14. fejezet – Újabb bonyodalmak
(Jenny)
Nem igazán tudtam, mit kezdjek a helyzettel. Mi van, ha ez a Barbara mégis igazat mondd, és tényleg Rick az apja a gyerekének? Mi van, ha nem? Valahol próbáltam elhitetni magammal, hogy az sem érdekelne, ha kiderülne, hogy valóban ő az apa – hiába védekezett „állítólag” – mert éreztem, hogy engem szeret, és nem hagyna el, ha úgy is lenne.
De mégis… Egy gyerek… Összezavarodtam. Nem tudtam, mit akar Rick, sőt, azt sem, hogy én mit akarok. A helyzet eddigi ismeretlensége okán pedig lövésem sem volt, hogyan kéne viselkednem. De valahogy nem volt hangulatom valóra váltani a reggel beígért pikánsat most Rickkel.
Délután tudtam csak elszabadulni otthonról Lisával, akivel kellemesen töltöttük az időt – főleg vásárolgatással. Már az elején kiszúrtam, hogy Rick követ bennünket, ezért megleckéztetés céljából annyi áruházat kerestünk fel, amennyit csak bírt a lábunk.
Lisa nem tudta, mi ez a hirtelen őrület rajtam, de megnyugtattam, hogy csak kitört a hetek óta hanyagolt vásárlási mániám, amely visszafoghatatlan, hogyha elszabadul. Barátnőm elfogadta a magyarázatot.
Nem akartam megosztani vele a fejleményeket, annyira még nem voltunk jóban. Krissel szerettem volna ezt megbeszélni, de őt estére tartogattam, lévén, hogy náluk délután még éjszaka volt. És annyira nem vészes a helyzet, hogy emiatt felébresszem.
Épp egy kávézóban üldögéltünk Lisával, amikor megcsörrent a mobilom. Először azt hittem, hogy Rick az, ezért meglehetősen kelletlenül nyúltam érte. De aztán kellemesen csalódtam. Dave volt az, aki Amerikában a szomszédom volt.
Illetve nem közvetlenül, mert jó pár utcával odébb lakott, de együtt jártunk egy ideig futni reggelente a közeli parkba. És persze közben összeismerkedtünk. Elég alaposan, de végül még egy csókig sem jutottunk el, mert neki barátnője volt. tiszteltem a hűségét, ezért én sem próbálkoztam tovább, amikor ez kiderült.
Ráadásul az már jó egy éve volt. Most viszont felhívott… Felvettem.
- Szia, szépségem! Ezer éve nem láttalak. Azt hallottam, elhagytad a szárazföldet? Mi igaz ebből? – támadott le a kérdésével.
Elmosolyodtam. Ez volt Dave.
- Londonba költöztem – feleltem neki egyszerűen.
- Meglátogathatlak?
Elakadt a szavam. Miért tenné? – tűnődtem. De kifogásom nem volt ellene. Egy barát.
- Mikor érkeznél? – kérdeztem.
- Az az igazság, hogy már itt is vagyok. A fiúkkal megyünk tovább Svájcba, de itt kellett átszállnunk, és három óránk van a következő gép indulásáig. Ráérsz most?
Lisára pillantottam, aki kíváncsian figyelte a beszélgetést, de nem szólt közbe, mert csak engem hallott, és nem tudta, mi is ez az egész.
- Hol vagy most? – döntöttem. Kihasználom azt a három órát.
- A Heathrown várakozunk a csatlakozásra. Ide tudsz jönni?
Újabb pillantást vetettem Lisa irányába. Aztán Rick jutott eszembe, aki minden bizonnyal kint leskelődik valahol a kávézó előtt. És megint gyorsan döntöttem.
- Fél órán belül megfelel? – kérdeztem vissza.
Dave ujjongani kezdett, és egy alapos ölelgetést helyezett kilátásba, eltántorítási célzattal, de olyan régen találkoztunk – mint a többi Los Angelesi barátommal is -, hogy nem tudtam, de nem is akartam nemet mondani.
Miután letettük, beavattam Lisát abba, hogy mi is a helyzet. Semmi kifogása nem volt azellen, hogy találkozzak Dave-vel. Megköszöntem neki, és sajnálkozva búcsúztam el tőle, mert így nem tudtam hazavinni, bár nem laktunk olyan messze innen.
