11. fejezet – Kényszer-különlét

11. fejezet – Kényszer-különlét


(Rick)

A Párizsi weekendet követő hétfőn drága főnökünk kitalálta, hogy elmehetnék egy időre vidékre a cég ottani irodájába, mert gondok adódtak. Ez több nap távollétet jelentett, és már kedden kellett is indulnom.

Nem örültem neki, hogy magára kell hagynom szerelmemet, de nem tehettem mást. Az viszont egyre többször fogalmazódott meg bennem, hogy saját irodát kellene nyitni. Amit lehetett, azt itt már úgyis megtanultam. De ezen most még nem töprengtem el mélyebben.

Egyelőre azon gondolkodtam, Jenny mit fog szólni, hogy beláthatatlan ideig egyedül hagyom. A várakozásaimmal ellentétben egész nyugodtan fogadta a rossz hírt. Bár ő sem volt elragadtatva, mégis könnyedebben kezelte a helyzetet, mint hittem volna.

- Annál boldogabb lesz a viszontlátás – súgta, mikor vacsora után közöltem vele, és forró csókokkal vígasztalt.

Az egész éjszakát végigszerelmeskedtük, másnap alig álltunk a lábunkon, de nekem mennem kellett. A céghez már nem mentem be, csak kitettem előtte Jennyt, és egy fájó búcsút követően Rob lakására hajtottam.

Még volt egy kis időm odaérni Liverpoolba, bár az odaút is négy órás volt, de úgy gondoltam, túlélnek az ottani kollegák egy kis késést.

Rob még aludt, amikor felcsöngettem. És meglehetősen ziláltan festett.

- Van nálad valaki? – kérdeztem rögtön, hátha magyarázatot kapok a kinézetére.

- Nem – felelte. – Csak szülinapom van.

Utánaszámoltam, de addig még hetek voltak hátra. Nem mentem bele jobban, mi is az éppen aktuális problémája az élettel, inkább egyből a közepébe vágtam.

- El kell utaznom, nem tudom mennyi időre. Megkérhetnélek, hogy vigyázz Jennyre?

Legjobbnak tartott barátom felvonta a szemöldökét, majd összeráncolta. Még nyilván nem egészen ébredt fel, hogy meglássa az összefüggést Jenny és saját maga között.

- Tom miatt kérlek rá, nem akarom, hogy rámásszon, amíg távol vagyok.

- Ja, oké, majd… figyelek rájuk.

- És lehetőleg magadra is – tettem hozzá, mielőtt elbúcsúztam volna.

De Rob csak kinevetett. Tudtam, hogy akkor sem nyúlna Jennyhez, ha egyszerre tukmálnám rá őt én, és még ő maga is felajánlkozna. Neki szentebb volt ennél a barátságunk. Nem úgy Tomnak. Benne kevésbé bíztam. Mert ismertem.

Rob megígérte, hogy mindent megtesz a boldogságom érdekében, ne aggódjak, csak hagyjam már tovább aludni. Aztán kicsukott a lakásából.

A liverpooli iroda valóban „romokban hevert”, főleg a könyveléssel volt gond. Első dolgom mégis az volt, hogy felhívjam Jennyt, hogy ne aggódjon, épségben megérkeztem. Megköszönte.

- Máris hiányzol – súgta aztán.

- Te is nekem – válaszoltam.

A hátam közepére sem kívántam volna az ittlétet, de nem volt választásom.

Miután elcsevegtünk, főleg azt próbálva túllicitálni, melyikünk fog még ennél is jobban hiányozni a másiknak órákon belül – főleg éjszaka -, elbúcsúztunk, és belevetettem magam a munkába.


(Jenny)

Napközben könnyebb volt minden, mióta Rick elment. Rengeteget beszéltünk telefonon, de ez sem pótolhatta őt teljesen. Tom viszont megpróbálta. Amint megneszelte valahonnan, hogy egyedül vagyok, szabadnak tekintette a bugyimba vezető utat, és kitartóan ostromolni kezdett.

Eleinte csak a munkahelyemre jött elém. Első nap gyanútlanul, „úgyis le tudom majd rázni” gondolatokkal beszálltam mellé, de amikor fel akart jönni velem a lakásba, nem tudtam lebeszélni róla.

Rob mentett meg tőle. valamilyen csoda folytán odavarázsolta magát a házunk előtti lépcsőre, és amint észrevette, hogy a búcsúzkodásunk nem egészen egyszerű, odajött, engem kisegített a kocsiból, Tomot pedig hazaküldte.

Aztán felkísért a lakásba, hátha az az idióta visszajön – ezek az ő szavai voltak.

Tőle egyáltalán nem tartottam, és nem is láttam rajta, a tekintetében, a viselkedésén olyasmit, ami miatt aggódnom kellett volna esetleg. Csináltam vacsit, őt is megkínáltam, és közben észrevétlenül faggatni kezdtem.

Ezt már Kris is sokszor a szememre vetette – úgy tudok kikérdezni embereket bármiről, akár saját magukról is, hogy észre sem veszik a trükköt, és készséggel mesélgetnek. Rob is így cselekedett. Megtudtam, hogy jó ideje nincs komolyabb kapcsolata, de pillanatnyilag komolytalan sem.

Ezen egy pillanatra elcsodálkoztam, mert azért a szemeim a helyükön voltak. És elég szemrevaló példány volt, vagyis lett volna, ha nem lettem volna fülig belezúgva a barátjába. Így viszont csak testvéri érzéseket bírt kelteni bennem. De ezt ő sem igazán bánta.

Sőt, az este folyamán egész kellemesen elbeszélgettünk, vacsora után beraktunk egy filmet, és végig is néztük. Rick hívott közben egyszer.

- Mi újság? – érdeklődött, miután kivallomásoztuk magunkat.

Elmeséltem neki, mi történt Tommal, és abba is beavattam, hogy éppen Rob vigyáz rám. Ekkor szerelmem egy pillanatra elhallgatott, majd őt kérte a telefonhoz.

Megböktem Rob vállát a készülékkel, mire elszakította a tekintetét a filmtől, és elvette a mobilt. Aztán felállt, és az erkély felé ment, nyilván, hogy rágyújtson, amíg beszélnek.

Szándékosan hallgatóztam, de csak ugyanazt mondta el Ricknek, amit már én is, ezután csak igeneket és nemeket hallottam.

- Úgy lesz – felelte végül, és visszalépett a nappaliba.

Odaadta a telefont, és közölte, hogy Rick még szeretne valamit tőlem is, de ő most megy, majd másnap beugrik még valamikor. Intettem neki egy köszönömöt, majd újra a fülemhez emeltem a telefont.

- Felbérelted testőrnek? – kérdeztem kedvesemet.

Aki végre felnevetett. A Tom-sztori óta érezhetően rosszabb kedve volt.

- Nem egészen, de számítottam valami ilyesmire Tom részéről, ezért megkértem, hogy vigyázzon rád.

- Aha… - Nem bírtam ki, hogy ne hecceljem egy kicsit. – Láttad a Több, mint testőr című filmet?

Erre már cseppet sem volt nevethetnékje.

- Láttam – felelte ridegen.

Eszemben sem volt semmi olyasmit tenni, ami szétrombolhatná a kapcsolatunkat, de mégis szerettem volna érzékeltetni vele, mennyire nem frankó az, hogy „testőröket” küld a nyakamra, annak ellenére is, hogy Rob igen normális pasasnak tűnt, és valóban sikerült megkedvelnem.

Rick viszont nem volt vevő a humoromra, és inkább megsértődött. Tudtam, hogy nem lesz könnyű kiengesztelnem, ezért egy másik ötlet jutott eszembe, amivel biztosan el tudnám terelni a figyelmét.

A fürdőszobába mentem, és megeresztettem a vizet.

- Mi ez a zaj? – kérdezte életem nagy Ő-je, kizökkenve a sértettségéből.

Elkezdtem levetkőzni, ami fél kézzel elég gyatrán ment, de lassan sikerült. Közben elmeséltem Ricknek, mit is művelek éppen. A lélegzete elakadása még a néha berecsegő vonalon keresztül is tökéletesen hallatszott.

Lassan beleereszkedtem a vízbe, miután az összes ruhámat levetettem, és rögtönöztem neki egy kis verbális bemutatót abból, mit is csinálok épp. Minden haragja pillanatokon belül elpárolgott, mintha sosem létezett volna.

A hangja egyre mélyebbé és rekedtebbé vált, én is nyögni kezdtem, az ő kezét és ujjait képzelve a sajátjaim helyére. Egy kósza gondolat erejéig el sem akartam hinni, hogy ezt én csinálom, de már nem volt megállás. Rick végighallgatta a mámoromat, majd a lecsillapodásomban is segédkezett – sajnos csak szóban.

- Hihetetlen vagy, ugye tudod? – kérdezte meglehetősen szenvedő hangon.

Én is annak tartottam, hogy az élvezet következtében sem ejtettem a vízbe a telefont, ezért kissé felnevettem.

- Szeretlek – súgtam, amikor már kaptam levegőt.

Viszonozta a vallomásomat, aztán tovább beszélgettünk, egészen addig, míg ki nem hűlt a víz, amelyben lubickoltam. Felhívtam a figyelmét erre a sajnálatos tényre, valamint arra, hogy fél kézzel vetkőzni még sikerült, de törölközni nem biztos, hogy menni fog, így elbúcsúztunk.

Az éjszaka magányosan telt nélküle, és az ezt követő többi is.

Rob minden nap hazahozott a munkából – gyanítottam, hogy erre is Rick kérte meg -, és miután ellenőrizte, hogy a lakásban minden rendben van, rövid – néha hosszabb – beszélgetések után magamra hagyott.

Szerelmem sajnos a hétvégére is Liverpoolban ragadt, de mielőtt elhatároztam volna, hogy meglepetésszerűen utána megyek, Lisa akadályozta meg a még meg sem fogalmazódott ötleteimet. Megkért ugyanis, hogy vigyázzak Abbyre, amíg ő hatfogásos vacsorát készít a férje szüleinek.

Szívesen tettem, sőt, még segítettem is neki. Egyre jobban összebarátkoztunk. Kiderült, hogy a férje még szombaton (ma) is dolgozik, és csak későn jön, viszont a sznob szülei már korán itt lesznek, és ő igyekezni akar kitenni magáért.

Véleményem szerint sikerült is neki, mert isteni finomakat készített. A szombatot tehát elszúrtam. Amint Lisa kedvesen kirakott, mondván, hogy jobban járok, ha a menekülést választom, mielőtt anyósáék megérkeznek, felhívtam Ricket.

Amint letettük a telefont, kopogtak. Félve nyitottam ki, tartva attól, hogy Tomnak támadtak őrült ötletei, de Rob állt a küszöbön.

- Hát te? – érdeklődtem.

- Gyere, elviszlek bulizni – felelte.

- Ez is munkaköri kötelességed? – firtattam, miközben beengedtem, amíg átöltözök.

El is készültem pár pillanat alatt, aztán rábíztam magam. És tényleg egész éjszaka vigyázott rám. Akárhányszor egy pasi – vagy Tom – közeledni próbált volna, ő elég határozottan zavarta el őket melegebb éghajlatra.

Közben megismerkedtem Angie-vel is, aki pultosként dogozott itt, meg néhány pincérlánnyal. Csak Jessica nem lopta be magát a szívembe. Főleg, amikor láttam, hogy fűzögeti Robot. Kris helyett éreztem a féltékenység kínjait, holott barátnőm még nem is tudta a jövendőbelije kilétét. Én ellenben igen.

Gondoltam egyet, és határozottan megindultam a Rob-Jessica páros felé. Az eszembe sem jutott, hogy mi van akkor, ha Rob is akarja a csajt, mert akkor tuti hülyét csinálok magamból, de közben odaértem, és észrevettek.

Cseppet sem finoman megragadtam Jessica karját, és félrerántottam az útból. Utána Rob ölébe telepedtem. Nem tudtam volna megsaccolni sem, melyikük volt a döbbentebb. Jeges pillantásokkal méregettem Jessicát, majd közöltem vele, hogy jobban teszi, ha leszáll Robról. Hitetlenkedve lépdelt odébb.

