20. fejezet – Megszaporodott teendők
(Jenny)
Miután azonnali hatállyal felmondunk a munkahelyünkön, felgyorsultak az események. Három napon keresztül jártuk a várost megfelelő irodahelyiség után kutatva. Csütörtökre meg is találtuk a legmegfelelőbbet, még a lakásunkhoz is viszonylag közel esett.
Persze volt rajta felújítanivaló, de apróságokon egyikünk sem akadt fent. Rick azonnal beszélt is a tulajjal, aki akadékoskodás nélkül eladta neki, így a hétvége nagy részét tatarozással töltöttük. Legnagyobb meglepetésemre Rob és Tom is jöttek segíteni.
Tom persze nem állta meg, hogy minduntalan bepróbálkozzon nálam, de egy idő után már oda sem figyeltem a célozgatásaira. Rick viszont hamar megelégelte a dolgot, és kihívta Tomot az iroda elé egy kis eszmecserére.
- Most megveri? – kérdeztem Robtól, aki éppen szünetet tartott, és talpig festékesen ücsörgött egy dobozon a belső iroda közepén, miközben cigizett.
- Nem hiszem – mosolyodott el.
Róla mindig eszembe jutott Kris is, akinek egyre jobban ért már az ideutazás. Pér napja beszéltem vele telefonon, akkor azt mondta, elege van Mike-ból és a fél karját odaadná, ha egy kis időre csak megszabadulhatna tőle.
Újra megemlítettem neki, hogy van egy csinos vendégszobánk – bár titkon abban reménykedtem, hogy sikerül annyira a közvetítői tervem, hogy nem nálunk fogja tölteni az itteni éjszakáit. De ezt nem árulhattam el neki. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, az Rob volt.
Egyik nap ugyanis egy szőke csajjal láttam a városban, és félreérthetetlenül vigyorogtak egymásra. Nem tudtam visszafojtani a kérdésemet, kihasználva, hogy most kettesben vagyunk.
- Van valakid? – szegeztem neki nyíltan.
Rob meglepetten pislogott kettőt, nyilván nem értette a hirtelen témaváltás okát.
- Nincs – felelte óvatosan, bár volt egy olyan sejtésem, hogy hazudik.
- Valld be, ha van, nem harapom le érte a fejed – kértem. Sejtettem, hogy a múltkori viselkedésem miatt tart tőle, hogy kiborítana a tény.
Ami igaz is, de megpróbáltam volna elnyomni – aztán pedig azon igyekezni, hogy szétválasszam őket, mielőtt Kris megérkezik.
- Miért érdekel ez téged ennyire? – ráncolta a szemöldökét gyanakodva.
- Csak mert… Nem fontos. Láttalak egy lánnyal a minap, ő ki volt? – hárítottam a választ, és új kérdéssel bombáztam helyette.
- Ő Nina lehetett, a volt barátnőm… - felelte tovább kételkedve.
- Csak volt? – Biztos akartam lenni benne.
- Igen, pár napja költözött el Londonból az új barátjához, nem találkozok vele többé… - A szavai olyannyira megnyugtattak, hogy le is nyomtam az arcára egy puszit.
- Ez miért tölt el téged ilyen fenenagy boldogsággal? – firtatta csodálkozva.
- Ezt… majd idővel megtudod – kacsintottam rá, mire heves tiltakozásba kezdett.
- Ugye nem akarsz összeboronálni senkivel?
Ártatlan szemeket meresztettem rá.
- Soha nem tennék ilyet! – Persze átlátott rajtam, mint a szitán.
- Ismerlek már, Jenny.
- De ebben tévedsz – zártam le a témát, és visszafordultam az ablak felé.
Rick éppen visszatért, és egyedül. Nem vettem észre, így meglepett, amikor váratlanul átölelte a derekam. Majdnem elejtettem az ecsetet, amivel az ablakkeretet mázoltam éppen.
- Tom nem jön vissza? – kérdeztem, amikor feltűnt, hogy már csak hárman vagyunk.
