12. fejezet – Újra együtt
(Jenny)
Tom nem bírta sokáig szó nélkül a vigyorgást.
- Most akkor Robnak lehet, csak nekem vagy tabu? – kérdezte nyíltan.
Én félve a „testőrömre” pillantotta, mert attól tartottam, beveri Tom képét, amit én magam is szívesen megtettem volna, mégis türtőztettem magam.
- Fejezd be – szólt rá higgadtan Rob. – Inkább add meg Jessicának, amit tőlem hiába vár.
Tom elgondolkodva pillantott a pincércsaj után, én szintúgy pillantottam Rob felé. Ezek szerint mégiscsak jól tettem, hogy közbeavatkoztam. Feldobott, hogy nincs nőnemű akadálya annak, hogy majd egyszer valamikor – lehetőleg minél előbb – összehozzam őt Krissel.
- Szóval mi is volt ez? – kérdezte, miután Tom felállt, és tényleg elindult becserkészni Jessicát.
- Ne haragudj – nyögtem, és kétségbeesetten keresgéltem valami elfogadhat magyarázatot a viselkedésemre, amiből nem lesz oltári félreértés. – Csak úgy tűnt onnan messziről, hogy elég nehezen bírod lerázni – jött elő belőlem a majdnem-igazság. – Gondoltam, besegítek – vontam végül vállat.
- Kösz, de ment volna egyedül is – zavarodott össze önkéntes kísérőm.
- Abban biztos vagyok – adtam meg magam, és újra bocsánatot kértem.
- Emellett nem vagy az esetem, sajnálom.
Rob még nem sejtette, hogy ezzel remek lehetőséget kínált elém tálcán nyújtva abban a tekintetben, hogy kifaggassam, milyen is az ő esete. A kezdeti bizonytalankodás után tökéletesen leírta Kristent. Boldogan mosolyogva élveztem vele tovább az estét, míg meg nem csörrent a mobilja.
- Szia Lizzy, mit szeretnél? – szólt bele rögtön.
A név nem sok jót ígért. Gyanakodva figyeltem, amíg beszélt, és kissé tán el is sápadtam, amikor megengedte ennek a Lizzynek, hogy ma éjjel nála aludjon.
- Oké, várlak! – fejezte be végül a csevejt. – Úgy egy óra múlva én is ott leszek!
Újra a cigijéért nyúltam. Most már nem akadt fenn ezen. Nem mertem megkérdeni, kicsoda is ez a Lizzy, mert azzal elárultam volna magam, biztosan rájött volna, hogy a túlzott érdeklődésemnek iránta konkrét oka van.
Ezért inkább elfojtottam a szavaimat. Egy darabig.
Miután hazavitt, mégsem bírtam tovább visszatartani az indulataimat. Mintha máris megcsalná a barátnőmet – körülbelül úgy éreztem magam.
- Ki a fene ez a Lizzy?! – szegeztem neki a kérdést, mielőtt a lakás leellenőrzése után kilépett volna az ajtón.
Ekkor viszont kíváncsian fordult vissza.
- Lizzy? Miért kérded?
- Csak úgy – vontam vállat valamivel higgadtabban, és elpirulva.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy te akarsz valamit tőlem?! – szűkültek össze a szemei.
Próbáltam olyan ártatlannak tűnni, mint a ma született bárány, és értetlenkedve ráztam a fejem.
- Nem tudom, mire gondolsz.
Rob elnevette magát.
- Pontosan tudod, mire gondolok – vigyorgott rám aztán, és újra kifordult az ajtón.
Csalódottságomban felsóhajtottam. Nem sikerült megtudnom, amit akartam.
- Ja – kukkantott vissza mégis egy másodpercen belül. – Lizzy a nővérem – kacsintott rám.
Vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak a nyakába az örömömben, ezért csak egy kösz-t nyögtem ki. Aztán elment. Én pedig máris tárcsáztam Kristent.