Ez után mertem csak megmentettemre pillantani, aki még mindig tágra nyílt szemekkel bámult rám. Fülig pirulva lassan lecsúsztam az öléből, és belekortyoltam az asztalon levő sör egyikébe. Utána remegő kézzel a cigije után nyúltam. Tudtam, hogy elszúrtam – erről árulkodott a néma csend is, ami felőle áradt.

- Te nem is dohányzol – nyögte, amikor végre szóhoz jutott.

Egy sanda oldalpillantást vetettem rá.

- Csak ha lejáratom magam – feleltem.

- És ez most az volt? – kérdezte.

- Nem, most éppen megmentettelek attól a piócától – szóltam el a saját véleményemet.

De még mindig nem tudtam, mi lesz ennek a végkimenetele. Aztán egyszer csak Tom ült le mellénk, azzal a fajta vigyorral az arcán, amelyről úgy hittem, az igazi bonyodalmak csak most kezdődnek.

10. fejezet – Nincs kiút a boldogságból

10. fejezet – Nincs kiút a boldogságból


(Jenny)

Rick az elkövetkező napokban, hetekben elképesztő figyelemmel viseltetett irántam. Szinte naponta meglepett egy kis apró csekélységgel, a szerelmét kifejezendő. Én is igyekeztem ezt viszonozni neki, de a tempóját képtelenség lett volna überelni.

Mindig a legváratlanabb pillanatokban rukkolt elő valami olyasmivel, ami egyszerre okozott nekem meglepetést, döbbenetet, és hitetlenkedő elfogadást. Nem lehetett neki nemet mondani.

Sosem gondoltam volna, hogy például képes olyan romantikus dolgot kitalálni, amellyel az egyik hétvégén hozta elő belőlem a döbbenetet. Pénteken vacsora után közölte, hogy másnap elrepülünk.

- Jó, és hova megyünk? – érdeklődtem.

- Az titok – felelte rejtélyesen mosolyogva.

Reggel kegyetlenül kirángatott az ágyból hajnalok hajnalán, de amikor látta, hogy nem vagyok képes a szemem sem kinyitni, más módszerhez folyamodott: csókolgatni kezdett. Egyből kiröppent az álom a szememből, de aztán keserű csalódás ért, mivel közölte, hogy indul a gépünk.

Nem voltam hajlandó felkelni, bevágtam a durcát. Ő volt a leleményesebb viszont. Felkapott, és velem együtt beállt a zuhany alá. Aztán ránk nyitotta a hideg vizet. Nevetve szemlélte kapálózásomat, és a visítás sem hatotta meg.

Kicsit utáltam érte, amint viszont sikerült a hadművelet – azaz felébredtem – máris a nyakába kapaszkodva húztam magamhoz, hogy észveszejtő csókot orozzak. Közben a testét is simogatni kezdtem, és nem maradt rá hatástalanul a dolog. Addig izgattam, amíg tépni nem kezdte rólam az átnedvesedett hálóinget, de ekkor…

- Indul a gépünk – suttogtam, a szájába, aztán kiléptem a zuhanyfülkéből.

Még percekig hűtötte magát a jeges víz alatt.

Én megtörölköztem, felöltöztem, és bár az én érzékeim sem voltak immunisak az iménti történésekre, viszonylagos higgadtsággal álltam neki reggelizni. A ruhákat már előző nap becsomagoltuk. Úgy sejtettem, maximum egy éjszakára megyünk valahová, mert Rick figyelmeztetett, hogy ne hetekre készüljek.

Ő is megjelent hamarosan, és először dühös pillantásokkal méregetett. Kezdtem megijedni – és egyben felizgulni – a gondolattól, hogy mégis le fogjuk késni a gépet, ha most rám veti magát, de őszintén szólva az sem érdekelt volna.

Nem így cselekedett.

Közelebb jött, megállt közvetlenül előttem, és enyhén elmosolyodott.

- Tudod az a piszok nagy mázlid, hogy odavagyok érted – közölte.

Ezzel én sem voltam másként. Engesztelésként megsimítottam a mellkasát, de megfogta a kezem, mielőtt az a derekánál lentebbi tájakon kalandozhatott volna, és távolabb lépett.

- Hova megyünk? – firtattam kíváncsian.

Rick töltött magának kávét, de nem árult el semmit. Csak egy titokzatos mosolyt villantott felém. Elhúztam a számat, beletörődve, hogy úgysem szedek ki belőle semmit, és látványosan unatkozni kezdtem.

Persze ezt sem hagyhatta szó nélkül.

Nevetve lépett újra mellém, és telepuszilgatta az arcomat.

- Tudom, hogy alig férsz a bőrödbe, ne tettesd az érdektelent.

Nem is tettettem tovább. Alig vártam, hogy megtudjam, hova is utazunk.

Pár óra múlva még mindig elhűlve dőltem hátra a gépen. Párizs! Mindig is szerettem volna oda eljutni, de álmomban sem gondolta volna, hogy Rick csak úgy spontán képes ilyesmit kitalálni. A szervezésen nem csodálkoztam, hiszen ez a szakmája, de az ötlet…

- Hogy jutott eszedbe ilyesmi? – kérdeztem sokadjára hitetlenkedve.

Persze erre sem válaszolt egyenesen.

- Ezt a részét majd este árulom el.

Pár óra alatt megérkeztünk, és a nap nagy részét városnézéssel töltöttük. Az Eiffel-tornyot azonban nagy ívben elkerültük, ami felkeltette a gyanúmat, miszerint valószínűleg este jut csak főszerephez a hatalmas alkotás.

Addig is felfedeztük a Sainte-Chapelle kápolnát, amelyet Párizs legszebb, és a világ egyik legszebb belső terű egyházi épületének tartanak, a Musée d'Orsay-ban is körülnéztünk, különös figyelmet szentelve Monet, Manet, Renoir, Cézanne, Pisarro, és Van Gogh műveinek.

Ezután megebédeltünk egy tipikusan francia vendéglőben, majd tovább indultunk, hogy felmenjünk a Montparnasse-toronyba, amely kívülről meglehetősen csúnya volt, nem is a szépségéről volt híres, hanem a látványról, ami az ember szeme elé tárul, mikor felmegy a tetejébe.

Innen tökéletes kilátás nyílt az Eiffel-toronyra is, de összességében Párizs legromantikusabb, legszebb látványa tárult elénk. Legnagyobb meglepetésemre nem is kígyóztak hosszú sorok a feljutás érdekében, alig volt tömeg. Sőt, nem is lehetett tömegnek nevezni.

 
A La Défense negyedben csak átsiklottunk, ez volt a város modern üzleti negyede modern, de mégis a francia eleganciával felvértezett felhőkarcolókkal, újszerű szobrokkal, és egyéb műalkotásokkal. Egész Európában itt volt megtalálható a legtöbb 150 méter feletti felhőkarcoló. Mindez azonban semmit sem rontott Párizs látképén, hiszen a külvárosban volt.


A Moulin Rouge épületét csak kívülről láttunk, egy műsorra kellett volna befizetni, ha belülről is szemügyre akarjuk venni, de erre most időnk sem volt.

Visszamentünk a szállodába, hogy átöltözzünk vacsora előtt, majd újra nekivágtunk a városnak. Kicsit kényelmetlen lett volna magas sarkúban végig mászni újra az egészen, ezért nem is igazán díjaztam az ötletet, de Rick ismét meglepett.

Valahonnan rendelt egy limuzint, amely pontosan az Eiffel-toronyig vitt minket – épp ahogy sejtettem. Szerelmem valahogy azt is kibulizta, hogy ne kelljen végigállnunk a sort, hanem rögtön, egy külön lifttel juthassunk fel a tetején található étterembe.

Sorban értek a csodálkozások, hogyan volt képes mindezt leszervezni, és ennyire tökéletesre csinálni, de a legnagyobb döbbenetem - és bűntudatom – csak akkor következett, amikor újra megkérdeztem, miért és hogyan találta ki mindezt.

- Ma van az első hónapfordulónk – árulta el.

Villámgyorsan utánaszámoltam, és tényleg! Totál nem figyeltem a napokat, nekem mindegyik ugyanolyan örömet és ünnepet jelentett, amelyet vele tölthettem, mióta ismerem. Ő viszont emlékezett.

És ennél csodálatosabb ajándékot keresve sem találhatott volna. Meghatódtam, és nem törődve sem a felülmúlhatatlan kilátással, mely a toronyból nyílt, sem a körülöttünk vacsorázgató emberekkel, felálltam, kedvesem ölébe ültem, és végtelen szerelemmel megcsókoltam.

Miután mi is elfogyasztottuk az ételt, visszamentünk a hotelbe, hogy a szerelem városának zajaitól, fényeitől, illatától körbeölelten stílusosan mi is adózzunk a szerelemnek.


(Rick)

Őszintén boldoggá tett a sorozatos csodálkozás, hökkenet, és öröm Jenny arcán, amíg végigjártuk a várost. Az este is tökéletesen sikerült, valamit az éjszaka is természetesen.

Megfordult a fejemben az is, hogy megkérem a kezét, ha mára helyszín, a hangulat adott, de letettem róla, attól féltem, ő még ezt túl korainak tartaná. Én viszont egyre biztosabb voltam benne, hogy ő lesz a feleségem.

Lenyűgözött a természetessége, a kedvessége, a rácsodálkozása a dolgokra, az, hogy minden kis apróságban, vagy csúfságban is képes volt meglátni a jót, a szépet. Felhőtlenül boldognak éreztem magam, szinte kicsattantam az érzelmek súlya alatt, amelyek inkább voltak pehelykönnyűek, mint mázsás tömbök.

És rajta ugyanezt láttam, a lánykérést viszont nem mertem megkockáztatni – épp azért, mert még csak egy csodás hónapja ismeretük egymást. A családom viszont már most nyaggatott, mikor veszem el őt. Örültem, hogy megszerették, hisz ezzel én sem voltam másként.

Párizsi tartózkodásunk másnapján nem voltam vele olyan kegyetlen, mint az előző napon, nem rángattam a zuhany alá ébresztő gyanánt. Inkább rendeltem reggelit, és ezzel keltegettem, milliónyi puszival hintve az arcát és a száját.

Szerelmem boldogan nyitotta ki a szemeit, de nekem jobban örült, mint a finom reggelinek. Azonnal csókba feledkeztünk, a reggeli pedig érintetlen maradt még pár óráig. Ebédre lett csak elfogyasztva.

Délután még sétáltunk egy keveset a városban, és bár előző nap már lejártuk a lábunkat, Jenny most sem panaszkodott, hogy fájna bármije is, ezzel újabb csodálatomat vívva ki. Sőt, én magam fáradtabbnak éreztem magam, mint amilyennek ő látszott.

Késő este repültünk csak vissza Londonba, emlékekkel, gyönyörű látványokkal gazdagabban, és szerelemtől eltelten.

Ez az éjszaka is csak kettőnkről szólt. Másnap újra munka kezdődött, ez sem rontotta azonban a jókedvünket. Többen meg is kérdezték a munkahelyen, mi ez a fene nagy ragyogás, amely mindkettőnket körülvesz. Ilyenkor csak csendesen összemosolyogtunk, úgy érezve, hogy csak mi tudjuk a csodát.

A következő hétvégén megint a klubba mentünk találkozni a barátaimmal. Jenny ezúttal Lisát is elhívta, aki szívesen jött. Tom ebből kifolyólag leakadt szerelmemről, és a szomszédunkat kezdte fűzögetni. Még az sem igazán hatotta meg, hogy boldog házasságban él az illető, és egy aranyos kislány édesanyja. Lisa viszont hamar helyre tette.

Eközben Jenny alattomban, nagyon cselesen, de ügyesen faggatta ki Robot minden féléről. Aki sokszor kérdő pillantásokat vetett felém, nem tudva, hogy mire föl ez a vallatás. Én tudtam, de eszemben sem volt elárulni neki. Csak bocsánatkérően vállat vonva hárítottam a magyarázatot.

