Előszóként közölném a két közvélemény-kutatás eredményét, amely a következőképpen alakult:
Alig-alig, de a "legyen inkább szemszöges" verzió mellett döntöttetek, és azon belül pedig a "mindkettő főhös szemszögét akarjuk olvasni" válasz nyert.
Ennek függvényében készült el már a 4. fejezet is, amit pár sorral lejjebb olvashattok.
Ezentúl minden fejezet így fog íródni, akinek ezzel bármi gondja van, az a komiban kifejtheti a véleményét!
Köszi! :)
Szil
4. fejezet - 'Hogyan járjuk le a lábunkat Londonban a mindenhova érvényes bérletünkkel?'
(Jenny)
A London Eye-ról leszállva természetesnek tűnt, hogy kézen fogva indultunk tovább. Rick nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult, bár a sötét éjszakában már alig láttunk valamit a városból, így megállapodtunk egy másnap reggeli találkozóban, hogy kihasználva a hét utolsó szabadnapját, együtt felfedezzük Londont.
Miután hazavitt, újra nehezemre esett kiszállni a kocsijából. Az a csók ott az óriáskeréken még most is égette az ajkaimat, és szívem szerint megismételtem volna, de vártam, hogy ő vajon mit fog cselekedni.
Rick nem tétovázott ennyit. Kiszállt az autóból, engem is kisegített, majd magához húzott, és az autó oldalának szorítva hajolt hozzám egyre közelebb. Tudtam, mi következik, és eszem ágában sem volt tiltakozni ellene.
Ez most, ha lehet még varázslatosabb volt, mint ott fenn a magasban. Egészen a mennyekig repített, az érzelmek orkánként viharzottak át rajtam. Alig akartam elengedni, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy nem mutatom könnyen kaphatónak magam.
Lassan kibontakoztam a karjaiból, és enyhén levegő után kapkodva elsuttogtam egy sziát. Neki is nehezére eshetett elengednie, mert a kezem után nyúlt, így tartva vissza még egy szó erejéig.
- Nyolcra itt vagyok érted – mondta halkan.
Bólintottam, megszorítottam az ujjait, aztán nehéz, ámde repeső szívvel a ház felé lépdeltem.
Mark még a nappaliban tévézett, amikor benyitottam, de csak egy pillantást kellett vetnie az arcomra, hogy tudja kivel voltam.
- Rick igazán szerencsés fickó – mondta, ahogy közelebb lépett.
Elpirultam a szavaira, bár nem tartottam magam akkora főnyereménynek egyik férfi számra sem. Ahhoz túl makacs és önálló voltam. A utóbbi nyilván a „szeretetteljes” családi légkörnek volt köszönhető, amelyben az utóbbi években élni voltam kénytelen.
Ez viszont most megváltozott. Tényleg a magam ura lehetek, és boldogan átengedhetem magam bármilyen érzésnek, ami csak az utamba akad. Ebben a pillanatban a szerelem volt az.
Kicsit beszélgettünk még Markkal, aki kedvesen sok szerencsét is kívánt a kapcsolatunkhoz, bár szomorkásan figyelte a lelkesedésemet. Elhessegettem azt a gondolatot, hogy esetleg féltékeny, elvégre unokatestvérek vagyunk, majd fellépdeltem a szobámba.
Lezuhanyoztam, de a hűs víz sem tudta csillapítani a testemet átjáró forróságot, ha a két csók jutott eszembe, amit váltottunk. Tetszett, hogy Rick nem vonszolt egyből az ágyába, mint az amerikai srácok közül oly sokan akarták volna.
Hevesen dobogó szívvel vártam a holnapot, amikor lefeküdtem, tudván, hogy egy percet se fogok aludni az éjszaka.
(Rick)
Figyeltem, amint Jenny a ház felé lépdel. Szívem szerint nem engedtem volna el, szerettem volna vele tölteni az éjszaka minden percét, nem feltétlenül az ágyban. A vágyaimat is felkeltette ugyan, mégis fontosabbnak tartottam valamiért előbb a szívét meghódítani, és csak azután a testét.
Magam sem értettem, mi történik velem. Beültem a kocsimba, de nem volt kedvem hazamenni az üres lakásba, ahol az előző éjjel maradék négy órájában végig Jenny járt a fejemben. Most el akartam terelni kicsit a figyelmemet, hogy másnap újra józanul tudjak gondolkodni.
