ezek szerint Rick nem hiányol – búslakodtam. Aztán feldühödtem.
Egy pár perccel és az előttem sorakozó felesekkel később a pulthoz indultam utánpótlásért.
Ott volt Tom is…
2010. augusztus 15., vasárnap
16. fejezet – "Pasik"
Sziasztok!
Elnézést kérek mindenkitől, ez a mai nem lett az igazi izgis-történéses, hanem inkább üresjárat, de a kövivel majd igyekszünk hozni a formát ;-)
Azért jó olvasgatást :)
Szil&Dancerg
16. fejezet – "Pasik"
(Rick)
Rob csak engem hívott segédkezni a pakolásnál, amit furcsállottam. Bár ketten is elbírtuk az új szekrénysor darabjait, amit vett.
- Tom miért nem jött? – kérdeztem mégis, mikor pihenő gyanánt egy pár percre kiültünk az erkélyére meginni egy sört.
- Azt mondta, valami csajjal van – vont vállat, és nagyot szívott a cigijéből.
Nagyon reméltem, hogy ez nem csak egy ócska trükk, és nem mászik rá Jennyre, míg én nem vagyok otthon.
- Te viszont már elég rég voltál „valami csajjal” – jegyeztem meg, várva a reakcióját.
Mostanában tényleg nem láttam semmilyen nő társaságában. Legalábbis olyanéban nem, aki iránt egyértelmű vonzalmat érzett volna.
- Egy kicsit elegem lett az egyéjszakás kalandokból – vallotta be. – És nem akarok úgy járni sem, mint te – borzongott meg a gondolattól.
Most nem tudtam mire gondol. Jennyre, akivel tökéletes az életem, és boldoggá tesz, vagy Barbarára, aki a legutóbbi bonyodalmat szította. Rákérdeztem.
- Jennyvel biztos boldog vagy, meg talán Barbarával is az voltál – felelte. – De kétlem, hogy én hosszabb ideig el tudnék viselni magam mellett bárkit is – tette hozzá kétkedve.
Nem említettem meg neki, hogy Jenny már Kristen esküvői ruháját tervezgeti - amelyben szerelmem fixa ideája szerint Rob fogja az oltár elé vezetni -, mert féltem, hogy a barátságunknak is vége szakad. Szegény haverom már nem is mert ránézni senkire, ha Jenny is a közelben tartózkodott.
Mégsem tartottam ezt így túl egészségesnek. Hangot is adtam ennek, de megint csak hárított. Ekkor egy szörnyű – Jenny számára legalábbis szörnyű – gyanú kezdett körvonalazódni az agyamban.
- Neked van valakid – közöltem vele a megállapításomat.
Rob meglepetten rám pillantott, majd hitetlenkedve elvigyorodott.
- Nincs – tagadta. – Ezt meg honnan szedted?
- Egyértelmű – mutattam rá a tényekre. – Nem hozol haza senkit, a klubban sem rángatsz be senkit az öltözőbe egy menetre – folytattam, nem törődve az egyre szélesebbé váló vigyorával. – És nem is mondod el. De miért nem? Ki vele, ki az?
Nem válaszolt. Egy ideig. Aztán felállt, és megpróbált lerázni.
- Folytassuk inkább a pakolást.
- Ezzel még nem végeztünk – figyelmeztettem, de csak nevetett.
Később sem szedtem ki belőle semmit. Egy kicsit csalódott voltam – Jenny tisztára átragasztotta rám a rögeszméjét, miszerint Rob és Kristen valaha majd egy pár lesznek. És szinte rosszul esett, hogy legjobb barátom most titkolózik előttem.
Egy pillanat alatt ért a megvilágosodás! Jenny! Hát persze, hogy miatta nem mondja el!
- Nem árullak el Jennynek, ha ettől tartasz esetleg – nyögtem az ágy súlya alatt a lépcsőházban, mert éppen azt cipeltük felfelé.
- Nem félek a barátnődtől – felelte.
Ebben biztos voltam, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz.
Már végleg feladtam, hogy valamit is kihúzzak belőle, amikor egyszer csak olyasmit mondott, amire soha az életben nem számítottam volna.
(Jenny)
Kíváncsian mentem ajtót nyitni, fogalmam sem volt, ki lehet az ilyenkor. Kilestem a kukucskálón, de nem láttam senkit. A kopogás viszont újra felcsendült. Ekkor már tényleg kíváncsian nyitottam ki az ajtót.
Abby ácsorgott odakint, Lisa kislánya.
- Szia, hát te, mi járatban? – guggoltam le hozzá mosolyogva.
- Az anyunak fáj a lába – mondta halkan, félénken.
- Fáj a lába? – Nem tudtam, mire célozhat ezzel. – És apukád nincs itthon? – kérdeztem. – Ő biztosan meg tudja gyógyítani a mami lábát.
- Apu kiabált – mondta erre egyszerűen.
Egy pillanat alatt döntöttem. Megfogtam a kicsi lány kezét, és behúztam magam mögött az ajtót.
- Menjünk, akkor gyógyítsuk meg mi azt a fájós lábat – mondtam neki vidáman.
Amint a lakásukba léptünk, Lisa hangját hallottam.
- Abby, te vagy az, kicsim? – kérdezte, hangja eltorzult a fájdalomtól.
- Meg én, mi történt? Hol vagy? – kiáltottam el magam én is.
- A fürdőben – jött a válasz.
Mivel még nem jártam náluk olyan sokszor, de a lakásuk kétszer akkora volt, mint a miénk, nem tudtam, merre is keressem a fürdőt, ezért megkértem Abbyt, hogy mutassa meg.
Most a lányka fogta meg a kezem, és halálos komolysággal vezetett be a fürdőszobába. A látványtól megdöbbentem. Őt gyorsan kiküldtem, és közelebb léptem Lisához.
A zuhanyfülkében ücsörgött, teljesen meztelenül, az egyik lába természetellenesen kifacsarodott.
- Jézusom, mi történt?! – kérdeztem ijedten.
- Megcsúsztam, és szerencsétlenül estem a lábamra – magyarázta. – Most viszont nem tudok felállni, mert ez a szar még mindig csúszik – mutatott a fülke aljába.
- Miért nem a mentőket hívattad Abbyvel? – érdeklődtem, miközben odaadtam neki egy törölközőt, majd segítettem neki az ép lábára nehezedve felállni.
- Te sem szeretnéd, ha egy seregnyi mentős rontana rád, amikor éppen tök pucér vagy – felelte fintorogva.
Ebben igazat adtam neki.
Eltámogattam a wc-ig, és ráültettem a lehajtott fedélre.
- Maradj itt, hozok valami ruhát, de aztán nagyon gyorsan hívjuk az ügyeletet.
Abby a fürdő előtt ácsorgott. Most arra kértem, hogy a hálószobát mutassa meg, és azt, hogy anyu hol tartja a ruháit. Szó nélkül odavezetett. Míg fehérneműt keresgéltem, eszembe jutott valami.
A csöppséghez fordultam, aki kíváncsian leste minden mozdulatomat. Csak ő nem tűnt rémültnek.
- Miért mondtad, hogy az apukád kiabált?
- Veszekedtek - suttogta Abby.
Nem tudtam elnyomni a gondolatot, ami megfogalmazódott bennem a látottak és a hallottak alapján. És most a gyerekek őszinteségére kellett hagyatkoznom.
- Az apu bántotta is az anyut? - faggatóztam tovább.
Abby hatalmas barna szemeket meresztett rám, és ijedten rázta a fejecskéjét.
Nem voltam benne biztos, hogy igazat mond, ezért Lisát is kifaggattam, miközben segítettem neki felöltözni. De kinevetett. Tagadta ugyan - ami akkor is így lett volna, ha megtörtént -, de a reakciója kétséget sem hagyott afelől, hogy igazat beszél.
- Akkor miért mondta Abby, hogy veszekedtetek és hogy Keith kiabált veled?
Erre már elkomorult az arca.
- Inkább csak én veszekedtem vele - árulta el. - Az egyik kolleganője elég gyakran rámászik, és ő nem mindig szokott ennek ellenállni.
Megdöbbentett, amit hallottam. És alig akartam elhinni. Mikor megkérdeztem tőle, mégis miért tűri ezt el, egyszerűen csak annyit felelt, hogy mert szereti.
Szerelem ide vagy oda, én habozás nélkül adtam volna ki Rick útját, ha ilyet mer tenni. Míg a mentőkre vártunk, én is elsírtam neki a Barbara-ügyet, amivel átmenetileg eltereltem a figyelmét a fájdalomról, amit a lába miatt érezhetett.
A kórházba nem kísértem el, mert megkért, hogy inkább Abbyre vigyázzak, amíg a férje haza nem téved. Örömmel vállalkoztam a feladatra.
Hagytam egy üzenetet Keith-nek a konyhaasztalon, utána átmentünk Abbyvel hozzánk, hogy közösen készítsük el a Ricknek szánt desszertet. Aki egy fél órán belül meg is érkezett, és már az ajtóban csókolgatni kezdett.
Első meglepetésemben nem is tiltakoztam, hagytam, hogy a csukott ajtónak döntsön, de mikor a kezei a pólóm alá csúsztak, beszivárgott a tudatomba Abby ittlétének a ténye, ezért gyorsan eltoltam magamtól.
- Vendégünk van - intettem a nappali irányába.
- Kicsoda? - kérdezte meglepetten.
Elmondtam neki, mi történt. Aztán míg ő lezuhanyzott, a kis hölggyel befejeztük a sütit, majd közösen megvacsoráztunk.
Keith nyolc óra után állított be, és meglehetősen rémültnek tűnt. Mégsem voltam vele túl udvarias, amit persze Rick is észrevett. Miután Keith hazavitte Abbyt, rá is kérdezett a dologra. Megvetően csak ennyit mondtam:
- Pasik!
Ez persze megdöbbentette, mert rögtön kampányolni kezdett amellett, hogy nem kéne így beáltalánosítanom minden férfiszemélyt, majd kihúzta belőlem, miért is utálom ennyire a fajtáját. Elmeséltem neki.
- És ne is próbáld tagadni, tudom, hogy te is összeszűröd a levet a hátam mögött Dinah-val.
Ezzel fogtam magam, és a konyhába vonultam rendet rakni, magam mögött hagyva a döbbent Ricket.
(Rick)
- De szívem, Dinah hatvan éves is elmúlt – siettem Jenny után a konyhába, ahova előlem menekült.
Megint félelmetesen belelovallta magát valamibe. Ezt a tulajdonságát imádtam, kivéve, ha én voltam a dühe célpontja. Nem tudtam, most mit is követhettem el, amiért ezt érdemlem, de nagyon szerettem volna kideríteni.
Amint csillogó szemekkel és huncut mosollyal felém fordult, már tudtam is, hogy csak átvert. A mosogató szélének szorítottam, és behajtottam rajta a megérkezésemkor félbe maradt csókot.
- Szóval Dinah, mi? – heccelt még utána is. Majd a tekintete fénytelenné vált. – Viszont Jill miatt aggódok egy kicsit – mondta.
- Jill miatt? – meresztettem nagy szemeket. – Jill miatt teljesen felesleges, ő Robbal járt.
- Na és? – vont vállat szerelmem, majd megfordult, és folytatta a mosogatást.
Most hátulról öleltem át, a vállára tettem az állam, és figyeltem, ahogy ténykedik.
- Nincs na és, nem szoktuk elszedni egymás barátnőit.
- De már nincsenek együtt – mutatott rá.
- Ez tény, de akkor is tabu.
- És ha nem lenne tabu, hagynád, hogy rád másszon? – faggatott tovább, miközben egyre hevesebben mosogatta az egyik poharat. Féltem, hogy eltöri, ezért lefogtam a kezeit.
- Nem hagynám – feleltem komoly hangon. – Nekem csak te kellesz – súgtam a fülébe, majd puszilgatni kezdtem.
Azonnal megremegett a karjaimban. Az iméntieket félbehagyva megtörölte a kezét, és újra felém fordult. Átkarolta a nyakamat, és egy eszméletlen csókot adott.
Az előbb még el akartam mesélni neki, Rob mivel döbbentett meg pár órája, de a figyelmem egy pillanat alatt másfelé terelődött. Egészen konkrétan rá. És a vágyaimra iránta.
A karjaimba kapva vittem a hálóba, hogy bebizonyítsam neki, mennyire nincsen szükségem semmiféle Dinah vagy Jill szolgálataira. Mikor órákkal később kimerültem hevertünk egymás karjaiban, úgy éreztem, ez sikerült is.
Elnézést kérek mindenkitől, ez a mai nem lett az igazi izgis-történéses, hanem inkább üresjárat, de a kövivel majd igyekszünk hozni a formát ;-)
Azért jó olvasgatást :)
Szil&Dancerg
16. fejezet – "Pasik"
(Rick)
Rob csak engem hívott segédkezni a pakolásnál, amit furcsállottam. Bár ketten is elbírtuk az új szekrénysor darabjait, amit vett.
- Tom miért nem jött? – kérdeztem mégis, mikor pihenő gyanánt egy pár percre kiültünk az erkélyére meginni egy sört.
- Azt mondta, valami csajjal van – vont vállat, és nagyot szívott a cigijéből.
Nagyon reméltem, hogy ez nem csak egy ócska trükk, és nem mászik rá Jennyre, míg én nem vagyok otthon.
- Te viszont már elég rég voltál „valami csajjal” – jegyeztem meg, várva a reakcióját.
Mostanában tényleg nem láttam semmilyen nő társaságában. Legalábbis olyanéban nem, aki iránt egyértelmű vonzalmat érzett volna.
- Egy kicsit elegem lett az egyéjszakás kalandokból – vallotta be. – És nem akarok úgy járni sem, mint te – borzongott meg a gondolattól.
Most nem tudtam mire gondol. Jennyre, akivel tökéletes az életem, és boldoggá tesz, vagy Barbarára, aki a legutóbbi bonyodalmat szította. Rákérdeztem.
- Jennyvel biztos boldog vagy, meg talán Barbarával is az voltál – felelte. – De kétlem, hogy én hosszabb ideig el tudnék viselni magam mellett bárkit is – tette hozzá kétkedve.
Nem említettem meg neki, hogy Jenny már Kristen esküvői ruháját tervezgeti - amelyben szerelmem fixa ideája szerint Rob fogja az oltár elé vezetni -, mert féltem, hogy a barátságunknak is vége szakad. Szegény haverom már nem is mert ránézni senkire, ha Jenny is a közelben tartózkodott.
Mégsem tartottam ezt így túl egészségesnek. Hangot is adtam ennek, de megint csak hárított. Ekkor egy szörnyű – Jenny számára legalábbis szörnyű – gyanú kezdett körvonalazódni az agyamban.
- Neked van valakid – közöltem vele a megállapításomat.
Rob meglepetten rám pillantott, majd hitetlenkedve elvigyorodott.