Akinek persze nem volt kedve Londonba jönni. Majdnem el is szóltam magam pedig, hogy itt várja a boldogsága, de azzal tuti még jobban elijesztettem volna csak, ezért nem szóltam semmit, mégis tovább győzködtem.
Sikertelenül. De elhatároztam, hogy nem adom fel.
Ricket már nem mertem felhívni, arra gondoltam, biztosan alszik. Én is gyorsan letusoltam, majd bebújtam az ágyba.
(Rick)
Még két hosszú nap volt vissza, mielőtt láthatom Jennyt. Azt sem tudtam, eddig hogy bírtam ki nélküle. Az idő csak az irodában telt gyorsabban, sőt, szinte minden nap túlóráztam, még hétvégén is.
Rob vasárnap hívott fel, és elég célzatos kérdésekkel kezdett el bombázni Jennyvel kapcsolatban. Elmesélte, mi történt a klubban.
- Én személy szerint nem bántam, hogy közbe avatkozott, mert tudod, milyen Jessica – mondta. Tudtam. – De amikor a csajod az ölembe ült, és a tekintete villámokat szórt Jess felé, komolyan megijedtem, hogy mi történhetett vele.
Majdnem hangosan felnevettem. Amiatt már egyáltalán nem fájt a fejem, hogy esetleg Jenny mégis Robért lenne oda, barátom viszont szerelmem terveivel nem volt tisztában.
Én még így látatlanban is tudtam, hogy kedvesem miért is cselekedett így. Amióta a fejébe vette, hogy összehozza Robbal a barátnőjét, akit képtelen módon még egy óceán is elválaszt tőlünk – csak hogy még „egyszerűbben” menjen minden -, azóta nem szakadt le a témáról.
Legszívesebben megosztottam volna barátommal, hogy mi is áll a dolgok mögött, akkor viszont csúnyán elbánt volna velem Jenny. Így inkább egy kicsit Rob idegeit kezdtem tépázni.
- Ugye nem mozdultál rá? – kérdeztem igyekezve minél szigorúbb hangon szólalni.
- Mi? Hogy én?! Ő ült az én ölembe! – tiltakozott hevesen.
Gyanúsan hevesen! Persze tudtam, hogy őszintén elmondja, amit valójában tett, és esze ágában sem volt lecsapni a kezemről Jennyt, de egy kicsit még tovább folytattam a játékot.
- Úgy hallottam, csaknem minden este nála voltál… És bulizni is elvitted – tettettem a kételkedőt.
- Persze, mert megkértél rá!
- Oké – nevettem el magam, hallva a hangjából csendülő kétségbeesést. – Tudom, hogy nem akarsz tőle semmit, és hidd el, ő sem tőled – nyugtattam meg aztán.
- Akkor mi volt ez az egész?! Tisztára, mintha féltékeny lett volna… - értetlenkedett tovább Rob.
- Nők – mondtam neki egyszerűen, mire egy végtelen sóhajt hallatott, végül egyetértően ismételte.
- Nők. Ezek után rá sem merek nézni senkire, ha ő is a közelben van – morogta beletörődően.
Nem mertem azt mondani neki, hogy ezt bizony jobban is teszi, kivéve, ha Jenny barátnője az illető, inkább tereltem a témát, mielőtt véletlenül elszólom magam. Mert barátság ide vagy oda, a szerelmemnek kell elsősorban engedelmeskednem, ha jót akarok magamnak. És jót akartam.
Még beszélgettünk egy kicsit Tomról, aki viszont még mindig elég hevesen nyomult Jennyre, el is határoztam, hogy beszélek a fejével. És csak reménykedni tudtam, hogy ért is a szép szóból. A stílusát azonban tudtam, hogy képtelen változtatni.
Aztán szóba került Rob közelgő szülinapja, amellyel kapcsolatban a lelkemre kötötte, hogy ne említsem meg Jennyek, mert még képes és bulit rendez neki. Megígértem.
Ezután elbúcsúztam, és kedvesemet tárcsáztam, akivel madarat lehetett volna fogatni, amikor meghallotta, hogy valószínűleg kedden délelőtt érkezem. Ez volt a jutalma a hosszas túlórázásnak. Különben nem szabadultam volna csütörtök előtt.
