18. fejezet – Eredmények
(Rick)
Miután Barbarát betolták a szülőszobába, végre kapott valami nyugtatót, és elengedte a kezemet. Egész addig ugyanis nem eresztett. Váltig hajtogatta, hogy igenis az én fiam és kötelességem jelen lenni a szülésnél.
Ez volt az, amire még akkor sem bólintottam volna rá, ha tényleg így van - hangozzék ez bármilyen kegyetlenül is. Nem akartam, hogy Barbara ezt félreértse, és azt higgye, hogy visszakaphat. Gondoskodtam volna róluk anyagilag, de annyi.
Emellett aggasztott, hogy Jennyt a mosdóbeli jelenet óta nem láttam. Az exbarátnőm két órán át vajúdott és hisztizett, mielőtt szülni vitték.
A folyosón állva néztem, ahogy eltolják, de mielőtt megszállhatott volna a bűntudat, egy pasas viharzott el mellettem, és egyenesen Barbarához rohant. Mindkettejük arcára hirtelen földöntúli boldogság költözött, én pedig megnyugodtam, hogy mégsem kellek ide.
Elindultam, hogy megkeressem Jennyt, de mintha a Föld nyelte volna el. Tűvé tettem utána mindent, az egész kórházat, a büfét, a parkolót, de nem volt sehol. Az autója sem.
Hívni már korábban is próbáltam, sikertelenül, mert lemerült a mobilom. Most egy nyilvános fülkénél próbálkoztam. Már besötétedett időközben, egyre jobban aggódtam érte. Főleg, miután nem vette fel.
Elindultam haza, abban bízva, hogy otthon találom, de nem így történt. A szomszédban sem volt Lisáéknál. Ekkor kezdtem pánikba esni. Felhívtam Robot, hogy rávegyem, segítsen megkeresni őt, mire közölte, hogy a klubban vannak és Jenny épp Tommal flörtöl.
- És te hagyod? - ordítottam a telefonba, de már a kocsim felé igyekeztem, hogy azonnal odamenjek.
- Bocs, nem tehettem mást.
Persze. Én is ismertem Jenny lobbanékony természetét. Nem is haragudtam Robra, inkább kifaggattam, mit művelnek ebben a pillanatban.
- Táncolnak - jött a cseppet sem megnyugtató válasz. Beletapostam a gázba, de mire a klubhoz értem, eltűntek.
- Hova a fenébe mentek? - kérdeztem őrjöngve a pultot támasztó Robtól, de sajnálkozva csak vállat vont.
- Sajnos nem közölték.
- Miért nem mentél utánuk?
Igyekeztem nyugalmat kényszeríteni magamra, de ez egyre kevésbé sikerült. Minden létező szörnyűség megfordult a fejemben, de a legrosszabb az a gondolat volt, miszerint Jenny bosszúból, dühében vagy bánatában engedni fog Tom ostromának.
- A kocsim szervizben van, taxival jöttem - felelte jobbik barátom.
Elkértem a mobilját, hátha el tudom érni valamelyiküket végre, de nem ment.
Kértem Angie-től egy sört, és tovább próbálkoztam.
Fél óra múlva meguntam, és keserűen beletörődtem, hogy valószínűleg pont most csal meg a szerelmem, ráadásul az egyik legjobb haverommal. Ezután már az iváshoz sem volt kedvem.
Rob próbált meggyőzni, hogy ne gondoljak rögtön a legrosszabbra, inkább menjek el Tom lakására, mert minden bizonnyal odamentek. A klubból tényleg eljöttem, de hazafelé vettem az irányt. Sejtettem, hogy együtt vannak, mégsem akartam szembesülni velük.
A lakásba lépve viszont megcsapott Jenny parfümjének illata, és a háló felől fojtott hangokat hallottam. A szívem összeszorult, de egyúttal olyan düh öntött el, mint még soha. Dúvadként csörtettem az ajtóig, és úgy berúgtam, hogy nekicsapódott a falnak.