- Nincs – tagadta. – Ezt meg honnan szedted?
- Egyértelmű – mutattam rá a tényekre. – Nem hozol haza senkit, a klubban sem rángatsz be senkit az öltözőbe egy menetre – folytattam, nem törődve az egyre szélesebbé váló vigyorával. – És nem is mondod el. De miért nem? Ki vele, ki az?
Nem válaszolt. Egy ideig. Aztán felállt, és megpróbált lerázni.
- Folytassuk inkább a pakolást.
- Ezzel még nem végeztünk – figyelmeztettem, de csak nevetett.
Később sem szedtem ki belőle semmit. Egy kicsit csalódott voltam – Jenny tisztára átragasztotta rám a rögeszméjét, miszerint Rob és Kristen valaha majd egy pár lesznek. És szinte rosszul esett, hogy legjobb barátom most titkolózik előttem.
Egy pillanat alatt ért a megvilágosodás! Jenny! Hát persze, hogy miatta nem mondja el!
- Nem árullak el Jennynek, ha ettől tartasz esetleg – nyögtem az ágy súlya alatt a lépcsőházban, mert éppen azt cipeltük felfelé.
- Nem félek a barátnődtől – felelte.
Ebben biztos voltam, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz.
Már végleg feladtam, hogy valamit is kihúzzak belőle, amikor egyszer csak olyasmit mondott, amire soha az életben nem számítottam volna.
(Jenny)
Kíváncsian mentem ajtót nyitni, fogalmam sem volt, ki lehet az ilyenkor. Kilestem a kukucskálón, de nem láttam senkit. A kopogás viszont újra felcsendült. Ekkor már tényleg kíváncsian nyitottam ki az ajtót.
Abby ácsorgott odakint, Lisa kislánya.
- Szia, hát te, mi járatban? – guggoltam le hozzá mosolyogva.
- Az anyunak fáj a lába – mondta halkan, félénken.
- Fáj a lába? – Nem tudtam, mire célozhat ezzel. – És apukád nincs itthon? – kérdeztem. – Ő biztosan meg tudja gyógyítani a mami lábát.
- Apu kiabált – mondta erre egyszerűen.
Egy pillanat alatt döntöttem. Megfogtam a kicsi lány kezét, és behúztam magam mögött az ajtót.
- Menjünk, akkor gyógyítsuk meg mi azt a fájós lábat – mondtam neki vidáman.
Amint a lakásukba léptünk, Lisa hangját hallottam.
- Abby, te vagy az, kicsim? – kérdezte, hangja eltorzult a fájdalomtól.
- Meg én, mi történt? Hol vagy? – kiáltottam el magam én is.
- A fürdőben – jött a válasz.
Mivel még nem jártam náluk olyan sokszor, de a lakásuk kétszer akkora volt, mint a miénk, nem tudtam, merre is keressem a fürdőt, ezért megkértem Abbyt, hogy mutassa meg.
Most a lányka fogta meg a kezem, és halálos komolysággal vezetett be a fürdőszobába. A látványtól megdöbbentem. Őt gyorsan kiküldtem, és közelebb léptem Lisához.
A zuhanyfülkében ücsörgött, teljesen meztelenül, az egyik lába természetellenesen kifacsarodott.
- Jézusom, mi történt?! – kérdeztem ijedten.
- Megcsúsztam, és szerencsétlenül estem a lábamra – magyarázta. – Most viszont nem tudok felállni, mert ez a szar még mindig csúszik – mutatott a fülke aljába.
- Miért nem a mentőket hívattad Abbyvel? – érdeklődtem, miközben odaadtam neki egy törölközőt, majd segítettem neki az ép lábára nehezedve felállni.
- Te sem szeretnéd, ha egy seregnyi mentős rontana rád, amikor éppen tök pucér vagy – felelte fintorogva.
Ebben igazat adtam neki.
Eltámogattam a wc-ig, és ráültettem a lehajtott fedélre.
- Maradj itt, hozok valami ruhát, de aztán nagyon gyorsan hívjuk az ügyeletet.
Abby a fürdő előtt ácsorgott. Most arra kértem, hogy a hálószobát mutassa meg, és azt, hogy anyu hol tartja a ruháit. Szó nélkül odavezetett. Míg fehérneműt keresgéltem, eszembe jutott valami.
A csöppséghez fordultam, aki kíváncsian leste minden mozdulatomat. Csak ő nem tűnt rémültnek.
- Miért mondtad, hogy az apukád kiabált?
- Veszekedtek - suttogta Abby.
Nem tudtam elnyomni a gondolatot, ami megfogalmazódott bennem a látottak és a hallottak alapján. És most a gyerekek őszinteségére kellett hagyatkoznom.
- Az apu bántotta is az anyut? - faggatóztam tovább.
Abby hatalmas barna szemeket meresztett rám, és ijedten rázta a fejecskéjét.
Nem voltam benne biztos, hogy igazat mond, ezért Lisát is kifaggattam, miközben segítettem neki felöltözni. De kinevetett. Tagadta ugyan - ami akkor is így lett volna, ha megtörtént -, de a reakciója kétséget sem hagyott afelől, hogy igazat beszél.
- Akkor miért mondta Abby, hogy veszekedtetek és hogy Keith kiabált veled?
Erre már elkomorult az arca.
- Inkább csak én veszekedtem vele - árulta el. - Az egyik kolleganője elég gyakran rámászik, és ő nem mindig szokott ennek ellenállni.
Megdöbbentett, amit hallottam. És alig akartam elhinni. Mikor megkérdeztem tőle, mégis miért tűri ezt el, egyszerűen csak annyit felelt, hogy mert szereti.
Szerelem ide vagy oda, én habozás nélkül adtam volna ki Rick útját, ha ilyet mer tenni. Míg a mentőkre vártunk, én is elsírtam neki a Barbara-ügyet, amivel átmenetileg eltereltem a figyelmét a fájdalomról, amit a lába miatt érezhetett.
A kórházba nem kísértem el, mert megkért, hogy inkább Abbyre vigyázzak, amíg a férje haza nem téved. Örömmel vállalkoztam a feladatra.
Hagytam egy üzenetet Keith-nek a konyhaasztalon, utána átmentünk Abbyvel hozzánk, hogy közösen készítsük el a Ricknek szánt desszertet. Aki egy fél órán belül meg is érkezett, és már az ajtóban csókolgatni kezdett.
Első meglepetésemben nem is tiltakoztam, hagytam, hogy a csukott ajtónak döntsön, de mikor a kezei a pólóm alá csúsztak, beszivárgott a tudatomba Abby ittlétének a ténye, ezért gyorsan eltoltam magamtól.
- Vendégünk van - intettem a nappali irányába.
- Kicsoda? - kérdezte meglepetten.
Elmondtam neki, mi történt. Aztán míg ő lezuhanyzott, a kis hölggyel befejeztük a sütit, majd közösen megvacsoráztunk.
Keith nyolc óra után állított be, és meglehetősen rémültnek tűnt. Mégsem voltam vele túl udvarias, amit persze Rick is észrevett. Miután Keith hazavitte Abbyt, rá is kérdezett a dologra. Megvetően csak ennyit mondtam:
- Pasik!
Ez persze megdöbbentette, mert rögtön kampányolni kezdett amellett, hogy nem kéne így beáltalánosítanom minden férfiszemélyt, majd kihúzta belőlem, miért is utálom ennyire a fajtáját. Elmeséltem neki.
- És ne is próbáld tagadni, tudom, hogy te is összeszűröd a levet a hátam mögött Dinah-val.
Ezzel fogtam magam, és a konyhába vonultam rendet rakni, magam mögött hagyva a döbbent Ricket.
(Rick)
- De szívem, Dinah hatvan éves is elmúlt – siettem Jenny után a konyhába, ahova előlem menekült.
Megint félelmetesen belelovallta magát valamibe. Ezt a tulajdonságát imádtam, kivéve, ha én voltam a dühe célpontja. Nem tudtam, most mit is követhettem el, amiért ezt érdemlem, de nagyon szerettem volna kideríteni.
Amint csillogó szemekkel és huncut mosollyal felém fordult, már tudtam is, hogy csak átvert. A mosogató szélének szorítottam, és behajtottam rajta a megérkezésemkor félbe maradt csókot.
- Szóval Dinah, mi? – heccelt még utána is. Majd a tekintete fénytelenné vált. – Viszont Jill miatt aggódok egy kicsit – mondta.
- Jill miatt? – meresztettem nagy szemeket. – Jill miatt teljesen felesleges, ő Robbal járt.
- Na és? – vont vállat szerelmem, majd megfordult, és folytatta a mosogatást.
Most hátulról öleltem át, a vállára tettem az állam, és figyeltem, ahogy ténykedik.
- Nincs na és, nem szoktuk elszedni egymás barátnőit.
- De már nincsenek együtt – mutatott rá.
- Ez tény, de akkor is tabu.
- És ha nem lenne tabu, hagynád, hogy rád másszon? – faggatott tovább, miközben egyre hevesebben mosogatta az egyik poharat. Féltem, hogy eltöri, ezért lefogtam a kezeit.
- Nem hagynám – feleltem komoly hangon. – Nekem csak te kellesz – súgtam a fülébe, majd puszilgatni kezdtem.
Azonnal megremegett a karjaimban. Az iméntieket félbehagyva megtörölte a kezét, és újra felém fordult. Átkarolta a nyakamat, és egy eszméletlen csókot adott.
Az előbb még el akartam mesélni neki, Rob mivel döbbentett meg pár órája, de a figyelmem egy pillanat alatt másfelé terelődött. Egészen konkrétan rá. És a vágyaimra iránta.
A karjaimba kapva vittem a hálóba, hogy bebizonyítsam neki, mennyire nincsen szükségem semmiféle Dinah vagy Jill szolgálataira. Mikor órákkal később kimerültem hevertünk egymás karjaiban, úgy éreztem, ez sikerült is.
2010. augusztus 12., csütörtök
15. fejezet – Engesztelések
15. fejezet – Engesztelések
(Rick)
Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Egy idegen helyen. Aztán ahogy jobban körülnéztem, felfedeztem, hogy nem is olyan idegen – ez Tom lakása. Kikecmeregtem az ágyból, de csak lassan óvatosan. A fejem minden mozdulatra lüktetett.
Eszembe jutott Jenny, és tudtam, hogy nem teszem zsebre, amit kapni fogok tőle. Rémlett valami, hogy Rob mintha beszélt volna vele, szóval tudta, hogy itt vagyok, de az, hogy nem mentem haza… Megbeszélhettük volna a dolgokat. Ez biztosan kicsapja nála a biztosítékot.
Bár az is lehet, hogy ő sem volt otthon – szólalt meg egy hang a fejemben. Mielőtt skizofrénnek kezdtem volna érezni magam, el is hallgatott, így magára hagytam a hálószobát, és úgy döntöttem, jobban járok, ha máris hazamegyek, és aztán mentem, ami menthető.
Tom még aludt, egy csajjal összefonódva a kanapén, de mást nem láttam. Tankkal is közlekedhettem volna, arra sem ébredtek volna fel, mégis igyekeztem halkan lelépni.
Hazaérve nem mertem felmenni a lakásba. Aztán gondoltam egyet és nem is mentem. Inkább továbbhajtottam még kétutcányit, hogy egy hatalmas csokor rózsát vásároljak szerelmemnek, hátha attól hamarabb megenyhül.
Utána már valamivel nyugodtabban léptem be a lakás ajtaján, de őt nem láttam sehol. Biztos még alszik – jutott eszembe. És valóban. Édesen összekucorodva feküdt az ágyunk kellős közepén.
A rózsát az éjjeliszekrényre tettem, majd Jenny mellé ültem. Háttal feküdt nekem az oldalán, egyelőre a vállán simítottam végig. Erre megmoccant, de még nem ébredt fel. Meg is puszilgattam a karját – erre viszont már igen.
Felém fordult, álmosan, nyúzottan, de nem ölelt át, ahogy szerettem volna.
- Mikor jöttél haza? – kérdezte, de aztán elég volt végignéznie rajtam ahhoz, hogy rájöjjön, egész éjjel nem voltam itthon.
- Ne haragudj, elaludtam Tomnál – mondtam bocsánatkérően, rettegve attól, hogy tényleg kiakad emiatt.
- És jó volt a buli? – tette fel a következő kérdést, miközben csábítóan elnyújtózott előttem.
- Nem tudom… - feleltem, mert nem sok minden maradt meg az emlékeimben.
Erre meglepve nézett rám.
- Becsajoztál? – firtatta viszonylag nyugodtan.
Valójában erre sem emlékeztem, de úgy gondoltam, biztosan tudnám, ha megtörtént volna.
- Nem. – Tudtam, hogy bevallanám neki, ha mégis sikerült volna meghülyülnöm – akármilyen következményei is legyenek -, de ő is tudta ezt, így elhitte, amit mondok.
- Oké – nyugtázta, majd felkelt. Ekkor vette észre a csokrot. De csak egy másodpercre torpant meg, aztán elment mellette.
- Még mindig utálsz? – indultam utána, de becsukta előttem a fürdő ajtaját.
A konyhába mentem, hogy keressek valamilyen fájdalomcsillapítót a fejemre, aztán ledobtam magam a kanapéra.
(Jenny)
Nem tudtam, mit csináljak Rickkel. Haragudtam is rá meg valahol meg is értettem. Nyilván kiborult, amikor Dave-vel látott előző este. De ő meg felcsinált valakit, az ég szerelmére!
Megmosakodtam, és igyekeztem lehiggadni. Aztán úgy döntöttem, hogy egyelőre megpróbálok mégis neki hinni, nem pedig Barbarának. A fürdőből kilépve megláttam őt meglehetősen ziláltan, és másnaposan elnyúlni a kanapén.
Meghatott, hogy még rózsát is hozott nekem, és annak is örültem, hogy tegnap bánatában nem húzta meg az első csajt, aki az útjába került. Azt bevallotta volna, viselve a következményeket, akármik is legyenek azok.
A hálóba mentem a csokorért, aztán a konyhába, hogy keressek neki egy vázát. Rick lépett mögém, mert nem értem el a legfelső polcot, így ő emelte le nekem azt onnan.
- Köszönöm – fordultam felé.
- Szeretlek – felelte szomorúan.
Vízbe tettem a virágot, és úgy éreztem, eleget szenvedett már ő is, én is, így megbocsáthatok. Odaléptem hozzá, és a nyakát átkarolva hozzábújtam.
- Ne haragudj – kezdtem. – Tegnap egy kissé sokként ért, hogy mástól lehet gyereked, akit… nem is tudom… Szóval kiborultam – suttogtam.
Rick is visszaölelt, szorosan magához húzva engem.