Jenny ugyanis Kristen, a barátnője miatt nem szállt le az én barátomról. Akárhányszor találkoztak, mindig kiszedett belőle valami kis infót róla. Rob egy idő után tőlem kérdezgette, mit is akar tőle életem párja, de közöltem vele, hogy a nők agyműködésének megértéséhez még én sem találtam meg a megfelelő használati utasítást. Be is érte ennyivel.

Kedvesem pedig kerítőnői hatalma teljes tudatában folytatta a hadjáratot barátaink ellen, miközben az én életem megédesítését is szem előtt tartotta minden egyes pillanatban.

9. fejezet – "Boldog" hétköznapok...

9. fejezet – "Boldog" hétköznapok...

(Jenny)

A következő napok sűrűnek bizonyultak. A munkahelyünkön megszaporodtak a teendők, így Ricket sem kellett elhessegetnem a közelemből, a főnök épp elég intéznivalót sózott a nyakába. Lehet, épp amiatt, hogy ne lebzseljünk együtt folyton.

Jillel mentem ebédelni, mert kedvesem még akkor sem tudott elszakadni az íróasztaltól. Egyre jobban kedveltem őt, de mégis Krist tartottam a mindenkori legjobb barátnőmnek.

- És hogy ismerkedtetek meg? – érdeklődött ebéd közben.

Elmeséltem neki. Alig győzött csodálkozni azon, hogy ezt ilyen hamar bevállaltam.

- Nem mondom… Bátor csaj vagy… Egy idegen pasihoz két nap ismeretség után odaköltözni – csóválta a fejét, de nem tudott kizökkenteni.

- És veled mi a helyzet? – tereltem másfelé a szót, mielőtt én is komolyan belegondolok, mit is tettem.

Eddig ugyanis jó ötletnek tűnt, hogy ha egyszer szerelmes vagyok, nem tétovázok sokáig, de Jill szavai elbizonytalanítottak. Aki most mesélni kezdett, de nem igazán tudtam odafigyelni rá.

Délután, míg Rickre vártam, hogy végezzen, felhívtam Krist, hogy tanácsot kérjek, bár volt egy olyan gyanúm, hogy hasonló véleményen lesz, mint újdonsült kolleginám. És nem tévedtem.

- Szerintem is hülyeség volt, de te tudod… Sose szóltam bele a pasiügyeidbe. Kivéve amikor Cameronnal kavartatok…

Igen, azt határozottan ellenezte, de akkor is tévedett. Mert egész jól jöttünk ki a helyzetből. Vagyis barátokként. Most viszont sokkal mélyebb érzéseket tápláltam Rick iránt, aki úgy tűnt, viszonozza is ezeket. A kétségeim el is oszlottak, amint szerelmem hazavitt, és tettekkel is bizonyította, amit szavakkal képtelenség lett volna.

Pár nap múlva viszont sajnálkozva voltam kénytelen elutasítani a közeledését. És egyúttal elkezdtem szedni a fogamzás-gátlót. Hétvégén a szüleinek és az öccsének is bemutatott, akivel már találkoztam ittlétem első házibuliján, tehát ő nem volt ismeretlen.

Komolyan irigyeltem a családja miatt, mivel nekem sosem volt ilyen igazi. De tetszettek, és Rick utólagos elmondása alapján én is a szívükbe loptam magam valami számomra ismeretlen okból kifolyólag.

Kedvesemet túlterhelték a munkában, ezért esténként nem sok kedvünk volt már kimoccanni, de egyik nap – épp hétvégén – Rob és Tom jöttek át váratlanul, hogy elcsaljanak a klubba. Szerencséjükre nem éppen egy intim helyzetben törték ránk az ajtót, ezért nem dobtuk ki őket. Egyetlen kérdő pillantás után a másikra rábólintottunk, és mentünk.

Tom minden apró kis helyzetet kihasznált, hogy a közelemben lehessen, de akárhányszor elutasítottam, könnyedén talált magának mást aznapra szórakozni. Csak reméltem, hogy ha majd egyszer idecsalom Krist, nem fog rámászni. Bár barátnőmet ismerve, könnyen fogja kezelni a helyzetet.

Meg egyébként is, neki Robot szántam. Aki éppen megint fellépett. Rick elmesélte, hogy zongorázni is tud, valamint iskoláskori történeteikbe is beavatott. Aztán féltékenyen megkérdezte, hogy ugye nem akarom máris lecserélni.

- Eszemben sincs – feleltem, és megcsókoltam, azt igyekezve bizonyítani neki, mennyire komolyan gondolom. Elhitte. Most is búcsú nélkül távoztunk.

Egy idő után mégis kellemetlenül érintett, hogy folyton kimarad miattam a baráti társaságától, ezért több estén is elzavartam velük otthonról.

- Bízom benned – mondtam, amikor felvetette, esetleg egy sztriptíz bárba mennek. – Ehhez tartsd magad – hajoltam oda hozzá még egy csókért, majd hagytam, hogy a többiek elrángassák otthonról.

Én addig Lisával mozdultam ki, aki a szomszédban lakott a férjével és a kislányával. Ők szintén különestét tartottak, vagyis a férjét hagyta otthon a kislánnyal, aki négy éves volt és Abbynek hívták. Nagyon édes gyerek volt, azonnal a szívembe lopta magát, amikor először találkoztam vele.

Lisával egy bárba mentünk, ahol elégedetten vettük szemügyre a kínálatot, de mindketten a mindent a szemnek, semmit a kéznek elvet vallottuk, így csak szimplán szemlélődtünk.

Késő este értünk haza. Rick persze már idegesen hívogatott, hogy merre vagyok, élek-e még, de minden alkalommal közöltem vele, hogy minden rendben, ne aggódjon. Persze így sem kevés késéssel értem haza. De kedvesemet nem találtam otthon.

Most én kezdtem el őt hívogatni. Persze megunta, hogy egyedül dekkoljon itt, amíg én szórakozok, ezért visszament a klubba. És a hangján hallottam is, hogy italba fojtotta a bánatát. Ébren vártam, hogy hazaérjen.


(Rick)

- Csak az nyugtat meg, hogy Tom is itt van – mondtam Robnak, miután sokadjára kerestem Jennyt telefonon, mit csinál éppen és kivel.

- Miért is? – kérdezte józanabbik barátom.

- Mert így szemmel tudom tartani, és nem koslat Jenny után isten tudja, hol…

- És Jenny merre van?

- Fogalmam sincs.

Elővettem a mobilomat, és felhívtam. Körülbelül huszadjára. Nem érdekelt, hogy az agyára megyek ezzel, féltettem és hiányzott.

- Még mindig élek, és élvezzük a bulit - csengte bele a telefonba búgó hangon, amint felvette.

- Én most hazaindulok – közöltem vele, remélve, hogy érti a célzást.

- Oké, én is hamarosan – felelte, de nem értette.

Nem volt otthon ugyanis, amikor megérkeztem. Bánatomban visszamentem a klubba, és inni kezdtem. Rob vette el előlem a sokadik pohár felest, és ő maga hajtotta fel.

- Haver… Így szenvedni egy nő miatt… - csóválta a fejét, de már az ő nyelve is akadozott.

- Ha rátalálsz majd te is az életed értelmére… Ugyanilyen szarul fogod magad érezni, ha nélküled bulizik… - feleltem.

Barátom csak hümmögött párat, és csak nem kevés fáziskéséssel válaszolt szóban is.

- Ez szinte lehetetlen. Az igazi nem létezik – sóhajtott nagyokat.

Én már tudtam viszont azt, amit ő még nem: hogy életem megédesítője éppen a barátnőjével akarja összehozni. Aki ha csak egy kicsit is hasonlít Jennyre, akkor mérget mertem volna venni rá, hogy szegény barátom nagyon csúnyán bele fog zúgni fülig, és első pillantásra. Már alig vártam a pillanatot, amikor zavarában azt sem fogja tudni, fiú-e vagy lány.

Kárörvendően felnevettem, mire csodálkozva rám pillantott.

- Mi az? – kérdezte ezzel szemben meglehetősen érdektelenül.

- Semmi – hárítottam, mielőtt kérdezősködni kezd. Megígértem jennynek, hogy nem árulom el a tervét.

Jennynek, aki most éppen engem hívott azzal, hogy hazaért, de hol vagyok?! Elbúcsúztam Robtól, és hazasiettem. Már amennyire ez lehetséges volt ennyi tömény után. A klub bejáratáig is eltartott egy ideig, míg elértem, de kint szerencsére taxi várt rám. Amely a ház előtt tett ki, ahol laktunk.

Már csak egy emeletnyi lépcsősor várt rám. Meg Jenny. Aki tajtékzott, amikor meglátta, hogy eláztam, pedig amint megpillantottam, az józanítóbb volt, mint bármilyen erre szakosodott detoxikáló. És a vágyaim is feléledtek.

Magamhoz húztam, és a számmal tapasztottam be engem szidó csábos ajkait. Persze próbált szabadulni, és tovább akarta mondani a magáét, de nem hagytam. Ő már lezuhanyzott, és csak egy vékony köntöst viselt, amit pillanatok alatt letoltam a vállaim, és a nyakát kezdtem csókolgatni.

- Rick… - nyögte, de éreztem, hogy kezd megtörni az ellenállása.

Örültem, hogy már nem kell az óvszerrel vacakolnunk, mert valószínűleg most csak rontotta volna a hangulatot, ha elkezdek vele szöszölni.

Nem jutottunk el a hálóig. A kanapéra ültem, Jennyt az ölembe vontam, és tovább faltam édes ajkait és nyelvét. Már ő sem tiltakozott olyan vehemensen, hanem forrón visszacsókolt. A pólómat egy pillanat alatt lehúzta, utána a nadrágomon kezdett matatni apró ujjaival.

Amint kiszabadította addigra igencsak vágyódó testrészemet, lecsusszant az ölemből, hogy további kínokat okozzon a szájával. Mielőtt végképp elvesztettem volna az önuralmamat, ismét az ölembe ült, és magába vezetett. Lassan. Túl lassan.

Megragadtam a csípőjét, hogy gyorsabb tempóra ösztönözzem, és kívánságomnak eleget téve mozgott egyre hevesebb tempóban, mígnem egyszerre nyögtünk fel az élvezet csúcsán.

Átöleltem és magamhoz szorítottam a testét, nem fosztva meg további csókjaimtól. A légzésünk helyreállása után lemászott rólam, és felvette a köntösét a padlóról.

- Én most lefekszek, mert fáradt vagyok – mondta kissé sértetten, majd elvonult a hálóba.

Én még nem tértem magamhoz kellőképpen, ezért elsősorban zuhanyozni indultam, majd mellébújtam az ágyba, hogy kiengeszteljem, akármivel is bántottam meg.

Először nem reagált a simogatásaimra, és már azt hittem, elaludt, amikor váratlanul felém fordult, és hozzám simult. Meztelen volt. nem választott el bennünket semmi.

Újra szerettük egymást, immár gyengédebben, nem csak kiéhezett szenvedélytől fűtve. Egymás karjaiban ért bennünket az álom, mikor kint már hajnalodott.

Másnap reggel csodálkoztam, hogy nem érzek másnaposságot, de nem is bántam, hogy így van. Az éjszaka mindenféle tekintetben élénkítő hatással volt rám, úgy látszott. Ágyba vittem a reggelit szerelmemnek, és kifaggattam, mivel bántottam meg előző este, amiért olyan hangot használt velem szemben.

- Kicsit úgy éreztem, mintha csak használnál – célzott ezzel arra, hogy egyből letámadtam, amint megérkeztem.

Eszemben sem volt használni. Csak végtelenül megkívántam. Ahogy most is. A reggeli – péksüti lévén – megvárta, amíg újra képesek vagyunk elszakadni egymástól egy kis időre, hogy aztán közösen faljuk fel.

Mivel még mindig hétvége volt, nem szándékoztunk kimozdulni otthonról. Barátaim persze felcsengettek este, hogy mit szólnék egy ismétléshez, de elküldtem őket, és édes kettesben töltöttük a hét utolsó éjszakáját is rákészülve az előttünk álló dolgos napokra.

8. fejezet – Munka, szórakozás… Pihenés?

8. fejezet – Munka, szórakozás… Pihenés?