- Nem, megkértem, hogy menjen a fenébe, amíg nem képes leszállni rólad.
Meghökkentem. De főleg azon, hogy Tom engedelmeskedett. Ricknek viszont hálás csókkal köszöntem meg a mellettem való kiállását. Tovább folytattuk a munkát, délben pedig pizzát rendeltünk.
Délután haza kellett mennem, mert megígértem Lisának, hogy vigyázok a kislányára, amíg őt a férje beviszi a kórházba, hogy járógipszre cseréljék a lábán a kötést.
(Rick)
- Mit akar tőlem Jenny? – kérdezte Rob váratlanul, miután szerelmem elment, hogy a szomszéd lányát pesztrálja estig.
Meglepetten néztem rá.
- Miért gondolod, hogy akar tőled valamit? – érdeklődtem tettetve, hogy nem sejtek semmit.
- Egyfolytában azzal zaklat, hogy van-e valakim, ez már nagyon gyanús.
Belekortyoltam a sörbe, amivel a pizzát öblítettük le éppen. Töprengtem, hogyan és mit mondjak el Robnak anélkül, hogy végérvényesen menekülni kezdene Jenny elől.
- Nem tudom – hazudtam végül, de persze, hogy nem hitte el.
- Jó, tudod mit? Nem is akarom tudni. De állítsd le, kérlek.
Ezt boldogan megígértem neki. Aztán eszembe jutott, mit is mesélt a múltkor az exéről, és rákérdeztem, mi most velük a helyzet.
- Már te is ezzel jössz? Ezt nem hiszem el – gyújtott rá idegesen.
- Csak kíváncsi vagyok, ennyi, nyugi!
Előbb végigszívta a cigit, és csak aztán válaszolt.
- Most költözött az új barátjához Colchesterbe. Szóval semmiféle helyzet nincs többé.
Ennek én is megörültem. Ha Jenny barátnője megjön, legalább nem kell hallgatnom kedvesem siránkozását amiatt, hogy Rob esetleg mégsem ugrik rögtön a csajra. Így viszont… Eltereltem a gondolataimat, mielőtt barátom rájön, hogy igenis okkal érdeklődtem.
Estére kifestettük az iroda minden helyiségét, és fáradtan indultunk haza.
Jenny már egyedül volt, nyilván sikerült visszapasszolnia a szomszéd kislányt a szüleinek. Vacsorával várt haza egyetlen vékony szatén selyem köntösben. Az étel kihűlt, mire asztalhoz ültünk, ugyanis magammal rángattam a zuhany alá, aztán a hálóban is folytattuk, amit elkezdtünk.
Éjféltájt ettünk azért pár falatot energiapótlás gyanánt, utána pedig villámsebesen nyomott el bennünket az álom.
A következő héten minden irodabútort beszereztünk, ami szükséges lehet, de Jennyre bíztam a berendezést, mert nekem a papírmunkával kellett foglalkoznom, hogy mielőbb beindíthassuk a vállalkozást.
Nem volt fair, de a régi cégem ügyfelei közül is sokakat meghívtam a megnyitóra, abban reménykedve, hogy egyet-kettőt át is csábíthatok hozzánk. Bejött a terv. A péntek esti ünnepségen tömve volt a kis iroda, Jenny élvezte háziasszonyi teendőit, míg én a vendégekkel foglalkoztam.
Másnap hullafáradtak voltunk, nem is álltunk neki rögtön a takarításnak, azt vasárnapra halasztottuk. Eközben jutott eszembe Rob is, és megkértem Jennyt, hogy állítsa le magát, ha nem akarja, hogy Rob átlásson majd rajta, amikor bemutatja neki a barátnőjét, aki időközben két héttel későbbre ígérte a látogatását.
Fogalmam sem volt, hogy tudta végül Jenny rávenni, hogy eljöjjön, de nem bántam. Inkább tucatnyi barátnője jöjjön, mint az a múltkori bájgúnár, akivel a reptéren találkoztak. Erre a bizonyos Kristenre viszont már én is kíváncsi voltam.