De a várttal ellentétben csak Jenny döbbent tekintetével találtam szembe magam. a könnyei nem hagytak kétséget afelől, hogy mit is csinált valójában.
(Jenny)
Miután Tom hazahozott, lezuhanyoztam, és megpróbáltam aludni. De nem ment. A perceket számoltam, hogy Rick mikor méltóztatik végre hazatalálni. De nem kapkodta el.
Valami csoda folytán Tom ezúttal nem próbált rám mászni, bár bánatomban elég nyíltan flörtöltem vele a klubban. Még Robra sem figyeltem, aki többször is óva intett attól, hogy túl messzire menjek. Tomot is befenyíthette, mert ő viszont maximális úriemberként viselkedett – erre soha nem számítottam volna.
Persze nem akartam én tőle semmit, így örültem is, hogy ez lett a végkifejlet, nem pedig az, hogy a szokásához híven megpróbál kidumálni a bugyimból. Éppen ellenkezőleg. Miután kitáncoltuk magunkat, és megkértem, hogy hozzon haza, egész úton azt ecsetelte, milyen remekük összeillünk Rickkel.
Először furcsán néztem rá, biztosra vettem, hogy meghibbant, de aztán közölte, hogy csak szimplán belátta, mi a tényállás.
- Szeretem a kihívásokat, és te mindenképpen az vagy, de kivárom, amíg önként jössz hozzám – jelentette ki mégis nagyképűen.
Kinevettem, mert erre soha nem fog sor kerülni, de meghagytam abban a hitében, hogy csak hadd várjon.
A lakásig kísért, ahol picit megszeppentem, mert tartottam tőle, hogy mégis elveszíti a fejét, de egyetlen puszi nélkül lépett le, miután meggyőződött róla, hogy nem bujkálnak betörők az ajtó mögött.
Miután elment, újra átadtam magam az önsajnálatnak. Fel akartam hívni Ricket, hogy legalább azt hadd tudjam meg, fia lett-e vagy lánya, de nem találtam a mobilomat. Eszembe jutott, hogy valószínűleg a klubban felejtettem. Nem volt ugyanis a nyakamban, amíg táncoltunk Tommal.
Felsóhajtottam, és az ágyba vackoltam magam, hogy kibőgjem magamból a bánatomat.
Nem hallottam Ricket megérkezni, csak arra kaptam fel a fejem, amikor kivágódott a hálószoba ajtaja. Szerelmem dühösen állt ott, és minden kétséget kizáróan rám haragudott valamiért. A könnyeim láttán viszont ellágyult az arca, és lassan közelebb lépett.
- Bántott? – kérdezte, miközben az ágy szélére ült.
Még nem tértem magamhoz az iménti vad belépőjétől, ezért nem is értettem, mire céloz.
- Ki?
- Tom. Tudom, hogy… mit műveltetek – mondta. A szemem egyre tágabbra nyílt, ahogy felfogtam, miről beszél. – Én megölöm!
- Ne – fogtam meg a karját. – Nem bántott – zavarodtam össze.
Nem tudtam, miért hiszi, hogy Tom bántott volna… Vagy hogy „műveltünk” volna bármit is.
De most ő is elég rendesen zaklatottnak tűnt.
Lenyeltem a könnyeimet, és megkérdeztem tőle – ha már telefonálni nem tudtam -, hogy végül milyen nemű lett a gyereke.
- Nem az én gyerekem – mondta, de nem nézett rám közben.
- Megtudtad az eredményt? – reménykedtem. Ha igen, vagy ha végig ott maradt a szülésnél, akkor vége ennek az őrületnek. De kiábrándított.
- Majd holnap bemegyek megint, és… megkérdezem. Most… - nézett rám fájdalmasan. – Most lezuhanyozom.
