Sziasztok!
Elnézést kérek mindenkitől, ez a mai nem lett az igazi izgis-történéses, hanem inkább üresjárat, de a kövivel majd igyekszünk hozni a formát ;-)
Azért jó olvasgatást :)
Szil&Dancerg
16. fejezet – "Pasik"
(Rick)
Rob csak engem hívott segédkezni a pakolásnál, amit furcsállottam. Bár ketten is elbírtuk az új szekrénysor darabjait, amit vett.
- Tom miért nem jött? – kérdeztem mégis, mikor pihenő gyanánt egy pár percre kiültünk az erkélyére meginni egy sört.
- Azt mondta, valami csajjal van – vont vállat, és nagyot szívott a cigijéből.
Nagyon reméltem, hogy ez nem csak egy ócska trükk, és nem mászik rá Jennyre, míg én nem vagyok otthon.
- Te viszont már elég rég voltál „valami csajjal” – jegyeztem meg, várva a reakcióját.
Mostanában tényleg nem láttam semmilyen nő társaságában. Legalábbis olyanéban nem, aki iránt egyértelmű vonzalmat érzett volna.
- Egy kicsit elegem lett az egyéjszakás kalandokból – vallotta be. – És nem akarok úgy járni sem, mint te – borzongott meg a gondolattól.
Most nem tudtam mire gondol. Jennyre, akivel tökéletes az életem, és boldoggá tesz, vagy Barbarára, aki a legutóbbi bonyodalmat szította. Rákérdeztem.
- Jennyvel biztos boldog vagy, meg talán Barbarával is az voltál – felelte. – De kétlem, hogy én hosszabb ideig el tudnék viselni magam mellett bárkit is – tette hozzá kétkedve.
Nem említettem meg neki, hogy Jenny már Kristen esküvői ruháját tervezgeti - amelyben szerelmem fixa ideája szerint Rob fogja az oltár elé vezetni -, mert féltem, hogy a barátságunknak is vége szakad. Szegény haverom már nem is mert ránézni senkire, ha Jenny is a közelben tartózkodott.
Mégsem tartottam ezt így túl egészségesnek. Hangot is adtam ennek, de megint csak hárított. Ekkor egy szörnyű – Jenny számára legalábbis szörnyű – gyanú kezdett körvonalazódni az agyamban.
- Neked van valakid – közöltem vele a megállapításomat.
Rob meglepetten rám pillantott, majd hitetlenkedve elvigyorodott.
- Nincs – tagadta. – Ezt meg honnan szedted?
- Egyértelmű – mutattam rá a tényekre. – Nem hozol haza senkit, a klubban sem rángatsz be senkit az öltözőbe egy menetre – folytattam, nem törődve az egyre szélesebbé váló vigyorával. – És nem is mondod el. De miért nem? Ki vele, ki az?
Nem válaszolt. Egy ideig. Aztán felállt, és megpróbált lerázni.
- Folytassuk inkább a pakolást.
- Ezzel még nem végeztünk – figyelmeztettem, de csak nevetett.
Később sem szedtem ki belőle semmit. Egy kicsit csalódott voltam – Jenny tisztára átragasztotta rám a rögeszméjét, miszerint Rob és Kristen valaha majd egy pár lesznek. És szinte rosszul esett, hogy legjobb barátom most titkolózik előttem.
Egy pillanat alatt ért a megvilágosodás! Jenny! Hát persze, hogy miatta nem mondja el!
- Nem árullak el Jennynek, ha ettől tartasz esetleg – nyögtem az ágy súlya alatt a lépcsőházban, mert éppen azt cipeltük felfelé.
- Nem félek a barátnődtől – felelte.
Ebben biztos voltam, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz.
Már végleg feladtam, hogy valamit is kihúzzak belőle, amikor egyszer csak olyasmit mondott, amire soha az életben nem számítottam volna.
(Jenny)
Kíváncsian mentem ajtót nyitni, fogalmam sem volt, ki lehet az ilyenkor. Kilestem a kukucskálón, de nem láttam senkit. A kopogás viszont újra felcsendült. Ekkor már tényleg kíváncsian nyitottam ki az ajtót.
Abby ácsorgott odakint, Lisa kislánya.
