13. fejezet – Születésnapi "meglepetések"
(Rick)
Rob persze nem úszta meg. Amint Jenny megneszelte valahonnan – és szigorúan nem tőlem -, hogy születésnapja lesz, rögtön nekiállt szervezkedni. Persze hétpecsétes titokban, így szegény barátom semmit nem sejtett az egészből, ezért felkészületlenül érte az egész.
Én is hibás voltam, mert egy szimpla sörözésre hívtam át hozzánk aznap este. De amint belépett, és meglátta a tömeget, akit összecsődítettünk, látszott rajta, hogy szíve szerint fordulna is vissza, de többen berángatták a lakásba.
Végig is szenvedte hősiesen az estét. Jenny viszont ragyogott, mivel ő is most ünnepelte volna, pár nappal később a saját születésnapját, de előrehozta. És mindkettejüknek tökéletes bulit ügyködött össze. Büszke voltam rá.
Csak arra nem számított senki, hogy az este és a másnap során igen érdekes történéseknek lehetünk a főszereplői…
(Jenny)
Persze, hogy nem hagyhattam ki az alkalmat, amikor végre igazi szülinapi bulit szervezhetek. Régen ezzel Kris agyára mentem, mert ahány barátunk csak volt, mindegyiknek része lehetett benne, de végül ők mondta köszönetet.
Rob viszont a jelek szerint utálta. Meg is kérdeztem Ricktől, miért nem tud egy kicsit sem örülni neki, de szerelmem vállat vonva ölelt magához.
- Nem tudom, de foglakozz inkább velem egy kicsit – mondta, és a hálóba húzott, amelynek az ajtaját felszereltük egy belépni tilos táblával.
Senkinek nem tűnt fel a jó bő egy óra, amit odabent töltöttünk. Az viszont kiborított, amit onnan kilépve láttam. Rob, ki tudja hányadik sörét kortyolgatta, amivel még nem is lett volna semmi baj. De egy idegen csaj ült az ölében, aki meg a nyakát csókolgatta éppen.
Azonnal oda akartam rohanni, hogy elzavarjam a ribancot, de Rick visszatartott.
- Hagyd, szülinapja van – mondta.
- Te is ezt fogod művelni a szülinapodon?! – veszekedtem vele rögtön.
Kissé megviselt, hogy kedvenc barátnőm jövendőbeli szerelme mást ölelget itt a szemem láttára.
- Ne beszélj hülyeségeket – csitítgatott Rick. – Maximum te művelheted azt velem – bökött a fejével a párocska felé.
Újra odanéztem, és egy cseppet sem tetszett a látvány. Már egymás száját falták, és nem volt kétséges, mi lesz a vége. Tehetetlenül felnyögtem, és egy „a bulinak vége” felkiáltással lefújtam a partit.
Elkeseredtem. Rick persze közölte mindenkivel, hogy csak vicceltem, de ennek ő látta kárát végül. Magamra zártam a hálót, és még őt sem engedtem be. Még akkor sem, amikor mindenki elment végül.
Reggel merészkedtem elő csak, de a nappaliban rögtön egy örömteljes döbbenet fogadott. Rick és Rob kétirányba dőlve aludtak a kanapén. A csajnak nyoma sem volt.
Ennek úgy megörültem, hogy egyből szerelmem ölébe vetődtem, aki persze felébredt a váratlan támadástól, de nem hagyta, hogy csókolgatni kezdjem. Eltolt magától.
- Hogy voltál képes kizárni a hálóból?! – hitetlenkedett.
Az ajkaimba harapva néztem rá bocsánatért könyörögve.
- Csak nem tetszett, hogy olyan könnyen veszed, hogy a haverod megcsalja Krist.
Rick felnyögött, majd barátja felé sandított, aki tovább húzta a lóbőrt.
- Nincsenek együtt. Rob azt csinál, amit akar – magyarázta.