Utána megcsókolt. Nem tudtam nem viszonozni. És nem is akartam. Egyre szenvedélyesebben kóstolgattuk egymás ajkait, aztán hirtelen a konyhapulton találtam magam. A lábaimmal átkulcsoltam Rick derekát, ő pedig a hálóingemet húzta le rólam a következő pillanatban.
Kicsit zavart, hogy én már csupasz vagyok, ő pedig még felöltözve, de amint ujjai a lábam közé keveredtek, és izgatni kezdett velük, minden ilyesmiről megfeledkeztem.
Egyre lejjebb haladt a testemen, végigcsókolta minden porcikámat, majd a lábaimat szélesre tárva feszítette szét a combjaimat, és egy pillanattal később megéreztem magamon a nyelvét. Aztán magamban. Nyöszörögni kezdtem a gyönyörtől, de még többet akartam.
- Kérlek… - A hangom nem volt több egy suttogásnál, de meghallotta, és felemelkedett a lábaim közt.
- Mire kérsz? – csókolt meg ismét.
Mostanra magamhoz tértem annyira, hogy én is elkezdjem vetkőztetni, de csak addig jutottam, hogy a nadrágját kioldozva kiszabadítottam a ruhából, és a lábaimat megint a csípőjére téve húztam magamhoz egyre közelebb.
Nem habozott egy pillanatig sem. Letépte magáról a pólót, aztán az ajkaimra hajolt, miközben egyre gyorsabban mozgott bennem.
A sikolyaimat elnyelték a csókjai, de a vég pillanatában már a vállát harapdáltam a kéj hullámaitól. Ő sem maradt le mögöttem, remegve és zihálva bújtunk össze. Majd Rick kicsusszant belőlem, és leemelt a pultról. Úgy ahogy voltunk, ő felöltözve, én meztelenül, bevitt a fürdőbe, és a zuhany alá állított. Ledobálta a ruháit, és a vízsugár alatt folytattuk, amit a konyhában elkezdtünk. Durván egy óra múlva másztunk csak onnan elő.
Remegő lábakkal indultam reggelit készíteni, miután az ágyban kipihentük magunkat, és elgondolkodtam rajta, mi is legyen ezután. Vagy elfogadom azt a talán-terhes exbarátnőt… Vagy? Nincs vagy – állapítottam meg magamban. Szeretem Ricket, és eszemben sincs emiatt elhagyni!
Ezt közöltem is vele, miután megreggeliztünk, de az ő arca kissé elkomorult. Az ölébe kucorodtam, és megkérdeztem, mi bántja.
(Rick)
Örültem annak, hogy ismét minden a régi, boldog és szerelmes köztünk, de én még nem tettem túl magam azon, hogy egy másik pasival vacsorázott – és még ki tudja mit művelt – Jenny előző este.
Nem sokáig halogathattam a kérdést, amint az ölembe ült, és rákérdezett, kitört belőlem a féltékenység.
- Ki volt az a fickó veled tegnap?
- Ő csak David volt, egy régi szomszédom, és most átutazóban járt Londonban, épp csak pár órára futottunk össze.
Még mindig gyanús volt, hogy éppen most, hogy éppen akkor, amikor köztünk is nézeteltérés volt, de hinni akartam – tehát hittem neki. Volt még egy kérdés viszont, amire tudni akartam a választ.
- Volt köztetek valami? – céloztam itt arra, amikor még „szomszédok” voltak.
- Tudod, hogy nem – felelte Jenny elpirulva.
Igen, azt tudtam, hogy nyilván nem feküdt le vele, de ki tudja… Az érzelmi kötődés is kapcsolat. Máig sem hittem el a szerencsémet, hogy ráakadtam egy ilyen tökéletes teremtésre, és sokszor tartottam attól, hogy elveszítem.
Kivéve, amikor így mosolygott rám.
El is felejtettem minden aggályomat azzal a Dave-vel kapcsolatban, majd a nap hátralevő részében csak végszükség esetén mozdultunk ki az ágyból, egész délután és este a szerelemnek hódoltunk.
(Jenny)
Örültem, hogy sikerült tisztázni a félreértéseket, de valakinek ki kellett öntenem a szívemet, így már másnap elpanaszoltam a bajaimat Kristennek, amikor Rick éppen Robbal ment el valahova, Talán valami bútort vásárolt Rob a lakásába, és ezt kellett felcipelni az emeletre.
Nem figyeltem oda, mikor beállított, akkor már éppen Kristennel beszélgettem. El is pirultam, és zavartam fordultam el a fiúktól, nem akartam, hogy rájöjjenek, milyen turpisságon töröm a fejem barátainkkal kapcsolatban.
Miután a srácok leléptek, kitálaltam Krisnek a sztorit, aki meglehetősen sokat hümmögött, végül csak ennyit mondott:
- Én a helyedben azt hiszem, hogy megvárnám a vizsgálat eredményét, de addig látni sem akarnám Ricket.
- Kris! – szóltam rá. Igaz, hogy mindig én voltam az álmodozóbb kettőnk közül, jobban hittem a tündérmesékben, de akkor is lehetett volna kedvesebb.
- Ne haragudj, most én sem vagyok igazán formában – mentegetőzött halkan.
Most már éreztem a hangján, hogy valami gáz lehet, és sejtettem is, hogy mi.
- Mike? – kérdeztem.
- Aham…
Nem nagyon akaródzott elmesélnie, mi a baj, de végül kiszedtem belőle. Elhűlt a kapcsolatuk, és már rég nem volt olyan, mint régen. Sajnáltam őt, de már az első mondatainál széles vigyorra húzódott az arcom, és nem tudtam megállni, hogy ne tegyem fel neki a kérdést, miután ő is kipanaszkodta magát:
- Nincs kedved eljönni ide kicsit kikapcsolódni?
- Nem tudom, Jenny… Talán adok még egy esélyt ennek az egészek.
- Ha boldogtalan vagy, akkor hagyd a fenébe, és gyere, szórakozzunk együtt, mint rég! Itt Rick lakásán van egy tuti kis vendégszoba is, elférsz! Na?
- Még meggondolom – rázott le, amivel el is kedvetlenített, pedig már minden olyan jól alakult.
Rob már nem mert csajozni a jelenlétemben, és Kris is vacakul áll Mike-kal kapcsolatban… Hangosan sóhajtva búcsúztam el kedvenc barátnőmtől, hogy nekiálljak főzni valami finomat estére egyetlen szerelmemnek.
Már csak a desszert hiányzott, és ő még nem volt itthon, amikor kopogtak az ajtón.
(Rick)
Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Egy idegen helyen. Aztán ahogy jobban körülnéztem, felfedeztem, hogy nem is olyan idegen – ez Tom lakása. Kikecmeregtem az ágyból, de csak lassan óvatosan. A fejem minden mozdulatra lüktetett.
Eszembe jutott Jenny, és tudtam, hogy nem teszem zsebre, amit kapni fogok tőle. Rémlett valami, hogy Rob mintha beszélt volna vele, szóval tudta, hogy itt vagyok, de az, hogy nem mentem haza… Megbeszélhettük volna a dolgokat. Ez biztosan kicsapja nála a biztosítékot.
Bár az is lehet, hogy ő sem volt otthon – szólalt meg egy hang a fejemben. Mielőtt skizofrénnek kezdtem volna érezni magam, el is hallgatott, így magára hagytam a hálószobát, és úgy döntöttem, jobban járok, ha máris hazamegyek, és aztán mentem, ami menthető.
Tom még aludt, egy csajjal összefonódva a kanapén, de mást nem láttam. Tankkal is közlekedhettem volna, arra sem ébredtek volna fel, mégis igyekeztem halkan lelépni.
Hazaérve nem mertem felmenni a lakásba. Aztán gondoltam egyet és nem is mentem. Inkább továbbhajtottam még kétutcányit, hogy egy hatalmas csokor rózsát vásároljak szerelmemnek, hátha attól hamarabb megenyhül.
Utána már valamivel nyugodtabban léptem be a lakás ajtaján, de őt nem láttam sehol. Biztos még alszik – jutott eszembe. És valóban. Édesen összekucorodva feküdt az ágyunk kellős közepén.
A rózsát az éjjeliszekrényre tettem, majd Jenny mellé ültem. Háttal feküdt nekem az oldalán, egyelőre a vállán simítottam végig. Erre megmoccant, de még nem ébredt fel. Meg is puszilgattam a karját – erre viszont már igen.
Felém fordult, álmosan, nyúzottan, de nem ölelt át, ahogy szerettem volna.
- Mikor jöttél haza? – kérdezte, de aztán elég volt végignéznie rajtam ahhoz, hogy rájöjjön, egész éjjel nem voltam itthon.
- Ne haragudj, elaludtam Tomnál – mondtam bocsánatkérően, rettegve attól, hogy tényleg kiakad emiatt.
- És jó volt a buli? – tette fel a következő kérdést, miközben csábítóan elnyújtózott előttem.
- Nem tudom… - feleltem, mert nem sok minden maradt meg az emlékeimben.
Erre meglepve nézett rám.
- Becsajoztál? – firtatta viszonylag nyugodtan.
Valójában erre sem emlékeztem, de úgy gondoltam, biztosan tudnám, ha megtörtént volna.
- Nem. – Tudtam, hogy bevallanám neki, ha mégis sikerült volna meghülyülnöm – akármilyen következményei is legyenek -, de ő is tudta ezt, így elhitte, amit mondok.
- Oké – nyugtázta, majd felkelt. Ekkor vette észre a csokrot. De csak egy másodpercre torpant meg, aztán elment mellette.
- Még mindig utálsz? – indultam utána, de becsukta előttem a fürdő ajtaját.
A konyhába mentem, hogy keressek valamilyen fájdalomcsillapítót a fejemre, aztán ledobtam magam a kanapéra.
(Jenny)
Nem tudtam, mit csináljak Rickkel. Haragudtam is rá meg valahol meg is értettem. Nyilván kiborult, amikor Dave-vel látott előző este. De ő meg felcsinált valakit, az ég szerelmére!
Megmosakodtam, és igyekeztem lehiggadni. Aztán úgy döntöttem, hogy egyelőre megpróbálok mégis neki hinni, nem pedig Barbarának. A fürdőből kilépve megláttam őt meglehetősen ziláltan, és másnaposan elnyúlni a kanapén.
Meghatott, hogy még rózsát is hozott nekem, és annak is örültem, hogy tegnap bánatában nem húzta meg az első csajt, aki az útjába került. Azt bevallotta volna, viselve a következményeket, akármik is legyenek azok.
A hálóba mentem a csokorért, aztán a konyhába, hogy keressek neki egy vázát. Rick lépett mögém, mert nem értem el a legfelső polcot, így ő emelte le nekem azt onnan.
- Köszönöm – fordultam felé.
- Szeretlek – felelte szomorúan.
Vízbe tettem a virágot, és úgy éreztem, eleget szenvedett már ő is, én is, így megbocsáthatok. Odaléptem hozzá, és a nyakát átkarolva hozzábújtam.
- Ne haragudj – kezdtem. – Tegnap egy kissé sokként ért, hogy mástól lehet gyereked, akit… nem is tudom… Szóval kiborultam – suttogtam.
Rick is visszaölelt, szorosan magához húzva engem.
Utána megcsókolt. Nem tudtam nem viszonozni. És nem is akartam. Egyre szenvedélyesebben kóstolgattuk egymás ajkait, aztán hirtelen a konyhapulton találtam magam. A lábaimmal átkulcsoltam Rick derekát, ő pedig a hálóingemet húzta le rólam a következő pillanatban.
Kicsit zavart, hogy én már csupasz vagyok, ő pedig még felöltözve, de amint ujjai a lábam közé keveredtek, és izgatni kezdett velük, minden ilyesmiről megfeledkeztem.
Egyre lejjebb haladt a testemen, végigcsókolta minden porcikámat, majd a lábaimat szélesre tárva feszítette szét a combjaimat, és egy pillanattal később megéreztem magamon a nyelvét. Aztán magamban. Nyöszörögni kezdtem a gyönyörtől, de még többet akartam.
- Kérlek… - A hangom nem volt több egy suttogásnál, de meghallotta, és felemelkedett a lábaim közt.
- Mire kérsz? – csókolt meg ismét.
Mostanra magamhoz tértem annyira, hogy én is elkezdjem vetkőztetni, de csak addig jutottam, hogy a nadrágját kioldozva kiszabadítottam a ruhából, és a lábaimat megint a csípőjére téve húztam magamhoz egyre közelebb.
Nem habozott egy pillanatig sem. Letépte magáról a pólót, aztán az ajkaimra hajolt, miközben egyre gyorsabban mozgott bennem.
A sikolyaimat elnyelték a csókjai, de a vég pillanatában már a vállát harapdáltam a kéj hullámaitól. Ő sem maradt le mögöttem, remegve és zihálva bújtunk össze. Majd Rick kicsusszant belőlem, és leemelt a pultról. Úgy ahogy voltunk, ő felöltözve, én meztelenül, bevitt a fürdőbe, és a zuhany alá állított. Ledobálta a ruháit, és a vízsugár alatt folytattuk, amit a konyhában elkezdtünk. Durván egy óra múlva másztunk csak onnan elő.
Remegő lábakkal indultam reggelit készíteni, miután az ágyban kipihentük magunkat, és elgondolkodtam rajta, mi is legyen ezután. Vagy elfogadom azt a talán-terhes exbarátnőt… Vagy? Nincs vagy – állapítottam meg magamban. Szeretem Ricket, és eszemben sincs emiatt elhagyni!
Ezt közöltem is vele, miután megreggeliztünk, de az ő arca kissé elkomorult. Az ölébe kucorodtam, és megkérdeztem, mi bántja.
(Rick)
Örültem annak, hogy ismét minden a régi, boldog és szerelmes köztünk, de én még nem tettem túl magam azon, hogy egy másik pasival vacsorázott – és még ki tudja mit művelt – Jenny előző este.
Nem sokáig halogathattam a kérdést, amint az ölembe ült, és rákérdezett, kitört belőlem a féltékenység.
- Ki volt az a fickó veled tegnap?
- Ő csak David volt, egy régi szomszédom, és most átutazóban járt Londonban, épp csak pár órára futottunk össze.
Még mindig gyanús volt, hogy éppen most, hogy éppen akkor, amikor köztünk is nézeteltérés volt, de hinni akartam – tehát hittem neki. Volt még egy kérdés viszont, amire tudni akartam a választ.
- Volt köztetek valami? – céloztam itt arra, amikor még „szomszédok” voltak.
- Tudod, hogy nem – felelte Jenny elpirulva.
Igen, azt tudtam, hogy nyilván nem feküdt le vele, de ki tudja… Az érzelmi kötődés is kapcsolat. Máig sem hittem el a szerencsémet, hogy ráakadtam egy ilyen tökéletes teremtésre, és sokszor tartottam attól, hogy elveszítem.
Kivéve, amikor így mosolygott rám.