Rob lakására mentem, úgy sejtettem, ma nem tervezett semmi programot magának. Szerencsére valóban otthon találtam.
Kiültünk az erkélyére egy-egy sörrel a kezünkben. Ő rá is gyújtott, én viszont azóta nem, amióta Jennyt megismertem. És cseppet sem hiányzott.
- Most akkor… Jó útra térsz? – firtatta barátom mosolyogva, látva, hogy nem nyúlok én is a cigiért. Sőt, a sört is csak ímmel-ámmal kortyolgattam.
- Nem tudom, összezavar ez a csaj… - mondtam egyelőre kitérően.
- Ez genetikai adottság náluk – felelte.
- Mesélj, neked ki okoz fejfájást – kértem, remélve, hogy egy kicsit legalább elterelődnek a gondolataim Jenny felől.
- Jessica – nyögte röviden.
Tudtam, kire gondol. A klubba, ahova gyakran jártunk, és Rob többször fel is lépett, az egyik pincérnő nem átallott folyamatosan kikezdeni valamelyikünkkel. Csinos volt, de messze se annyira, hogy akár egy éjszakára is haza akarta volna vinni valamelyikünk. Kivéve Tomot. Neki már többször megvolt.
- Mit tett megint?
Rob kínlódva nézett rám, és kétségbeesetten nyögte ki a lány újabb tettét.
- Most a melltartóját találtam meg egy félreérthetetlen levél kíséretében a szélvédőmre akasztva.
Önkéntelenül felnevettem. És ezzel őt se bántottam meg, velem együtt nevetett.
- Képtelenség lerázni… Talán neked most majd sikerül, ha egyszer magaddal viszed oda… öhm… Jennyt? – kérdezett rá a barátnőm nevére.
Lassan bólintottam. Ez valóban célravezető lenne, de nem ezért szerettem volna valóban a barátnőmnek tudni őt. Hanem mert…
- Azt hiszem, szerelmes vagyok – mondtam ki hangosan is a gondolataimat.
- Ez látszik rajtad. És rajta is látszott tegnap.
Kérdően rá meredtem. Hogy Jenny is… Máris?! Ettől boldogabb voltam hirtelen, mintha az ötös lottót nyertem volna meg. egyelőre reménykedni sem mertem ilyesmiben, de szerettem volna, ha Rob most – nem először – nem téved.
- Te milyennek találod őt? – kérdeztem. Kíváncsi voltam a véleményére.
Nem töprengett sokáig a válaszon.
- Aranyos lány, pont hozzád való.
Erre a megerősítésre volt szükségem. Még beszélgettünk egy ideig, aztán hazamentem, hogy pár óra alvással üssem el az időt, amíg nem indulhatok újra Jennyért.
---
Korábban érkeztem, de merészen bekopogtam a házba, ahol lakott. Mark nyitott ajtót, aki közölte, hogy Jenny még alszik. Kicsit morcosan nézett rám, de aztán közölte, hogy szól neki, várjam meg itt.
Így tettem, és tíz perc múlva megjelent életem bearanyozója csinosabban, mint valaha. Mosolyogva közeledett felém, de nem ugrott a nyakamba, ahogy először vártam, hanem kézen fogott, és kivezetett az ajtón.
- Szia – súgta aztán, de mielőtt az autóhoz indultunk volna, közelebb lépett, a nyakam köré fonta a karjait, és lágy puszit lehelt a számra. Utána csillogó szemekkel eltáncolt a kapu felé.
Ez az apró érintés is megdobogtatta a szívemet, máris színesebbé varázsolva a világot körülöttem. Utána mentem, de nem vettem le róla a szemem közben.
- Ma hova viszel? – kérdezte búgó hangon.
Meglepett a merészsége, és egy pillanatra elgondolkodtam, mi lenne, ha azt mondanám: az anyakönyvvezetőhöz. De elhessegettem az ötletet, nem akartam ráhozni a frászt, még mielőtt komolyan vehetné az ajánlatomat.
- Várost nézni – feleltem tehát egyszerűen.
Ez ellen sem volt kifogása, csillogó szemekkel vetette volna bele magát bármibe, amit ajánlok. Újra és újra meglepett a lelkesedése, amellyel bármi iránt viseltetni tud, de tetszett a nyitottsága a dolgok felé.