Az említett is mocorogni kezdett, aztán nyújtózott egyet, megnézett minket maga mellett, majd felállt, és egy jó reggeltet morogva a konyha felé indult.
De egy pár pillanat múlva visszalépett a konyhaajtóból. Addigra Rick már hagyta, hogy megcsókoljam, ezért ijedten rebbentünk szét a hangjára.
- Mit is csinálok én, amit akarok? – érdeklődött.
Elég másnaposnak tűnt, hogy tudjam, úgysem fogná fel, ha elkezdeném neki magyarázni a dolgokat, ezért csak szimplán annyit vetettem neki hátra a vállam fölött, hogy „semmit”.
Aztán nem törődve a hümmögésével visszafordítottam a figyelmem szerelmem felé, akinek egyre nyilvánvalóbbá váltak a tervei velem kapcsolatban, legalábbis ahogy az ölében ülve ezt érezhettem.
A konyha felől kávéillat terjengett, és csak az szakított el tőle, hogy a koffeinadagomat - amelyet csak időnként kívántam, de akkor nagyon – magamhoz vegyem. Rick persze nem eresztett volna, ha nem ígérek neki kicsivel későbbre némi pikáns folytatást.
Rob az erkélyre ment cigizni, egy csészével a kezében. Követtem, Rick pedig csüggedten ajtót nyitni indult, mivel közben valaki becsöngetett.
- Ki volt tegnap az a lány a szádban? – kérdeztem Robtól.
- Mi közöd hozzá? – undokoskodott rögtön.
Ha tudta volna az igazságot, biztos nem vág gerincre idegen csajokat, pláne nem a lakásomban, de nem árulhattam el neki. Alig vártam ugyanis a pillanatot, amikor majd először megpillantják egymást barátnőmmel. Akit már csak arra kéne rávenni valahogy, hogy meglátogasson…
Míg ezen töprengtem, hangos szóváltás hallatszott be a bejárat irányából. Kíváncsian kukkantottam be a lakásba, és egy ismeretlen lányt láttam meg ott, aki minden kétséget kizáróan terhes volt. És éppen Rickkel veszekedett.
Közelebb léptem, mire mindketten rám kapták a tekintetüket.
- Ő kicsoda? – kérdeztem szerelmemtől.
- Ő Barbara – felelte kelletlenül Rick.
- A gyereke anyja – tette hozzá a lány.
Megfagyott az ereimben a vér.
- Hogy mi? – fordultam életem párja felé. De hirtelen úgy éreztem, nem sokáig lesz már az.
- Megbeszélhetnénk ezt később? – kérdezte tőlem halkan.
Otthagytam őket. Kábán visszalépdeltem az erkélyre. Rob aggódva méregetett. Ő már magához tért a kávétól, én még nem az iménti sokkból.
- Mi történt? – kérdezte, de a választ meg sem várva – amúgy sem tudtam volna megszólalni – belesett az erkélyajtón. Aztán elfintorodott, de bíztatóan rám mosolygott. – Nyugi, biztos, hogy nem Rick az apja.
Én erről nem voltam ennyire meggyőződve, de ráhagytam. A cigis dobozát viszont kifosztottam. Aztán ő elment, és a lány hangját sem hallottam már. Rick lépett mellém az erkélyre, ami eddig menedéket nyújtott. Minden elől.
(Rick)
Megdöbbentem, amikor Barbara beállított, ráadásul azzal, hogy tőlem vár gyereket. Hónapokkal ezelőtt szakítottunk, mert elegem lett abból, hogy minden héten mással csal meg. Le akartam rázni, mielőtt Jenny megneszeli az ittlétét, és téves következtetéseket von le, de elkéstem.
A döbbenete leírhatatlan volt. De nem állt neki hisztizni. Még most, percekkel később is halál nyugodtan ücsörgött az erkélyen, érzelmeiről csak remegő keze árulkodott, amellyel a Robtól kobzott cigit tartotta. Nem nézett rám, amikor mellé léptem, és kivettem a kezéből a cigarettát.