El is felejtettem minden aggályomat azzal a Dave-vel kapcsolatban, majd a nap hátralevő részében csak végszükség esetén mozdultunk ki az ágyból, egész délután és este a szerelemnek hódoltunk.
(Jenny)
Örültem, hogy sikerült tisztázni a félreértéseket, de valakinek ki kellett öntenem a szívemet, így már másnap elpanaszoltam a bajaimat Kristennek, amikor Rick éppen Robbal ment el valahova, Talán valami bútort vásárolt Rob a lakásába, és ezt kellett felcipelni az emeletre.
Nem figyeltem oda, mikor beállított, akkor már éppen Kristennel beszélgettem. El is pirultam, és zavartam fordultam el a fiúktól, nem akartam, hogy rájöjjenek, milyen turpisságon töröm a fejem barátainkkal kapcsolatban.
Miután a srácok leléptek, kitálaltam Krisnek a sztorit, aki meglehetősen sokat hümmögött, végül csak ennyit mondott:
- Én a helyedben azt hiszem, hogy megvárnám a vizsgálat eredményét, de addig látni sem akarnám Ricket.
- Kris! – szóltam rá. Igaz, hogy mindig én voltam az álmodozóbb kettőnk közül, jobban hittem a tündérmesékben, de akkor is lehetett volna kedvesebb.
- Ne haragudj, most én sem vagyok igazán formában – mentegetőzött halkan.
Most már éreztem a hangján, hogy valami gáz lehet, és sejtettem is, hogy mi.
- Mike? – kérdeztem.
- Aham…
Nem nagyon akaródzott elmesélnie, mi a baj, de végül kiszedtem belőle. Elhűlt a kapcsolatuk, és már rég nem volt olyan, mint régen. Sajnáltam őt, de már az első mondatainál széles vigyorra húzódott az arcom, és nem tudtam megállni, hogy ne tegyem fel neki a kérdést, miután ő is kipanaszkodta magát:
- Nincs kedved eljönni ide kicsit kikapcsolódni?
- Nem tudom, Jenny… Talán adok még egy esélyt ennek az egészek.
- Ha boldogtalan vagy, akkor hagyd a fenébe, és gyere, szórakozzunk együtt, mint rég! Itt Rick lakásán van egy tuti kis vendégszoba is, elférsz! Na?
- Még meggondolom – rázott le, amivel el is kedvetlenített, pedig már minden olyan jól alakult.
Rob már nem mert csajozni a jelenlétemben, és Kris is vacakul áll Mike-kal kapcsolatban… Hangosan sóhajtva búcsúztam el kedvenc barátnőmtől, hogy nekiálljak főzni valami finomat estére egyetlen szerelmemnek.
Már csak a desszert hiányzott, és ő még nem volt itthon, amikor kopogtak az ajtón.
2010. augusztus 8., vasárnap
14. fejezet – Újabb bonyodalmak
14. fejezet – Újabb bonyodalmak
(Jenny)
Nem igazán tudtam, mit kezdjek a helyzettel. Mi van, ha ez a Barbara mégis igazat mondd, és tényleg Rick az apja a gyerekének? Mi van, ha nem? Valahol próbáltam elhitetni magammal, hogy az sem érdekelne, ha kiderülne, hogy valóban ő az apa – hiába védekezett „állítólag” – mert éreztem, hogy engem szeret, és nem hagyna el, ha úgy is lenne.
De mégis… Egy gyerek… Összezavarodtam. Nem tudtam, mit akar Rick, sőt, azt sem, hogy én mit akarok. A helyzet eddigi ismeretlensége okán pedig lövésem sem volt, hogyan kéne viselkednem. De valahogy nem volt hangulatom valóra váltani a reggel beígért pikánsat most Rickkel.
Délután tudtam csak elszabadulni otthonról Lisával, akivel kellemesen töltöttük az időt – főleg vásárolgatással. Már az elején kiszúrtam, hogy Rick követ bennünket, ezért megleckéztetés céljából annyi áruházat kerestünk fel, amennyit csak bírt a lábunk.
Lisa nem tudta, mi ez a hirtelen őrület rajtam, de megnyugtattam, hogy csak kitört a hetek óta hanyagolt vásárlási mániám, amely visszafoghatatlan, hogyha elszabadul. Barátnőm elfogadta a magyarázatot.
Nem akartam megosztani vele a fejleményeket, annyira még nem voltunk jóban. Krissel szerettem volna ezt megbeszélni, de őt estére tartogattam, lévén, hogy náluk délután még éjszaka volt. És annyira nem vészes a helyzet, hogy emiatt felébresszem.
Épp egy kávézóban üldögéltünk Lisával, amikor megcsörrent a mobilom. Először azt hittem, hogy Rick az, ezért meglehetősen kelletlenül nyúltam érte. De aztán kellemesen csalódtam. Dave volt az, aki Amerikában a szomszédom volt.
Illetve nem közvetlenül, mert jó pár utcával odébb lakott, de együtt jártunk egy ideig futni reggelente a közeli parkba. És persze közben összeismerkedtünk. Elég alaposan, de végül még egy csókig sem jutottunk el, mert neki barátnője volt. tiszteltem a hűségét, ezért én sem próbálkoztam tovább, amikor ez kiderült.
Ráadásul az már jó egy éve volt. Most viszont felhívott… Felvettem.
- Szia, szépségem! Ezer éve nem láttalak. Azt hallottam, elhagytad a szárazföldet? Mi igaz ebből? – támadott le a kérdésével.
Elmosolyodtam. Ez volt Dave.
- Londonba költöztem – feleltem neki egyszerűen.
- Meglátogathatlak?
Elakadt a szavam. Miért tenné? – tűnődtem. De kifogásom nem volt ellene. Egy barát.
- Mikor érkeznél? – kérdeztem.
- Az az igazság, hogy már itt is vagyok. A fiúkkal megyünk tovább Svájcba, de itt kellett átszállnunk, és három óránk van a következő gép indulásáig. Ráérsz most?
Lisára pillantottam, aki kíváncsian figyelte a beszélgetést, de nem szólt közbe, mert csak engem hallott, és nem tudta, mi is ez az egész.
- Hol vagy most? – döntöttem. Kihasználom azt a három órát.
- A Heathrown várakozunk a csatlakozásra. Ide tudsz jönni?
Újabb pillantást vetettem Lisa irányába. Aztán Rick jutott eszembe, aki minden bizonnyal kint leskelődik valahol a kávézó előtt. És megint gyorsan döntöttem.
- Fél órán belül megfelel? – kérdeztem vissza.
Dave ujjongani kezdett, és egy alapos ölelgetést helyezett kilátásba, eltántorítási célzattal, de olyan régen találkoztunk – mint a többi Los Angelesi barátommal is -, hogy nem tudtam, de nem is akartam nemet mondani.
Miután letettük, beavattam Lisát abba, hogy mi is a helyzet. Semmi kifogása nem volt azellen, hogy találkozzak Dave-vel. Megköszöntem neki, és sajnálkozva búcsúztam el tőle, mert így nem tudtam hazavinni, bár nem laktunk olyan messze innen.
- Majd hazasétálok, vagy fogok egy taxit, ne aggódj! Csak siess – kacsintott rám, és még utánam is intett, amikor elhajtottam.
Nem tudtam, hogy Rick követ-e még, mert a reptér felé elég nagy volt a forgalom, nem szúrtam ki a tömegben. De volt egy olyan érzésem, hogy igen. És nem is tévedtem.
Dave a váróba mondta a találkánk helyszínét, de még nem ért oda, amikor én már igen. Hát vártam kicsit. Aztán meg is láttam. Semmit nem változott. És a hosszas ölelgetést is megkaptam, amit beígért. Nem tudtam nem viszonozni, holott sejtettem, hogy Rick hamarosan közbe fog avatkozni, ha ide is utánam jött. És nem is tévedtem. Csak egyelőre.
Dave-vel az éttermek felé vettük az irányt, ugyanis meghívott vacsorázni. Igent mondtam. Ez még nem a világ. Reméltem, hogy Rick nem fog nagyon kiakadni, bár joggal tenné. Én sem repesnék, ha például azzal a Barbarával vacsorázgatna. Bár tény, hogy köztük másféle kapcsolat volt, mint köztem és Dave között.
De csak pár percig tartott a nyugalom. Amint helyet foglaltunk, és a vacsorára várva mesélni kezdük egymásnak, kivel mi történt, mióta nem találkoztunk, megjelent Rick.
- Ki ez? – kérdezte mogorván tőlem.
- Egy régi barátom – feleltem egyelőre higgadtan.
Nagyon nem tetszett volna, ha jelenetet rendez, bár tudtam, hogy én is vétkes vagyok, amiért már olyan régen eltűntem, és nem jelentkeztem nála, hogy jól vagyok. De aztán arra gondoltam, hogy valamilyen szinten ő bántott meg, emellett úgyis végig követett, minek kellett volna szólnom neki?
Dave már emelkedett föl, hogy kezet nyújtson, de Rick tudomást sem vett róla. most láthattam, milyen is ő, amikor féltékeny.
- Azonnal hazamegyünk – mondta halkan, vészjóslóan, a szemembe nézve.
- Nem. - Láttam, hogy nincs ínyére a válasz, de visszafogta magát. – Én most megvacsorázom. Utána hazamegyek – tettem hozzá.
Rick dühös pillantást vetett Dave felé, aztán sarkon fordult, és elment. Tudtam, hogy ennyivel nem fogom megúszni. Rossz volt, hogy veszekedtünk, és valószínűleg még fogunk is, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti.
Dave nem firtatta sokáig, hogy ki is volt ez, hamar visszatért közénk a jó hangulat. Felidéztük a „régi” szép időket, aztán elmesélte, hogy a barátnőjével szakítottak. Majd kicsit zavarba hozott, amikor közölte, hogy ha még otthon laknék, most igenis bepróbálkozna. El is pirultam a szavaitól, de hárítottam az ajánlatot.
Este tízkor indult tovább a gépük, így hamarosan el is búcsúztunk azzal, hogy majd keressük egymást. Bár tartottam tőle, hogy ebből semmi sem lesz, és ezt sajnáltam egy kicsit. Dave-vel mindig jól éreztem magam.
Most viszont a saját választásommal kell megküzdenem – gondoltam -, amikor már hazafelé tartottam. Rick azonban nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de kikapcsolta a mobilját. Ekkor Robbal próbálkoztam.
- Itt van velem, nyugi, nem veszett el – mondta.
- És hol van az az itt? – firtattam.
A háttérben női kacaj harsant, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul zenét nem hallottam, úgyhogy feltételeztem, nem a klubban vannak. Nem is tévedtem.
- Tom lakásán vagyunk, van egy kis házibuliszerű… - árulta el Rob.
Ennek rendkívül „örültem”. Mérgesen lecsaptam a telefont, első dühömben majdnem földhöz is vágtam. De aztán vettem két mély lélegzetet, és úgy döntöttem, hagyom, hadd tombolja ki magát, aztán ha hazajön, megbeszélek vele mindent. De előbb még meg akartam bizonyosodni valami felől. Újra hívtam Robot.
- És mondd csak, rámászott már valakire? – kérdeztem.
- Nem… De ne várd, hogy józan legyen.
- Kösz.
Az a jobbik eset, ha csak leissza magát, mert azt még tudnám kezelni - töprengtem -, ha viszont be is csajozik, akkor kiherélem!
Elmentem zuhanyozni, bár egy fürdőhöz több kedvem lett volna, a lustaságom azonban győzedelmeskedett. Utána elvackoltam magam a kanapén a tévé előtt, és vártam, hogy életem párja hazaérkezzen.
(Rick)
Egyáltalán nem tetszett, ahogy Jenny viselkedett velem a reptéri étteremben. És nemcsak azért, mert ne sem mutatta a „barátját”. Hanem mert szinte elzavart onnan. Ez fájt. Nem értettem, miért haragszik, vagy egyáltalán! Hiszen semmi sem volt biztos Barbarával kapcsolatban.
Hazamenni nem akartam, ezért Rob lakása felé vettem az irányt. De ő is éppen indulni készült. Megkérdeztem tőle, hova siet úgy, mert esetleg vele tartanék.
- Tom rendezett valami bulit, csak hozzá megyek át – felelte.
Így hát vele tartottam. Biztos voltam benne, hogy Tomnak sem lesz ellene kifogása. Nem is volt. De órákig röhögött rajtam, amiért máris dobott a barátnőm. Nem voltam vevő a humorára, ezért kipályáztam az erkélyére egy pár üveg sör társaságában.
- Amúgy mi történt? – kérdezte Rob, mikor egyszer utánam jött megnézni, élek-e még.
- Valami amerikai pojáca jött hozzá váratlanul látogatóba, és Jenny vele tölti az estét – feleltem dühösen.
- És a Barbara-ügyön túl vagytok már?
- Fogalmam sincs. Amióta kiderült, alig áll velem szóba – sóhajtottam.
- Ne aggódj – vígasztalt tovább. – Majd megbékél. Ilyenek a nők. Hisztiznek egy kicsit, aztán lehiggadnak.
Volt abban valami, amit mondott. Bár Jenny nem volt teljesen olyan, mint a többi nő. Ő egészen különleges – idéztem magam elé. Rob csak egy ideig bírta elviselni az ábrándozó képemet, ezért visszament a többiekhez.
Én kint maradtam, most nem volt kedvem idegenekhez, márpedig Tom előszeretettel hívott meg olyanokat is, akikkel talán ha egyszer találkozott már valahol futólag. Amikor elfogyott a söröm, mégis bementem némi utánpótlásért. A nappaliban tisztán látszott, hogy hamarosan orgiába csap a hangulat. A füstöt vágni lehetett, és mindenütt egymást tapogató, ölelgető testekbe botlottam.
A konyhában sem volt ez másként. Ott éppen Rob próbált lerázni magáról valami csajt, aki ráakaszkodott. Nem először vetettünk már be egy trükköt olyanok ellen, akikhez nem volt kedvünk, így most is készséggel siettem a segítségére, mikor az ingét gombolgató lány feje fölött segítségkérő pillantásokat lövellt felém.
De hagytam még egy picit szenvedni. Komótosan elővettem egy sört, kinyitottam, és csak aztán léptem közelebb hozzájuk, és végigsimítottam barátom karján.
- Nem bírod lerázni, édes? – nyafogtam.
A csaj arca egy tanulmány volt. Egész testében megdermedt, majd elhátrált Robtól, és tágra nyílt szemekkel mért végig mindkettőnket. Többször. Aztán megfordult, és kirontott a konyhából.
Könnyen át lehetett volna látni rajtunk, ha az illető nem csont részeg – mint az iménti hölgy.
- Kösz – mondta Rob, majd ő is kivett egy sört a hűtőből, és rá is gyújtott. – Amúgy Jenny keresett nemrég.