- Szia, hát te, mi járatban? – guggoltam le hozzá mosolyogva.
- Az anyunak fáj a lába – mondta halkan, félénken.
- Fáj a lába? – Nem tudtam, mire célozhat ezzel. – És apukád nincs itthon? – kérdeztem. – Ő biztosan meg tudja gyógyítani a mami lábát.
- Apu kiabált – mondta erre egyszerűen.
Egy pillanat alatt döntöttem. Megfogtam a kicsi lány kezét, és behúztam magam mögött az ajtót.
- Menjünk, akkor gyógyítsuk meg mi azt a fájós lábat – mondtam neki vidáman.
Amint a lakásukba léptünk, Lisa hangját hallottam.
- Abby, te vagy az, kicsim? – kérdezte, hangja eltorzult a fájdalomtól.
- Meg én, mi történt? Hol vagy? – kiáltottam el magam én is.
- A fürdőben – jött a válasz.
Mivel még nem jártam náluk olyan sokszor, de a lakásuk kétszer akkora volt, mint a miénk, nem tudtam, merre is keressem a fürdőt, ezért megkértem Abbyt, hogy mutassa meg.
Most a lányka fogta meg a kezem, és halálos komolysággal vezetett be a fürdőszobába. A látványtól megdöbbentem. Őt gyorsan kiküldtem, és közelebb léptem Lisához.
A zuhanyfülkében ücsörgött, teljesen meztelenül, az egyik lába természetellenesen kifacsarodott.
- Jézusom, mi történt?! – kérdeztem ijedten.
- Megcsúsztam, és szerencsétlenül estem a lábamra – magyarázta. – Most viszont nem tudok felállni, mert ez a szar még mindig csúszik – mutatott a fülke aljába.
- Miért nem a mentőket hívattad Abbyvel? – érdeklődtem, miközben odaadtam neki egy törölközőt, majd segítettem neki az ép lábára nehezedve felállni.
- Te sem szeretnéd, ha egy seregnyi mentős rontana rád, amikor éppen tök pucér vagy – felelte fintorogva.
Ebben igazat adtam neki.
Eltámogattam a wc-ig, és ráültettem a lehajtott fedélre.
- Maradj itt, hozok valami ruhát, de aztán nagyon gyorsan hívjuk az ügyeletet.
Abby a fürdő előtt ácsorgott. Most arra kértem, hogy a hálószobát mutassa meg, és azt, hogy anyu hol tartja a ruháit. Szó nélkül odavezetett. Míg fehérneműt keresgéltem, eszembe jutott valami.
A csöppséghez fordultam, aki kíváncsian leste minden mozdulatomat. Csak ő nem tűnt rémültnek.
- Miért mondtad, hogy az apukád kiabált?
- Veszekedtek - suttogta Abby.
Nem tudtam elnyomni a gondolatot, ami megfogalmazódott bennem a látottak és a hallottak alapján. És most a gyerekek őszinteségére kellett hagyatkoznom.
- Az apu bántotta is az anyut? - faggatóztam tovább.
Abby hatalmas barna szemeket meresztett rám, és ijedten rázta a fejecskéjét.
Nem voltam benne biztos, hogy igazat mond, ezért Lisát is kifaggattam, miközben segítettem neki felöltözni. De kinevetett. Tagadta ugyan - ami akkor is így lett volna, ha megtörtént -, de a reakciója kétséget sem hagyott afelől, hogy igazat beszél.
- Akkor miért mondta Abby, hogy veszekedtetek és hogy Keith kiabált veled?
Erre már elkomorult az arca.
- Inkább csak én veszekedtem vele - árulta el. - Az egyik kolleganője elég gyakran rámászik, és ő nem mindig szokott ennek ellenállni.
Megdöbbentett, amit hallottam. És alig akartam elhinni. Mikor megkérdeztem tőle, mégis miért tűri ezt el, egyszerűen csak annyit felelt, hogy mert szereti.
Szerelem ide vagy oda, én habozás nélkül adtam volna ki Rick útját, ha ilyet mer tenni. Míg a mentőkre vártunk, én is elsírtam neki a Barbara-ügyet, amivel átmenetileg eltereltem a figyelmét a fájdalomról, amit a lába miatt érezhetett.