Tudtam, hogy eredetileg mást akart mondani, de nem tartóztattam. A mozdulatai kapkodóak és ingerültek voltak. Ilyennek még nem láttam. És kissé meg is ijedtem.
De aztán összeszedtem a bátorságomat, és utána mentem a fürdőbe…
(Rick)
Első döbbenetemben azt hittem, Jenny azért sír, mert Tom bántotta. De bevallotta volna, ha így van. Akkor viszont… Valami más miatt sírt, talán bűntudatból, amiért lefeküdt vele… Ezt ugyanis szinte biztosra vettem. Tomot ismerve…
Furcsa volt a helyzet. Ugyanarra a napra emlékeztetett, amikor Barbara először megcsalt. Őt azonnal kidobtam, és csak később jöttünk össze újra, de erre most nem voltam képes. Nem akartam elveszíteni Jennyt.
A zuhany alatt végiggondoltam a lehetőségeket. De csak egy igazit találtam: megpróbálom meggyőzni, hogy maradjon velem. És hogy lehetőleg ne tegyen többé ilyet. Ezt még meg tudnám bocsátani neki, amennyiben nem érez semmit Tom iránt – amit persze nem tudhattam -, és ha nem ismétlődik meg.
Mert szeretem…
Észre sem vettem, mikor lépett be mellém a zuhanyfülkébe, annyira a gondolataimba mélyedtem. Csak arra lettem figyelmes, hogy átöleli a derekam, és a mellkasomra csúsztatja a kezét, miközben hozzám simul.
Megkívántam, a testemnek nem tudtam parancsolni, de a szívem vérzett. És a lelkemnek sem tett jót a tudat, hogy nemrég még a barátom ölelte őt. Tudnom kellett az igazat.
- Lefeküdtél Tommal? – kérdeztem felé fordulva.
Hüledezve pislogott rám, majd megrázta a fejét.
- Nem! – állította.
A szemei őszinte meglepettséget sugároztak felém. A megkönnyebbülés lassan kúszott a szívembe. Hittem neki. És bár még voltak kétségeim, amelyeket a későbbiekben akartam eloszlatni – amikor Tomot is kifaggatom -, magamhoz húztam, és visszaöleltem.
Jenny egyből lábujjhegyre állt, a karjait a nyakam köré fonta, és úgy csókolt, mintha az élete függne tőle. Lágyan becézgettük egymást, a testünk borzongva reagált a másik érintéseire. Szerelmemet magamra emelve döntöttem a fülke falának, hogy megmártózhassak teste mélységeiben.
Az együttlétünkben benne volt minden, ami az elmúlt heteket jellemezte, kissé zaklatott volt, vad, energikus, de mindezek mellett szerelemmel átitatott és gyengéd. Remegve kapaszkodtunk össze, mialatt egyre hevesebben mozogva hajszoltuk a gyönyört.
A bennünket felemésztő tűz elcsendesedése után további forró csókok közepette mosdattuk meg egymást, majd a hálóban folytattuk a szerelem új dimenzióinak feltárását.
A haragot teljesen kiűztük a lelkünkből. Én megbocsátottam neki az eltűnést, Jenny pedig nekem azt, hogy az utóbbi időben miattam vált kisebbfajta rémálommá az élete. Vagyis Barbara miatt, de közvetve miattam.
Másnap újra elmentünk a kórházba, ahol összefutottunk azzal az illetővel, aki tegnap végül exemmel maradt a szülésnél. Boldogan újságolta, hogy lánya született, de szerettem volna magam is meggyőződni róla, hogy valóban az övé.
Jennyvel kézen fogva bontogattuk ki a papírt, amely megerősítette, hogy nem én vagyok az apja a gyereknek. Én eddig is biztosra vettem, az ő öröme viszont határtalan volt.
De legalább vége lett. Lezárhattuk, és boldogan sétáltunk tovább a közös jövőnk felé.