- Mit akart? – húztam el a számat. – Talán nem alszik ma otthon? – gúnyolódtam.
Igenis dühös voltam rá. És féltem, hogy tényleg ez lesz a vége. Emellett fogalmam sem volt, hogyan engesztelhetném ki… Meg agyam sem, hogy ezen komolyabban elgondolkodjak. Újabb pár üvegnyi sörtől és egyéb piától elkábultan zuhantam be Tom hálójában az ágyra – egyedül itt volt nyugalom, csend és magány az egész lakásban –, hogy reggel előtt fel se keljek.
(Jenny)
Nem igazán tudtam, mit kezdjek a helyzettel. Mi van, ha ez a Barbara mégis igazat mondd, és tényleg Rick az apja a gyerekének? Mi van, ha nem? Valahol próbáltam elhitetni magammal, hogy az sem érdekelne, ha kiderülne, hogy valóban ő az apa – hiába védekezett „állítólag” – mert éreztem, hogy engem szeret, és nem hagyna el, ha úgy is lenne.
De mégis… Egy gyerek… Összezavarodtam. Nem tudtam, mit akar Rick, sőt, azt sem, hogy én mit akarok. A helyzet eddigi ismeretlensége okán pedig lövésem sem volt, hogyan kéne viselkednem. De valahogy nem volt hangulatom valóra váltani a reggel beígért pikánsat most Rickkel.
Délután tudtam csak elszabadulni otthonról Lisával, akivel kellemesen töltöttük az időt – főleg vásárolgatással. Már az elején kiszúrtam, hogy Rick követ bennünket, ezért megleckéztetés céljából annyi áruházat kerestünk fel, amennyit csak bírt a lábunk.
Lisa nem tudta, mi ez a hirtelen őrület rajtam, de megnyugtattam, hogy csak kitört a hetek óta hanyagolt vásárlási mániám, amely visszafoghatatlan, hogyha elszabadul. Barátnőm elfogadta a magyarázatot.
Nem akartam megosztani vele a fejleményeket, annyira még nem voltunk jóban. Krissel szerettem volna ezt megbeszélni, de őt estére tartogattam, lévén, hogy náluk délután még éjszaka volt. És annyira nem vészes a helyzet, hogy emiatt felébresszem.
Épp egy kávézóban üldögéltünk Lisával, amikor megcsörrent a mobilom. Először azt hittem, hogy Rick az, ezért meglehetősen kelletlenül nyúltam érte. De aztán kellemesen csalódtam. Dave volt az, aki Amerikában a szomszédom volt.
Illetve nem közvetlenül, mert jó pár utcával odébb lakott, de együtt jártunk egy ideig futni reggelente a közeli parkba. És persze közben összeismerkedtünk. Elég alaposan, de végül még egy csókig sem jutottunk el, mert neki barátnője volt. tiszteltem a hűségét, ezért én sem próbálkoztam tovább, amikor ez kiderült.
Ráadásul az már jó egy éve volt. Most viszont felhívott… Felvettem.
- Szia, szépségem! Ezer éve nem láttalak. Azt hallottam, elhagytad a szárazföldet? Mi igaz ebből? – támadott le a kérdésével.
Elmosolyodtam. Ez volt Dave.
- Londonba költöztem – feleltem neki egyszerűen.
- Meglátogathatlak?
Elakadt a szavam. Miért tenné? – tűnődtem. De kifogásom nem volt ellene. Egy barát.
- Mikor érkeznél? – kérdeztem.
- Az az igazság, hogy már itt is vagyok. A fiúkkal megyünk tovább Svájcba, de itt kellett átszállnunk, és három óránk van a következő gép indulásáig. Ráérsz most?
Lisára pillantottam, aki kíváncsian figyelte a beszélgetést, de nem szólt közbe, mert csak engem hallott, és nem tudta, mi is ez az egész.
- Hol vagy most? – döntöttem. Kihasználom azt a három órát.
- A Heathrown várakozunk a csatlakozásra. Ide tudsz jönni?
Újabb pillantást vetettem Lisa irányába. Aztán Rick jutott eszembe, aki minden bizonnyal kint leskelődik valahol a kávézó előtt. És megint gyorsan döntöttem.
- Fél órán belül megfelel? – kérdeztem vissza.
Dave ujjongani kezdett, és egy alapos ölelgetést helyezett kilátásba, eltántorítási célzattal, de olyan régen találkoztunk – mint a többi Los Angelesi barátommal is -, hogy nem tudtam, de nem is akartam nemet mondani.
Miután letettük, beavattam Lisát abba, hogy mi is a helyzet. Semmi kifogása nem volt azellen, hogy találkozzak Dave-vel. Megköszöntem neki, és sajnálkozva búcsúztam el tőle, mert így nem tudtam hazavinni, bár nem laktunk olyan messze innen.
- Majd hazasétálok, vagy fogok egy taxit, ne aggódj! Csak siess – kacsintott rám, és még utánam is intett, amikor elhajtottam.
Nem tudtam, hogy Rick követ-e még, mert a reptér felé elég nagy volt a forgalom, nem szúrtam ki a tömegben. De volt egy olyan érzésem, hogy igen. És nem is tévedtem.
Dave a váróba mondta a találkánk helyszínét, de még nem ért oda, amikor én már igen. Hát vártam kicsit. Aztán meg is láttam. Semmit nem változott. És a hosszas ölelgetést is megkaptam, amit beígért. Nem tudtam nem viszonozni, holott sejtettem, hogy Rick hamarosan közbe fog avatkozni, ha ide is utánam jött. És nem is tévedtem. Csak egyelőre.
Dave-vel az éttermek felé vettük az irányt, ugyanis meghívott vacsorázni. Igent mondtam. Ez még nem a világ. Reméltem, hogy Rick nem fog nagyon kiakadni, bár joggal tenné. Én sem repesnék, ha például azzal a Barbarával vacsorázgatna. Bár tény, hogy köztük másféle kapcsolat volt, mint köztem és Dave között.
De csak pár percig tartott a nyugalom. Amint helyet foglaltunk, és a vacsorára várva mesélni kezdük egymásnak, kivel mi történt, mióta nem találkoztunk, megjelent Rick.
- Ki ez? – kérdezte mogorván tőlem.
- Egy régi barátom – feleltem egyelőre higgadtan.
Nagyon nem tetszett volna, ha jelenetet rendez, bár tudtam, hogy én is vétkes vagyok, amiért már olyan régen eltűntem, és nem jelentkeztem nála, hogy jól vagyok. De aztán arra gondoltam, hogy valamilyen szinten ő bántott meg, emellett úgyis végig követett, minek kellett volna szólnom neki?
Dave már emelkedett föl, hogy kezet nyújtson, de Rick tudomást sem vett róla. most láthattam, milyen is ő, amikor féltékeny.
- Azonnal hazamegyünk – mondta halkan, vészjóslóan, a szemembe nézve.
- Nem. - Láttam, hogy nincs ínyére a válasz, de visszafogta magát. – Én most megvacsorázom. Utána hazamegyek – tettem hozzá.
Rick dühös pillantást vetett Dave felé, aztán sarkon fordult, és elment. Tudtam, hogy ennyivel nem fogom megúszni. Rossz volt, hogy veszekedtünk, és valószínűleg még fogunk is, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti.
Dave nem firtatta sokáig, hogy ki is volt ez, hamar visszatért közénk a jó hangulat. Felidéztük a „régi” szép időket, aztán elmesélte, hogy a barátnőjével szakítottak. Majd kicsit zavarba hozott, amikor közölte, hogy ha még otthon laknék, most igenis bepróbálkozna. El is pirultam a szavaitól, de hárítottam az ajánlatot.
Este tízkor indult tovább a gépük, így hamarosan el is búcsúztunk azzal, hogy majd keressük egymást. Bár tartottam tőle, hogy ebből semmi sem lesz, és ezt sajnáltam egy kicsit. Dave-vel mindig jól éreztem magam.
Most viszont a saját választásommal kell megküzdenem – gondoltam -, amikor már hazafelé tartottam. Rick azonban nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de kikapcsolta a mobilját. Ekkor Robbal próbálkoztam.
- Itt van velem, nyugi, nem veszett el – mondta.
- És hol van az az itt? – firtattam.
A háttérben női kacaj harsant, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul zenét nem hallottam, úgyhogy feltételeztem, nem a klubban vannak. Nem is tévedtem.
- Tom lakásán vagyunk, van egy kis házibuliszerű… - árulta el Rob.
Ennek rendkívül „örültem”. Mérgesen lecsaptam a telefont, első dühömben majdnem földhöz is vágtam. De aztán vettem két mély lélegzetet, és úgy döntöttem, hagyom, hadd tombolja ki magát, aztán ha hazajön, megbeszélek vele mindent. De előbb még meg akartam bizonyosodni valami felől. Újra hívtam Robot.
- És mondd csak, rámászott már valakire? – kérdeztem.
- Nem… De ne várd, hogy józan legyen.
- Kösz.
Az a jobbik eset, ha csak leissza magát, mert azt még tudnám kezelni - töprengtem -, ha viszont be is csajozik, akkor kiherélem!
Elmentem zuhanyozni, bár egy fürdőhöz több kedvem lett volna, a lustaságom azonban győzedelmeskedett. Utána elvackoltam magam a kanapén a tévé előtt, és vártam, hogy életem párja hazaérkezzen.
(Rick)
Egyáltalán nem tetszett, ahogy Jenny viselkedett velem a reptéri étteremben. És nemcsak azért, mert ne sem mutatta a „barátját”. Hanem mert szinte elzavart onnan. Ez fájt. Nem értettem, miért haragszik, vagy egyáltalán! Hiszen semmi sem volt biztos Barbarával kapcsolatban.
Hazamenni nem akartam, ezért Rob lakása felé vettem az irányt. De ő is éppen indulni készült. Megkérdeztem tőle, hova siet úgy, mert esetleg vele tartanék.
- Tom rendezett valami bulit, csak hozzá megyek át – felelte.
Így hát vele tartottam. Biztos voltam benne, hogy Tomnak sem lesz ellene kifogása. Nem is volt. De órákig röhögött rajtam, amiért máris dobott a barátnőm. Nem voltam vevő a humorára, ezért kipályáztam az erkélyére egy pár üveg sör társaságában.
- Amúgy mi történt? – kérdezte Rob, mikor egyszer utánam jött megnézni, élek-e még.
- Valami amerikai pojáca jött hozzá váratlanul látogatóba, és Jenny vele tölti az estét – feleltem dühösen.
- És a Barbara-ügyön túl vagytok már?
- Fogalmam sincs. Amióta kiderült, alig áll velem szóba – sóhajtottam.
- Ne aggódj – vígasztalt tovább. – Majd megbékél. Ilyenek a nők. Hisztiznek egy kicsit, aztán lehiggadnak.
Volt abban valami, amit mondott. Bár Jenny nem volt teljesen olyan, mint a többi nő. Ő egészen különleges – idéztem magam elé. Rob csak egy ideig bírta elviselni az ábrándozó képemet, ezért visszament a többiekhez.
Én kint maradtam, most nem volt kedvem idegenekhez, márpedig Tom előszeretettel hívott meg olyanokat is, akikkel talán ha egyszer találkozott már valahol futólag. Amikor elfogyott a söröm, mégis bementem némi utánpótlásért. A nappaliban tisztán látszott, hogy hamarosan orgiába csap a hangulat. A füstöt vágni lehetett, és mindenütt egymást tapogató, ölelgető testekbe botlottam.
A konyhában sem volt ez másként. Ott éppen Rob próbált lerázni magáról valami csajt, aki ráakaszkodott. Nem először vetettünk már be egy trükköt olyanok ellen, akikhez nem volt kedvünk, így most is készséggel siettem a segítségére, mikor az ingét gombolgató lány feje fölött segítségkérő pillantásokat lövellt felém.
De hagytam még egy picit szenvedni. Komótosan elővettem egy sört, kinyitottam, és csak aztán léptem közelebb hozzájuk, és végigsimítottam barátom karján.
- Nem bírod lerázni, édes? – nyafogtam.
A csaj arca egy tanulmány volt. Egész testében megdermedt, majd elhátrált Robtól, és tágra nyílt szemekkel mért végig mindkettőnket. Többször. Aztán megfordult, és kirontott a konyhából.
Könnyen át lehetett volna látni rajtunk, ha az illető nem csont részeg – mint az iménti hölgy.
- Kösz – mondta Rob, majd ő is kivett egy sört a hűtőből, és rá is gyújtott. – Amúgy Jenny keresett nemrég.
- Mit akart? – húztam el a számat. – Talán nem alszik ma otthon? – gúnyolódtam.
Igenis dühös voltam rá. És féltem, hogy tényleg ez lesz a vége. Emellett fogalmam sem volt, hogyan engesztelhetném ki… Meg agyam sem, hogy ezen komolyabban elgondolkodjak. Újabb pár üvegnyi sörtől és egyéb piától elkábultan zuhantam be Tom hálójában az ágyra – egyedül itt volt nyugalom, csend és magány az egész lakásban –, hogy reggel előtt fel se keljek.
2010. augusztus 5., csütörtök
13. fejezet – Születésnapi "meglepetések"
13. fejezet – Születésnapi "meglepetések"
(Rick)
Rob persze nem úszta meg. Amint Jenny megneszelte valahonnan – és szigorúan nem tőlem -, hogy születésnapja lesz, rögtön nekiállt szervezkedni. Persze hétpecsétes titokban, így szegény barátom semmit nem sejtett az egészből, ezért felkészületlenül érte az egész.
Én is hibás voltam, mert egy szimpla sörözésre hívtam át hozzánk aznap este. De amint belépett, és meglátta a tömeget, akit összecsődítettünk, látszott rajta, hogy szíve szerint fordulna is vissza, de többen berángatták a lakásba.
Végig is szenvedte hősiesen az estét. Jenny viszont ragyogott, mivel ő is most ünnepelte volna, pár nappal később a saját születésnapját, de előrehozta. És mindkettejüknek tökéletes bulit ügyködött össze. Büszke voltam rá.
Csak arra nem számított senki, hogy az este és a másnap során igen érdekes történéseknek lehetünk a főszereplői…
(Jenny)
Persze, hogy nem hagyhattam ki az alkalmat, amikor végre igazi szülinapi bulit szervezhetek. Régen ezzel Kris agyára mentem, mert ahány barátunk csak volt, mindegyiknek része lehetett benne, de végül ők mondta köszönetet.
Rob viszont a jelek szerint utálta. Meg is kérdeztem Ricktől, miért nem tud egy kicsit sem örülni neki, de szerelmem vállat vonva ölelt magához.
- Nem tudom, de foglakozz inkább velem egy kicsit – mondta, és a hálóba húzott, amelynek az ajtaját felszereltük egy belépni tilos táblával.
