(Jenny)
Rick az elkövetkező napokban, hetekben elképesztő figyelemmel viseltetett irántam. Szinte naponta meglepett egy kis apró csekélységgel, a szerelmét kifejezendő. Én is igyekeztem ezt viszonozni neki, de a tempóját képtelenség lett volna überelni.
Mindig a legváratlanabb pillanatokban rukkolt elő valami olyasmivel, ami egyszerre okozott nekem meglepetést, döbbenetet, és hitetlenkedő elfogadást. Nem lehetett neki nemet mondani.
Sosem gondoltam volna, hogy például képes olyan romantikus dolgot kitalálni, amellyel az egyik hétvégén hozta elő belőlem a döbbenetet. Pénteken vacsora után közölte, hogy másnap elrepülünk.
- Jó, és hova megyünk? – érdeklődtem.
- Az titok – felelte rejtélyesen mosolyogva.
Reggel kegyetlenül kirángatott az ágyból hajnalok hajnalán, de amikor látta, hogy nem vagyok képes a szemem sem kinyitni, más módszerhez folyamodott: csókolgatni kezdett. Egyből kiröppent az álom a szememből, de aztán keserű csalódás ért, mivel közölte, hogy indul a gépünk.
Nem voltam hajlandó felkelni, bevágtam a durcát. Ő volt a leleményesebb viszont. Felkapott, és velem együtt beállt a zuhany alá. Aztán ránk nyitotta a hideg vizet. Nevetve szemlélte kapálózásomat, és a visítás sem hatotta meg.
Kicsit utáltam érte, amint viszont sikerült a hadművelet – azaz felébredtem – máris a nyakába kapaszkodva húztam magamhoz, hogy észveszejtő csókot orozzak. Közben a testét is simogatni kezdtem, és nem maradt rá hatástalanul a dolog. Addig izgattam, amíg tépni nem kezdte rólam az átnedvesedett hálóinget, de ekkor…
- Indul a gépünk – suttogtam, a szájába, aztán kiléptem a zuhanyfülkéből.
Még percekig hűtötte magát a jeges víz alatt.
Én megtörölköztem, felöltöztem, és bár az én érzékeim sem voltak immunisak az iménti történésekre, viszonylagos higgadtsággal álltam neki reggelizni. A ruhákat már előző nap becsomagoltuk. Úgy sejtettem, maximum egy éjszakára megyünk valahová, mert Rick figyelmeztetett, hogy ne hetekre készüljek.
Ő is megjelent hamarosan, és először dühös pillantásokkal méregetett. Kezdtem megijedni – és egyben felizgulni – a gondolattól, hogy mégis le fogjuk késni a gépet, ha most rám veti magát, de őszintén szólva az sem érdekelt volna.
Nem így cselekedett.
Közelebb jött, megállt közvetlenül előttem, és enyhén elmosolyodott.
- Tudod az a piszok nagy mázlid, hogy odavagyok érted – közölte.
Ezzel én sem voltam másként. Engesztelésként megsimítottam a mellkasát, de megfogta a kezem, mielőtt az a derekánál lentebbi tájakon kalandozhatott volna, és távolabb lépett.
- Hova megyünk? – firtattam kíváncsian.
Rick töltött magának kávét, de nem árult el semmit. Csak egy titokzatos mosolyt villantott felém. Elhúztam a számat, beletörődve, hogy úgysem szedek ki belőle semmit, és látványosan unatkozni kezdtem.
Persze ezt sem hagyhatta szó nélkül.
Nevetve lépett újra mellém, és telepuszilgatta az arcomat.
- Tudom, hogy alig férsz a bőrödbe, ne tettesd az érdektelent.
Nem is tettettem tovább. Alig vártam, hogy megtudjam, hova is utazunk.