(Jenny)
Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor a sikeres nyitóbulink utáni reggelen Kris azzal az örömhírrel hívott, hogy két hét múlva jönne el egy kicsit pihenni hozzánk Londonba, ha nem bánom. Nem bántam, éppen ellenkezőleg. Hetek, ha nem hónapok óta próbáltam rábeszélni. Ez jelentette a habot a tortán.
Az előző napi parti ugyanis olyan jól sikerült, hogy máris számos ügyfelet tudhattunk a magunkénak. Hihetetlen volt, hogy alig két hét alatt sikerült mindent olyan tökéletesen megcsinálni és megszervezni, hogy hétfőtől már meg is nyithattuk az üzletet.
De egyelőre szombat volt, és nem állt szándékunkban még csak a takarítással sem foglalkozni. Egész nap ágyban maradtunk Rickkel, több üveg pezsgőt is bontva a közös vállalkozás sikereinek örömére. Meg persze más célból is…
Vasárnap viszont elkapott szerelmem, épp mikor az irodát varázsoltuk normális és elegáns – azaz szeméttelen – formába.
- Két hét múlva jön a barátnőd? – kérdezte.
- Igen, miért? – feleltem elgondolkodva. Épp a függönyt nézegettem. És mégsem tetszett, így elhatároztam, hogy lecserélem, amint lehet.
- Szeretném, ha addig sem járnál Rob nyakára, már így is alig tudom kivédeni a kérdéseit.
Meglepetten fordultam Rick felé, de be kellett látnom, hogy igaza van… Ha továbbra is Rob agyára megyek, akkor sosem lesz hajlandó találkozni Krisszel. De erre is volt mentő ötletem.
- Mi lenne, ha nem szólnánk senkinek arról, hogy idejön Kristen? – ajánlottam. – Hadd legyen neki is meglepetés! Majd ha ideér, elhozzuk a reptérről, és nem tudom… Elvisszük este a klubba – kacsintottam kedvesemre. – De ezt persze majd te javaslod, hogy Kris se sejtsen semmit. Robnak pedig nem szólunk egy szót sem. Aznap úgyis éppen dolgozni fog, szóval kéznél lesz ő is – örömködtem.
Rick csak a fejét csóválta kissé lemondóan.
- Mi a baj? – kérdeztem aggodalmasan.
- Sosem szeretnék az ellenséged lenni… Ilyen összeesküvési hajlamot, mint amilyen neked van… Komolyan félek tőled!
Engesztelésül megcsókoltam, de a kezdeti bocsánatkérően finom puszik lassan egyre szenvedélyesebbé váltak. Ricknek volt még annyi lélekjelenléte, hogy egy pillanatra elszakadva tőlem az ajtóhoz lépjen, és ráfordítsa a kulcsot.
Csillogó szemekkel követtem minden mozdulatát. Vajon tényleg azt akarja, amire gondolok? – töprengtem, de csak két másodpercig, ugyanis bebizonyosodott, hogy igen.
Miután visszaért hozzám, szája ismét az ajkaimra tapadt, és a belső iroda felé kezdett húzni. Az íróasztal még nem volt telepakolva… Ki is használtuk a helyet. Bő egy órával később viszont már a forgófotelben ültem szerelmem ölében, és a picivel korábban átéltekből igyekeztem magamhoz térni. Legalább az irodát is méltóképpen felavattuk.
Miután kifújtuk magunkat, befejeztük a rendrakást, és hazamentünk. Otthon nekiálltam volna kipakolni a felesleges cuccokat a vendégszobából, de Rick leállított, mondván, hogy Kris úgyis csak sokára érkezik, pihenjek is egy kicsit.
E burkolt célzás volt arra, hogy inkább vele foglalkozzak. Nem álltam ellent. Hajnalba nyúlóan élveztük egymás bódító közelségét, megrészegülésünkhöz semmiféle alkohol nem szükségeltetett. Hétfő reggel viszont mindezen érzéki örömök megbosszulták magukat: elaludtunk.