Senkinek nem tűnt fel a jó bő egy óra, amit odabent töltöttünk. Az viszont kiborított, amit onnan kilépve láttam. Rob, ki tudja hányadik sörét kortyolgatta, amivel még nem is lett volna semmi baj. De egy idegen csaj ült az ölében, aki meg a nyakát csókolgatta éppen.
Azonnal oda akartam rohanni, hogy elzavarjam a ribancot, de Rick visszatartott.
- Hagyd, szülinapja van – mondta.
- Te is ezt fogod művelni a szülinapodon?! – veszekedtem vele rögtön.
Kissé megviselt, hogy kedvenc barátnőm jövendőbeli szerelme mást ölelget itt a szemem láttára.
- Ne beszélj hülyeségeket – csitítgatott Rick. – Maximum te művelheted azt velem – bökött a fejével a párocska felé.
Újra odanéztem, és egy cseppet sem tetszett a látvány. Már egymás száját falták, és nem volt kétséges, mi lesz a vége. Tehetetlenül felnyögtem, és egy „a bulinak vége” felkiáltással lefújtam a partit.
Elkeseredtem. Rick persze közölte mindenkivel, hogy csak vicceltem, de ennek ő látta kárát végül. Magamra zártam a hálót, és még őt sem engedtem be. Még akkor sem, amikor mindenki elment végül.
Reggel merészkedtem elő csak, de a nappaliban rögtön egy örömteljes döbbenet fogadott. Rick és Rob kétirányba dőlve aludtak a kanapén. A csajnak nyoma sem volt.
Ennek úgy megörültem, hogy egyből szerelmem ölébe vetődtem, aki persze felébredt a váratlan támadástól, de nem hagyta, hogy csókolgatni kezdjem. Eltolt magától.
- Hogy voltál képes kizárni a hálóból?! – hitetlenkedett.
Az ajkaimba harapva néztem rá bocsánatért könyörögve.
- Csak nem tetszett, hogy olyan könnyen veszed, hogy a haverod megcsalja Krist.
Rick felnyögött, majd barátja felé sandított, aki tovább húzta a lóbőrt.
- Nincsenek együtt. Rob azt csinál, amit akar – magyarázta.
Az említett is mocorogni kezdett, aztán nyújtózott egyet, megnézett minket maga mellett, majd felállt, és egy jó reggeltet morogva a konyha felé indult.
De egy pár pillanat múlva visszalépett a konyhaajtóból. Addigra Rick már hagyta, hogy megcsókoljam, ezért ijedten rebbentünk szét a hangjára.
- Mit is csinálok én, amit akarok? – érdeklődött.
Elég másnaposnak tűnt, hogy tudjam, úgysem fogná fel, ha elkezdeném neki magyarázni a dolgokat, ezért csak szimplán annyit vetettem neki hátra a vállam fölött, hogy „semmit”.
Aztán nem törődve a hümmögésével visszafordítottam a figyelmem szerelmem felé, akinek egyre nyilvánvalóbbá váltak a tervei velem kapcsolatban, legalábbis ahogy az ölében ülve ezt érezhettem.
A konyha felől kávéillat terjengett, és csak az szakított el tőle, hogy a koffeinadagomat - amelyet csak időnként kívántam, de akkor nagyon – magamhoz vegyem. Rick persze nem eresztett volna, ha nem ígérek neki kicsivel későbbre némi pikáns folytatást.
Rob az erkélyre ment cigizni, egy csészével a kezében. Követtem, Rick pedig csüggedten ajtót nyitni indult, mivel közben valaki becsöngetett.
- Ki volt tegnap az a lány a szádban? – kérdeztem Robtól.
- Mi közöd hozzá? – undokoskodott rögtön.
Ha tudta volna az igazságot, biztos nem vág gerincre idegen csajokat, pláne nem a lakásomban, de nem árulhattam el neki. Alig vártam ugyanis a pillanatot, amikor majd először megpillantják egymást barátnőmmel. Akit már csak arra kéne rávenni valahogy, hogy meglátogasson…
Míg ezen töprengtem, hangos szóváltás hallatszott be a bejárat irányából. Kíváncsian kukkantottam be a lakásba, és egy ismeretlen lányt láttam meg ott, aki minden kétséget kizáróan terhes volt. És éppen Rickkel veszekedett.
Közelebb léptem, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.
- Ő kicsoda? – kérdeztem szerelmemtől.
- Ő Barbara – felelte kelletlenül Rick.
- A gyereke anyja – tette hozzá a lány.
Megfagyott az ereimben a vér.
- Hogy mi? – fordultam életem párja felé. De hirtelen úgy éreztem, nem sokáig lesz már az.
- Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdezte tőlem halkan.
Otthagytam őket. Kábán visszalépdeltem az erkélyre. Rob aggódva méregetett. Ő már magához tért a kávétól, én még nem az iménti sokkból.
- Mi történt? – kérdezte, de a választ meg sem várva – amúgy sem tudtam volna megszólalni – belesett az erkélyajtón. Aztán elfintorodott, de bíztatóan rám mosolygott. – Nyugi, biztos, hogy nem Rick az apja.
Én erről nem voltam ennyire meggyőződve, de ráhagytam. A cigis dobozát viszont kifosztottam. Aztán ő elment, és a lány hangját sem hallottam már. Rick lépett mellém az erkélyre, ami eddig menedéket nyújtott. Minden elől.
(Rick)
Megdöbbentem, amikor Barbara beállított, ráadásul azzal, hogy tőlem vár gyereket. Hónapokkal ezelőtt szakítottunk, mert elegem lett abból, hogy minden héten mással csal meg. Le akartam rázni, mielőtt Jenny megneszeli az ittlétét, és téves következtetéseket von le, de elkéstem.
A döbbenete leírhatatlan volt. De nem állt neki hisztizni. Még most, percekkel később is halál nyugodtan ücsörgött az erkélyen, érzelmeiről csak remegő keze árulkodott, amellyel a Robtól kobzott cigit tartotta. Nem nézett rám, amikor mellé léptem, és kivettem a kezéből a cigarettát.
- Meg tudom magyarázni – kezdtem, de már tudtam, hogy ezt nem így kellett volna felvezetnem.
- Ugyan minek? – kérdezte halkan.
Én teljesen biztos voltam benne, hogy a gyerek nem az enyém. Amikor kiderültek Barbara hűtlenkedései, onnantól kezdve nem voltam vele hajlandó óvszer nélkül lefeküdni. Már azt is bántam, hogy egyáltalán utána még képes voltam vele lefeküdni, de ez most mindegy volt. Mégis elmeséltem Jennynek, hogy tisztában legyen a helyzettel. Nem reagált.
Barbara az imént olyasmikkel vagdalkozott, amikre álmomban sem gondoltam volna. Végül kiegyeztem vele egy apasági vizsgálatban. És tökéletesen biztos voltam abban, hogy az számomra kedvező eredményt fog hozni, emiatt tehát nem aggódtam. Egyedül Jenny miatt.
- El fogunk végezni egy tesztet, ami majd bebizonyítja, hogy nem én vagyok az apa – mondtam neki, mire megrezzent, mintha gondolataiból riasztottam volna.
- Oké – felelte higgadtan.
Remélni sem mertem volna, hogy nem lesz dühös, most mégis nyugodtnak látszott. De a viselkedése megváltozott. Felállt, majd mikor át akartam ölelni, eltolt magától, és a hálóba vonult.
A kint hagyott cigis dobozért nyúltam, és próbáltam kitalálni, mit tegyek. De nem tehettem semmit. Várnom kellett. A vizsgálat eredményére éppúgy, mint arra, hogy Jenny ezen túltegye magát.
De még később sem volt velem túl szívélyes. Valahol megértettem őt, de nehéz volt így az egész szituáció. Aztán az automatikusan elkészített és elfogyasztott ebéd után közölte, hogy sétálni megy, ki kell szellőztetnie a fejét.
Rosszul esett, hogy itt hagy, de még ezt is megértettem. Lisával ment el, így annyira nem aggódtam, hogy valami baj érheti, mégis úgy döntöttem, tisztes távolból követni fogom, nehogy valami baja essen, vagy hülyeséget csináljon.
A fél városon át követtem őket, egyik áruházból a másikig, még akkor is mögöttük maradtam, amikor beültek egy kávézóba. Kintről figyeltem, ahogy beszélgetnek, nem akartam, hogy észrevegyék az ittlétemet.
Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy szerelmem a telefonjához nyúl, majd a hívó hangjára öröm önti el az arcát. Olyan öröm, amelyet én szoktam eddig kiváltani belőle. Ez félelemmel töltött el. Fogalmam sem volt, ki lehet az.
A kávézóból kiérve Jenny elbúcsúzott Lisától, és a pár nappal ezelőtt vett kocsijába pattanva, egyenesen a reptérre hajtott. Veszett gyorsasággal követtem, minden elképzelhető rémség megfordult a fejemben, de a legborzasztóbb az volt, hogy el fog hagyni. Fogja magát, és egyszerűen elrepül.
A reptéren a tömegben majdnem elveszítettem szem elől, de szerencsére mindig ráakadtam. A váróban állt meg. Egy oszlop mögé húzódva vártam, mi fog ebből kisülni, mert jegyet nem vett magának – ami ugye arra utalt volna, hogy máris elhagy engem.
Átvillant az agyamon, hogy talán a barátnője érkezik, de aztán elvetettem az ötletet. Amennyire várta ugyanis, kizártnak tartottam, hogy ne beszélt volna az érkezéséről.
Nem is a barátnője érkezett. Hanem egy magas, szőke, napbarnított srác. Nyilván Amerikából. Hosszan ölelgették egymást, aztán vidáman nevetgélve indultak el a kijárat felé. Döbbenetemben először moccanni sem bírtam. Nem értettem ki ez és mit akar Jennytől.
Aztán feleszméltem, és utánuk indultam.
(Rick)
Rob persze nem úszta meg. Amint Jenny megneszelte valahonnan – és szigorúan nem tőlem -, hogy születésnapja lesz, rögtön nekiállt szervezkedni. Persze hétpecsétes titokban, így szegény barátom semmit nem sejtett az egészből, ezért felkészületlenül érte az egész.
Én is hibás voltam, mert egy szimpla sörözésre hívtam át hozzánk aznap este. De amint belépett, és meglátta a tömeget, akit összecsődítettünk, látszott rajta, hogy szíve szerint fordulna is vissza, de többen berángatták a lakásba.
Végig is szenvedte hősiesen az estét. Jenny viszont ragyogott, mivel ő is most ünnepelte volna, pár nappal később a saját születésnapját, de előrehozta. És mindkettejüknek tökéletes bulit ügyködött össze. Büszke voltam rá.
Csak arra nem számított senki, hogy az este és a másnap során igen érdekes történéseknek lehetünk a főszereplői…
(Jenny)
Persze, hogy nem hagyhattam ki az alkalmat, amikor végre igazi szülinapi bulit szervezhetek. Régen ezzel Kris agyára mentem, mert ahány barátunk csak volt, mindegyiknek része lehetett benne, de végül ők mondta köszönetet.
Rob viszont a jelek szerint utálta. Meg is kérdeztem Ricktől, miért nem tud egy kicsit sem örülni neki, de szerelmem vállat vonva ölelt magához.
- Nem tudom, de foglakozz inkább velem egy kicsit – mondta, és a hálóba húzott, amelynek az ajtaját felszereltük egy belépni tilos táblával.
Senkinek nem tűnt fel a jó bő egy óra, amit odabent töltöttünk. Az viszont kiborított, amit onnan kilépve láttam. Rob, ki tudja hányadik sörét kortyolgatta, amivel még nem is lett volna semmi baj. De egy idegen csaj ült az ölében, aki meg a nyakát csókolgatta éppen.
Azonnal oda akartam rohanni, hogy elzavarjam a ribancot, de Rick visszatartott.
- Hagyd, szülinapja van – mondta.
- Te is ezt fogod művelni a szülinapodon?! – veszekedtem vele rögtön.
Kissé megviselt, hogy kedvenc barátnőm jövendőbeli szerelme mást ölelget itt a szemem láttára.
- Ne beszélj hülyeségeket – csitítgatott Rick. – Maximum te művelheted azt velem – bökött a fejével a párocska felé.
Újra odanéztem, és egy cseppet sem tetszett a látvány. Már egymás száját falták, és nem volt kétséges, mi lesz a vége. Tehetetlenül felnyögtem, és egy „a bulinak vége” felkiáltással lefújtam a partit.
Elkeseredtem. Rick persze közölte mindenkivel, hogy csak vicceltem, de ennek ő látta kárát végül. Magamra zártam a hálót, és még őt sem engedtem be. Még akkor sem, amikor mindenki elment végül.
Reggel merészkedtem elő csak, de a nappaliban rögtön egy örömteljes döbbenet fogadott. Rick és Rob kétirányba dőlve aludtak a kanapén. A csajnak nyoma sem volt.
Ennek úgy megörültem, hogy egyből szerelmem ölébe vetődtem, aki persze felébredt a váratlan támadástól, de nem hagyta, hogy csókolgatni kezdjem. Eltolt magától.
- Hogy voltál képes kizárni a hálóból?! – hitetlenkedett.
Az ajkaimba harapva néztem rá bocsánatért könyörögve.
- Csak nem tetszett, hogy olyan könnyen veszed, hogy a haverod megcsalja Krist.
Rick felnyögött, majd barátja felé sandított, aki tovább húzta a lóbőrt.
- Nincsenek együtt. Rob azt csinál, amit akar – magyarázta.
Az említett is mocorogni kezdett, aztán nyújtózott egyet, megnézett minket maga mellett, majd felállt, és egy jó reggeltet morogva a konyha felé indult.
De egy pár pillanat múlva visszalépett a konyhaajtóból. Addigra Rick már hagyta, hogy megcsókoljam, ezért ijedten rebbentünk szét a hangjára.
- Mit is csinálok én, amit akarok? – érdeklődött.
Elég másnaposnak tűnt, hogy tudjam, úgysem fogná fel, ha elkezdeném neki magyarázni a dolgokat, ezért csak szimplán annyit vetettem neki hátra a vállam fölött, hogy „semmit”.
Aztán nem törődve a hümmögésével visszafordítottam a figyelmem szerelmem felé, akinek egyre nyilvánvalóbbá váltak a tervei velem kapcsolatban, legalábbis ahogy az ölében ülve ezt érezhettem.
A konyha felől kávéillat terjengett, és csak az szakított el tőle, hogy a koffeinadagomat - amelyet csak időnként kívántam, de akkor nagyon – magamhoz vegyem. Rick persze nem eresztett volna, ha nem ígérek neki kicsivel későbbre némi pikáns folytatást.
Rob az erkélyre ment cigizni, egy csészével a kezében. Követtem, Rick pedig csüggedten ajtót nyitni indult, mivel közben valaki becsöngetett.
- Ki volt tegnap az a lány a szádban? – kérdeztem Robtól.