(Jenny)

Viszonylag hamar kipakoltuk a cuccaimat, mert Ricknek még rengeteg üres szekrénye volt. A nap hátralevő részét otthon töltöttük. Édes kettesben. És a „felszerelés” nagy része elhasználódott, de egyetlen darab sem ment kárba.

Este közösen összeütöttünk valamit vacsorára, majd a nappaliban ültünk le a tévé elé pihenés gyanánt. Szívem szerint sétálni lett volna kedvem, de ahogy kinéztem az ablakon, eszembe jutott, hogy ez nem Los Angeles, hanem London. Még szoknom kellett az itteni időjárást. Jelen pillanatban éppen esett.

- Jól érzed itt magad? – kérdezte Rick.

Felé fordultam, és rámosolyogtam. A pillantása ezzel a számra siklott, de nem bántam volna az éhség miatt megszakított tevékenységünk folytatását. Nem volt megfelelő a kifejezés, milyen jól éreztem magam. Egy csókkal adtam kedvesem tudtára a választ, miután megfordultam a karjaiban, és szemből az ölébe ültem.

Amiből kettő lett. Majd három. És nem igyekeztünk a hálóba sem. Az utolsó pillanatban jutott eszünkbe az óvszer. Rick kelletlenül, de leemelt magáról, és a hálóba osont érte. Nem bírtam kivárni, utána mentem. Ott fejeztük be, amibe a nappaliban belekezdtünk.

---

Másnap volt az első munkanapom. Kifejezetten örültem neki, hogy egy helyen dolgozunk Rickkel, bár féltem, hogy a huszonnégyórás együttlétre hamarosan rá fog unni, de ez most még nem így tűnt. Rengeteget segített, ahogy Jill is, akit őszintén megkedveltem. Kiderült, hogy Rob egyik régi barátnője, de amikor megkérdeztem tőle, miért szakítottak, csak kitérő válaszokat adott.

Azt viszont ki tudtam szedni belőle, hogy jó ideje nem találkoztak. Ezt nem is bántam. Jill csinos nő volt, de mivel Robnak Krist szántam – egyelőre gondolatban -, örültem, hogy nem áll szándékukban feleleveníteni a régi kapcsolatot.

Este alkalmam nyílt újra találkozni Rick barátaival is, mivel napközben egyszer azzal jött oda hozzám, nincs-e kedvem este lemenni a klubba, ahol a múltkor is voltunk.

Emlékeztem arra az éjszakára. És nem tudtam pirulás nélkül rábólintani. Rick ekkor gyorsan körülnézett, hogy nem lát-e senki, az egyik üres irodába húzott, és csókolni kezdett. Kifulladva igyekeztem eltolni magamtól pár perc múlva, elvégre ez egy munkahely!

- Ne haragudj, de ez már kellett – szabadkozott, miután közöltem vele, hogy itt inkább próbáljuk meg távol tartani a kezünket a másik testétől, mielőtt kirúgnak mindkettőnket.

Kissé csalódottan, de beleegyezett. Én meg eztán a nap hátralevő részében azon törtem a fejem, hogyan is tudnám majd kellőképp kiengesztelni az „eltiltás” miatt.

A munkaidő végeztével együtt mentünk haza. Már az autóban a nyakába borultam, és megkapta a csókjait, amelyektől megfosztottam a nap során. Az engesztelés jól sikerült. Máris nem vágott olyan mogorva arcot, hanem a szerelem tüze csillogott a szemeiben. Ami az én lelkemet is fűtögette.

Este, mielőtt elindultunk volna a klubba, felhívtam Krist, hogy beszámoljak neki a történtekről.

- Hozzáköltöztél? – kérdezte döbbenten.

- Öhm… Igen – dadogtam.

Sejthettem volna, hogy meg lesz lepve, hiszen ő máig nem cuccolt össze Mike-kal, de a helyzetünk sem volt ugyanaz.

- És biztos, hogy ez jó döntés volt? – firtatta tovább. Szinte láttam, hogyan ráncolja a szemöldökét mindeközben.

- Krist… Igen! – nem kezdtem bővebb magyarázkodásba, mert Rick közben bejött a hálóba, és matatni kezdett rajtam. Hiába próbáltam hessegetni, képtelenség volt.

Kristen is levágta, hogy most nem alkalmas erről tovább faggatnia, és nem is tette.

- Akkor… Sok szerencsét kívánok nektek, és remélem, minden jól fog elsülni – mondta inkább kissé kételkedve az épelméjűségemben. Megköszöntem, biztosítottam róla, hogy nyugodjon meg, jól döntöttem, egy fél percig még sajnálkoztunk azon, mennyire hiányzunk egymásnak, utána gyorsan elbúcsúztunk.

Rickhez fordultam, aki megakadályozott benne, hogy kifaggassam Krist arról, mit szólna egy kis kiruccanáshoz ide hozzánk Londonba. Persze nem minden hátsó szándék nélkül akartam ezt, hanem a vasat akartam melegen ütni – amíg Rob nem szed össze magának valami másik csajt. Véleményem szerint eszményi pár lennének. Csak nem Rick előtt szerettem volna erre rábeszélni Krist.

Később – sokkal később – amikor a klub felé tartottunk, mégis elkezdtem faggatni, hogy biztosra menjek majd a későbbiekben.

- Ne érts félre, kérlek – kezdtem, emlékezve a múltkorira. – De… Robnak ugye most nincs senkije?

Rick elgondolkodó pillantást vetett rám, és nem kertelt, amikor megkérdezte, mit is akarok én pontosan a barátjától. Mert a múltkor már szinte meggyőztem, hogy semmit, de akkor mire föl a kérdezősködés. Ekkor avattam be a terveimbe.

- De a barátnőd Amerikában él, nem? – kérdezte összezavarodottan.

- Meg akarom hívni majd ide valamikor egy kis nyaralásszerűségre.

- Még csak tavasz van – mutatott rá a tényekre.

- Tudom, de mostanság elég rossz passzban van, talán jót tenne neki is a környezetváltozás.

Sajnáltam Krist, amiért szemmel láthatólag boldogtalan volt. halvány sejtelmem sem volt, miért is nem szabadult még meg Mike-tól mindezidáig. De nem akartam belekotnyeleskedni a kapcsolatukba… Amíg egy sokkal megfelelőbb párt nem találtam barátnőm számára a minap.

- Neki is? – vigyorgott rám kedvesem. – Neked jót tett?

- Mindenképpen – bújtam közelebb hozzá, és bár korlátoltak voltak a lehetőségek, mert ő éppen vezetett, mégis kicsikartam belőle egy gyors puszit.

- És most Robbal akarod összehozni? – firtatta aztán tovább hitetlenkedve Rick.

- Majd… Idővel, igen, miért ne? – lelkesedtem egyre jobban az ötletemért.

- Azért egyelőre ne szakosodj házasságközvetítésre – próbált erre kiábrándítani.

Tettetett sértődöttséggel húzódtam el tőle, és vitázni kezdtem vele, mi baja van a szervezői tehetségemmel.

- Azzal semmi – nevetett rám. – Csak ismerem Robot.

Mondjuk ebben igaza volt, én még nem tudtam róla szinte semmit. De elhatároztam, hogy kiderítem, amit lehet, mielőtt egymásra szabadítom őket a barátnőmmel. Ez az este épp megfelelőnek is bizonyult ebből a szempontból.

Amikor megérkeztünk, Tommal együtt már vártak ránk.

- Most is lelépjek, vagy megismerhetem a barátnődet végre? – kérdezte Rob Ricktől, vidáman, de megdöbbenve, miután elmeséltük neki, hogy összeköltöztünk.

- Maradhatsz – mondta neki szerelmem kegyesen, bár én egy szót sem értettem a csevejükből.

Tom kevésbé volt elragadtatva a dologtól, hogy máris együtt élünk, nyilván keresztülhúztuk ezzel a számításait, amelyek felém irányultak. Amint Rick és Rob a pulthoz mentek italért - ekkor még egyedül voltam, mert Tom előbb eltűnt valamerre -, már jött is oda hozzám, és tette a szépet.

Mivel Rick jó barátja volt, udvariasan, de határozottan hárítottam a közeledését. Szerencsémre egy idő után visszajöttek a fiúk, és Tom is leállította magát, de az éjszaka hátralevő részében olyan pillantásokkal méregetett, hogy kezdtem magam komolyan kellemetlenül érezni. Rick is észrevette ezt, és miután Tomot próbálta lebeszélni róla, hogy ne csináljon hülyeséget, tőlem kérdezte, haza akarok-e már menni esetleg.

Még nem akartam. Táncolni akartam inkább. Ezt közöltem is vele, mire felcsillanó szemmel helyeselt, milyen jó ötlet is ez. Előbb még azonban kimentettem magam, és a mosdóba mentem.


(Rick)

- Most komolyan összeköltöztetek? – kérdezte Rob, amint Jenny hallótávon kívülre került.

- Igen, miért? – kérdeztem vissza. Nekem ez valamiért teljesen természetesnek tűnt.

Rob nem válaszolt, rám hagyta a döntésemet, bár egyelőre nem úgy tűnt, mint aki támogatja, de a szavai megcáfolták a feltételezéseimet.

- Azt hittem ugyan, hogy egy ideig nőtlen maradsz, de ha már így alakult, akkor csak remélem, hogy ő is éppúgy odavan érted, mint amennyire szemmel láthatóan te őérte, úgyhogy sok boldogságot.

Jólesett a bizalma és a bíztatása velünk kapcsolatban. Tom már nem volt ilyen lelkes.

- Még várhattál volna egy kicsit, mielőtt magadhoz kötöd… - pislogott egyre laposabbakat a sok sörtől.

Sejtettem, hogy ezzel mire próbál célozgatni, de hamar kiábrándítottam. Semmi kedvem nem volt összeveszni vele emiatt, ezért közöltem vele, Jenny nyilván nem így döntött volna, ha őiránta érez valamit. Igazat adott, de a reményt nem adta fel továbbra sem.

Elhatároztam, hogy jobban rajta tartom a szemem, mert ismertem már annyira, hogy tudjam, ez nem fogja eltántorítani attól, hogy megpróbálja Jennyt az ágyába cipelni. Akár akarja, akár nem. illetve, azt sosem feltételeztem volna róla, hogy akaratuk ellenére vinné ágyba a nőit, de Jennyt még ennek a felmerült gondolatától is kímélni szerettem volna.

Ebben a percben meg is pillantottam álmaim hercegnőjét visszafelé botorkálni az asztalunkhoz. Elé siettem, és táncolni invitáltam.

Ami elég rossz lépés volt abból a szempontból, hogy már az első lépéseknél tudtam, a barátaim nem sokáig fogják élvezni ma már a társaságunkat. Jenny csábítóbban mozgott, mint valaha, azaz mint a múltkor, amikor először láttam – és éreztem – táncolni őt. A szemem sarkából láttam, hogy Tom is tágra nyílt szemekkel bámulja, ezért odébb vezettem a táncolók között, hogy csak én legyek a részese a látványának.

És az érintéseinek, amelyek felértek egy előjátékkal. Beigazolódtak a sejtéseim. Köszönés nélkül léptünk le a klubból, hogy először az autóban fokozzuk tovább a bennünk lángoló vágyat egymás iránt, majd otthon teljesítsük be gyönyörünket. A tartalékaink igencsak megcsappantak hajnalra, így az agyamba véstem, hogy másnap valamikor szerezzek majd óvszer-utánpótlást.

7. fejezet - Költözés!

Sziasztok!

Egy kis kitérő a fejezet előtt :)
Kiraktam egy közvéleménykutatást, amelynek az eredménye itt picit lentebb látható.
Köszi a voksolóknak, a végeredmény szerint maradnak a mostani képek, mint főszereplők! :)))



Szil

7. fejezet – Költözés!

(Jenny)

Összeköltözni! A lánykérésen kívül azt hittem, mindenre fel vagyok készülve, amit Rick akar most közölni velem, de ez a kérdés kibillentett az eddig meglevő, de most tovarebbenő lelki nyugalmamból.

De csakis a jó irányba.