Pár óra múlva még mindig elhűlve dőltem hátra a gépen. Párizs! Mindig is szerettem volna oda eljutni, de álmomban sem gondolta volna, hogy Rick csak úgy spontán képes ilyesmit kitalálni. A szervezésen nem csodálkoztam, hiszen ez a szakmája, de az ötlet…
- Hogy jutott eszedbe ilyesmi? – kérdeztem sokadjára hitetlenkedve.
Persze erre sem válaszolt egyenesen.
- Ezt a részét majd este árulom el.
Pár óra alatt megérkeztünk, és a nap nagy részét városnézéssel töltöttük. Az Eiffel-tornyot azonban nagy ívben elkerültük, ami felkeltette a gyanúmat, miszerint valószínűleg este jut csak főszerephez a hatalmas alkotás.
Addig is felfedeztük a Sainte-Chapelle kápolnát, amelyet Párizs legszebb, és a világ egyik legszebb belső terű egyházi épületének tartanak, a Musée d'Orsay-ban is körülnéztünk, különös figyelmet szentelve Monet, Manet, Renoir, Cézanne, Pisarro, és Van Gogh műveinek.
Ezután megebédeltünk egy tipikusan francia vendéglőben, majd tovább indultunk, hogy felmenjünk a Montparnasse-toronyba, amely kívülről meglehetősen csúnya volt, nem is a szépségéről volt híres, hanem a látványról, ami az ember szeme elé tárul, mikor felmegy a tetejébe.
Innen tökéletes kilátás nyílt az Eiffel-toronyra is, de összességében Párizs legromantikusabb, legszebb látványa tárult elénk. Legnagyobb meglepetésemre nem is kígyóztak hosszú sorok a feljutás érdekében, alig volt tömeg. Sőt, nem is lehetett tömegnek nevezni.
A La Défense negyedben csak átsiklottunk, ez volt a város modern üzleti negyede modern, de mégis a francia eleganciával felvértezett felhőkarcolókkal, újszerű szobrokkal, és egyéb műalkotásokkal. Egész Európában itt volt megtalálható a legtöbb 150 méter feletti felhőkarcoló. Mindez azonban semmit sem rontott Párizs látképén, hiszen a külvárosban volt.
A Moulin Rouge épületét csak kívülről láttunk, egy műsorra kellett volna befizetni, ha belülről is szemügyre akarjuk venni, de erre most időnk sem volt.
Visszamentünk a szállodába, hogy átöltözzünk vacsora előtt, majd újra nekivágtunk a városnak. Kicsit kényelmetlen lett volna magas sarkúban végig mászni újra az egészen, ezért nem is igazán díjaztam az ötletet, de Rick ismét meglepett.
Valahonnan rendelt egy limuzint, amely pontosan az Eiffel-toronyig vitt minket – épp ahogy sejtettem. Szerelmem valahogy azt is kibulizta, hogy ne kelljen végigállnunk a sort, hanem rögtön, egy külön lifttel juthassunk fel a tetején található étterembe.
Sorban értek a csodálkozások, hogyan volt képes mindezt leszervezni, és ennyire tökéletesre csinálni, de a legnagyobb döbbenetem - és bűntudatom – csak akkor következett, amikor újra megkérdeztem, miért és hogyan találta ki mindezt.
- Ma van az első hónapfordulónk – árulta el.
Villámgyorsan utánaszámoltam, és tényleg! Totál nem figyeltem a napokat, nekem mindegyik ugyanolyan örömet és ünnepet jelentett, amelyet vele tölthettem, mióta ismerem. Ő viszont emlékezett.
És ennél csodálatosabb ajándékot keresve sem találhatott volna. Meghatódtam, és nem törődve sem a felülmúlhatatlan kilátással, mely a toronyból nyílt, sem a körülöttünk vacsorázgató emberekkel, felálltam, kedvesem ölébe ültem, és végtelen szerelemmel megcsókoltam.
Miután mi is elfogyasztottuk az ételt, visszamentünk a hotelbe, hogy a szerelem városának zajaitól, fényeitől, illatától körbeölelten stílusosan mi is adózzunk a szerelemnek.