- Mi közöd hozzá? – undokoskodott rögtön.
Ha tudta volna az igazságot, biztos nem vág gerincre idegen csajokat, pláne nem a lakásomban, de nem árulhattam el neki. Alig vártam ugyanis a pillanatot, amikor majd először megpillantják egymást barátnőmmel. Akit már csak arra kéne rávenni valahogy, hogy meglátogasson…
Míg ezen töprengtem, hangos szóváltás hallatszott be a bejárat irányából. Kíváncsian kukkantottam be a lakásba, és egy ismeretlen lányt láttam meg ott, aki minden kétséget kizáróan terhes volt. És éppen Rickkel veszekedett.
Közelebb léptem, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.
- Ő kicsoda? – kérdeztem szerelmemtől.
- Ő Barbara – felelte kelletlenül Rick.
- A gyereke anyja – tette hozzá a lány.
Megfagyott az ereimben a vér.
- Hogy mi? – fordultam életem párja felé. De hirtelen úgy éreztem, nem sokáig lesz már az.
- Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdezte tőlem halkan.
Otthagytam őket. Kábán visszalépdeltem az erkélyre. Rob aggódva méregetett. Ő már magához tért a kávétól, én még nem az iménti sokkból.
- Mi történt? – kérdezte, de a választ meg sem várva – amúgy sem tudtam volna megszólalni – belesett az erkélyajtón. Aztán elfintorodott, de bíztatóan rám mosolygott. – Nyugi, biztos, hogy nem Rick az apja.
Én erről nem voltam ennyire meggyőződve, de ráhagytam. A cigis dobozát viszont kifosztottam. Aztán ő elment, és a lány hangját sem hallottam már. Rick lépett mellém az erkélyre, ami eddig menedéket nyújtott. Minden elől.
(Rick)
Megdöbbentem, amikor Barbara beállított, ráadásul azzal, hogy tőlem vár gyereket. Hónapokkal ezelőtt szakítottunk, mert elegem lett abból, hogy minden héten mással csal meg. Le akartam rázni, mielőtt Jenny megneszeli az ittlétét, és téves következtetéseket von le, de elkéstem.
A döbbenete leírhatatlan volt. De nem állt neki hisztizni. Még most, percekkel később is halál nyugodtan ücsörgött az erkélyen, érzelmeiről csak remegő keze árulkodott, amellyel a Robtól kobzott cigit tartotta. Nem nézett rám, amikor mellé léptem, és kivettem a kezéből a cigarettát.
- Meg tudom magyarázni – kezdtem, de már tudtam, hogy ezt nem így kellett volna felvezetnem.
- Ugyan minek? – kérdezte halkan.
Én teljesen biztos voltam benne, hogy a gyerek nem az enyém. Amikor kiderültek Barbara hűtlenkedései, onnantól kezdve nem voltam vele hajlandó óvszer nélkül lefeküdni. Már azt is bántam, hogy egyáltalán utána még képes voltam vele lefeküdni, de ez most mindegy volt. Mégis elmeséltem Jennynek, hogy tisztában legyen a helyzettel. Nem reagált.
Barbara az imént olyasmikkel vagdalkozott, amikre álmomban sem gondoltam volna. Végül kiegyeztem vele egy apasági vizsgálatban. És tökéletesen biztos voltam abban, hogy az számomra kedvező eredményt fog hozni, emiatt tehát nem aggódtam. Egyedül Jenny miatt.
- El fogunk végezni egy tesztet, ami majd bebizonyítja, hogy nem én vagyok az apa – mondtam neki, mire megrezzent, mintha gondolataiból riasztottam volna.
- Oké – felelte higgadtan.
Remélni sem mertem volna, hogy nem lesz dühös, most mégis nyugodtnak látszott. De a viselkedése megváltozott. Felállt, majd mikor át akartam ölelni, eltolt magától, és a hálóba vonult.
A kint hagyott cigis dobozért nyúltam, és próbáltam kitalálni, mit tegyek. De nem tehettem semmit. Várnom kellett. A vizsgálat eredményére éppúgy, mint arra, hogy Jenny ezen túltegye magát.
De még később sem volt velem túl szívélyes. Valahol megértettem őt, de nehéz volt így az egész szituáció. Aztán az automatikusan elkészített és elfogyasztott ebéd után közölte, hogy sétálni megy, ki kell szellőztetnie a fejét.
Rosszul esett, hogy itt hagy, de még ezt is megértettem. Lisával ment el, így annyira nem aggódtam, hogy valami baj érheti, mégis úgy döntöttem, tisztes távolból követni fogom, nehogy valami baja essen, vagy hülyeséget csináljon.
A fél városon át követtem őket, egyik áruházból a másikig, még akkor is mögöttük maradtam, amikor beültek egy kávézóba. Kintről figyeltem, ahogy beszélgetnek, nem akartam, hogy észrevegyék az ittlétemet.
Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy szerelmem a telefonjához nyúl, majd a hívó hangjára öröm önti el az arcát. Olyan öröm, amelyet én szoktam eddig kiváltani belőle. Ez félelemmel töltött el. Fogalmam sem volt, ki lehet az.
A kávézóból kiérve Jenny elbúcsúzott Lisától, és a pár nappal ezelőtt vett kocsijába pattanva, egyenesen a reptérre hajtott. Veszett gyorsasággal követtem, minden elképzelhető rémség megfordult a fejemben, de a legborzasztóbb az volt, hogy el fog hagyni. Fogja magát, és egyszerűen elrepül.
A reptéren a tömegben majdnem elveszítettem szem elől, de szerencsére mindig ráakadtam. A váróban állt meg. Egy oszlop mögé húzódva vártam, mi fog ebből kisülni, mert jegyet nem vett magának – ami ugye arra utalt volna, hogy máris elhagy engem.
Átvillant az agyamon, hogy talán a barátnője érkezik, de aztán elvetettem az ötletet. Amennyire várta ugyanis, kizártnak tartottam, hogy ne beszélt volna az érkezéséről.
Nem is a barátnője érkezett. Hanem egy magas, szőke, napbarnított srác. Nyilván Amerikából. Hosszan ölelgették egymást, aztán vidáman nevetgélve indultak el a kijárat felé. Döbbenetemben először moccanni sem bírtam. Nem értettem ki ez és mit akar Jennytől.
Aztán feleszméltem, és utánuk indultam.
2010. augusztus 1., vasárnap
12. fejezet – Újra együtt
12. fejezet – Újra együtt
(Jenny)
Tom nem bírta sokáig szó nélkül a vigyorgást.
- Most akkor Robnak lehet, csak nekem vagy tabu? – kérdezte nyíltan.
Én félve a „testőrömre” pillantotta, mert attól tartottam, beveri Tom képét, amit én magam is szívesen megtettem volna, mégis türtőztettem magam.
- Fejezd be – szólt rá higgadtan Rob. – Inkább add meg Jessicának, amit tőlem hiába vár.
Tom elgondolkodva pillantott a pincércsaj után, én szintúgy pillantottam Rob felé. Ezek szerint mégiscsak jól tettem, hogy közbeavatkoztam. Feldobott, hogy nincs nőnemű akadálya annak, hogy majd egyszer valamikor – lehetőleg minél előbb – összehozzam őt Krissel.
- Szóval mi is volt ez? – kérdezte, miután Tom felállt, és tényleg elindult becserkészni Jessicát.
- Ne haragudj – nyögtem, és kétségbeesetten keresgéltem valami elfogadhat magyarázatot a viselkedésemre, amiből nem lesz oltári félreértés. – Csak úgy tűnt onnan messziről, hogy elég nehezen bírod lerázni – jött elő belőlem a majdnem-igazság. – Gondoltam, besegítek – vontam végül vállat.
- Kösz, de ment volna egyedül is – zavarodott össze önkéntes kísérőm.
- Abban biztos vagyok – adtam meg magam, és újra bocsánatot kértem.
- Emellett nem vagy az esetem, sajnálom.
Rob még nem sejtette, hogy ezzel remek lehetőséget kínált elém tálcán nyújtva abban a tekintetben, hogy kifaggassam, milyen is az ő esete. A kezdeti bizonytalankodás után tökéletesen leírta Kristent. Boldogan mosolyogva élveztem vele tovább az estét, míg meg nem csörrent a mobilja.
- Szia Lizzy, mit szeretnél? – szólt bele rögtön.
A név nem sok jót ígért. Gyanakodva figyeltem, amíg beszélt, és kissé tán el is sápadtam, amikor megengedte ennek a Lizzynek, hogy ma éjjel nála aludjon.
- Oké, várlak! – fejezte be végül a csevejt. – Úgy egy óra múlva én is ott leszek!
Újra a cigijéért nyúltam. Most már nem akadt fenn ezen. Nem mertem megkérdeni, kicsoda is ez a Lizzy, mert azzal elárultam volna magam, biztosan rájött volna, hogy a túlzott érdeklődésemnek iránta konkrét oka van.
Ezért inkább elfojtottam a szavaimat. Egy darabig.
Miután hazavitt, mégsem bírtam tovább visszatartani az indulataimat. Mintha máris megcsalná a barátnőmet – körülbelül úgy éreztem magam.
- Ki a fene ez a Lizzy?! – szegeztem neki a kérdést, mielőtt a lakás leellenőrzése után kilépett volna az ajtón.
Ekkor viszont kíváncsian fordult vissza.
- Lizzy? Miért kérded?
- Csak úgy – vontam vállat valamivel higgadtabban, és elpirulva.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy te akarsz valamit tőlem?! – szűkültek össze a szemei.
Próbáltam olyan ártatlannak tűnni, mint a ma született bárány, és értetlenkedve ráztam a fejem.
- Nem tudom, mire gondolsz.
Rob elnevette magát.
- Pontosan tudod, mire gondolok – vigyorgott rám aztán, és újra kifordult az ajtón.
Csalódottságomban felsóhajtottam. Nem sikerült megtudnom, amit akartam.
- Ja – kukkantott vissza mégis egy másodpercen belül. – Lizzy a nővérem – kacsintott rám.
Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak a nyakába az örömömben, ezért csak egy kösz-t nyögtem ki. Aztán elment. Én pedig máris tárcsáztam Kristent.
Akinek persze nem volt kedve Londonba jönni. Majdnem el is szóltam magam pedig, hogy itt várja a boldogsága, de azzal tuti még jobban elijesztettem volna csak, ezért nem szóltam semmit, mégis tovább győzködtem.
Sikertelenül. De elhatároztam, hogy nem adom fel.
Ricket már nem mertem felhívni, arra gondoltam, biztosan alszik. Én is gyorsan letusoltam, majd bebújtam az ágyba.
(Rick)
Még két hosszú nap volt vissza, mielőtt láthatom Jennyt. Azt sem tudtam, eddig hogy bírtam ki nélküle. Az idő csak az irodában telt gyorsabban, sőt, szinte minden nap túlóráztam, még hétvégén is.
Rob vasárnap hívott fel, és elég célzatos kérdésekkel kezdett el bombázni Jennyvel kapcsolatban. Elmesélte, mi történt a klubban.
- Én személy szerint nem bántam, hogy közbe avatkozott, mert tudod, milyen Jessica – mondta. Tudtam. – De amikor a csajod az ölembe ült, és a tekintete villámokat szórt Jess felé, komolyan megijedtem, hogy mi történhetett vele.
Majdnem hangosan felnevettem. Amiatt már egyáltalán nem fájt a fejem, hogy esetleg Jenny mégis Robért lenne oda, barátom viszont szerelmem terveivel nem volt tisztában.
Én még így látatlanban is tudtam, hogy kedvesem miért is cselekedett így. Amióta a fejébe vette, hogy összehozza Robbal a barátnőjét, akit képtelen módon még egy óceán is elválaszt tőlünk – csak hogy még „egyszerűbben” menjen minden -, azóta nem szakadt le a témáról.
Legszívesebben megosztottam volna barátommal, hogy mi is áll a dolgok mögött, akkor viszont csúnyán elbánt volna velem Jenny. Így inkább egy kicsit Rob idegeit kezdtem tépázni.
- Ugye nem mozdultál rá? – kérdeztem igyekezve minél szigorúbb hangon szólalni.
- Mi? Hogy én?! Ő ült az én ölembe! – tiltakozott hevesen.
Gyanúsan hevesen! Persze tudtam, hogy őszintén elmondja, amit valójában tett, és esze ágában sem volt lecsapni a kezemről Jennyt, de egy kicsit még tovább folytattam a játékot.
- Úgy hallottam, csaknem minden este nála voltál… És bulizni is elvitted – tettettem a kételkedőt.
- Persze, mert megkértél rá!
- Oké – nevettem el magam, hallva a hangjából csendülő kétségbeesést. – Tudom, hogy nem akarsz tőle semmit, és hidd el, ő sem tőled – nyugtattam meg aztán.
- Akkor mi volt ez az egész?! Tisztára, mintha féltékeny lett volna… - értetlenkedett tovább Rob.
- Nők – mondtam neki egyszerűen, mire egy végtelen sóhajt hallatott, végül egyetértően ismételte.
- Nők. Ezek után rá sem merek nézni senkire, ha ő is a közelben van – morogta beletörődően.
Nem mertem azt mondani neki, hogy ezt bizony jobban is teszi, kivéve, ha Jenny barátnője az illető, inkább tereltem a témát, mielőtt véletlenül elszólom magam. Mert barátság ide vagy oda, a szerelmemnek kell elsősorban engedelmeskednem, ha jót akarok magamnak. És jót akartam.
Még beszélgettünk egy kicsit Tomról, aki viszont még mindig elég hevesen nyomult Jennyre, el is határoztam, hogy beszélek a fejével. És csak reménykedni tudtam, hogy ért is a szép szóból. A stílusát azonban tudtam, hogy képtelen változtatni.
Aztán szóba került Rob közelgő szülinapja, amellyel kapcsolatban a lelkemre kötötte, hogy ne említsem meg Jennyek, mert még képes és bulit rendez neki. Megígértem.
Ezután elbúcsúztam, és kedvesemet tárcsáztam, akivel madarat lehetett volna fogatni, amikor meghallotta, hogy valószínűleg kedden délelőtt érkezem. Ez volt a jutalma a hosszas túlórázásnak. Különben nem szabadultam volna csütörtök előtt.
Szerencsére hétfőn valóban mindent el tudtam intézni, sőt, még arra is maradt időm, hogy egy meglepetés után nézzek, amivel majd Jennynek kedveskedhetek, így kedden ebéd előtt nem toppantam be üres kézzel az irodába.
Egyenesen odamentem, sejtvén, hogy szerelmem dolgozik. Hazamenni még nem volt kedvem, pláne nem egyedül az üres lakásba. Nem az hiányzott ugyanis, hanem Jenny.