- Igen – vágtam rá egyetlen percet sem meghaladó töprengés, vagy inkább hüledezés után.

Fogalmam sem volt róla ugyan, mi süthet ki ebből, mégis akartam. Akármi is lesz a vége, és akármikor, miért ne ragadjuk meg a pillanatot?! Én most ezt tettem.

Rick arcán elterült az a mosoly, amit úgy szerettem, a szeme csillogásából pedig arra következtettem, hogy jól válaszoltam. És jól választottam – ebben én voltam biztos.

- El sem hiszed, milyen boldoggá tettél – mondta aztán kicsit zavartan és meglepetten. – Holnapra szabadnapot vettem ki, így el tudlak vinni az interjúra, és utána meg is ejthetjük a dolgot… - hallgatott el tétovázva. – Ha neked sem túl gyors ez így…

Imádtam benne, hogy mindent eldönt előre, megkérdezi ugyan, de amint rábólintok, máris intézkedni kezd. Aztán persze észbe kap, és visszakozik, megvárva, mit szólok a döntéséhez.

Ez esetben habozás nélkül rábólintottam.

Hatalmas adag desszertet rendeltünk, és míg azt majszoltam, azon gondolkodtam, hogy változhatott meg ilyen pozitívan az egész életem alig pár nap leforgása alatt. Aztán az jutott eszembe, amit Kris mondott sokszor: a lehetetlen nem létezik. Legfeljebb sok előtte az akadály.

Nos előlem az akadályok önként, dalolva gördültek el, és most itt vagyok azzal a férfivel, akiről egy hete még azt sem tudtam, hogy a világon van, hozzá fogok költözni, szerzett nekem állást, és eleve – szép az élet.

Az életem. Amelynek utóbbi egy évtizede korántsem volt olyan csodás, mint amilyennek az elkövetkező tíz, vagy több tíz ígérkezett.


(Rick)

Álmomban sem mertem volna remélni, hogy Jenny igent mond, mégis úgy gondoltam, nem veszthetek semmit, ha megkérdezem tőle, mi a véleménye az összeköltözésről.

Én a magam részéről biztosnak tudtam az érzéseimet, és kedvesem szemének csillogása is arra engedett következtetni, hogy hasonlóképpen viseltetik irántam.

Vacsora után a Temze partjára vittem sétálni, ahol a kivételesen tiszta égboltról csillagok szórták ránk a fényeiket.

- Ez gyönyörű – nézett fel ő is.

Muszáj volt tiltakoznom.

- Nem, te vagy gyönyörű – súgtam, aztán magamhoz húztam.

A csókja eszembe juttatta az előző éjszakát, de abban nem voltam biztos, máris akarja-e a folytatást. Ahogy belém kapaszkodott, és kezével a kabátom alá férkőzött, nem hagyott bennem több kétséget afelől, hogy igen, akarja.

Hazavittem. Elvégre másnap úgyis ideköltözik. Nekem sem kellett rohannom reggel munkába, így az éjszaka nagy részét szerelmezéssel töltöttük.

Sokadik bódulatunk után Jenny fölém hajolt, a haját a füle mögé simította, és elgondolkodva kereste a tekintetem. Amint megtalálta, elpirult, majd elmosolyodott.

- Én is szeretlek – viszonozta egy napos késéssel a vallomásomat.

Mégis boldogabbá tett, mintha akkor mondta volna ki, a sajátomat is elhamarkodottnak véltem most már, visszagondolva.

De teljesen biztos voltam benne, hogy én őt tényleg szeretem. És az érzéseim nem csaltak, ugyanis jelen pillanatban azt tapasztaltam, hogy ő is engem.

Mégis valami más motoszkált a fejemben egy ideje, bár sajnos későn döbbentem rá a nyilvánvalóra: mi van, ha Jenny máris teherbe esett?! Próbáltam kellemes formába csomagolni a kérdést, ezért nem viszonoztam most a szavait, hanem azon töprengtem, hogy lehetnék a legkíméletesebb.

Azt még én sem tudtam, akarok-e máris gyereket, de mivel én voltam előző éjjel a tapasztaltabb – és ezzel együtt sajnos a felelőtlenebb is -, nekem kellett volna gondoskodnom megfelelő óvintézkedésekről. Ezt viszont csúnyán elmulasztottam.

- Kérdezni szeretnék valamit, bár sejtem, mi lesz a válaszod… - kezdtem.

Jenny csilingelve felkacagott, majd hanyatt vetette magát az ágyon, és a feje alatt összekulcsolt kézzel pillantott rám.

- Ez ma a kérdések napja – örömködött.

Félelmetes volt, hogy képes mindennek örülni. Ilyen nővel még soha nem találkoztam ezelőtt. És újra meg újra elcsodálkoztam a saját szerencsémen.

Az oldalamra gördültem, és igyekeztem távol tartani a kezemet fantáziát beizzító domborulataitól, amelyek pár centire hevertek tőlem.

- Mi lenne a kérdés, ne kímélj – búgta csábítóan, mivel még nem szólaltam meg.

- Gondolom, nem szedsz fogamzásgátlót – böktem ki pár másodperc habozás után egyszerűen.

Erre lehervadt a mosoly az arcáról, és kissé ijedten pillantott rám.

- A francba… - motyogta.

Ezt igennek, azaz nemnek tekintettem.

- Holnap még az interjú és a költözés közt elmegyek egy orvoshoz – mondta aztán gondolkodás nélkül.

- És mi van, ha máris terhes vagy? – kérdeztem.

Bár nem terveztem egyelőre apa lenni, mégis, ha úgy adódik, valamint ha meg akarja tartani, tudtam, hogy nem lennék képes kiszállni az életéből. Gondoskodnék róla, és a kicsiről is,

- Azon majd akkor agyalok, ha kiderül, hogy tényleg úgy van – felelte továbbra is vidáman, mintha nem is venné komolyan az egészet.

Aztán rájöttem, hogy igenis komolyan veszi, csak más az életfelfogása, mint nekem. És arra is rádöbbentem, milyen igaza van. Teljesen fölösleges előre aggódni olyasmin, ami lehet, hogy nem is létezik.

Kissé megnyugodva húztam magamhoz, és összebújva aludtunk el.


(Jenny)

Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Ilyen sem volt még azóta, amióta Londonban tartózkodtam. Többnyire felhősen indult a nap, és maradt is, míg le nem szállt az éj.

Rick nem volt mellettem, de a különféle zörejekből, melyek a konyha felől érkeztek, arra következtettem, hogy a közelben van, és veszettül ügyködik valamin. Igen, határozottan így volt, a csörömpölésekből ítélve. Majd a fojtott káromkodásából.

Nyújtóztam egyet, aztán felálltam, magamra vettem az egyik ingét, és a keresésére indultam.

Tényleg a konyhában találtam rá, éppen a hűtőben matatott, és isteni sonkástojás illata keringett a levegőben. Mivel háttal állt nekem, még nem vett észre. Mögé léptem, és orvul átkaroltam a derekát.

Megijedt, de nem ejtett el semmit, ami felmosandó vagy felsöprendő.

- Szia – köszönt, amint megfordult – azaz egy másodperccel később. Egy gyors csókot is adott, majd bűntudata támadt. – Én ébresztettelek fel? – kérdezte.

Mielőtt súlyosabb lelkiismeret-furdalás kezdte volna gyötörni, megnyugtattam, hogy nem ő volt, hanem a nap.

Amely épp olyan ragyogóan szórta a fényeit, amilyen vidámságot én éreztem a szívemben és a lelkemben. Aztán eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni vendéglátóimnak, hogy kimaradok éjszakára.

- Öhm… Használhatnám a telefonod? – kérdeztem, amint Rick a gázhoz ugrott, hogy megkevergesse az illatozó finomságot.

- Persze, az asztalon van.

Az első telefonszám, amit ideérkezésemkor bemagoltam, az Mark telefonszáma volt, ez volt ugyanis a legegyszerűbb. Sose voltam a számok mestere, de amit könnyű volt megjegyezni, az belémragadt.

- Szia, ne haragudj – mondtam neki. – A szüleid biztos halálra aggódták magukat, de megvagyok – mentegetőztem.

Mark megnyugtatott, hogy senki nem izgult miattam, sőt, a rendőrséget sem hívták, mivel ő azt mondta nekik, Rickkel vagyok. Megkérdezte, jó alibit kreált-e, vagy máshova tűntem, de megnyugtattam, hogy ráhibázott.

- És mikor látunk legközelebb? – kérdezte aztán.

Az órára pillantottam.

- Egy órán belül hazaugrok átöltözni, mert állásinterjúra kell mennem, és át kéne öltöznöm előtte – mondtam, majd elbúcsúztunk.

Még másfél óránk volt odaérni, de Rick sem sietett.

- A tied lesz a meló, meglátod – bíztatott reggeli közben.

És igaza lett. Miután hazavitt, és az összes ruhámat szétszórtam, hogy megtaláljam a megfelelőt, egy egyszerűbb, elegáns darab mellett döntöttem, ami az ő tetszését is elnyerte.

És a főnöke, egy kedves, idősebb úr is kedvesnek bizonyult. Közölte, hogy mivel hirdetést még nem adtak fel, nincs más jelentkező, így akár már másnap jöhetek is betanulni az intéznivalókat. Örömömben majdnem a nyakába ugrottam szegénynek, de inkább elraktároztam későbbre.

Rick kapta meg az ölelést, amint kiléptem az irodából, bár éppen egy lánnyal beszélgetett a folyósón. Meg sem akartam közelíteni először, hagyni szerettem volna őket beszélgetni, de észrevettek.

Kicsit kínosan mosolyogva közeledtem feléjük, de Rick elém sietett, és a karjaiba kapott. Így nem ugorhattam már a nyakába, de az örömöm kifejezésére őt használtam.

És mivel a másik lány szeme láttára tettük mindezt, a féltékenységemet is elzavartam, mert ha lenne köztük bármi, nem csinálná ezt. Miután gratulált - egy csókkal is -, a lányhoz fordult, aki közben odaért hozzánk.

- Szia, Jill vagyok – mutatkozott be, mert Rick figyelme rám kalandozott, amivel újfent sikerült elpirítania.

Üdvözöltem Jillt, akiről kiderült, hogy szintén a munkatársunk. Mivel nő, és pillanatnyilag ő volt az egyetlen, akit megkérdezhettem volna egy másik igen fontos kérdésről, nem haboztam így cselekedni.

- Jill, ne haragudj, hogy megkérdem… De nem ismersz véletlenül egy jó nőgyógyászt a környéken?

Rick épp olyan döbbenten pillantott rám a hirtelen témaváltás miatt, mint Jill, aki végül megadta a saját orvosa nevét, címét. Rick odafuvarozott, miután elbúcsúztunk új munkatársnőmtől, megbeszélve vele, hogy másnap úgyis találkozunk, majd a váróban maradt, amíg engem a doki vizsgálgatott.

Mivel még csak pár napja történt az eset, képtelenség lett volna kimutatni a terhességemet, de adott esemény utáni tablettát, mondván, hogy előbb ezt szedjem be, majd csak később álljak neki a fogamzásgátlónak, amit szintén felírt.

Az alapos használati utasítást is a számba rágta, bár hallottam már hírét, hogy is működik a dolog – Kris avatott be a titokba -, sőt, még azt is kikötötte, hogy ha nem akarok idő előtt szülő lenni, akkor a gyógyszer szedésének megkezdéséig is védekezzünk.

Közöltem is mindezt Rickkel, ő viszont nem lepődött meg. Míg én a rendelőben voltam, ő több doboznyi „felszerelés” után nézett a közeli boltban. Megint elpirultam a sok csomagnyi óvszer láttán, de fő a biztonság alapon igazat adtam neki.

Ezt követően hazamentünk, hogy a csomagjaimat összeszedjük, és mindenestül átköltözhessek hozzá. Julian és Rita sajnálkoztak egy kicsit, hogy máris itt hagyom őket, de mivel városon belül maradtam, ráadásul alig pár utcányira, megnyugodtak, hogy nem tűnök el teljesen a szemük elől.