- Majd hazasétálok, vagy fogok egy taxit, ne aggódj! Csak siess – kacsintott rám, és még utánam is intett, amikor elhajtottam.
Nem tudtam, hogy Rick követ-e még, mert a reptér felé elég nagy volt a forgalom, nem szúrtam ki a tömegben. De volt egy olyan érzésem, hogy igen. És nem is tévedtem.
Dave a váróba mondta a találkánk helyszínét, de még nem ért oda, amikor én már igen. Hát vártam kicsit. Aztán meg is láttam. Semmit nem változott. És a hosszas ölelgetést is megkaptam, amit beígért. Nem tudtam nem viszonozni, holott sejtettem, hogy Rick hamarosan közbe fog avatkozni, ha ide is utánam jött. És nem is tévedtem. Csak egyelőre.
Dave-vel az éttermek felé vettük az irányt, ugyanis meghívott vacsorázni. Igent mondtam. Ez még nem a világ. Reméltem, hogy Rick nem fog nagyon kiakadni, bár joggal tenné. Én sem repesnék, ha például azzal a Barbarával vacsorázgatna. Bár tény, hogy köztük másféle kapcsolat volt, mint köztem és Dave között.
De csak pár percig tartott a nyugalom. Amint helyet foglaltunk, és a vacsorára várva mesélni kezdük egymásnak, kivel mi történt, mióta nem találkoztunk, megjelent Rick.
- Ki ez? – kérdezte mogorván tőlem.
- Egy régi barátom – feleltem egyelőre higgadtan.
Nagyon nem tetszett volna, ha jelenetet rendez, bár tudtam, hogy én is vétkes vagyok, amiért már olyan régen eltűntem, és nem jelentkeztem nála, hogy jól vagyok. De aztán arra gondoltam, hogy valamilyen szinten ő bántott meg, emellett úgyis végig követett, minek kellett volna szólnom neki?
Dave már emelkedett föl, hogy kezet nyújtson, de Rick tudomást sem vett róla. most láthattam, milyen is ő, amikor féltékeny.
- Azonnal hazamegyünk – mondta halkan, vészjóslóan, a szemembe nézve.
- Nem. - Láttam, hogy nincs ínyére a válasz, de visszafogta magát. – Én most megvacsorázom. Utána hazamegyek – tettem hozzá.
Rick dühös pillantást vetett Dave felé, aztán sarkon fordult, és elment. Tudtam, hogy ennyivel nem fogom megúszni. Rossz volt, hogy veszekedtünk, és valószínűleg még fogunk is, de úgy gondoltam, ez csak átmeneti.
Dave nem firtatta sokáig, hogy ki is volt ez, hamar visszatért közénk a jó hangulat. Felidéztük a „régi” szép időket, aztán elmesélte, hogy a barátnőjével szakítottak. Majd kicsit zavarba hozott, amikor közölte, hogy ha még otthon laknék, most igenis bepróbálkozna. El is pirultam a szavaitól, de hárítottam az ajánlatot.
Este tízkor indult tovább a gépük, így hamarosan el is búcsúztunk azzal, hogy majd keressük egymást. Bár tartottam tőle, hogy ebből semmi sem lesz, és ezt sajnáltam egy kicsit. Dave-vel mindig jól éreztem magam.
Most viszont a saját választásommal kell megküzdenem – gondoltam -, amikor már hazafelé tartottam. Rick azonban nem volt otthon. Megpróbáltam felhívni, de kikapcsolta a mobilját. Ekkor Robbal próbálkoztam.
- Itt van velem, nyugi, nem veszett el – mondta.
- És hol van az az itt? – firtattam.
A háttérben női kacaj harsant, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul zenét nem hallottam, úgyhogy feltételeztem, nem a klubban vannak. Nem is tévedtem.
- Tom lakásán vagyunk, van egy kis házibuliszerű… - árulta el Rob.
Ennek rendkívül „örültem”. Mérgesen lecsaptam a telefont, első dühömben majdnem földhöz is vágtam. De aztán vettem két mély lélegzetet, és úgy döntöttem, hagyom, hadd tombolja ki magát, aztán ha hazajön, megbeszélek vele mindent. De előbb még meg akartam bizonyosodni valami felől. Újra hívtam Robot.
- És mondd csak, rámászott már valakire? – kérdeztem.
- Nem… De ne várd, hogy józan legyen.