Még a legunalmasabb múzeumokban is képes volt felfedezni valamit, amire én, mint egyszerű földi halandó bárgyún csak annyit tudtam volna mondani: szép. Vagy alapból fel sem tűnik.
Olyan felszabadultan, és boldognak éreztem magam a társaságában, hogy nem akartam, hogy véget érjen a nap…
(Jenny)
Rick láthatóan megdöbbent a reggeli közeledésemen, és saját magamat is megleptem vele. sosem szoktam egyből egy alig-ismerős nyakába ugrani örömömben, de vele egészen máshogy éreztem. Nem tartottam helytelennek kimutatni felé, mit is érzek.
A városnézés alatt is minden eddigi valahainál jobban éreztem magam. Együtt vele felfedezni a Londont olyan volt, mintha ő is először járt volna ezeken a helyeken. De ezt csak a nap végén vallotta be, amikor már lejártuk a lábunkat is.
Meglepett egy London Pass-al, amellyel ingyenes belépést biztosított több, mint ötven londoni látnivaló megtekintéséhez. Ezek közé tartozott például a Tower Of London, a St. Paul székesegyház, a Windsor kastély, a Tower Bridge Exhibition, valamint egy állatkert is.
Egy hét sem lett volna elég mind az ötven helyet végigjárni, ezért csak a szerintem találomra kiválasztottakat jártuk végig, máskorra is hagyva programnak valót. Már késő délután volt, mikor ebédelés gyanánt betértünk egy vendéglőbe.
- Nincs kedved… - kezdte Rick, de valamiért elbizonytalanodott.
- Mihez? – kérdeztem rá konkrétan, mielőtt végképp meggondolja magát, akármi is jutott eszébe.
- Arra gondoltam, hogy ma ne legyen olyan korán vége ennek a napnak…
Erre felcsillantak a szemeim, mert én is pont ugyanezt szerettem volna. Bár a napi rohangálás egyik látnivalótól a másikig kimerített, és úgy éreztem, örülhetek, ha ezután valaha még lábra tudok állni, mégis bármilyen ötletet szívesen fogadtam, ami megnyújthatta az együttlétünket.
- Elmehetnénk egy klubba – folytatta. - Persze előtte hazaviszlek átöltözni, ha akarod, bár… - a tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy neki így is megfelelek, mégis kaptam az alkalmon. Szerettem volna kicsípni magam a kedvéért.
A Sohot, és a Picadilly Circust egy másik napra halasztottuk tehát, majd kérésemhez híven hazavitt átöltözni.
Villámgyorsan lezuhanyoztam, mivel megígérte, hogy egy fél órán belül újra értem jön. Csaknem az összes rhámat kiszórtam az ágyra, de nem tudtam dönteni. Kétségbeesetten hívtam fel Krist, hogy adjon tanácsot, S.O.S.
- Vedd fel a fekete minidet – tanácsolta nevetve.
- Nem az ágyába megyek, hanem egy klubba – hárítottam az ötletet.
- Ki tudja… hosszú még az éjszaka – felelte barátnőm.
Elmeséltem neki, milyen csodálatos érzés a szerelem, de erre nem válaszolt. Sejtettem, hogy megint Mike-kal vitatkoztak valamin, és az ő bánata engem is lelombozott, de nem hagyta, hogy tönkre menjen emiatt az estém. Sok szerencsét kívánt, majd elbúcsúztunk.
Hallgattam rá. A fekete miniruhát vettem fel. És tökéletes választásnak bizonyult, amint pontosan fél órával az elválásunk után megláttam Rick tekintettét. Aki csak a kocsijáig bírta ki, hogy ne tegyen említést a kinézetemről.
- Szívem szerint inkább hazavinnélek – mondta halkan.
Meglepett az őszintesége, de bele is pirultam a szavaiba. És az előttünk álló éjszakára gondolva kellemes bizsergést éreztem a gyomrom tájékán. Úgy döntöttem, nem fogok félni, akármi is történjék.
- Talán lehet róla szó – feleltem kacéran.
Aztán felnevettem meglátva a hitetlenkedő, de boldog tekintetét, és hagytam, hogy bevezessen az éjszakába.