Mark ennél sokkal szomorúbb volt, de neki is megígértem, hogy bármikor találkozhatunk. Miután elbúcsúztam mindenkitől, és a csomagjaim is szerelmem kocsijában voltak, beültem mellé, és egy hosszú csókkal köszöntöttem legújabb életemet, amelynek éppen nekivágni készültem.

6. fejezet – Költözés?

6. fejezet – Költözés?


(Rick)

Belehaltam volna, ha azt mondja, hogy meggondolta magát, és mégsem akarja, amiben már nyakig benne voltunk.

De nem így történt. Egy sokkal meglepőbb tényt közölt.

- Én még… sosem voltam így együtt senkivel – suttogta zavartan.

A sötétség ellenére is láttam, hogy elpirult. A viselkedése épp az ellenkezőjéről győzött meg, mégsem kételkedtem a szavaiban. És meghatott, hogy éppen engem választott, hogy éppen velem akarja átélni ezt először.

Végtelen gyengédséggel csókoltam meg újra. A kezét megfogtam és a szívemre helyeztem.

- Szeretlek – suttogtam.

Nem érdekelt, hogy hisz-e nekem, valóban így éreztem. És nemcsak azért, mert a szüzességét akarta éppen feláldozni értem, vagyis inkább nekem ajándékozni, hanem mert az elmúlt két napban olyan sokat kaptam tőle emberileg és érzelmileg, amennyit még soha senkitől. Őszintén elrabolta a szívemet, és a lelkemet egyaránt.

És a testemet is. Mert állítólagos tapasztalatlansága ellenére nagyon is jól tudta, hogyan érintsen meg ahhoz, hogy elveszítsem a fejemet. A kezét lecsúsztatta a mellkasomon, végigcirógatta a hasam, a derekamon át mögém nyúlt, a fenekembe markolt, utána a csípőmet simította végig, hogy ujjait végül pillanatnyilag legkeményebb testrészem köré kulcsolja.

Fojtott nyögést hallattam, amint simogatni kezdett, és ismét az ajkait kóstoltam. Az én ujjaim is újra a lábai közé siklottak, érzékeimet tovább zsongító nyöszörgéseket csalogatva elő belőle.

Mielőtt túlságosan elkezdtem volna élvezni az érintését, elkaptam a csuklóját, és széttárt lábai közé helyezkedtem. Egy pillanatnyi habozást, majd egy mély, sokat ígérő csókot követően önuralmam utolsó szálaiba kapaszkodva tettem a magamévá olyan lassan és óvatosan, ahogyan csak tőlem tellett.

Jenny lélegzete elakadt az új érzésektől. Féltem, hogy fájdalmat okozok neki, így miután teljesen beletemetkeztem a teste mélyére, megálltam, és a szemébe néztem. Csodálkozást, gyönyört olvastam ki belőle. Kezei végigsimítottak a hátamon, az ajkaiba harapott, és óvatosan megmoccantotta a csípőjét.

Én is így tettem. Igyekeztem visszafogni magam, csak az ő élvezetére akartam koncentrálni, de a kéjes nyögések, amelyeket hallottam, hamar meggyőztek róla, hogy egyáltalán nem rossz neki, amit teszek éppen.

Kisvártatva nem tudtam tovább türtőztetni magam, és kissé gyorsítottam a mozgásomon, de még közel sem annyira, amennyire szerettem volna. Jenny körmei belém fúródtak, amint egy hangos sikkantást követően elakadó lélegzettel bámult a szemeimbe, hogy aztán a szám után kapjon, és további csókért esedezzen.

A teste megremegett az imént átélt érzései hatására, úgyhogy én is elengedtem magam. Az eddigi visszafogottság megtette a hatását, alig pár mozdulat után úgy éreztem, a földi mennyországba kerültem.

Zihálva csodálkoztam bele szerelmem tekintetébe. Ilyen gyönyört még senkivel nem éltem át, holott többnyire tapasztaltabb lányokkal hozott össze a sors. De tudtam, hogy ő kell nekem, senki más. Egy életre. Minimum.

Mégsem akartam lerohanni máris egy házassági ajánlattal, így inkább óvatosan kihúzódtam csak belőle, hogy mellé fekve magamhoz húzzam. Szerettem volna, ha csak feleannyira is, mint nekem, de neki is jó volt az iménti együttlétünk.



(Jenny)

Még nem tértem magamhoz az előbb átéltektől, amikor Rick az állapotom felől érdeklődőtt.

- Hogy érzed magad? – kérdezte halkan.

- Én… Nem is tudom…

Próbáltam volna összeszedni a gondolataimat, de azok olyan zavarosak voltak, hogy nem tették működőképessé az agyamat.

- Fájdalmat okoztam? – faggatott tovább.

- Nem… - ráztam meg a fejem, hogy enyhítsek az aggodalmain. Felé fordultam, és megsimogattam az arcát. – Öhm… Mikor lehetne, hogy… - újabb pirulást eredményeztek ki nem mondott szavaim.

- Mit? – kérdezte Rick, bár szerintem sejtette, mit is akartam kérdezni, erről árulkodott a szája sarkában megbújó apró mosoly.

- Hogy… Újra… - Lángolt az arcom, amiért ilyen nyilvánvalóan kifejeztem a tetszésemet az iméntiek után.

Rick nem mosolygott tovább. Magához ölelt, és szótlanul cirógatni kezdett. A bőröm megborzongott az érintése nyomán. Ezúttal én kerekedtem fölé, és a lábaimat szétvetve helyezkedtem el fölötte.

Csókért hajoltam a szájára, aztán csókokkal borítottam a mellkasát, a hasát, és igencsak éledezőnek tűnő férfiassága felé vettem az irányt. Tapasztalatlanságom egyértelműségének cáfolataként először a kezemmel simogattam, majd a nyelvemmel cirógattam körbe.

Rick felnyögött az élvezettől, de még bele sem jöttem igazán, amikor magára húzott. Egyik keze a lábaim közé siklott, ezzel belőlem is nyögéseket csalogatva elő. Én megragadtam az előbb még ízlelgetett keménységet, és lassan ráereszkedtem.

Rick a csípőmbe kapaszkodva segített a mozgásomon, hagyva, hogy én irányítsak. Az előbb általa végzett lassú mozgás az őrületbe kergetett, de most, hogy kedvemre gyorsabb tempót diktálhattam, nem fogtam vissza magam.

Ez számomra többszörös élvezetet okozott, de neki sem lehetett rossz, mert egyszer csak megfeszültek az izmai, aztán a nevemet suttogva ölelte magához kimerült és remegő testemet.

Csodának tartottam, amit átéltünk, és nem bántam meg. Azt sem, hogy eddig vártam vele. Ha előbb történik meg, mással, máskor, máshol, az nem lett volna ilyen tökéletes, ebben biztos voltam.

Légzésünk csillapultával Rick felült, ezzel felemelve engem is, majd leemelt magáról, és a fürdőszobába vitt. A kád majdnem akkora volt, mint az ágya. Elnyomtam magamban a kezdődő féltékenységemet, ha arra gondoltam, hogy nyilván nem én vagyok az első, akit felhoz magához.

De amint beült mellém a hatalmas kádba, kitalálta a gondolatomat, mert így szólt:

- Itt még nem járt más rajtad kívül.

Elpirultam, de hittem neki.

- Pár hete költöztem csak ide. Akkor szakítottunk az előző barátnőmmel – magyarázta.

Nem voltam kíváncsi a részletekre, de szerencsére nem is részletezte. Ehelyett újra simogatni kezdett, és immár félénkség nélkül adtam át magam az élvezetnek.



Hajnalban vitt haza, mert reggel dolgoznia kellett menni, de megígérte, hogy a munka végeztével eljön értem. Vérpezsdítő, örök szerelmet ígérő csókot váltottunk. Sokáig néztem a távolodó autó után, mielőtt a házba mentem, hogy aludjak is pár órácskát a délutáni találkozónk előtt.



(Rick)

Nem voltam álmos, holott egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Jenny csodálatos volt, és olyan élményekkel volt képes megajándékozni a számomra továbbra is hihetetlen tapasztalatlansága ellenére, hogy úgy éreztem, valóban nem akarom többé elengedni magam mellől.

A délelőtt folyamán beszéltem a főnökömmel, és szerencsére még üres volt az állás, amit Jennynek említettem a minap. Ennek megörültem, annak meg pláne, amikor már másnapra behívták szerelmemet.

Én az egész napot végiglebegtem, ez többeknek feltűnt.

- Veled meg mi történt? – kérdezte Jill ebédszünetben, aki régebben Rob barátnője volt, most pedig az én munkatársam.

Nem akartam erről egy nővel beszélni, tartottam tőle, hogy kinevet, de az arcomra lehetett írva, mert mondanom sem kellett semmit, anélkül is kitalálta.

- Szerelmes vagy – nevetett rám. – Mikor ismerhetjük meg? – firtatta.

Nem titkoltam. Úgyis azt is észrevette volna.

- Ha minden jól megy, ő lesz az új kollegina – mondtam neki.

Jill örült a hírnek, és én tudtam, hogy ő is hamar a szívébe fogja zárni kedvesemet.

A délután csigalassan telt el, alig vártam, hogy végre indulhassak Jennyért. Elhatároztam, hogy nemcsak állásügyben járok közben az érdekében, hanem egy másik szempontból is a segítségére leszek. Illetve egy másik ajánlattal is készültem a számára.

Egyelőre nem tudtam még ugyan, hogyan fogom előadni, mindenesetre foglaltam asztalt egy neves étteremben, és Jennyt is felhívtam, hogy lehetőleg valami elegánsba öltözzön. Megbeszéltük, hogy hatkor megyek érte, így egy órám még nekem is volt hazarohanni, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek.

Amint megpillantottam szívem hölgyét, a szívem repesni kezdett. Ő is hasonlóan boldognak tűnt, és gyönyörű volt. ezúttal egy selyemruhát húzott fel, amely kiemelte a szeme kékségét, olyan szinten, hogy csaknem elvesztem a tekintetében.

Szerettem volna világgá kiáltani a szerelmemet, de nem tettem. Mert bár a testét nekem ajándékozta, még nem viszonozta előző éjszakai vallomásomat. Így nem kiáltottam, csak a fülébe suttogtam.

- Büszke vagyok, hogy ilyen gyönyörű kísérőm van ma este… És lehetőleg még sok sok este – öleltem magamhoz. – Szeretlek – tettem hozzá.

Arra gondoltam, hogy a tegnapit talán nem veszi komolyan, de ehhez a mostanihoz kétség sem férhetett. Az étteremhez hajtottunk, pezsgőt rendeltünk, és szüntelenül egymást bámulva, mindenféléről csevegve repültek az órák.

Elmeséltem neki, hogy másnap tíz órára várja a főnököm egy felvételi beszélgetésre. Ezt Jenny alig akarta elhinni, de meggyőztem róla, hogy komolyan gondolom.

A desszert végeztével megvártam, míg a pincér távozik az asztalunktól, és elérkezettnek láttam az időt, hogy feltegyem a pillanatnyilag legfontosabb kérdést.



(Jenny)

Rick vallomásai, és az, hogy munkához juttatott, több volt, mint amit három napja akár még csak remélni merhettem. Féltem mégis viszonozni – azaz hangosan kimondani – az érzéseket, amelyek mindkettőnket átjárták. Nem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy csak hálából akarok vele lenni.

Ezt a tudomására is hoztam, amikor a pincér leszedte az asztalt a desszert után. Rick meglepetten hallgatott végig, majd közölte, hogy eszébe sem jutott ilyesmi.

- Egy fontos kérdést szeretnék feltenni, csak… - tétovázott mégis.

Már bántam az előbb levágott monológomat, mert biztos emiatt gondolta meg magát, akármi is az a fontos, amit kérdezni akart.

- Csak?

- Nem tudom, nem tartod-e majd túl gyorsnak… - habozott tovább, mégis átnyúlt az asztal fölött, megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett.

Kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.

- Lenne kedved hozzám költözni? – kérdezte halkan.

5. fejezet – A klubban kezdődő éjszaka...

.5. fejezet – A klubban kezdődő éjszaka...