(Rick)
Őszintén boldoggá tett a sorozatos csodálkozás, hökkenet, és öröm Jenny arcán, amíg végigjártuk a várost. Az este is tökéletesen sikerült, valamit az éjszaka is természetesen.
Megfordult a fejemben az is, hogy megkérem a kezét, ha mára helyszín, a hangulat adott, de letettem róla, attól féltem, ő még ezt túl korainak tartaná. Én viszont egyre biztosabb voltam benne, hogy ő lesz a feleségem.
Lenyűgözött a természetessége, a kedvessége, a rácsodálkozása a dolgokra, az, hogy minden kis apróságban, vagy csúfságban is képes volt meglátni a jót, a szépet. Felhőtlenül boldognak éreztem magam, szinte kicsattantam az érzelmek súlya alatt, amelyek inkább voltak pehelykönnyűek, mint mázsás tömbök.
És rajta ugyanezt láttam, a lánykérést viszont nem mertem megkockáztatni – épp azért, mert még csak egy csodás hónapja ismeretük egymást. A családom viszont már most nyaggatott, mikor veszem el őt. Örültem, hogy megszerették, hisz ezzel én sem voltam másként.
Párizsi tartózkodásunk másnapján nem voltam vele olyan kegyetlen, mint az előző napon, nem rángattam a zuhany alá ébresztő gyanánt. Inkább rendeltem reggelit, és ezzel keltegettem, milliónyi puszival hintve az arcát és a száját.
Szerelmem boldogan nyitotta ki a szemeit, de nekem jobban örült, mint a finom reggelinek. Azonnal csókba feledkeztünk, a reggeli pedig érintetlen maradt még pár óráig. Ebédre lett csak elfogyasztva.
Délután még sétáltunk egy keveset a városban, és bár előző nap már lejártuk a lábunkat, Jenny most sem panaszkodott, hogy fájna bármije is, ezzel újabb csodálatomat vívva ki. Sőt, én magam fáradtabbnak éreztem magam, mint amilyennek ő látszott.
Késő este repültünk csak vissza Londonba, emlékekkel, gyönyörű látványokkal gazdagabban, és szerelemtől eltelten.
Ez az éjszaka is csak kettőnkről szólt. Másnap újra munka kezdődött, ez sem rontotta azonban a jókedvünket. Többen meg is kérdezték a munkahelyen, mi ez a fene nagy ragyogás, amely mindkettőnket körülvesz. Ilyenkor csak csendesen összemosolyogtunk, úgy érezve, hogy csak mi tudjuk a csodát.
A következő hétvégén megint a klubba mentünk találkozni a barátaimmal. Jenny ezúttal Lisát is elhívta, aki szívesen jött. Tom ebből kifolyólag leakadt szerelmemről, és a szomszédunkat kezdte fűzögetni. Még az sem igazán hatotta meg, hogy boldog házasságban él az illető, és egy aranyos kislány édesanyja. Lisa viszont hamar helyre tette.
Eközben Jenny alattomban, nagyon cselesen, de ügyesen faggatta ki Robot minden féléről. Aki sokszor kérdő pillantásokat vetett felém, nem tudva, hogy mire föl ez a vallatás. Én tudtam, de eszemben sem volt elárulni neki. Csak bocsánatkérően vállat vonva hárítottam a magyarázatot.
Jenny ugyanis Kristen, a barátnője miatt nem szállt le az én barátomról. Akárhányszor találkoztak, mindig kiszedett belőle valami kis infót róla. Rob egy idő után tőlem kérdezgette, mit is akar tőle életem párja, de közöltem vele, hogy a nők agyműködésének megértéséhez még én sem találtam meg a megfelelő használati utasítást. Be is érte ennyivel.
Kedvesem pedig kerítőnői hatalma teljes tudatában folytatta a hadjáratot barátaink ellen, miközben az én életem megédesítését is szem előtt tartotta minden egyes pillanatban.