A kórházba nem kísértem el, mert megkért, hogy inkább Abbyre vigyázzak, amíg a férje haza nem téved. Örömmel vállalkoztam a feladatra.
Hagytam egy üzenetet Keith-nek a konyhaasztalon, utána átmentünk Abbyvel hozzánk, hogy közösen készítsük el a Ricknek szánt desszertet. Aki egy fél órán belül meg is érkezett, és már az ajtóban csókolgatni kezdett.
Első meglepetésemben nem is tiltakoztam, hagytam, hogy a csukott ajtónak döntsön, de mikor a kezei a pólóm alá csúsztak, beszivárgott a tudatomba Abby ittlétének a ténye, ezért gyorsan eltoltam magamtól.
- Vendégünk van - intettem a nappali irányába.
- Kicsoda? - kérdezte meglepetten.
Elmondtam neki, mi történt. Aztán míg ő lezuhanyzott, a kis hölggyel befejeztük a sütit, majd közösen megvacsoráztunk.
Keith nyolc óra után állított be, és meglehetősen rémültnek tűnt. Mégsem voltam vele túl udvarias, amit persze Rick is észrevett. Miután Keith hazavitte Abbyt, rá is kérdezett a dologra. Megvetően csak ennyit mondtam:
- Pasik!
Ez persze megdöbbentette, mert rögtön kampányolni kezdett amellett, hogy nem kéne így beáltalánosítanom minden férfiszemélyt, majd kihúzta belőlem, miért is utálom ennyire a fajtáját. Elmeséltem neki.
- És ne is próbáld tagadni, tudom, hogy te is összeszűröd a levet a hátam mögött Dinah-val.
Ezzel fogtam magam, és a konyhába vonultam rendet rakni, magam mögött hagyva a döbbent Ricket.
(Rick)
- De szívem, Dinah hatvan éves is elmúlt – siettem Jenny után a konyhába, ahova előlem menekült.
Megint félelmetesen belelovallta magát valamibe. Ezt a tulajdonságát imádtam, kivéve, ha én voltam a dühe célpontja. Nem tudtam, most mit is követhettem el, amiért ezt érdemlem, de nagyon szerettem volna kideríteni.
Amint csillogó szemekkel és huncut mosollyal felém fordult, már tudtam is, hogy csak átvert. A mosogató szélének szorítottam, és behajtottam rajta a megérkezésemkor félbe maradt csókot.
- Szóval Dinah, mi? – heccelt még utána is. Majd a tekintete fénytelenné vált. – Viszont Jill miatt aggódok egy kicsit – mondta.
- Jill miatt? – meresztettem nagy szemeket. – Jill miatt teljesen felesleges, ő Robbal járt.
- Na és? – vont vállat szerelmem, majd megfordult, és folytatta a mosogatást.
Most hátulról öleltem át, a vállára tettem az állam, és figyeltem, ahogy ténykedik.
- Nincs na és, nem szoktuk elszedni egymás barátnőit.
- De már nincsenek együtt – mutatott rá.
- Ez tény, de akkor is tabu.
- És ha nem lenne tabu, hagynád, hogy rád másszon? – faggatott tovább, miközben egyre hevesebben mosogatta az egyik poharat. Féltem, hogy eltöri, ezért lefogtam a kezeit.
- Nem hagynám – feleltem komoly hangon. – Nekem csak te kellesz – súgtam a fülébe, majd puszilgatni kezdtem.
Azonnal megremegett a karjaimban. Az iméntieket félbehagyva megtörölte a kezét, és újra felém fordult. Átkarolta a nyakamat, és egy eszméletlen csókot adott.
Az előbb még el akartam mesélni neki, Rob mivel döbbentett meg pár órája, de a figyelmem egy pillanat alatt másfelé terelődött. Egészen konkrétan rá. És a vágyaimra iránta.
A karjaimba kapva vittem a hálóba, hogy bebizonyítsam neki, mennyire nincsen szükségem semmiféle Dinah vagy Jill szolgálataira. Mikor órákkal később kimerültem hevertünk egymás karjaiban, úgy éreztem, ez sikerült is.