(Jenny)

Hangulatos helynek tűnt, ahova jöttünk, igazán belopta magát a szívembe. És megláttam ott két másik egyént is, akikkel már találkoztam. Tom egyből elénk sietett, és nem törődve Rick derekamra tett kezével szorosan magához húzott.

- Reméltem, hogy újra láthatlak – mondta.

- Tom – szólt rá Rick, de az illető tudomást se vett róla.

- Mit szeretnél inni? A vendégem vagy – mondta vigyorogva.

Talán ha nem lett volna ilyen nyomulós, még meg is hívatom vele magam, de a tekintete az első találkozásunk óta sem változott, tartottam tőle valamiért.

Rick nem törődve Tom háborgásával, kézen fogott, és az egyik hátsó boksz felé vezetett, amely első látásra üresnek tűnt. Csak amikor beültünk vettem észre, hogy Rob van itt, Rick másik barátja, aki viszont kifejezetten szimpatikusnak tűnt. Régi rossz szokásomhoz híven képzeletben össze is párosítottam őt Kristennel, és a végeredménytől elakadt a lélegzetem.

Rick félreértette ezt is, meg azt is, ahogy Robra bámulok, mert elengedte a kezem, és féltékenyen figyelt bennünket. Rob is végignézett rajtam, de nem láttam különösebb érdeklődést a szemeiben. Ezt örömmel nyugtáztam is.

- Ma is fellépsz? – kérdezte tőle Rick nagyot sóhajtva.

- Pár perc múlva kezdek – felelte a kérdezett, néma kommunikációt folytatva szívem megdobogtatójával egy pár pillanatig.

Mielőtt megtudakolhattam volna, miről is van szó, Rob elnyomta a cigijét, majd kettesben hagyott bennünket és a színpad felé vette az irányt.

- Énekelni fog? – kérdeztem.

- Meg gitározni – válaszolta kelletlenül.

Elragadtatottan vártam, hogy meghallhassam. Erre pár pillanattal később sor is került, és lenyűgözve hallgattam az előadását szinte egész este.



(Rick)

Mindaz, amit ettől az estétől vártam, meghiúsulni látszott. Elsőként Tom tette tönkre a belépőnket, utána pedig Robra lettem féltékeny, habár ő könnyebben vette a lapot, és azonnal eltűnt, amikor kimondatlanul erre kértem.

Az viszont egy cseppet sem tetszett, hogy Jenny végig őt bámulta. Válaszolt ugyan a kérdéseimre, de mintha teljesen elvarázsolódott volna. Szinte feleslegesnek éreztem magam. És csalódott voltam. Az elmúlt két nap után abban reménykedtem, hogy valóban érez irántam valamit, most viszont úgy tűnt, egyáltalán nem én érdeklem.

A pulthoz mentem, és rendeltem magamnak egy sört, Jennynek meg egy Camparit, mivel azt kért. Amint visszafordultam a boksz felé, láttam, hogy Tom kihasználta a pillanatot, mert máris Jenny mellett üldögélt, véleményem szerint túl közel, és valamit veszettül magyarázott neki.

Bár csalódtam Jenny Rob iránt tanúsított viselkedése miatt, mégsem hagyhattam pácban. Határozottam elküldtem Tomot, amint odaértem, majd hűtlen szívszerelmem hogyléte iránt érdeklődtem.

- Kösz, jól, isteni ez a hely – lelkesedett.

Önkéntelenül is elmosolyodtam. Ez már megint kezdett hasonlítani arra a Jennyre, aki a nap során elkápráztatott, nemcsak a kisugárzásával, hanem a nevetésével, a gondolkodásával is.

Tom lelépett, és Rob sem jött vissza, holott egy ideje már befejezte a „műszakot”. Ez utóbbi viszont Jennynek is feltűnt, aki meg is érdeklődte, hova lett. Ekkor telt be a pohár. Belőlem senki ne csináljon hülyét. Még akkor se, ha a szívemet már elrabolta.

- Figyelj ide… - néztem rá komolyan. – Ha inkább vele akarsz… bármit is… Akkor ezt most hagyjuk abba.

Jenny meglepődve nézett rám, majd csengő hangon felnevetett, mintha egy jó viccet mondtam volna. Nem értettem. Először. De amikor felállt, kilépett a boxból, majd a kezét nyújtotta felém, gondolkodás nélkül mentem utána.

A táncolók közé vezetett, mégis egy félreesőbb sarokba, ahol olyan szinten rám tapadt hirtelen, hogy a lélegzetem is elakadt. Megfogta a kezeimet, a derekára tette, majd a nyakam köré fonta a karjait, és apró puszikat lehelt az államra.

- Szerinted veled tenném ezt, ha őt akarnám? – suttogta csábítóan.

Először azt hittem, nem értem jól a zenétől, amit mond, de nem ismételtettem meg vele. A következő tette ugyanis meggyőzött róla, hogy mégis jól hallottam.

Lábujjhegyre állt, és az ajkaival lágyan végigsimított a számon. Észre sem vettem, mikor történt, de arra eszméltem, hogy már a falnak döntve emelem magamhoz, és szenvedélyesen falom az ajkait.

A hangos zene ellenére is hallottam felnyögni, amint feljebb gyűrtem a ruháját, és az egyik lábát a csípőmre emelve fészkeltem magam a lábai közé. Megrémített az érzések intenzitása, amelyek átjárták a testemet, de nem tudtam megálljt parancsolni az ösztöneimnek.

Kisvártatva levegőre volt szükségem, és nemcsak pillanatnyilag, hanem azért is, hogy valamelyest kijózanodjak. Eleresztettem Jennyt, aki még bódultan kapaszkodott belém, majd kézen fogtam, és a kijárat felé vezettem.

A kinti friss levegő igyekezett ugyan lehűteni a kedélyeimet, de nem sok sikerrel. A parkoló felé vettem az irányt. Jenny szótlanul követett.

Az autóm mellett megálltam, és tudtam mit akarok. Azt viszont nem, hogy ő mit szeretne.

- Velem töltenéd a ma éjszakát? – kérdeztem, meghagyva neki a választás lehetőségét.



(Jenny)

Már tánc közben is tudtam, hogy helyesen cselekszek. Elképzelésem nem volt, honnan szedi azt Rick, hogy én bármilyen szinten is érdeklődnék Rob iránt. De igyekeztem meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. És ami táncnak indult, valami egészen mássá alakult már bent, a klubban is.

Most pedig itt állunk kint a szabad ég alatt, de az agyamat továbbra is elhomályosítja a vágy, amit még életemben nem éreztem senki iránt. Nem is akadt túl sok jelentkező, akivel eljutottam volna idáig, ráadásul alig pár napi ismeretség után, de ez a mostani érzés mindent felülmúlt.

Rick megkérdezte, vele tölteném-e a mai éjszakát. Szívem azt kiáltozta, hogy ne csak ezt az egyet akarjam, hanem az ezentúl következő több ezret is, de egyelőre be kellett érnem ennyivel.

- Igen – suttogtam.

Rick arcán a tanácstalanságot felváltotta a bent tapasztalt vágy. Újra magához húzott, és az autónak döntve ott folytatta, ahol pár perce abbahagytuk.

Nehezen engedtük el egymást. A kocsiban jöttem csak zavarba, amikor a lakása felé tartottunk. Kissé féltem. Főleg attól, hogy csalódást fogok neki okozni. Nekem ő máris többet adott, és mutatott, mint eddig bárki, de nem tudtam, hogy ez vajon fordítva is így van-e.

Szótlanul vezetett egy darabig, majd leparkolt egy tömbház előtt. Leállította a motort, de még nem szállt ki. Kérdően rám nézett, töprengve ráncolta a homlokát, mintha ő gondolta volna meg magát máris.

- Nem gondoltad meg magad? – kérdezte kissé kifordítva előző gondolatomat.

- Nem – súgtam, és hirtelen tényleg biztos lettem magamban.

Akármi is fog most történni, hogy soha nem fogom bánni egy pillanatig sem a döntésemet, ebben biztos voltam.

- Akkor gyere – ezzel kiszállt a kocsiból, nekem is kinyitotta az ajtót, majd a lakásába vezetett.

Kíváncsian körülnéztem, és egész otthonosnak találtam. Kislánykoromban lakberendező szerettem volna lenni, de ezen a lakáson semmit nem változtattam volna meg. Zavarba jöttem, amikor Rick megérintette a karomat.

- Kérsz valamit inni? – kérdezte jó házigazda lévén, de sejtettem, hogy már egészen máshol járnak a gondolatai.

Valahol ott, ahol az enyémek is. Nemet intettem a fejemmel, és vártam a következő lépést. A klubban bátrabb voltam, akkor még a kevéske alkohol is hatása alatt tartott, mostanra viszont kijózanodtam. Illetve csak kedvesem közelsége bódított el.

És az érintése, amely felkúszott a karomon, kisimította a hajam a nyakamból, majd a tarkómra siklott a keze, és magához húzott. Másik karja a derekamat ölelte át. Én félénkebben simítottam végig a mellkasán, de aztán megadva magam a vérforraló érzéseknek, a nyaka köré fontam a karomat, és megadóan nyújtottam a számat a csókjáért.

Ezúttal nem a szenvedély dominált, inkább valami mélyebb, sokkal érzékibb együttlétre felkészítő ismerkedés, amely csakhamar átváltott perzselő szenvedélybe. Észre sem vettem, Rick mikor húzta le a cipzárt a ruhámon, és simította le a vállamról.

Elpirultam, amint ráébredtem, hogy fehérneműben ácsorgok előtte, de őt nem hozta avarba a szituáció. A nyakamat hintette tele apró csókokkal, önkéntelen sóhajtást idézve elő belőlem ezzel. Az ujjai pillanatok alatt kikapcsolták a melltartómat.

Hogy én se legyek lemaradva, az ingje gombjait kezdtem bontogatni, majd lesimítottam a válláról. Ezután a melleimen éreztem meg az ajkait, majd térdre rogyott előttem. A kezei a fenekemet cirógatták, és megremegett a lábam, amikor az csókjait a combjaimon éreztem.

Ujjai a bugyim pántja alá siklottak, hogy szédítő lassúsággal húzza le rólam. Kiléptem belőle, mire felemelkedett, és a karjába kapott. Ködösen érzékeltem, hogy talán a hálószoba felé visz. Igazam lett, amint megéreztem felhevült bőröm alatt a hűs lepedőt.

Egyenként kapcsolta ki a szandáljaimat, szüntelenül csókokkal borítva a térdemet, és a lábszáramat. Kitárulkozva, meztelen valómban feküdtem előtte, cseppet sem szégyenkezve a tetteim miatt.

Rick ezután felállt, megszabadult a saját ruháitól, majd már semmi sem választva el forró bőrünket simultunk össze újra. A szája az enyémet kereste, nyelve az enyémet kutatta, és újabb szédítő csókban egyesültünk.

Keze végigsimított közben a testemen, hogy a lábaim között megállapodjon. Az ujjai szikrázó tűzbe borítottak körülöttem mindent, amint megéreztem az óvatos érintését. A szája megint a melleimre siklott, majd a hasamon át egyre lejjebb, hogy ujjait a nyelve váltsa fel testem legérzékenyebb pontján.

Felsikoltottam a gyönyörtől, mire azonnal visszaemelkedett hozzám.

- Jól vagy? – suttogta.

Bólintottam, de eszembe jutott, hogy egyvalamit azért nem ártana közölnöm vele, mielőtt tovább megyünk.

- Szeretnék valamit mondani – kezdtem bódultan a vágyakozástól.

4. fejezet - 'Hogyan járjuk le a lábunkat Londonban a mindenhova érvényes bérletünkkel?'

Sziasztok!

Előszóként közölném a két közvélemény-kutatás eredményét, amely a következőképpen alakult:

Alig-alig, de a "legyen inkább szemszöges" verzió mellett döntöttetek, és azon belül pedig a "mindkettő főhös szemszögét akarjuk olvasni" válasz nyert.
Ennek függvényében készült el már a 4. fejezet is, amit pár sorral lejjebb olvashattok.
Ezentúl minden fejezet így fog íródni, akinek ezzel bármi gondja van, az a komiban kifejtheti a véleményét!