Szerencsére hétfőn valóban mindent el tudtam intézni, sőt, még arra is maradt időm, hogy egy meglepetés után nézzek, amivel majd Jennynek kedveskedhetek, így kedden ebéd előtt nem toppantam be üres kézzel az irodába.
Egyenesen odamentem, sejtvén, hogy szerelmem dolgozik. Hazamenni még nem volt kedvem, pláne nem egyedül az üres lakásba. Nem az hiányzott ugyanis, hanem Jenny.
Aki alighogy meglátott, elragadtatottan sikkantott egyet, és a nyakamba vetődött, és szenvedélyes csókban egyesültünk. Kicsit zavarba is hozott a munkatársak szeme láttára, de a főnök kivételével mindenki meghatottan elmosolyodott.
Mivel nem akartam feltartani őt, és persze a főnöknél sem kihúzni a gyufát, csak ebédelni vittem, ahol átadtam neki az ajándékát is, egy apró kövekkel kirakott fülbevalót. Amire nem számított – épp annyira nem, mint én arra, hogy a helyszíntől függetlenül egy szempillantás alatt képes ismét a nyakamban landolni.
Nekem is legalább akkora örömöt okozott a viszontlátás, mint neki, de mivel nem lophattam el a cégtől csak úgy, estére tartogattam az igazi ünneplést. Ebéd után el is búcsúztunk, hogy hazamehessek előkészíteni a terepet, de előtte volt még egy kis dolgom.
Tom. Elmentem hozzá, szokás szerint épp kijózanodni próbált. Kegyetlen másnapossága ellenére kíméletlenül a tudomására hoztam, hogy jobban teszi, ha leakad Jennyről, mire hevesen tiltakozni kezdett, sőt, még azt is elárulta, mit művelt Rob a drága párommal.
Nos, én tudtam, hogy mit, és azt is, hogy inkább Jenny művelte azt szegény Robbal, de ők voltak egyúttal azok is, akikben megbíztam. Tomban viszont nem. Elmagyaráztam neki lassan, és érthetően, hogy mi a helyzet, bár kételkedtem benne, hogy felfogja.
Ezuztán otthagytam, és bevásárolni indultam, hogy mindent alaposan előkészítsek estére. Mielőtt Jennyért mentem volna, megterítettem az asztalt, középre egy hatalmas csokor vörös rózsát tettem, ebbe volt fűzve a fülbevalóhoz illő nyaklánc és karkötő-szett, de nem tálaltam még egyelőre, mert más terveim voltak.
És szerelmemnek is, aki, amint hazaértünk, felváltva kezdett engem vetkőztetni, és önmaga vetkőzni, így a vacsora jóval későbbre halasztódott. Elsőre el sem jutottunk a hálószobáig, a kanapéra rogyva faltuk egymást, csaknem egy heti lemaradást kívánva pótolni.
Utána átvonultunk az ágyba, hogy ott is a szerelem legérzékibb kifejezésének hódoljunk, végül a zuhany alatt sem bírtunk még betelni egymással. Csak éjfél körül álltunk neki csipegetni valamit.
Jenny ekkor fedezte fel a láncokat is a csokorban. Tekintve, hogy éppen akkor kezdtünk el enni, energiapótlás okán, ez sikeresen meghiúsult, és valóban csak csipegetés lett belőle, mert szerelmem öröme kifejezéseként máris az ölembe ült, elzárva engem az asztaltól, de felkínálva nekem étel helyett az ajkait, kebleit.
Szenvedélyesen lakmároztam a testén, kéjes nyögéseket csalogatva elő ezzel belőle, míg végül a konyhát is felavattuk a viszontlátás örömére. Másnap viszont mindkettőnknek dolgozni kellett menni, így az éj során szántunk egy-két órát az alvásra is, hogy aztán belevessük magunkat az újra-együtt típusú hétköznapok boldogságába.