- Meg tudom magyarázni – kezdtem, de már tudtam, hogy ezt nem így kellett volna felvezetnem.
- Ugyan minek? – kérdezte halkan.
Én teljesen biztos voltam benne, hogy a gyerek nem az enyém. Amikor kiderültek Barbara hűtlenkedései, onnantól kezdve nem voltam vele hajlandó óvszer nélkül lefeküdni. Már azt is bántam, hogy egyáltalán utána még képes voltam vele lefeküdni, de ez most mindegy volt. Mégis elmeséltem Jennynek, hogy tisztában legyen a helyzettel. Nem reagált.
Barbara az imént olyasmikkel vagdalkozott, amikre álmomban sem gondoltam volna. Végül kiegyeztem vele egy apasági vizsgálatban. És tökéletesen biztos voltam abban, hogy az számomra kedvező eredményt fog hozni, emiatt tehát nem aggódtam. Egyedül Jenny miatt.
- El fogunk végezni egy tesztet, ami majd bebizonyítja, hogy nem én vagyok az apa – mondtam neki, mire megrezzent, mintha gondolataiból riasztottam volna.
- Oké – felelte higgadtan.
Remélni sem mertem volna, hogy nem lesz dühös, most mégis nyugodtnak látszott. De a viselkedése megváltozott. Felállt, majd mikor át akartam ölelni, eltolt magától, és a hálóba vonult.
A kint hagyott cigis dobozért nyúltam, és próbáltam kitalálni, mit tegyek. De nem tehettem semmit. Várnom kellett. A vizsgálat eredményére éppúgy, mint arra, hogy Jenny ezen túltegye magát.
De még később sem volt velem túl szívélyes. Valahol megértettem őt, de nehéz volt így az egész szituáció. Aztán az automatikusan elkészített és elfogyasztott ebéd után közölte, hogy sétálni megy, ki kell szellőztetnie a fejét.
Rosszul esett, hogy itt hagy, de még ezt is megértettem. Lisával ment el, így annyira nem aggódtam, hogy valami baj érheti, mégis úgy döntöttem, tisztes távolból követni fogom, nehogy valami baja essen, vagy hülyeséget csináljon.
A fél városon át követtem őket, egyik áruházból a másikig, még akkor is mögöttük maradtam, amikor beültek egy kávézóba. Kintről figyeltem, ahogy beszélgetnek, nem akartam, hogy észrevegyék az ittlétemet.
Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy szerelmem a telefonjához nyúl, majd a hívó hangjára öröm önti el az arcát. Olyan öröm, amelyet én szoktam eddig kiváltani belőle. Ez félelemmel töltött el. Fogalmam sem volt, ki lehet az.
A kávézóból kiérve Jenny elbúcsúzott Lisától, és a pár nappal ezelőtt vett kocsijába pattanva, egyenesen a reptérre hajtott. Veszett gyorsasággal követtem, minden elképzelhető rémség megfordult a fejemben, de a legborzasztóbb az volt, hogy el fog hagyni. Fogja magát, és egyszerűen elrepül.
A reptéren a tömegben majdnem elveszítettem szem elől, de szerencsére mindig ráakadtam. A váróban állt meg. Egy oszlop mögé húzódva vártam, mi fog ebből kisülni, mert jegyet nem vett magának – ami ugye arra utalt volna, hogy máris elhagy engem.
Átvillant az agyamon, hogy talán a barátnője érkezik, de aztán elvetettem az ötletet. Amennyire várta ugyanis, kizártnak tartottam, hogy ne beszélt volna az érkezéséről.
Nem is a barátnője érkezett. Hanem egy magas, szőke, napbarnított srác. Nyilván Amerikából. Hosszan ölelgették egymást, aztán vidáman nevetgélve indultak el a kijárat felé. Döbbenetemben először moccanni sem bírtam. Nem értettem ki ez és mit akar Jennytől.
Aztán feleszméltem, és utánuk indultam.