Aki alighogy meglátott, elragadtatottan sikkantott egyet, és a nyakamba vetődött, és szenvedélyes csókban egyesültünk. Kicsit zavarba is hozott a munkatársak szeme láttára, de a főnök kivételével mindenki meghatottan elmosolyodott.
Mivel nem akartam feltartani őt, és persze a főnöknél sem kihúzni a gyufát, csak ebédelni vittem, ahol átadtam neki az ajándékát is, egy apró kövekkel kirakott fülbevalót. Amire nem számított – épp annyira nem, mint én arra, hogy a helyszíntől függetlenül egy szempillantás alatt képes ismét a nyakamban landolni.
Nekem is legalább akkora örömöt okozott a viszontlátás, mint neki, de mivel nem lophattam el a cégtől csak úgy, estére tartogattam az igazi ünneplést. Ebéd után el is búcsúztunk, hogy hazamehessek előkészíteni a terepet, de előtte volt még egy kis dolgom.
Tom. Elmentem hozzá, szokás szerint épp kijózanodni próbált. Kegyetlen másnapossága ellenére kíméletlenül a tudomására hoztam, hogy jobban teszi, ha leakad Jennyről, mire hevesen tiltakozni kezdett, sőt, még azt is elárulta, mit művelt Rob a drága párommal.
Nos, én tudtam, hogy mit, és azt is, hogy inkább Jenny művelte azt szegény Robbal, de ők voltak egyúttal azok is, akikben megbíztam. Tomban viszont nem. Elmagyaráztam neki lassan, és érthetően, hogy mi a helyzet, bár kételkedtem benne, hogy felfogja.
Ezuztán otthagytam, és bevásárolni indultam, hogy mindent alaposan előkészítsek estére. Mielőtt Jennyért mentem volna, megterítettem az asztalt, középre egy hatalmas csokor vörös rózsát tettem, ebbe volt fűzve a fülbevalóhoz illő nyaklánc és karkötő-szett, de nem tálaltam még egyelőre, mert más terveim voltak.
És szerelmemnek is, aki, amint hazaértünk, felváltva kezdett engem vetkőztetni, és önmaga vetkőzni, így a vacsora jóval későbbre halasztódott. Elsőre el sem jutottunk a hálószobáig, a kanapéra rogyva faltuk egymást, csaknem egy heti lemaradást kívánva pótolni.
Utána átvonultunk az ágyba, hogy ott is a szerelem legérzékibb kifejezésének hódoljunk, végül a zuhany alatt sem bírtunk még betelni egymással. Csak éjfél körül álltunk neki csipegetni valamit.
Jenny ekkor fedezte fel a láncokat is a csokorban. Tekintve, hogy éppen akkor kezdtünk el enni, energiapótlás okán, ez sikeresen meghiúsult, és valóban csak csipegetés lett belőle, mert szerelmem öröme kifejezéseként máris az ölembe ült, elzárva engem az asztaltól, de felkínálva nekem étel helyett az ajkait, kebleit.
Szenvedélyesen lakmároztam a testén, kéjes nyögéseket csalogatva elő ezzel belőle, míg végül a konyhát is felavattuk a viszontlátás örömére. Másnap viszont mindkettőnknek dolgozni kellett menni, így az éj során szántunk egy-két órát az alvásra is, hogy aztán belevessük magunkat az újra-együtt típusú hétköznapok boldogságába.
(Jenny)
Tom nem bírta sokáig szó nélkül a vigyorgást.
- Most akkor Robnak lehet, csak nekem vagy tabu? – kérdezte nyíltan.
Én félve a „testőrömre” pillantotta, mert attól tartottam, beveri Tom képét, amit én magam is szívesen megtettem volna, mégis türtőztettem magam.
- Fejezd be – szólt rá higgadtan Rob. – Inkább add meg Jessicának, amit tőlem hiába vár.
Tom elgondolkodva pillantott a pincércsaj után, én szintúgy pillantottam Rob felé. Ezek szerint mégiscsak jól tettem, hogy közbeavatkoztam. Feldobott, hogy nincs nőnemű akadálya annak, hogy majd egyszer valamikor – lehetőleg minél előbb – összehozzam őt Krissel.
- Szóval mi is volt ez? – kérdezte, miután Tom felállt, és tényleg elindult becserkészni Jessicát.
- Ne haragudj – nyögtem, és kétségbeesetten keresgéltem valami elfogadhat magyarázatot a viselkedésemre, amiből nem lesz oltári félreértés. – Csak úgy tűnt onnan messziről, hogy elég nehezen bírod lerázni – jött elő belőlem a majdnem-igazság. – Gondoltam, besegítek – vontam végül vállat.
- Kösz, de ment volna egyedül is – zavarodott össze önkéntes kísérőm.
- Abban biztos vagyok – adtam meg magam, és újra bocsánatot kértem.
- Emellett nem vagy az esetem, sajnálom.
Rob még nem sejtette, hogy ezzel remek lehetőséget kínált elém tálcán nyújtva abban a tekintetben, hogy kifaggassam, milyen is az ő esete. A kezdeti bizonytalankodás után tökéletesen leírta Kristent. Boldogan mosolyogva élveztem vele tovább az estét, míg meg nem csörrent a mobilja.
- Szia Lizzy, mit szeretnél? – szólt bele rögtön.
A név nem sok jót ígért. Gyanakodva figyeltem, amíg beszélt, és kissé tán el is sápadtam, amikor megengedte ennek a Lizzynek, hogy ma éjjel nála aludjon.
- Oké, várlak! – fejezte be végül a csevejt. – Úgy egy óra múlva én is ott leszek!
Újra a cigijéért nyúltam. Most már nem akadt fenn ezen. Nem mertem megkérdeni, kicsoda is ez a Lizzy, mert azzal elárultam volna magam, biztosan rájött volna, hogy a túlzott érdeklődésemnek iránta konkrét oka van.
Ezért inkább elfojtottam a szavaimat. Egy darabig.
Miután hazavitt, mégsem bírtam tovább visszatartani az indulataimat. Mintha máris megcsalná a barátnőmet – körülbelül úgy éreztem magam.
- Ki a fene ez a Lizzy?! – szegeztem neki a kérdést, mielőtt a lakás leellenőrzése után kilépett volna az ajtón.
Ekkor viszont kíváncsian fordult vissza.
- Lizzy? Miért kérded?
- Csak úgy – vontam vállat valamivel higgadtabban, és elpirulva.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy te akarsz valamit tőlem?! – szűkültek össze a szemei.
Próbáltam olyan ártatlannak tűnni, mint a ma született bárány, és értetlenkedve ráztam a fejem.
- Nem tudom, mire gondolsz.
Rob elnevette magát.
- Pontosan tudod, mire gondolok – vigyorgott rám aztán, és újra kifordult az ajtón.
Csalódottságomban felsóhajtottam. Nem sikerült megtudnom, amit akartam.
- Ja – kukkantott vissza mégis egy másodpercen belül. – Lizzy a nővérem – kacsintott rám.
Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak a nyakába az örömömben, ezért csak egy kösz-t nyögtem ki. Aztán elment. Én pedig máris tárcsáztam Kristent.
Akinek persze nem volt kedve Londonba jönni. Majdnem el is szóltam magam pedig, hogy itt várja a boldogsága, de azzal tuti még jobban elijesztettem volna csak, ezért nem szóltam semmit, mégis tovább győzködtem.
Sikertelenül. De elhatároztam, hogy nem adom fel.
Ricket már nem mertem felhívni, arra gondoltam, biztosan alszik. Én is gyorsan letusoltam, majd bebújtam az ágyba.
(Rick)
Még két hosszú nap volt vissza, mielőtt láthatom Jennyt. Azt sem tudtam, eddig hogy bírtam ki nélküle. Az idő csak az irodában telt gyorsabban, sőt, szinte minden nap túlóráztam, még hétvégén is.
Rob vasárnap hívott fel, és elég célzatos kérdésekkel kezdett el bombázni Jennyvel kapcsolatban. Elmesélte, mi történt a klubban.
- Én személy szerint nem bántam, hogy közbe avatkozott, mert tudod, milyen Jessica – mondta. Tudtam. – De amikor a csajod az ölembe ült, és a tekintete villámokat szórt Jess felé, komolyan megijedtem, hogy mi történhetett vele.
Majdnem hangosan felnevettem. Amiatt már egyáltalán nem fájt a fejem, hogy esetleg Jenny mégis Robért lenne oda, barátom viszont szerelmem terveivel nem volt tisztában.
Én még így látatlanban is tudtam, hogy kedvesem miért is cselekedett így. Amióta a fejébe vette, hogy összehozza Robbal a barátnőjét, akit képtelen módon még egy óceán is elválaszt tőlünk – csak hogy még „egyszerűbben” menjen minden -, azóta nem szakadt le a témáról.
Legszívesebben megosztottam volna barátommal, hogy mi is áll a dolgok mögött, akkor viszont csúnyán elbánt volna velem Jenny. Így inkább egy kicsit Rob idegeit kezdtem tépázni.
- Ugye nem mozdultál rá? – kérdeztem igyekezve minél szigorúbb hangon szólalni.
- Mi? Hogy én?! Ő ült az én ölembe! – tiltakozott hevesen.
Gyanúsan hevesen! Persze tudtam, hogy őszintén elmondja, amit valójában tett, és esze ágában sem volt lecsapni a kezemről Jennyt, de egy kicsit még tovább folytattam a játékot.
- Úgy hallottam, csaknem minden este nála voltál… És bulizni is elvitted – tettettem a kételkedőt.
- Persze, mert megkértél rá!
- Oké – nevettem el magam, hallva a hangjából csendülő kétségbeesést. – Tudom, hogy nem akarsz tőle semmit, és hidd el, ő sem tőled – nyugtattam meg aztán.
- Akkor mi volt ez az egész?! Tisztára, mintha féltékeny lett volna… - értetlenkedett tovább Rob.
- Nők – mondtam neki egyszerűen, mire egy végtelen sóhajt hallatott, végül egyetértően ismételte.
- Nők. Ezek után rá sem merek nézni senkire, ha ő is a közelben van – morogta beletörődően.
Nem mertem azt mondani neki, hogy ezt bizony jobban is teszi, kivéve, ha Jenny barátnője az illető, inkább tereltem a témát, mielőtt véletlenül elszólom magam. Mert barátság ide vagy oda, a szerelmemnek kell elsősorban engedelmeskednem, ha jót akarok magamnak. És jót akartam.
Még beszélgettünk egy kicsit Tomról, aki viszont még mindig elég hevesen nyomult Jennyre, el is határoztam, hogy beszélek a fejével. És csak reménykedni tudtam, hogy ért is a szép szóból. A stílusát azonban tudtam, hogy képtelen változtatni.
Aztán szóba került Rob közelgő szülinapja, amellyel kapcsolatban a lelkemre kötötte, hogy ne említsem meg Jennyek, mert még képes és bulit rendez neki. Megígértem.
Ezután elbúcsúztam, és kedvesemet tárcsáztam, akivel madarat lehetett volna fogatni, amikor meghallotta, hogy valószínűleg kedden délelőtt érkezem. Ez volt a jutalma a hosszas túlórázásnak. Különben nem szabadultam volna csütörtök előtt.
Szerencsére hétfőn valóban mindent el tudtam intézni, sőt, még arra is maradt időm, hogy egy meglepetés után nézzek, amivel majd Jennynek kedveskedhetek, így kedden ebéd előtt nem toppantam be üres kézzel az irodába.
Egyenesen odamentem, sejtvén, hogy szerelmem dolgozik. Hazamenni még nem volt kedvem, pláne nem egyedül az üres lakásba. Nem az hiányzott ugyanis, hanem Jenny.
Aki alighogy meglátott, elragadtatottan sikkantott egyet, és a nyakamba vetődött, és szenvedélyes csókban egyesültünk. Kicsit zavarba is hozott a munkatársak szeme láttára, de a főnök kivételével mindenki meghatottan elmosolyodott.
Mivel nem akartam feltartani őt, és persze a főnöknél sem kihúzni a gyufát, csak ebédelni vittem, ahol átadtam neki az ajándékát is, egy apró kövekkel kirakott fülbevalót. Amire nem számított – épp annyira nem, mint én arra, hogy a helyszíntől függetlenül egy szempillantás alatt képes ismét a nyakamban landolni.
Nekem is legalább akkora örömöt okozott a viszontlátás, mint neki, de mivel nem lophattam el a cégtől csak úgy, estére tartogattam az igazi ünneplést. Ebéd után el is búcsúztunk, hogy hazamehessek előkészíteni a terepet, de előtte volt még egy kis dolgom.
Tom. Elmentem hozzá, szokás szerint épp kijózanodni próbált. Kegyetlen másnapossága ellenére kíméletlenül a tudomására hoztam, hogy jobban teszi, ha leakad Jennyről, mire hevesen tiltakozni kezdett, sőt, még azt is elárulta, mit művelt Rob a drága párommal.
Nos, én tudtam, hogy mit, és azt is, hogy inkább Jenny művelte azt szegény Robbal, de ők voltak egyúttal azok is, akikben megbíztam. Tomban viszont nem. Elmagyaráztam neki lassan, és érthetően, hogy mi a helyzet, bár kételkedtem benne, hogy felfogja.
Ezuztán otthagytam, és bevásárolni indultam, hogy mindent alaposan előkészítsek estére. Mielőtt Jennyért mentem volna, megterítettem az asztalt, középre egy hatalmas csokor vörös rózsát tettem, ebbe volt fűzve a fülbevalóhoz illő nyaklánc és karkötő-szett, de nem tálaltam még egyelőre, mert más terveim voltak.
És szerelmemnek is, aki, amint hazaértünk, felváltva kezdett engem vetkőztetni, és önmaga vetkőzni, így a vacsora jóval későbbre halasztódott. Elsőre el sem jutottunk a hálószobáig, a kanapéra rogyva faltuk egymást, csaknem egy heti lemaradást kívánva pótolni.
Utána átvonultunk az ágyba, hogy ott is a szerelem legérzékibb kifejezésének hódoljunk, végül a zuhany alatt sem bírtunk még betelni egymással. Csak éjfél körül álltunk neki csipegetni valamit.
Jenny ekkor fedezte fel a láncokat is a csokorban. Tekintve, hogy éppen akkor kezdtünk el enni, energiapótlás okán, ez sikeresen meghiúsult, és valóban csak csipegetés lett belőle, mert szerelmem öröme kifejezéseként máris az ölembe ült, elzárva engem az asztaltól, de felkínálva nekem étel helyett az ajkait, kebleit.
Szenvedélyesen lakmároztam a testén, kéjes nyögéseket csalogatva elő ezzel belőle, míg végül a konyhát is felavattuk a viszontlátás örömére. Másnap viszont mindkettőnknek dolgozni kellett menni, így az éj során szántunk egy-két órát az alvásra is, hogy aztán belevessük magunkat az újra-együtt típusú hétköznapok boldogságába.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)