Köszi! :)
Szil





4. fejezet - 'Hogyan járjuk le a lábunkat Londonban a mindenhova érvényes bérletünkkel?'

(Jenny)

A London Eye-ról leszállva természetesnek tűnt, hogy kézen fogva indultunk tovább. Rick nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult, bár a sötét éjszakában már alig láttunk valamit a városból, így megállapodtunk egy másnap reggeli találkozóban, hogy kihasználva a hét utolsó szabadnapját, együtt felfedezzük Londont.

Miután hazavitt, újra nehezemre esett kiszállni a kocsijából. Az a csók ott az óriáskeréken még most is égette az ajkaimat, és szívem szerint megismételtem volna, de vártam, hogy ő vajon mit fog cselekedni.

Rick nem tétovázott ennyit. Kiszállt az autóból, engem is kisegített, majd magához húzott, és az autó oldalának szorítva hajolt hozzám egyre közelebb. Tudtam, mi következik, és eszem ágában sem volt tiltakozni ellene.

Ez most, ha lehet még varázslatosabb volt, mint ott fenn a magasban. Egészen a mennyekig repített, az érzelmek orkánként viharzottak át rajtam. Alig akartam elengedni, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy nem mutatom könnyen kaphatónak magam.

Lassan kibontakoztam a karjaiból, és enyhén levegő után kapkodva elsuttogtam egy sziát. Neki is nehezére eshetett elengednie, mert a kezem után nyúlt, így tartva vissza még egy szó erejéig.

- Nyolcra itt vagyok érted – mondta halkan.

Bólintottam, megszorítottam az ujjait, aztán nehéz, ámde repeső szívvel a ház felé lépdeltem.

Mark még a nappaliban tévézett, amikor benyitottam, de csak egy pillantást kellett vetnie az arcomra, hogy tudja kivel voltam.

- Rick igazán szerencsés fickó – mondta, ahogy közelebb lépett.

Elpirultam a szavaira, bár nem tartottam magam akkora főnyereménynek egyik férfi számra sem. Ahhoz túl makacs és önálló voltam. A utóbbi nyilván a „szeretetteljes” családi légkörnek volt köszönhető, amelyben az utóbbi években élni voltam kénytelen.

Ez viszont most megváltozott. Tényleg a magam ura lehetek, és boldogan átengedhetem magam bármilyen érzésnek, ami csak az utamba akad. Ebben a pillanatban a szerelem volt az.

Kicsit beszélgettünk még Markkal, aki kedvesen sok szerencsét is kívánt a kapcsolatunkhoz, bár szomorkásan figyelte a lelkesedésemet. Elhessegettem azt a gondolatot, hogy esetleg féltékeny, elvégre unokatestvérek vagyunk, majd fellépdeltem a szobámba.

Lezuhanyoztam, de a hűs víz sem tudta csillapítani a testemet átjáró forróságot, ha a két csók jutott eszembe, amit váltottunk. Tetszett, hogy Rick nem vonszolt egyből az ágyába, mint az amerikai srácok közül oly sokan akarták volna.

Hevesen dobogó szívvel vártam a holnapot, amikor lefeküdtem, tudván, hogy egy percet se fogok aludni az éjszaka.

(Rick)

Figyeltem, amint Jenny a ház felé lépdel. Szívem szerint nem engedtem volna el, szerettem volna vele tölteni az éjszaka minden percét, nem feltétlenül az ágyban. A vágyaimat is felkeltette ugyan, mégis fontosabbnak tartottam valamiért előbb a szívét meghódítani, és csak azután a testét.

Magam sem értettem, mi történik velem. Beültem a kocsimba, de nem volt kedvem hazamenni az üres lakásba, ahol az előző éjjel maradék négy órájában végig Jenny járt a fejemben. Most el akartam terelni kicsit a figyelmemet, hogy másnap újra józanul tudjak gondolkodni.

Rob lakására mentem, úgy sejtettem, ma nem tervezett semmi programot magának. Szerencsére valóban otthon találtam.

Kiültünk az erkélyére egy-egy sörrel a kezünkben. Ő rá is gyújtott, én viszont azóta nem, amióta Jennyt megismertem. És cseppet sem hiányzott.

- Most akkor… Jó útra térsz? – firtatta barátom mosolyogva, látva, hogy nem nyúlok én is a cigiért. Sőt, a sört is csak ímmel-ámmal kortyolgattam.

- Nem tudom, összezavar ez a csaj… - mondtam egyelőre kitérően.

- Ez genetikai adottság náluk – felelte.

- Mesélj, neked ki okoz fejfájást – kértem, remélve, hogy egy kicsit legalább elterelődnek a gondolataim Jenny felől.

- Jessica – nyögte röviden.

Tudtam, kire gondol. A klubba, ahova gyakran jártunk, és Rob többször fel is lépett, az egyik pincérnő nem átallott folyamatosan kikezdeni valamelyikünkkel. Csinos volt, de messze se annyira, hogy akár egy éjszakára is haza akarta volna vinni valamelyikünk. Kivéve Tomot. Neki már többször megvolt.

- Mit tett megint?

Rob kínlódva nézett rám, és kétségbeesetten nyögte ki a lány újabb tettét.

- Most a melltartóját találtam meg egy félreérthetetlen levél kíséretében a szélvédőmre akasztva.

Önkéntelenül felnevettem. És ezzel őt se bántottam meg, velem együtt nevetett.

- Képtelenség lerázni… Talán neked most majd sikerül, ha egyszer magaddal viszed oda… öhm… Jennyt? – kérdezett rá a barátnőm nevére.

Lassan bólintottam. Ez valóban célravezető lenne, de nem ezért szerettem volna valóban a barátnőmnek tudni őt. Hanem mert…

- Azt hiszem, szerelmes vagyok – mondtam ki hangosan is a gondolataimat.

- Ez látszik rajtad. És rajta is látszott tegnap.

Kérdően rá meredtem. Hogy Jenny is… Máris?! Ettől boldogabb voltam hirtelen, mintha az ötös lottót nyertem volna meg. egyelőre reménykedni sem mertem ilyesmiben, de szerettem volna, ha Rob most – nem először – nem téved.

- Te milyennek találod őt? – kérdeztem. Kíváncsi voltam a véleményére.

Nem töprengett sokáig a válaszon.

- Aranyos lány, pont hozzád való.

Erre a megerősítésre volt szükségem. Még beszélgettünk egy ideig, aztán hazamentem, hogy pár óra alvással üssem el az időt, amíg nem indulhatok újra Jennyért.

---

Korábban érkeztem, de merészen bekopogtam a házba, ahol lakott. Mark nyitott ajtót, aki közölte, hogy Jenny még alszik. Kicsit morcosan nézett rám, de aztán közölte, hogy szól neki, várjam meg itt.

Így tettem, és tíz perc múlva megjelent életem bearanyozója csinosabban, mint valaha. Mosolyogva közeledett felém, de nem ugrott a nyakamba, ahogy először vártam, hanem kézen fogott, és kivezetett az ajtón.

- Szia – súgta aztán, de mielőtt az autóhoz indultunk volna, közelebb lépett, a nyakam köré fonta a karjait, és lágy puszit lehelt a számra. Utána csillogó szemekkel eltáncolt a kapu felé.

Ez az apró érintés is megdobogtatta a szívemet, máris színesebbé varázsolva a világot körülöttem. Utána mentem, de nem vettem le róla a szemem közben.

- Ma hova viszel? – kérdezte búgó hangon.

Meglepett a merészsége, és egy pillanatra elgondolkodtam, mi lenne, ha azt mondanám: az anyakönyvvezetőhöz. De elhessegettem az ötletet, nem akartam ráhozni a frászt, még mielőtt komolyan vehetné az ajánlatomat.

- Várost nézni – feleltem tehát egyszerűen.

Ez ellen sem volt kifogása, csillogó szemekkel vetette volna bele magát bármibe, amit ajánlok. Újra és újra meglepett a lelkesedése, amellyel bármi iránt viseltetni tud, de tetszett a nyitottsága a dolgok felé.

Még a legunalmasabb múzeumokban is képes volt felfedezni valamit, amire én, mint egyszerű földi halandó bárgyún csak annyit tudtam volna mondani: szép. Vagy alapból fel sem tűnik.

Olyan felszabadultan, és boldognak éreztem magam a társaságában, hogy nem akartam, hogy véget érjen a nap…

(Jenny)

Rick láthatóan megdöbbent a reggeli közeledésemen, és saját magamat is megleptem vele. sosem szoktam egyből egy alig-ismerős nyakába ugrani örömömben, de vele egészen máshogy éreztem. Nem tartottam helytelennek kimutatni felé, mit is érzek.

A városnézés alatt is minden eddigi valahainál jobban éreztem magam. Együtt vele felfedezni a Londont olyan volt, mintha ő is először járt volna ezeken a helyeken. De ezt csak a nap végén vallotta be, amikor már lejártuk a lábunkat is.

Meglepett egy London Pass-al, amellyel ingyenes belépést biztosított több, mint ötven londoni látnivaló megtekintéséhez. Ezek közé tartozott például a Tower Of London, a St. Paul székesegyház, a Windsor kastély, a Tower Bridge Exhibition, valamint egy állatkert is.

Egy hét sem lett volna elég mind az ötven helyet végigjárni, ezért csak a szerintem találomra kiválasztottakat jártuk végig, máskorra is hagyva programnak valót. Már késő délután volt, mikor ebédelés gyanánt betértünk egy vendéglőbe.

- Nincs kedved… - kezdte Rick, de valamiért elbizonytalanodott.

- Mihez? – kérdeztem rá konkrétan, mielőtt végképp meggondolja magát, akármi is jutott eszébe.

- Arra gondoltam, hogy ma ne legyen olyan korán vége ennek a napnak…

Erre felcsillantak a szemeim, mert én is pont ugyanezt szerettem volna. Bár a napi rohangálás egyik látnivalótól a másikig kimerített, és úgy éreztem, örülhetek, ha ezután valaha még lábra tudok állni, mégis bármilyen ötletet szívesen fogadtam, ami megnyújthatta az együttlétünket.

- Elmehetnénk egy klubba – folytatta. - Persze előtte hazaviszlek átöltözni, ha akarod, bár… - a tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy neki így is megfelelek, mégis kaptam az alkalmon. Szerettem volna kicsípni magam a kedvéért.

A Sohot, és a Picadilly Circust egy másik napra halasztottuk tehát, majd kérésemhez híven hazavitt átöltözni.

Villámgyorsan lezuhanyoztam, mivel megígérte, hogy egy fél órán belül újra értem jön. Csaknem az összes rhámat kiszórtam az ágyra, de nem tudtam dönteni. Kétségbeesetten hívtam fel Krist, hogy adjon tanácsot, S.O.S.

- Vedd fel a fekete minidet – tanácsolta nevetve.

- Nem az ágyába megyek, hanem egy klubba – hárítottam az ötletet.

- Ki tudja… hosszú még az éjszaka – felelte barátnőm.

Elmeséltem neki, milyen csodálatos érzés a szerelem, de erre nem válaszolt. Sejtettem, hogy megint Mike-kal vitatkoztak valamin, és az ő bánata engem is lelombozott, de nem hagyta, hogy tönkre menjen emiatt az estém. Sok szerencsét kívánt, majd elbúcsúztunk.

Hallgattam rá. A fekete miniruhát vettem fel. És tökéletes választásnak bizonyult, amint pontosan fél órával az elválásunk után megláttam Rick tekintettét. Aki csak a kocsijáig bírta ki, hogy ne tegyen említést a kinézetemről.

- Szívem szerint inkább hazavinnélek – mondta halkan.

Meglepett az őszintesége, de bele is pirultam a szavaiba. És az előttünk álló éjszakára gondolva kellemes bizsergést éreztem a gyomrom tájékán. Úgy döntöttem, nem fogok félni, akármi is történjék.

- Talán lehet róla szó – feleltem kacéran.

Aztán felnevettem meglátva a hitetlenkedő, de boldog tekintetét, és hagytam, hogy bevezessen az éjszakába.