- Kösz.
Az a jobbik eset, ha csak leissza magát, mert azt még tudnám kezelni - töprengtem -, ha viszont be is csajozik, akkor kiherélem!
Elmentem zuhanyozni, bár egy fürdőhöz több kedvem lett volna, a lustaságom azonban győzedelmeskedett. Utána elvackoltam magam a kanapén a tévé előtt, és vártam, hogy életem párja hazaérkezzen.
(Rick)
Egyáltalán nem tetszett, ahogy Jenny viselkedett velem a reptéri étteremben. És nemcsak azért, mert ne sem mutatta a „barátját”. Hanem mert szinte elzavart onnan. Ez fájt. Nem értettem, miért haragszik, vagy egyáltalán! Hiszen semmi sem volt biztos Barbarával kapcsolatban.
Hazamenni nem akartam, ezért Rob lakása felé vettem az irányt. De ő is éppen indulni készült. Megkérdeztem tőle, hova siet úgy, mert esetleg vele tartanék.
- Tom rendezett valami bulit, csak hozzá megyek át – felelte.
Így hát vele tartottam. Biztos voltam benne, hogy Tomnak sem lesz ellene kifogása. Nem is volt. De órákig röhögött rajtam, amiért máris dobott a barátnőm. Nem voltam vevő a humorára, ezért kipályáztam az erkélyére egy pár üveg sör társaságában.
- Amúgy mi történt? – kérdezte Rob, mikor egyszer utánam jött megnézni, élek-e még.
- Valami amerikai pojáca jött hozzá váratlanul látogatóba, és Jenny vele tölti az estét – feleltem dühösen.
- És a Barbara-ügyön túl vagytok már?
- Fogalmam sincs. Amióta kiderült, alig áll velem szóba – sóhajtottam.
- Ne aggódj – vígasztalt tovább. – Majd megbékél. Ilyenek a nők. Hisztiznek egy kicsit, aztán lehiggadnak.
Volt abban valami, amit mondott. Bár Jenny nem volt teljesen olyan, mint a többi nő. Ő egészen különleges – idéztem magam elé. Rob csak egy ideig bírta elviselni az ábrándozó képemet, ezért visszament a többiekhez.
Én kint maradtam, most nem volt kedvem idegenekhez, márpedig Tom előszeretettel hívott meg olyanokat is, akikkel talán ha egyszer találkozott már valahol futólag. Amikor elfogyott a söröm, mégis bementem némi utánpótlásért. A nappaliban tisztán látszott, hogy hamarosan orgiába csap a hangulat. A füstöt vágni lehetett, és mindenütt egymást tapogató, ölelgető testekbe botlottam.
A konyhában sem volt ez másként. Ott éppen Rob próbált lerázni magáról valami csajt, aki ráakaszkodott. Nem először vetettünk már be egy trükköt olyanok ellen, akikhez nem volt kedvünk, így most is készséggel siettem a segítségére, mikor az ingét gombolgató lány feje fölött segítségkérő pillantásokat lövellt felém.
De hagytam még egy picit szenvedni. Komótosan elővettem egy sört, kinyitottam, és csak aztán léptem közelebb hozzájuk, és végigsimítottam barátom karján.
- Nem bírod lerázni, édes? – nyafogtam.
A csaj arca egy tanulmány volt. Egész testében megdermedt, majd elhátrált Robtól, és tágra nyílt szemekkel mért végig mindkettőnket. Többször. Aztán megfordult, és kirontott a konyhából.
Könnyen át lehetett volna látni rajtunk, ha az illető nem csont részeg – mint az iménti hölgy.
- Kösz – mondta Rob, majd ő is kivett egy sört a hűtőből, és rá is gyújtott. – Amúgy Jenny keresett nemrég.
- Mit akart? – húztam el a számat. – Talán nem alszik ma otthon? – gúnyolódtam.
Igenis dühös voltam rá. És féltem, hogy tényleg ez lesz a vége. Emellett fogalmam sem volt, hogyan engesztelhetném ki… Meg agyam sem, hogy ezen komolyabban elgondolkodjak. Újabb pár üvegnyi sörtől és egyéb piától elkábultan zuhantam be Tom hálójában az ágyra – egyedül itt volt nyugalom, csend és magány az egész lakásban –, hogy reggel előtt fel se keljek.
